A kék-fehérek még Európáért harcolhatnak!
A 32. forduló szombati mérkőzései a DVTK–MTK találkozóval zárulnak az NB I-ben. A hazaiaknak illene már győzniük, mert már a vezetőedzőjük sorsára is rákérdeztek. Az MTK az előző fordulóban hosszú idő után nyert újra. A kék-fehéreknek halvány esélyük van még a negyedik hely megszerzésére.
Hatalmas visszaesés Diósgyőrben
Több dolgot is nehezen emésztenek meg a DVTK fanatikusai. A téli pihenőre a harmadik helyen vonultak a diósgyőriek, azóta viszont csak két bajnokit nyertek meg. Ráadásul az előző fordulóban az ősi rivális Nyíregyháza otthonában kaptak ki 1–0-ra, amit szintén nehezen emésztenek meg a szurkolók. Valdas Dambrauskastól azt is megkérdezték a Szpari elleni vereség után, hogy nem félti-e az állását. Válaszában leszögezte, hogy minden edzőnek tisztában kell lennie azzal, hogy bármikor elküldhetik.
Dambrauskas nem adja fel
Dambrauskas a DVTK honlapjának arról beszélt a szombaton 20:30-kor kezdődő találkozó felvezetéseként, hogy a hátralévő két bajnokit is ugyanolyan komolyan veszik, mint az eddigieket. A kék-fehérek elleni mérkőzésről a következőket mondta a klubhonlapnak:
„Kielemeztük az MTK játékát, tudjuk, mi az erősségük. Kiválóan építik fel a támadásaikat, szinte csukott szemmel is tudják, merre mozognak a társak. Nagyszerűen járatják a labdát, és bár a játékosok sebessége nem kiemelkedő, az átmenetekből rendre veszélyes támadásokat vezetnek. Amikor az érkezésem előtt 4–0-ra nyertek a DVTK ellen, akkor nagyszerűen használták ki a megnyíló területeket, amit ezúttal mindenképpen meg kell akadályozni. Találtunk gyenge pontokat is, de sokkal fontosabb, hogy mindenekelőtt a saját játékunkat tegyük rendbe.
Szombat este egy kreatívan játszó DVTK-t szeretnék látni, amelyik meg meri csinálni azt, amit az edzéseken gyakorolunk, és sokkal veszélyesebb az ellenfél kapujára, mint az eddigi találkozókon. Csak ebben az esetben lesz esélyünk a három pont megszerzésére.”
MTK: fejlődés és halvány remény
Az MTK vezetősége a nyári rajt előtt azt tűzte ki a csapat elé fontos célként, hogy jobban teljesítsen, mint az előző bajnokságban. Ennek a kitételnek eleget tettek a kék-fehérek. Horváth Dávid csapata tavaly a 8. helyen végzett, 44 pontot gyűjtve. Jelenleg az ötödikek, 46 pontot szerezve eddig, tehát a szakmai stáb és a játékosok elismerést érdemelnek.
Horváth Dávid a Kecskemét legyőzése után a következőket is mondta a meccset követő sajtótájékoztatón:
A győzelmek nem jöttek az elmúlt hetekben, eddig a szimpatikus vesztes szerepében voltunk, ezúttal a siker volt az elsődleges. Pontszámban és helyezésben is felülmúljuk az előző idényt, ennek mindenképpen örülök.”
Ha az MTK mindkét meccsét megnyeri, az ETO mindkét meccsén vereséget szenved, akkor a fővárosiak lesznek a negyedikek, és kiléphetnek az európai porondra. Ennek kiemelten örülne az a Németh Krisztián is, akivel megérdemelten hosszabbított jövő nyárig szerződést a klubvezetés.
Az viszont biztos, hogy az MTK fejlődését matematikailag sem lehet már megkérdőjelezni.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












