nb1.hu

Ha kicsi a tét, a kedvem sötét – kínzással felérő meccs nyitotta az NB I-es fordulót

Ahogy Bödőcs Tibor mondta egy poénjában: legalább mozogtak egy jót a fiúk.

A tét nagyságával arányos elánnal feszült egymásnak Miskolcon a már biztos kieső Kazincbarcika és a már biztos bennmaradó MTK. A találkozó első negyedében mindössze egy rövid videózás és Deutsch távoli lövése volt említésre méltó, utána viszont mindkét csapat vezetést szerezhetett volna.

Előbb az MTK veszélyeztetett, ám Kovács balról jövő beadásából a remekül érkező Jurek a kaput sem találta el. A másik oldalon Könyves került kisebb ziccerbe egy kiugratás után, gyenge befejezését viszont nagyobb gond nélkül védte Hegyi.

Később ismét „egy itt, egy ott” alapon dolgoztak ki lehetőséget a csapatok. A 30. percben Németh Hunor lövését tolta ki Juhász, majd rá két perccel egy szép csel után Trencsényi lőtt – ezt az MTK védői blokkolták. 

Az első félidő hátralévő része az MTK mezőnyfölénye mellett, és hasonlóan kevés emlékezetes eseménnyel telt, így a szünetre a mindkét csapat által megérdemelt gól nélküli állással mentek a felek.

Ugrásszerű javulásnak a fordulás után sem örülhettünk, viszont legalább hamar jött az első gólhelyzet. Az 51. percben egy szép fővárosi kombináció után ismét Jurek célozta meg a rövid alsót, Juhász azonban résen volt. Hat perc múlva újra a kazincbarcikai kapusnak volt dolga. Kerezsi szúrta rá a tizenhatos előteréből, de ez sem fogott ki Juhászon.

A 75. percben végre igazi nagy helyzetet láthattunk, más kérdés, mi lett a vége. Jurek visszagurítása után Zeljkovics lőhetett teljesen tisztán a büntetőpont mellől, ő azonban föld körüli pályára állította a labdát.

Néhány perccel később Szőke előtt nyílt hasonló lövőhelyzet a másik oldalon. Az ő kísérlete koránt sem volt ilyen tragikus, ám pattintott lövését így is könnyedén kapta le Hegyi.

A pont a 88. percben került fel az egyébként nem is létező i-re. Egy megcsúsztatott felívelést nézett el Radkowski, ami így Jurina elé került. Ő kissé esetlenül Polievka elé tálalt, aki csúnyán eltörte a labdát. A lövés azonban éppen így ment Juhász mozgásával ellentétes irányba, aki dermedve nézte, ahogy a labda végül mellé pattog.

Bár hosszabbításra a világon senki nem vágyott, a játékvezető nem engedett a szakmai sztenderdekből, és ráhúzott három percet. Ezek sem voltak különbek az előző kilencvennél, így a találkozó gól nélkül zárult. Aligha akad olyan kisgyerek, aki ezt a meccset nézve döntötte el, hogy futballista akar lenni.

 

Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest 0–0

Gólszerző: –

Sárga lap: Könyves 22′, Rácz 49′ illetve Kata 57′

Kazincbarcika: Juhász – Nyíri, Rácz, Radkowski, Deutsch – Meszhi, Szőke (Ferenczi 84′), Kártik (Major 84′) – Schuszter (Puktyejev 65′), Könyves (Ikoba 74′), Trencsényi (Meshack 65′). Vezetőedző: Kuttor Attila. 

MTK: Hegyi – Armalas (Varju 69′), Beriashvili, Kádár, Kovács P. – Zeljkovics, Kata – Jurek (Polievka 87′), Németh H. (Plsek 64′), Átrok (Molnár Á. 46′) – Kerezsi (Jurina 69′). Vezetőedző: Pinezits Máté. 

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Puskás Akadémia FC8 5 0 3 3 15
2.ETO FC Győr8 4 3 1 6 15
3.Vasas FC8 4 2 2 6 14
4.Újpest FC8 4 2 2 4 14
5.Ferencvárosi TC7 3 3 1 3 12
6.Paksi FC8 3 2 3 -1 11
7.MTK Budapest8 2 3 3 1 9
8.Kisvárda8 2 3 3 -1 9
9.DVSC8 2 3 3 -3 9
10.Nyíregyháza8 2 2 4 -5 8
11.ZTE FC8 2 0 6 -10 6
12.Budapest Honvéd7 1 3 3 -3 6

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC