A holland élvonalból érkező gólvágó mellett két saját nevelésű tehetség is aláírt.
Luka Kulenovic személyében tapasztalt és gólerős támadóval bővült az NB I-ben szereplő ETO FC támadószekciója, a huszonhat éves csatár a holland élvonaltól búcsúzó Heracles Almelo csapatától érkezett.
A Kanadában született, de a bosnyák Krupa na Vrbasu ifjúsági csapataiban nevelkedő labdarúgó tizenkilenc évesen igazolt az FK Zeljeznicar Banja Luka együtteséhez, ahol a másodosztályban alapember lett, a 2018–2019-es idényben huszonnyolc mérkőzésen tizenhárom gólt szerzett.
Ezután Eszékre került, ám ott csak a második csapatban kapott helyet, így a 2020–2021-es kiírás elején visszatért a bosnyák második vonalba, az FK Rudar Prijedorral megnyerte a bajnokságot, és az élvonalban is a gárdával maradt.
Az áttörést az élvonalbeli FK Sloga Meridian hozta el, tizenhét fellépésen hatszor talált be, majd a Slovan Liberechez igazolt, a cseh élvonalban huszonkilenc találkozón hét gólt ért el. A 2024–2025-ös évad kezdetén a Heracles Almelóhoz szerződött, ahol huszonhét meccsen tíz gólt lőtt és két gólpasszt adott, miközben háromszor a felnőtt bosnyák válogatottban is pályára lépett.
A 2025–2026-os szezonban harminckét találkozón hat gólig és négy asszisztig jutott, ám csapata kiesett, és az új idényben már a holland másodosztályban is játszott két mérkőzést.
Az ETO FC ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy profi szerződést kötött két utánpótlás-válogatott tehetséggel, Horváth Valentinnel és Élő Csongorral. Horváth Valentin 2009-es, soproni születésű védő, aki az Illés Akadémián kezdett el futballozni, de megfordult a Puskás Akadémiánál is, tavasszal pedig már pályára lépett a győriek NB III-as felnőttcsapatában. Élő Csongor 2010-es születésű balszélső, aki 2024-ben Siófokról csatlakozott a klubhoz.












