nb1.hu

A Nyíregyháza elleni 2–1-es siker után a vezetőedző és a győztes találat szerzője is értékelte a történteket.

Az Újpest hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát az NB I 12. fordulójában, a Szusza Ferenc Stadionban rendezett mérkőzés után pedig Szélesi Zoltán vezetőedző a csapat mentális erejét, fizikai állapotát és a szurkolók támogatását emelte ki, miközben a korábbi találkozók miatt továbbra is maradt benne hiányérzet.

„Felhívtam a figyelmet a mérkőzés előtt, hogy itt, a Szuszában ez olyan, mint egy gladiátorharc. Az újpesti közönség azt díjazza, ha megvan a fizikalitás, az intenzitás, a támadójáték és a gólszerzés”

– fogalmazott Szélesi Zoltán.

A szakember szerint a kapott gól sem törte meg a játékosok hitét, végig bíztak abban, hogy megfordíthatják a találkozót. Kiemelte, hogy az együttes egyre egységesebb, a futballisták kiváló fizikai állapotban vannak, és a rotáció ellenére mindenki hozzáteszi a magáét a közös munkához. Külön megdicsérte Szappanos Pétert, aki fontos védésekkel segítette a győzelmet.

„Azt gondolom, hogy most kerülünk abba a lélektani állapotba, hogy ezeket a találkozókat domináljuk, és a végén meg is nyerjük” – jelentette ki a vezetőedző.

Szélesi ugyanakkor nem feledkezett meg a korábbi mérkőzésekről sem. Úgy érzi, a Honvéd, a Puskás Akadémia és az ETO ellen mutatott játék alapján több pontot kellett volna szerezniük. A helyzetek kialakításával elégedett, a kihasználásukkal már kevésbé.

Legalább négy pont hiányzik nekem. A srácok megdolgoznak azért, hogy gólhelyzetbe kerüljenek, nekem ez fontos” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a csütörtöki kupasiker és a Nyíregyháza legyőzése valamelyest helyrebillentette a mérleget.

A győztes gólt látványos, akrobatikus mozdulattal szerző Etienne Amenyido szerint az önbizalom és a türelem döntő szerepet játszott a fordításban. A támadó úgy látta, hogy csapata jól futballozott, és ezúttal a hátrányból is sikerült felállnia.

Az volt a kulcs, hogy türelmesek maradtunk és jól játszottunk. Legutóbb is hátrányba kerültünk, ma viszont ebből fel tudtunk állni és bezsebeltek a megérdemelt három pontot”

– jelentette ki Amenyido az M4 Sportnak.

A 12. fordulót követően az Újpest 18 ponttal az ötödik helyen áll a bajnokságban. Legközelebb november 8-án, vasárnap 15.30-tól a Debrecen vendégeként lép pályára az NB I 13. fordulójában.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A holland élvonal újoncánál a gyenge eredmények miatt elfogyott a türelem.

Bárány Donát sérülését követően vasárnap visszatért az ADO Den Haag csapatába, a Zwolle elleni 1–0-s vereség alkalmával 12 percet kapott, hétfőn pedig a klub bejelentette a Facebook-oldalán Robin Peter vezetőedző menesztését.

A 39 éves német szakember tavaly nyáron vette át az akkor még másodosztályú együttest, amelyet bajnoki címhez és feljutáshoz vezetett. Az élvonalban azonban már nem tudta megismételni a sikert: csapata az első három fordulóban pont nélkül maradt, első győzelmét pedig több mint két hónap után, a PSV Eindhoven ellen szerezte meg. Azóta három bajnoki mérkőzésen nyeretlen maradt, ráadásul a Holland Kupából is kiesett, miután tizenegyesekkel alulmaradt a negyedosztályú Excelsior ’31 ellen.

A klub közleményében így indokolta a döntést:

Az ADO Den Haag a csalódást keltő sportszakmai eredmények miatt – azonnali hatállyal – megszünteti együttműködését Robin Peter vezetőedzővel. A klub köszönetét fejezi ki Robinnak az elvégzett munkáért, és nagy elismeréssel tekint vissza a bajnoki címre, valamint az Eredivisiébe történt feljutásra.”

A csapat irányítását az új vezetőedző kinevezéséig Levi Schwiebbe veszi át.

Az ADO Den Haag 11 forduló után 6 ponttal a 17., kieső helyen áll a holland bajnokságban. Legközelebb november 7-én, szombaton a Sparta Rotterdamot fogadja.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Szeged vezetőedzője kemény önkritikát fogalmazott meg a vereséget követően.

A Nagykanizsa 1–0-ra legyőzte a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát az NB II 12. fordulójában, vasárnap délután, így Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be új csapata kispadján. A Nagykanizsa-Szeged mérkőzésen mindkét együttes emberhátrányba került, a hazaiak pedig a három pont megszerzésével megelőzték ellenfelüket a tabellán.

Az Olajbányász Stadionban már a 4. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja: Borsos Filip egy jobb oldali szöglet után öt méterről fejelt a kapuba. A Szeged ezt követően átvette az irányítást, de komoly helyzetig nem jutott. Az első félidőt rengeteg szabálytalanság és technikai hiba jellemezte, Papp Ádám játékvezető pedig már a 42. percig négy sárga lapot osztott ki.

A fordulás után mindössze húsz másodperc telt el, amikor Kucman Máté megkapta második sárga lapját, így a Nagykanizsa tíz emberre fogyatkozott. A Szeged emberelőnyben sem tudott igazán veszélyes támadásokat vezetni, a hazai védelem szervezetten állta a próbálkozásokat.

A hajrában a korábbi NB I-es gólkirály, Ádám Martin is pályára lépett, de a 78. percben Mihajlo Rjasko egy kakaskodás után szintén a kiállítás sorsára jutott. Az utolsó percekben a vendégek hiába birtokolták többet a labdát, a Nagykanizsa megőrizte előnyét, és otthon tartotta a három pontot. A vezetőedzők így értékeltek.

Csertői Aurél: „Kevés foci, több küzdelem. Harminc percig emberhátrányban voltunk, de fegyelmezetten kivédekeztük. Némi szerencsével megszereztük a győzelmet – viszont szép volt a gól! A siker kovácsolja össze a csapatot.”

Tóth Balázs: „A csapat játékára nem jellemző módon figyelmetlenség után kaptuk a gólt. Emberelőnyben játszva a minőség hiányzott, Szeged-mezben sokkal fegyelmezettebben és nagyobb tisztelettel kell futballozni.”

A Nagykanizsa 12 ponttal a 12. helyen áll, míg a Szeged 10 ponttal a 15., kiesést jelentő pozícióba csúszott vissza. Csertői Aurél csapata november 7-én a Kecskemét vendége lesz, a Szeged pedig november 4-én a BVSC elleni elmaradt bajnokiját pótolja, majd november 7-én a Szentlőrincet fogadja.

NB II, 12. FORDULÓ

FC NAGYKANIZSA–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1–0 (1–0)
Nagykanizsa, Olajbányász Stadion, 500 néző. Vezette: Papp Ádám (Mohos Milán, Kulman Tamás)

NAGYKANIZSA: Mészáros D. – Magyar M., Szanyi (Stefan, a szünetben), Horváth M., Puskás Zs. – Kovács B., Kucman – Garai, Zsolnai (Major, 28.), Heles (Kapornai, 81.) – Borsos (Lőrincz B., 61.). Vezetőedző: Csertői Aurél

SZEGED: Illés – Kalmár (Tóth B., 34.), Rjasko, Széles, Vékony – Posztobányi (Ádám M., 76.), Márkvárt (Rabatin, 60.) – Bodnár B., Miskolczi, Haragos (Zekics, a szünetben) – Tóth-Gábor (Mádi, 60.). Vezetőedző: Tóth Balázs

Gólszerző: Borsos (4.)

Kiállítva: Kucman (46.), ill. Rjasko (78.)

Tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Paks elleni győzelem után már a csütörtöki, San Siróban rendezendő összecsapás is szóba került.

A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Paksot az NB I-ben, a mérkőzést követő sajtótájékoztatón pedig Borbély Balázs vezetőedző már a csütörtöki, AC Milan elleni összecsapásról is kérdést kapott. A zöld-fehérek a hétszeres Bajnokok Ligája-győztes otthonában, a San Siróban lépnek pályára, ám a szakember elmondása szerint a felkészülés során nem kíván különbséget tenni az ellenfelek között.

Nem gondoltam rá egészen eddig. Ma, illetve holnap kielemezzük ezt a mérkőzést, majd beszélünk róla. Holnaptól pedig összegyűjtjük az összes információt, amit az AC Milanról tudni lehet, és utána ugyanúgy készülünk, mint az összes többi mérkőzésre. Nyilván egy nagy mérkőzés, örülünk neki, de ugyanolyan mérkőzés, mint a többi.”

Borbély Balázs a Paks elleni győzelemről és a Ferencváros játékáról

A vezetőedző részletesen értékelte a Paks elleni találkozót, amelyen különösen a második félidőben volt elégedett csapata teljesítményével. Beszélt a Ferencváros játékstílusának változásáról, a középpályások szerepéről és a támadójáték hatékonyságáról is. Emellett kitért Yusuf góljára és Béró várható szerepkörére.

  • Borbély elismerte a Paks erejét és kellemetlen játékstílusát, amely megnehezítette az első félidőt. A fordulás után intenzívebb letámadással több helyzetet alakított ki a Ferencváros.
  • A modern futballban a párharcok megnyerését alapvetőnek tartja. Maiga, Madarász és Korbó is megfelel ennek a játékfelfogásnak.
  • A Ferencváros direktebben, céltudatosabban támad, és kevésbé erőlteti a labdatartást. A Paks ellen 27 lövésig jutott.
  • Borbély szerint nem volt akkora különbség a két félidő között, mint azt sokan gondolták. A szünetben nagyobb aktivitást kért Yusuftól, aki később gólt szerzett.
  • Bérót intelligens, tapasztalt belső középpályásnak tartja. Kiemelte megbízhatóságát, futómennyiségét, intenzitását és gólerősségét.

Bamidele Yusuf szerint az AC Milan sem becsülheti le a Ferencvárost

A Paks elleni találkozó után a gólszerző Bamidele Yusuf is értékelte a győzelmet, amelyet rendkívül fontosnak nevezett. Elmondta, hogy a Ferencváros mindenképpen meg akarta szerezni a három pontot, és bár felkészült ellenféllel találkozott, sikerült érvényesítenie az akaratát.

Yusuf szerint csapata jól futballozott, kevés lehetőséget engedett a Paksnak, miközben több helyzetet alakított ki. A támadó külön örült annak, hogy ismét góllal segíthette együttesét, hiszen már az érkezésekor kijelentette, hogy minél többször szeretne betalálni.

Az AC Milan elleni csütörtöki mérkőzés kapcsán arra is válaszolt a FradiMédiának arról, hogy az olasz sztárcsapatnak van-e oka tartani a Ferencvárostól.

Abszolút! Egyetlen csapat sem becsülhet már alá minket, hiszen három győzelemmel kezdtünk az Európa-ligában. Szerintem egy kiváló meccs vár majd ránk, már nagyon várom.”

Az AC Milan szombaton 3–1-re legyőzte az Intert a milánói rangadón, és tíz forduló után 21 ponttal az ötödik helyen áll a Serie A tabelláján.

A Ferencváros három győzelemmel, kilenc ponttal a negyedik, az AC Milan egy győzelemmel, három ponttal a 24. helyen áll az Európa-liga főtábláján. A két csapat csütörtökön, november 5-én, 18.45-től a milánói San Siróban találkozik.

Az NB I-es tabella a linkre kattintva érhető el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A New England magyar támadója betalált, az Inter Miami előrelépett, a Toronto FC pedig lemaradt a rájátszásról.

Az amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) 33. fordulójában Gazdag Dániel gólt szerzett, de csapata vereséget szenvedett Lionel Messi együttesétől. Sallói Dániel számára véget ért a rájátszásért folytatott versenyfutás, miközben a Nashville SC történelmi pontrekordot állított be.

Atlanta United–Toronto FC 3–1

  • A Toronto FC-nek mindenképpen győznie kellett volna Atlantában, hogy életben tartsa rájátszásos reményeit.
  • Az Atlanta United Miguel Almirón 22. percben szerzett góljával jutott vezetéshez.
  • Cooper Sanchez a 40. percben megduplázta a hazai előnyt.
  • Alexey Miranchuk az 51. percben háromgólosra növelte a különbséget.
  • Lewis Morgan a 79. percben szépített a Toronto FC jelentése szerint.
  • Sallói Dániel kezdőként 53 percet játszott, a 33. percben sárga lapot kapott.

A Toronto FC hátránya négy pont a továbbjutó helyen álló Orlando mögött, így egy fordulóval a vége előtt matematikailag is elveszítette esélyét a rájátszásra.

New England Revolution–Inter Miami 1–2

  • Gazdag Dániel végigjátszotta a találkozót a New England színeiben.
  • Az 53. percben öt és fél méterről a léc alá bombázott, megszerezve harmadik bajnoki gólját a Revolution játékosaként.
  • Az Inter Miami Germán Berterame 69. percben szerzett találatával egyenlített, a gólpasszt Lionel Messi adta.
  • Messi a 83. percben megszerezte a győztes gólt, ezzel megfordította a mérkőzést.
  • Pintér Dániel az Inter Miami kispadján maradt – jeentette a New England Revolution sajtóosztálya.

A floridai csapat győzelmével megelőzte riválisát, és feljött a keleti főcsoport második helyére.

Nashville SC–New York Red Bulls 3–2

  • A New York Red Bulls Julian Hall 34. és Rafael Mosquera 40. percben szerzett góljával 2–0-ra vezetett.
  • A Nashville SC Tim Parker 45. percben szerzett öngóljával szépített.
  • Julian Bazan 78. percben szerzett öngóljával egyenlített a hazai csapat.
  • Sam Surridge a 91. percben megszerezte a Nashville győztes találatát a Nashville SC beszámolója szerint.
  • A Nashville SC ezzel 74 ponttal beállította az Inter Miami 2024-ben elért MLS-pontrekordját.

A Nashville-nek még egy mérkőzése maradt, hogy egyedüli rekorderré váljon.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A két magyar válogatott teljesítményét egészen eltérően ítélte meg az angol sajtó az Anfielden.

A Liverpool 1–0-ra kikapott az Arsenaltól az Anfielden, és bár Szoboszlai Dominik sérülése után visszatért, Kerkez Milos pedig három helyzetet is kialakított, az angol sajtó egyik szereplője mindkét magyar válogatott játékosnak mindössze 3-as osztályzatot adott.

A hazaiak 17 lövéséből egy sem találta el a kaput!

Az Arsenal történelmi győzelmet ünnepelhetett: Mikel Arteta együttese 2012 óta először nyert bajnoki mérkőzést az Anfielden.

Szoboszlai Dominik az 59. percben lépett pályára, és 32 percet játszott. Andoni Iraola a találkozó után elárulta a Liverpool honlapjának, miért döntött a magyar középpályás beállítása mellett.

Úgy döntöttem, hogy Rio Ngumohával, Victor Muñozzal, sőt Dom Szoboszlai beállításával fejezzük be a mérkőzést, hátha egy tizenhatoson kívüli lövéssel sikerül gólt szereznünk, vagy valamilyen más módon betalálnunk.”

  • Szoboszlai 33 passzából 27 volt pontos, a támadóharmadban pedig 18 átadásából 14 jutott el a társaihoz. Egy kulcspasszt adott, várható gólpasszainak értéke (xA) 0,05 volt.
  • Statisztikai osztályzata 6,8 lett.
  • Kerkez Milos 81 percet töltött a pályán. Három kulcspasszt adott, egy nagy helyzetet alakított ki, nyolc beadásából három, 30 passzából pedig 24 volt pontos.
  • A statisztikai értékelésben 7,5-ös osztályzatot kapott.

Jöjjenek az osztályzatok

Az angol sajtó azonban korántsem volt egységes a két magyar teljesítményének megítélésében.

Az NBCSports.com Kerkeznek 7-est, Szoboszlainak 6,5-öst adott.

Kerkez védekezését átlag alattinak, támadójátékát viszont káprázatosnak nevezte. Kiemelte, hogy fél óra alatt három helyzetet teremtett.

Szoboszlai visszatérése a lap szerint arra is emlékeztetett, hogy a Liverpool az előző idény legjobb játékosa nélkül építette fel korábbi sikersorozatát.

A ThisIsAnfield.com mindkét magyart 6-osra értékelte.

Kerkez játékát frusztrálónak találta, ugyanakkor kiemelte azt a beadását, amelyből Alexis Mac Allisternek gólt kellett volna fejelnie.

Szoboszlai igyekezetét elismerte, de úgy látta, hogy nem tudta hozzátenni a csapat játékához a tőle várt pluszt.

A Liverpool.com Kerkeznek 7-est, Szoboszlainak 6-ost adott.

A portál szerint a balhátvéd a második félidőre feljavult, bár Noni Madueke többször is megverte. Szoboszlai viszont nem tudta megváltoztatni a mérkőzés menetét.

A legkeményebb kritikát a Liverpool szurkolóinak szóló Rousing The Kop fogalmazta meg.

A portál mindkét magyar válogatott játékosnak mindössze 3-as osztályzatot adott!

Kerkeznél az elszalasztott lehetőségeket kifogásolta, Szoboszlai esetében pedig a lassú döntéshozatalt emelte ki. A lap szerint a Liverpool a középpályás beállítása után elveszítette korábban kialakított fölényét.

A négy angol portál értékelései között jelentős különbségek mutatkoztak. Kerkez 3-astól 7-esig, Szoboszlai pedig 3-astól 6,5-ösig terjedő osztályzatokat kapott.

Mindeközben a statisztikai mutatók mindkettőjüknél kedvezőbb teljesítményt jeleztek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A két vezetőedző más hangulatban értékelt, Amenyido pedig a győzelem kulcsáról beszélt.

Az Újpest 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát az OTP Bank Liga 12. fordulójában, miután ismét hátrányból fordított hazai pályán. Szélesi Zoltán a csapata mentális erejét dicsérte, Bódog Tamás pedig elismerte, hogy a lila-fehérek megérdemelten szerezték meg a három pontot. A két vezetőedző mellett a gólszerzők is értékelték a találkozót.

Szélesi Zoltán elárulta, miben rejlik az Újpest ereje

A hazaiak vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a lefújás után. Kiemelte, hogy csapata mérkőzésről mérkőzésre sok helyzetet alakít ki, ezúttal pedig a befejezések is jobban sikerültek. A fordítások mögött elsősorban a játékosok hozzáállását és mentális erejét látja.

„Nagy a mentális erőnk, ez az egyik fő építőkockája, hogy tudunk fordítani és hogy elöl tanyázunk a bajnokságban. Büszke vagyok a srácokra. Nagyot mentek, nagyot harcoltak, egy jó, fizikális csapatot tudtunk idehaza megverni.”

Az Újpest az idény mind a hat hazai bajnokiján hátrányba került, ezek közül négyet mégis megnyert, egyszer döntetlent játszott, és csak egy alkalommal maradt pont nélkül. Szélesi értékelése alapján az együttes önbizalma a nehezebb időszakokban sem rendül meg, ez pedig a Nyíregyháza ellen ismét eredményre vezetett.

Bódog Tamás elismerte, hogy megérdemelt volt a hazai siker

A vendégek vezetőedzője csalódottan értékelt, de nem vitatta az Újpest győzelmének jogosságát. Úgy látta, játékosai megfelelő hozzáállással futballoztak, a hazaiak azonban több helyzetet dolgoztak ki.

„Felemás érzések vannak az emberben, a csapat küzdött, a játékosok jó hozzáállással mentek bele a mérkőzésbe. Az Újpestnek több lehetősége volt, és nehéz ezt kimondani, de megérdemelten nyertek.”

A Nyíregyháza M4 Sportnak nyilatkozó vezetőedzőjét különösen bosszantotta, hogy Katona Bálint vezető gólja után az Újpest egy ideig tanácstalannak tűnt, csapata mégis visszaengedte ellenfelét a mérkőzésbe.

Bódog szerint olyan hibákat követtek el, amelyek elkerüléséről korábban már beszéltek. A szakember tisztában van az újpesti játékosok képességeivel, de úgy vélte, a megszerzett előny birtokában jobban kellett volna kezelniük a találkozót.

A hosszabbításban Temesvári Attila fejesénél még az egyenlítésre is lehetőségük nyílt, Szappanos Péter azonban bravúrral védett. Bódog sajnálta a kimaradt lehetőséget, ugyanakkor bízik abban, hogy csapata a következő két hazai mérkőzésén eredményesebb lesz.

Amenyido a türelmet és az önbizalmat emelte ki

Az Újpest győztes gólját látványos, ollózó mozdulattal szerző Etienne Amenyido szerint a csapat önbizalma és türelme egyaránt fontos szerepet játszott a sikerben.

„Az volt a kulcs, hogy türelmesek maradtunk és jól játszottunk.”

A támadó felidézte, hogy csapata korábban is került már hátrányba, ezúttal azonban sikerült fordítania és megszereznie a három pontot. Hangsúlyozta, hogy nemcsak ő, hanem az egész együttes nagy önbizalommal futballozott.

Katona Bálint szerint másként is alakulhatott volna

A Nyíregyháza vezető gólját szerző Katona Bálint úgy látta, a vendégeknek is voltak lehetőségeik, és a mérkőzés nem feltétlenül csak újpesti győzelemmel zárulhatott volna.

„Mindkét irányba elmehetett volna a meccs.”

Katona szerint az egyenlítésre is megvolt az esélyük, és sajnálta, hogy vezetésük után nem tudtak újabb gólt szerezni. A találatát megelőző támadással elégedett volt, a csapat teljesítményével azonban már kevésbé.

A nyíregyházi futballista elsősorban a könnyű hibák számának csökkentését tartja fontosnak. Úgy érzi, csapata az átmenetek során túlságosan sebezhető, ezen pedig változtatniuk kell. A következő fordulóban szerinte ismét győzelmi kényszerben lépnek pályára.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–1 (1–1)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4136 néző.

Gólszerzők: Krajcsovics (39.), Amenyido (58.), illetve Katona B. (23.).

Korábban

Az Újpest újra hátrányból fordított, a hosszabbításban pedig Szappanos Péter bravúrja kellett a győzelemhez.

Újpest–Nyíregyháza: látványos ollózás után Szappanosé volt az utolsó szó

Újpest–Nyíregyháza: látványos ollózás után Szappanosé volt az utolsó szó

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Varga Barnabás és Vitális Milán is kezdett, de az AEK emberelőnyben sem tudott szépíteni.

Nem sikerült jól a görög bajnokság egyik legnagyobb rangadója az AEK Athén szempontjából: Marko Nikolics együttese 2–0-ra kikapott a Panathinaikosz otthonában a Stoiximan Super League kilencedik fordulójában. Varga Barnabás és Vitális Milán egyaránt kezdőként kapott lehetőséget, a vendégek pedig az utolsó húsz percet emberelőnyben játszották, de így sem tudtak visszakapaszkodni a mérkőzésbe.

Már az első percben jött a pofon

Nikolics Luka Jovics mellett számított Varga Barnabásra a támadósorban, míg Vitális Milán a középpályán kapott helyet Razvan Marin társaként. A két magyar egy héttel korábban még eredményesen szerepelt az AEK 5–0-s, Panetolikosz elleni győzelmén: Varga tizenegyesből talált be, Vitális pedig gólpasszt adott.

A Panathinaikosz ellen azonban már a kezdés után komoly bajba kerültek. A hazaiaknak mindössze 33 másodpercre volt szükségük a vezetés megszerzéséhez. Santino Andino labdát szerzett Lazaros Rotától, majd Andreas Tetteh a tizenhatos előteréből nem hibázott.

A Panathinaikosz a folytatásban is veszélyesebb maradt. A 38. percben Andino, három perccel később pedig Levi García találta el a kapufát. Az AEK az első félidőben keveset tudott kezdeményezni támadásban, Varga Barnabáshoz is ritkán jutott el veszélyes helyzetben a labda.

A szünetben Nikolics kettőt cserélt, ám a második félidő is rosszul indult a vendégek számára. A 49. percben Andino a bal oldalról befelé húzva, jobb lábbal lőtt Alberto Brignoli kapujába.

Az AEK mestere az 54. percben újabb változtatásra szánta el magát, Lovro Majer helyére Zinit küldte pályára. A vendégek támadójátéka valamelyest felélénkült: Vitális Milán a 62. percben távolról próbálkozott, de lövése elkerülte a kaput, majd két perccel később Zini kísérletét Iñaki Peña védte.

Az emberelőny sem segített Varga Barnabáséknak

A 70. percben újabb fordulat következett. Kings Kangwa a labdától távol megrúgta Aboubakary Koitát, a német Sven Jablonski játékvezető pedig a VAR jelzésére visszanézte az esetet, és kiállította a Panathinaikosz középpályását.

Az AEK húsz percet kapott arra, hogy emberelőnyben ledolgozza kétgólos hátrányát. A vendégek többet birtokolták a labdát, de nem tudták feltörni a hazaiak védekezését.

Nikolics a 84. percben Vitális Milánt is lecserélte, a magyar középpályás helyére Dereck Kutesa érkezett. Varga Barnabás végig a pályán maradt, de ezúttal nem tudott gólt szerezni. A hajrában Koita beadása után még kialakult egy veszélyes helyzet, a labda azonban szögletre pattant, így az AEK nem tudott szépíteni.

Hét pontra távolodott a listavezető

A Panathinaikosz a győzelemmel visszavette az első helyet a görög bajnokságban. Jacob Neestrup együttese kilenc mérkőzés után 24 ponttal áll, mögötte az Olympiakosz következik 22 ponttal.

Az AEK számára különösen rosszul alakult a forduló: a PAOK 2–1-re legyőzte az Aszterasz Tripoliszt, így 18 pontjával megelőzte a 17 pontos athéniakat.

Varga Barnabásék ezzel a negyedik helyre csúsztak vissza, hátrányuk hét pont a Panathinaikosszal szemben. Igaz, az AEK eggyel kevesebb mérkőzést játszott a listavezetőnél.

Nikolics csapatára november 4-én újabb nehéz feladat vár: az AEK a Real Madridot fogadja a Bajnokok Ligájában. A bajnokságban november 8-án a Levadiakosz lesz az ellenfele, míg a Panathinaikosz az Iraklisz otthonában lép pályára.

Stoiximan Super League, 9. forduló

Panathinaikosz–AEK Athén 2–0 (1–0)

Athén, Olimpiai Stadion. Vezette: Sven Jablonski (német).

Gólszerzők: Tetteh (1.), Andino (49.).

Kiállítva: Kangwa (70., Panathinaikosz).

Panathinaikosz: Peña – Calabria, De Vrij, Van Drongelen, Kyriakopoulos (Salah-Eddine, 71.) – Camara, Kangwa – Andino, Levi García (Louza, 71.), Tetteh (Rastoder, 80.) – Dessers (Taborda, 57.). Vezetőedző: Jacob Neestrup.

AEK Athén: Brignoli – Rota (Georgiev, 46.), Moukoudi, Relvas, Pilios – Marin (Mantalosz, 74.), Vitális Milán (Kutesa, 84.) – Majer (Zini, 54.), Zubkov (Koita, 46.) – Jovics, Varga Barnabás. Vezetőedző: Marko Nikolics.

Korábban

Az athéni derbi előtt Nikolics külön figyelmeztette játékosait, hogy ne foglalkozzanak még a Real Madrid elleni mérkőzéssel.

Varga Barnabás és Vitális Milán is kezdhet az athéni rangadón, amelyen az AEK közelebb kerülhet egyik közvetlen riválisához.

Panathinaikosz–AEK: Vargáékat figyelmeztette Nikolics a nagy derbi előtt

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kerkez kezdett, Szoboszlai visszatért, Iraola pedig számon kérte az elmaradt büntetőt.

Andoni Iraola szerint a Liverpoolnak egyértelmű tizenegyest kellett volna kapnia az Arsenal elleni rangadón. A spanyol szakember az 1–0-s hazai vereség után csapata kezdéséről és helyzetkihasználásáról is beszélt, Szoboszlai Dominik becserélésének okát pedig külön megmagyarázta. Mikel Arteta eközben az Arsenal 14 éves anfieldi nyeretlenségi sorozatának lezárását ünnepelhette.

Iraola szerint Isakot lerántották

A Liverpool a 16. percben Kai Havertz góljával került hátrányba, de az első félidő hátralévő részében komoly nyomást helyezett a vendégekre. Florian Wirtz szabadrúgása a keresztlécen csattant, Alexis Mac Allister pedig nagy helyzetben fejelt a kapu fölé.

Iraola a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elismerte, hogy csapata rosszul kezdett.

„A kezdésünk nem érte el a mérkőzés színvonalát.”

A vezetőedző szerint a kapott gól után már bátrabban futballoztak, és megvoltak a lehetőségeik az egyenlítésre. Leginkább azt nehezményezte, hogy Jurrien Timber mezrángatásáért nem kapott büntetőt Alexander Isak.

„Szerintem Isak esete egyértelmű tizenegyes.”

Iraola úgy látta, a svéd támadó a kapu előtt fejelhetett volna, de az Arsenal védője visszahúzta. A játékvezető nem ítélt büntetőt, a VAR sem avatkozott közbe. A Liverpool edzője a BBC-nek adott interjújában különbséget tett a két vitatott eset között: Cody Gakpo szituációját nem tartotta büntetőnek, Isakét igen.

„El kell esned, különben nem adják meg.”

Ezzel a különös Isak-tanáccsal vonta le a konzekvenciát a történtekből. A szakember ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy csapatának a saját hibáit kell javítania. A kezdés mellett a helyzetek pontosabb befejezését emelte ki.

Szoboszlaitól távoli lövéseket is várt

Kerkez Milos kezdőként kapott lehetőséget, és az első félidőben veszélyes beadással szolgálta ki Mac Allistert, aki azonban a kapu fölé fejelt. A magyar balhátvéd a 67. percben sárga lapot kapott, majd a 82. percben lecserélték.

Szoboszlai Dominik sérülése után tért vissza: Iraola az 58. percben Trey Nyoni helyére küldte pályára. A vezetőedző a sajtótájékoztatón arról is beszélt, milyen támadómegoldást remélt a magyar középpályástól.

„Úgy döntöttem, Rióval, Victorral, sőt Domot is bevetve próbálunk gólt szerezni – akár egy távoli lövésből, akár más módon.”

Iraola Rio Ngumohát és Víctor Muñozt is azért vetette be, hogy új megoldásokkal próbálják feltörni az egyre mélyebben védekező Arsenalt. A csapat végül egyik lehetőségével sem tudott élni.

A BBC-nek adott értékelésében Iraola a vereség ellenére méltatta csapat tagjait:

„Nagyon tetszett a játékosaim reakciója, miután 1–0-s hátrányba kerültünk.”

Iraola szerint a szezon még hosszú, és reméli, hogy a szoros mérkőzéseken később a Liverpool javára billen majd a mérleg.

Arteta 14 évet várt erre a pillanatra

A vendégek vezetőedzője arról beszélt, milyen sokat jelent az Arsenalnak az Anfielden aratott győzelem. A londoniak 2012 óta először nyertek bajnoki mérkőzést a Liverpool otthonában.

„Tizennégy év anélkül, hogy itt nyertünk volna, nagyon hosszú idő. Amit a csapat ma itt véghezvitt, hihetetlen.”

Arteta különösen elégedett volt azzal, ahogyan együttese kezelte a Liverpool gyors támadásait. Azt mondta, hogy játékosainak a labdavesztések után is fegyelmezetten kellett védekezniük.

„Nagyon megérdemeltük, hogy így nyerjünk itt. A játékosok rengeteg elismerést érdemelnek.”

A győztes gólt előkészítő Declan Rice mozgását és döntését is dicsérte, majd a bajnoki címvédésről szóló kérdésre röviden válaszolt:

„Ma még túl korai erről beszélni.”

A 9. forduló után az Arsenal 24 ponttal vezeti a Premier League tabelláját, a Liverpool 15 ponttal az ötödik helyen áll. A Premier League módosított menetrendje szerint a Liverpool november 8-án a Crystal Palace vendége lesz, az Arsenal pedig november 7-én a Hull Cityt fogadja.

A két magyar válogatott teljesítményét egészen eltérően ítélte meg az angol sajtó az Anfielden.

Szoboszlai és Kerkez is 3-as osztályzatot kapott – kemény kritikák a Liverpool-Arsenal után

Premier League, 9. forduló

Liverpool FC–Arsenal FC 0–1 (0–1)

Liverpool, Anfield, 60 406 néző.

Gólszerző: Havertz (16.).

Korábban

Havertz korai gólja döntött az Anfielden, a hazaiak hiába próbálkoztak az egyenlítéssel.

Premier League: Kerkez és Szoboszlai is játszott, 14 év után nyert az Arsenal Liverpoolban

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A hazai edző a megváltozott játékról beszélt, a vendégek trénere váratlan átigazolási kérdést kapott.

A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Paksot az OTP Bank Liga 12. fordulójában, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón pedig Borbély Balázs a csapata játékában történt változásokról is beszélt. Bognár György elismerően nyilatkozott a fővárosiakról, majd azt is elárulta, melyik paksi játékost ajánlaná a Ferencvárosnak.

Borbély Balázs elmondta, min változtatott a Ferencváros

A hazaiak az első félidőben még nem tudták feltörni a paksi védelmet, a szünet után viszont egyértelműen az ő akaratuk érvényesült. Bamidele Yusuf az 59. percben fejelt a kapuba, majd Kristoffer Zachariassen a hosszabbításban állította be a végeredményt.

Borbély Balázs elismerte, hogy a Paks kellemetlen ellenfél volt, ugyanakkor nem értett egyet azzal, hogy két teljesen különböző félidőt láthattak a nézők. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón így fogalmazott:

„Én nem láttam akkora különbséget a két félidő között.”

A szakember szerint a fordulás után intenzívebb lett csapata letámadása és visszatámadása, aminek köszönhetően több helyzetet is kidolgozott. Úgy vélte, a második gól korábbi megszerzésével nyugodtabban zárhatták volna le a találkozót.

A Ferencváros játékának átalakulásáról is beszélt:

„Próbálunk direktebben játszani, nem erőltetjük a labdatartást”

Borbély kifejtette, hogy a célratörőbb támadójáték több veszélyes pontrúgást és helyzetet eredményez, a nyár végén igazolt játékosok pedig jól illeszkednek ehhez a felfogáshoz.

Azt is hangsúlyozta, hogy a Paks ellen sosem könnyű futballozni, de együttese végig kézben tartotta a mérkőzést, és megérdemelten nyert. Külön kiemelte a védekezés stabilitását, amelyhez szerinte már a támadók is sokat hozzátettek.

A vezetőedzőt a csütörtöki, AC Milan elleni Európa-liga-mérkőzésről is kérdezték.

„Nem gondoltam erre a találkozóra egészen eddig.”

Hétfőn még a bajnokit elemzik ki, majd megkezdik a felkészülést a milánói fellépésre. Borbély szerint a nagy ellenfél ellenére ugyanúgy készülnek majd, mint bármelyik másik találkozóra.

Bognár György váratlan kérdést kapott

A paksiak vezetőedzője a vereség után elismerte, hogy a Ferencváros jelenleg előrébb tart csapatánál. Értékelésében nem is elsősorban saját játékosait hibáztatta.

„Elégedett vagyok a csapattal, mert amit ki lehetett hozni csapatjátékból, azt kihoztuk.”

Bognár szerint a Ferencváros gyorsabban, nagyobb intenzitással futballozott, és úgy vélte, a fővárosiak jelenlegi együttese az elmúlt évek legerősebb Fradija. Azt is elismerte, hogy a cseréi nem hoztak érdemi változást, a Paks pedig nem tudott komoly gólhelyzeteket kialakítani.

A sajtótájékoztatón azonban egy egészen más jellegű kérdést is kapott. Az egyik újságíró arra volt kíváncsi, hogy a közelgő téli átigazolási időszakban melyik paksi játékost ajánlaná a Ferencváros figyelmébe.

A felvetésnek különös hátteret ad, hogy a fővárosiak korábban több meghatározó labdarúgót is megszereztek Paksról.

Bognár ezúttal egyetlen futballistáját sem nevezte meg:

„Szerintem jelen pillanatban a Fradi rendben van. […] Jó keretük van. Jelen pillanatban nincs olyan játékos, akivel a Fradi beljebb lenne.”

Nyáron még a Paks győzött

A két együttes a bajnoki nyitányon is találkozott egymással, akkor a Paks 4–2-re legyőzte a Ferencvárost. Ez maradt Borbély Balázs csapatának egyetlen bajnoki veresége az idényben.

A Ferencváros 20 ponttal fellépett a tabella harmadik helyére, míg a vendégek 17 pontosak maradtak.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Ferencvárosi TC–Paksi FC 2–0 (0–0)

Budapest, Groupama Aréna, 8629 néző. Vezette: Bogár Gergő.

Gólszerzők: Yusuf (59.), Zachariassen (90+4.).

A Ferencváros legközelebb november 5-én az AC Milan vendége lesz az Európa-ligában, a bajnokságban pedig november 8-án a Vasashoz látogat. A Paks november 7-én a Zalaegerszeget fogadja.

Korábban

NB I: a Fradi egyetlen legyőzője érkezik az Üllői útra, az éllovasra is nehéz teszt vár

Ferencváros–Paks: visszavágott a Fradi, és nagyot lépett előre a tabellán

Ferencváros–Paks: visszavágott a Fradi, és nagyot lépett előre a tabellán

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hatodik hazai bajnokiján is hátrányba került az Újpest, mégis három pontot szerzett.

Az Újpest 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát az OTP Bank Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén. Szélesi Zoltán csapata ismét hátrányból fordított a Szusza Ferenc Stadionban: Krajcsovics Ábel egyenlítése után Etienne Amenyido látványos mozdulattal szerezte meg a győztes gólt. A hosszabbításban azonban Szappanos Péter bravúrjára is szükség volt a három pont megtartásához.

A VAR után vezetett a Nyíregyháza, Krajcsovics válaszolt

Az Újpest kezdett aktívabban, de fölénye sokáig nem párosult komoly helyzetekkel. Matija Ljujic lövését blokkolták a védők, Gleofilo Vlijter csavarása pedig kevéssel kerülte el a jobb felső sarkot.

A Nyíregyháza eközben Marko Kvasina fejesével veszélyeztetett, majd a 23. percben megszerezte a vezetést. Kvasina átadása után Katona Bálint közelről talált a kapuba. Az asszisztens először lest jelzett, a VAR-vizsgálatot követően azonban Hanyecz Bence játékvezető megadta a gólt.

A vendégek előnye nem tartott ki a szünetig. A 39. percben Krajcsovics Ábel ívelt lövéssel egyenlített, így 1–1-ről folytatódott a találkozó.

Amenyido ollózott, Szappanos a gólvonalról mentett

A második félidőben az Újpest még nagyobb nyomást helyezett ellenfelére. Dala Martin két alkalommal is megakadályozta a hazai gólt, egyszer pedig Rocco Zikovic segítette ki a nyíregyházi kapust.

Az 58. percben már egyikük sem tudott menteni. Aljosa Matko lövése a keresztlécről pattant vissza, a labda Zikovic fejéről Amenyido elé került, a togói támadó pedig ollózó mozdulattal a hálóba emelt.

A vezetés után sem állt le az Újpest. Vlijter kétszer is próbára tette Dalát, és a csereként beállt Horváth Krisztofer is közel járt a gólhoz, de a nyíregyházi kapus újabb védésekkel tartotta meccsben csapatát.

A végén kis híján ráfizettek a hazaiak az elszalasztott lehetőségekre. A hosszabbításban Szappanos Péternek kellett nagyot védenie: a bal kapufánál, a gólvonalról paskolta ki a labdát, megőrizve az Újpest előnyét.

Hat hazai meccs, hat kapott első gól

Az Újpest különös sorozata ezzel tovább folytatódott: a csapat az idény mind a hat hazai bajnokiján hátrányba került, ezek közül mégis négyet megnyert, egyet döntetlenre mentett, és csak a Puskás Akadémiától kapott ki.

A Nyíregyháza elleni hazai mérleg is tovább javult. A lila-fehérek legutóbb 1980-ban veszítettek otthon bajnokit a Spartacus ellen.

A fővárosiak 18 ponttal az ötödik helyre léptek előre, míg a 11 pontos Nyíregyháza a tabella utolsó helyén maradt.

A következő fordulóban, november 8-án az Újpest a Debrecen vendége lesz, a Nyíregyháza pedig az ETO FC-t fogadja.

A teljes OTP Bank Liga-tabella itt érhető el.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–1 (1–1)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4136 néző. Vezette: Hanyecz Bence.

Újpest: Szappanos – Ujváry, Heitor (Nunes, 83.), Stronati, Zeke (Scharmer, 67.) – Szendrei N., Ljujic (Maier, 67.) – Matko, Amenyido (Horváth K., 67.), Krajcsovics (Mucsányi Mi., 73.) – Vlijter. Vezetőedző: Szélesi Zoltán.

Nyíregyháza: Dala – Jovanov, Katona L., Zikovic (Temesvári, 83.), Hős (Máté, 62.) – Toma (Regza, 83.), Kovács M. – Manner, Katona B. (Batoum, 62.), Katona M. – Kvasina. Vezetőedző: Bódog Tamás.

  • Gólszerzők: Krajcsovics (39.), Amenyido (58.), illetve Katona B. (23.).
  • Sárga lap: Scharmer (82.), illetve Kovács M. (44.), Manner (67.).

Korábban

Az Újpest az előző fordulóban 1–0-ra kikapott az ETO FC vendégeként. Szélesi Zoltán a lefújás után a helyzetkihasználás problémáiról beszélt, és egy szokatlan edzésmódszert is felvetett.

Győri győzelem, újpesti gólínség és két eltérő értékelés – egy szokatlan ötlet is elhangzott.

Szélesi elvenné a labdát az újpestiektől, Juárez eredményes szenvedésről beszélt

Frissítés

Szélesi Zoltán a csapat mentális erejét emelte ki a fordítás után, Bódog Tamás pedig elismerte, hogy az Újpest megérdemelten nyert. A két vezetőedző mellett Amenyido és Katona Bálint is értékelt.

Újpest–Nyíregyháza: Bódog nehezen mondta ki, Szélesi elárulta a fordítás titkát

Újpest–Nyíregyháza: Bódog nehezen mondta ki, Szélesi elárulta a fordítás titkát

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Havertz korai gólja döntött az Anfielden, a hazaiak hiába próbálkoztak az egyenlítéssel.

A Liverpool 1–0-ra kikapott az Arsenaltól a Premier League 9. fordulójának vasárnapi rangadóján. A hazaiaknál Kerkez Milos kezdőként lépett pályára, Szoboszlai Dominik pedig sérülését követően visszatért, és a második félidőben kapott lehetőséget. A győztes gólt Kai Havertz szerezte, a londoniak pedig 2012 szeptembere óta először nyertek bajnokit az Anfielden.

Kerkez előtt is adódott lehetőség, de az Arsenal került előnybe

Andoni Iraola a kezdőcsapatba nevezte Kerkez Milost, Szoboszlai Dominik viszont combsérülése után egyelőre a kispadon kapott helyet. A magyar válogatott csapatkapitánya három mérkőzést hagyott ki, mielőtt ismét bekerült a Liverpool keretébe.

A hazaiak lendületesen kezdtek, mégis az Arsenal szerezte meg a vezetést. A 16. percben a vendégek letámadása után Declan Rice jobb oldalról adott középre, Kai Havertz pedig közelről a kapuba talált.

A Liverpool többet birtokolta a labdát, de az Arsenal szervezett védekezésével nehezen boldogult. Liverpooli oldalról a legnagyobb első félidei lehetőség Florian Wirtz előtt adódott, akinek szabadrúgása a keresztlécen csattant. Később Alexis Mac Allister fejese is elkerülte a kaput.

Szoboszlai visszatért, Kerkezt lecserélték

A szünet után a Liverpool tovább próbálkozott, és Kerkez is aktívan bekapcsolódott a támadásokba. Az 56. percben a magyar balhátvéd a bal oldalról megindulva jó ütemben ugratta ki Alexander Isakot, aki éles szögből a kapu fölé lőtt.

Két perccel később Iraola pályára küldte Szoboszlai Dominikot, aki a 19 éves Trey Nyonit váltotta. A magyar középpályás a sérülése utáni visszatéréskor elsősorban a labdajáratásban és a támadások szervezésében vett részt, de az Arsenal védelmét ő sem tudta feltörni.

Kerkez a 67. percben sárga lapot kapott, miután szabálytalanul állította meg Noni Maduekét. Nem sokkal később ápolásra is szorult, majd a 82. percben Kosztasz Cimikasz váltotta.

A Liverpool a hajrában újabb támadókat küldött pályára. Rio Ngumoha és Lewis Koumas is lehetőséget kapott, a londoniak azonban rendre hatástalanították a hazai próbálkozásokat.

A hosszabbításban Bradley Barcola lövését David Raya fogta. A Liverpoolnak ez volt az egyetlen kaput eltaláló kísérlete a mérkőzésen.

Az Arsenal 14 éves sorozatot szakított meg

A vendégek fegyelmezett védekezéssel őrizték meg előnyüket. A The Guardian mérkőzéstudósítása szerint a Liverpool mezőnyfölénye ellenére kevés igazán veszélyes helyzetet alakított ki, míg a The Liverpool Offside értékelése a hazaiak eredménytelen támadásai mellett több vitatott játékvezetői döntést is szóvá tett.

Az Arsenal 2012 szeptembere óta először győzött bajnoki mérkőzésen a Liverpool otthonában, Mikel Arteta pedig vezetőedzőként először ünnepelhetett sikert az Anfielden.

A londoniak 24 ponttal átvették a vezetést a Premier League tabelláján, a Liverpool 15 ponttal az ötödik helyen áll.

Iraola csapata november 8-án a Crystal Palace vendégeként javíthat a bajnokságban, az Arsenal pedig november 7-én a Hull Cityt fogadja.

Premier League, 9. forduló

Liverpool FC–Arsenal FC 0–1 (0–1)

Liverpool, Anfield. Vezette: Andy Madley.

Gólszerző: Havertz (16.).

A Premier League tabellája

Állás a november 1-jei Liverpool–Arsenal mérkőzés után, a november 2-i Newcastle–Everton mérkőzés előtt.

H. Csapat M. Gól Pont
1. Arsenal 9 14–5 24
2. Manchester City 9 20–10 21
3. Brighton 9 24–7 19
4. Chelsea 9 19–15 16
5. Liverpool 9 11–9 15
6. Brentford 9 16–9 14
7. Bournemouth 9 14–13 12
8. Tottenham 9 10–10 12
9. Aston Villa 9 10–13 12
10. Hull City 9 11–10 11
11. Leeds United 9 9–8 11
12. Newcastle United 8 12–14 11
13. Ipswich Town 9 14–18 11
14. Everton 8 8–9 10
15. Fulham 9 9–11 9
16. Coventry City 9 9–16 9
17. Manchester United 9 10–15 7
18. Crystal Palace 9 9–21 7
19. Nottingham Forest 9 6–12 6
20. Sunderland 9 7–17 5

Korábban

A Liverpool a kupában megégett Arsenalt fogadja. Szoboszlai játéka kérdéses, Kerkeznek nagyobb esélye van pályára lépni a rangadón.

Premier League: Szoboszlai egyszer már eldöntötte, most nélküle várhat nagy próba a Liverpoolra

Frissítés

A lefújás után Andoni Iraola egy elmaradt tizenegyest kért számon, és arról is beszélt, miért küldte pályára Szoboszlai Dominikot. Mikel Arteta a 14 éves anfieldi nyeretlenségi sorozat lezárását értékelte.

Liverpool–Arsenal: Iraola tizenegyest reklamált, Szoboszlaitól várta a megoldást

Liverpool–Arsenal: Iraola tizenegyest reklamált, Szoboszlaitól várta a megoldást

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A berliniek négy forduló óta veretlenek, ám továbbra is az osztályozót érő helyen állnak.

Schäfer András csapata, az Union Berlin sokáig vezetett az 1. FC Köln ellen, végül mégis be kellett érnie egy ponttal a Bundesliga nyolcadik fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta az 1–1-re végződő találkozót. A másik vasárnapi összecsapáson az Eintracht Frankfurt 3–1-re legyőzte a Hamburger SV-t.

Schäferék nem tudtak visszavágni a Kölnnek

Öt nappal a Német Kupában elszenvedett 5–0-s vereség után ismét a Kölnnel találkozott az Union Berlin, ezúttal hazai pályán. A fővárosiak gyorsan megszerezték a vezetést: a 10. percben Janik Haberer talált a kapuba.

Az Union az első félidőben növelhette volna előnyét, de Livan Burcu lövését Marvin Schwäbe a keresztlécre ütötte. A vendégeknek sokáig nem sikerült komolyabb veszélyt kialakítaniuk.

A 72. percben azonban pályára lépett a Köln támadója, Malek El Mala, aki hét perccel később kiegyenlített. A 21 éves játékosnak Alessio Castro-Montes adta a gólpasszt.

Schäfer András az Union Berlin kezdőcsapatában kapott helyet, és végig a pályán maradt.

A berliniek ezzel sorozatban negyedik bajnokijukon maradtak veretlenek, az utóbbi három mérkőzésük azonban döntetlennel zárult. A csapat továbbra is a 16., osztályozót jelentő helyen áll.

Az Union Berlin november 8-án a Freiburg vendége lesz, a Köln pedig a Bayer Leverkusent fogadja.

A Frankfurt újra legyőzte a Hamburgot

Az Eintracht Frankfurt öt nappal a Német Kupában aratott 3–1-es győzelme után a Bundesligában is ugyanilyen különbséggel verte meg a Hamburger SV-t.

A hazaiak már a 10. percben vezetéshez jutottak, amikor Warmed Omari a saját kapujába juttatta a labdát. A Hamburg gyorsan válaszolt: négy perccel később Terem Moffi egyenlített.

A szünet után ismét a Frankfurt kezdett jobban. Raphael Onyedika a 47. percben újra előnyhöz juttatta a hazaiakat, majd Younes Ebnoutalib a 69. percben beállította a 3–1-es végeredményt.

A Frankfurt 11 pontjával feljött a tabella nyolcadik helyére, míg a kilencpontos Hamburg a 15. pozícióba csúszott vissza.

A következő fordulóban a Frankfurt november 7-én, 15.30-tól a Paderborn vendége lesz, a Hamburg pedig november 6-án a Borussia Mönchengladbachot fogadja.

Bundesliga, 8. forduló – vasárnap

Union Berlin–1. FC Köln 1–1 (1–0)
Berlin, Stadion An der Alten Försterei.
Gólszerzők: Haberer (10.), illetve Malek El Mala (79.).
Magyar érdekeltség: Schäfer András végigjátszotta a találkozót.

Eintracht Frankfurt–Hamburger SV 3–1 (1–1)
Frankfurt, Deutsche Bank Park, 59 600 néző.
Gólszerzők: Omari (10., öngól), Onyedika (47.), Ebnoutalib (69.), illetve Moffi (14.).

A Bundesliga tabellája a 8. forduló után

H. Csapat M. Gy. D. V. Gól Pont
1. Bayern München 8 5 3 0 27–8 18
2. Borussia Dortmund 8 5 3 0 14–6 18
3. SC Freiburg 8 5 1 2 18–10 16
4. RB Leipzig 8 5 0 3 22–11 15
5. Werder Bremen 8 4 3 1 17–14 15
6. Bayer Leverkusen 8 4 1 3 18–16 13
7. SV Elversberg 8 4 1 3 16–16 13
8. Eintracht Frankfurt 8 3 2 3 13–18 11
9. FSV Mainz 05 8 3 1 4 17–17 10
10. FC Augsburg 8 2 3 3 18–15 9
11. VfB Stuttgart 8 3 0 5 14–15 9
12. TSG Hoffenheim 8 3 0 5 14–16 9
13. 1. FC Köln 8 2 3 3 9–12 9
14. SC Paderborn 8 2 3 3 6–9 9
15. Hamburger SV 8 3 0 5 7–19 9
16. Union Berlin 8 1 4 3 7–19 7
17. Schalke 04 8 1 3 4 4–9 6
18. Borussia Mönchengladbach 8 1 1 6 11–22 4

Korábban

A berlini együttes mestere sem szépített, és vasárnap máris jön a visszavágási lehetőség.

Köln–Union Berlin: Schäfer Andrásék kapitánya bocsánatot kért az 5–0 után

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szünet után törték meg a vendégek ellenállását a hazaiak, akik már a harmadik helyen állnak.

A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Paksot az OTP Bank Liga 12. fordulójában. Borbély Balázs együttese ezzel visszavágott a tolnaiaknak a bajnoki nyitányon elszenvedett 4–2-es vereségért, amely továbbra is a fővárosiak egyetlen kudarca az idényben.

Az első félidőben kevés helyzet alakult ki a Groupama Arénában. A Ferencváros valamivel gyakrabban jutott el a paksi kapu előteréig, de Gyetván Márton kapuját nem sikerült komolyan veszélyeztetnie. A vendégek szervezetten védekeztek, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

Yusuf fejese hozta meg az áttörést

A fordulás után nagyobb sebességre kapcsolt a Ferencváros. Corbu egy szabadrúgást követően a felső lécet találta el, Gyetván pedig több alkalommal is közbeavatkozott. A paksi védelem egyre nagyobb nyomás alá került.

Az 59. percben már nem tudták megakadályozni a hazai gólt: Bamidele Yusuf fejjel vette be Gyetván kapuját, megszerezve a vezetést a Ferencvárosnak.

A találat után is a fővárosiak maradtak kezdeményezőbbek. A Paks igyekezett változtatni a mérkőzés képén, Bognár György több poszton is frissített, de a vendégek nem tudtak egyenlíteni.

A hosszabbításban aztán egy gyors ferencvárosi ellentámadás végleg eldöntötte a három pont sorsát. Kristoffer Zachariassen a 94. percben állította be a 2–0-s végeredményt egy közeli lövéssel.

A Ferencváros továbbra is veretlen hazai pályán a bajnokságban, az MTK elleni 5–0 után pedig ismét nyerni tudott a Groupama Arénában. A Paks ezzel szemben először maradt szerzett gól nélkül a mostani NB I-es idényben.

A Ferencváros 20 ponttal feljött a tabella harmadik helyére, a Paks 17 ponton maradt. A fővárosiak november 8-án, vasárnap 19 órától a Vasas vendégei lesznek, míg a paksiak november 7-én, szombaton 13.30-tól a Zalaegerszeget fogadják.

Az NB I teljes tabellája itt érhető el.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Ferencvárosi TC–Paksi FC 2–0 (0–0)

Budapest, Groupama Aréna, 8629 néző. Vezette: Bogár Gergő.

Ferencváros: Dibusz – Osváth, Gómez, Raemaekers, Cadu – Corbu, Maiga (Nagy Á., 80.), Madarász (Bero, 71.) – Zachariassen, Yusuf (Joseph, 71.), Birmancevic (Levi, 89.). Vezetőedző: Borbély Balázs.

Paks: Gyetván – Győrfi (Wiesner, 60.), Lenzsér, Kinyik, Vécsei, Silye – Pető (Gyurkits, 80.), Papp K., Balogh B. (Simut, 60.), Horváth K. (Haraszti, 80.) – Szalai J. Vezetőedző: Bognár György.

Gólszerzők: Yusuf (59.), Zachariassen (90+4.).

Sárga lap: Yusuf (69.), illetve Lenzsér (49.).

Korábban

A Ferencváros a Paks ellen folytatná a felzárkózást, a Puskás Akadémia a Debrecent fogadja, az ETO pedig a Vasas ellen javíthat.

NB I: a Fradi egyetlen legyőzője érkezik az Üllői útra, az éllovasra is nehéz teszt vár

Frissítés

A mérkőzés után Borbély Balázs a Ferencváros játékának átalakulásáról beszélt, Bognár György pedig azt is elárulta, melyik paksi futballistát ajánlaná a fővárosiaknak.

Ferencváros–Paks: Borbély elárulta, min változtatott, Bognár meglepő kérdést kapott

Ferencváros–Paks: Borbély elárulta, min változtatott, Bognár meglepő kérdést kapott

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A felcsúti szakember vállalta, hogy viselkedését is újragondolja a partvonal mellett.

Babó Levente szerint a Puskás Akadémia a kiállítás nélkül akár meg is nyerhette volna a DVSC elleni bajnokit. A felcsútiak vezetőedzője a játékvezető néhány ítéletét is nehezményezte, de saját viselkedését sem hagyta szó nélkül. Gert Remmel ugyanakkor úgy látta, csapata emberelőny nélkül is megszerezte volna a három pontot.

Babó magában is kereste a hibát

A Puskás Akadémia vezetőedzője az első félidő színvonalával még elégedett volt, a Debrecen vezető gólja előtti védekezési hibát viszont elfogadhatatlannak nevezte. A folytatásban sem érezte azt, hogy kizárólag a Loki nyerheti meg a találkozót.

Az M4 Sportnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a kiállítás előtt ők is győzhettek volna. Ugyanakkor hozzátette, hogy csapata nem mindenben játszott az általa elvárt szinten.

Babó a 74. percben kiállított Brandon Ormonde-Ottewill esetére is kitért. A védő Kocsis Dominikkal szemben szabálytalankodott, amiért megkapta második sárga lapját. A felcsútiak edzője szerint a mérkőzésen máskor is előfordult hasonló szabálytalanság, mégsem minden esetben következett figyelmeztetés.

„Láttam ugyanolyan kézhasználatot, amiért nem adtak sárgát” – mondta Babó.

A szakember azonban nem akarta kizárólag a játékvezetőre hárítani a történteket. Elismerte, hogy az ítéletek miatt ő maga is ideges lett, és elképzelhetőnek tartja, hogy ez a játékosaira is átragadt. Az utolsó tíz percben ugyanis több felcsúti futballista vitatkozott a pályán.

Babó ezért önkritikusan beszélt arról, hogy a technikai zónában mutatott reakcióit is felül kell vizsgálnia.

„Át kell gondolnom, ezt hogyan kezelem” – ismerte el a tréner.

A Puskás Akadémia Németh András góljával még egyenlített, ám az emberhátrányban játszó hazaiak a hajrában kétszer is kapituláltak. A Debrecen 3–1-es győzelméről szóló tudósításunkban a mérkőzés valamennyi fontos fordulatát felidéztük.

Remmel szerint a kiállítás nélkül is nyertek volna

Gert Remmel egészen más hangulatban értékelt. A Debrecen vezetőedzője nemzetközi színvonalúnak nevezte az első félidőt, amelyhez szerinte a Puskás Akadémia jó játéka is kellett.

A szakember külön kiemelte csapata letámadását, a taktikai fegyelmet és azt, hogy a Loki nem bonyolította túl a futballt. A mérkőzés után megnézett statisztikákat is meggyőzőnek találta.

Remmel a csapat támadó felfogását is hangsúlyozta, amelyet azzal a jól ismert mondással jellemzett, hogy „a legjobb védekezés a támadás”.

Az észt szakember a kiállítás jelentőségét sem értékelte úgy, mint kollégája.

„Ha nincs a piros lap, akkor is nyertünk volna” – jelentette ki az M4 Sportnak.

A Debrecen Blaž Boskovic hetedik percben szerzett góljával vezetett, majd Németh András egyenlítése után a hajrában döntött. A csereként beállt Batik Bence a 85. percben talált be, Sohan Baldoni pedig a hosszabbítás elején állította be az 1–3-as végeredményt.

A Puskás Akadémia 21 ponttal a második, a DVSC 19 ponttal a negyedik helyen áll. A felcsútiak november 7-én 18.45-kor Kisvárdán játszanak, a Debrecen november 8-án 15.30-kor az Újpestet fogadja.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Puskás Akadémia FC–DVSC 1–3 (1–1)

Felcsút, Pancho Aréna, 1400 néző. Vezette: Csonka Bence.

Gólszerzők: Németh András (38.), illetve Blaž Boskovic (7.), Batik Bence (85.), Sohan Baldoni (91.).

Kiállítva: Brandon Ormonde-Ottewill (74., második sárga lap).

Korábban

A Debrecen 3–1-re nyert Felcsúton: a kiállítás után Batik és Baldoni döntött, Lang Ádám viszont megsérült.

Marco Rossi előtt győzött a Loki, újra otthon bukott el a Puskás Akadémia

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Debrecen 3–1-re nyert Felcsúton: a kiállítás után Batik és Baldoni döntött, Lang Ádám viszont megsérült.

A Debreceni VSC a hajrában szerzett két góllal legyőzte a fordulót az élről kezdő Puskás Akadémiát az NB I 12. fordulójában.

A helyszínen Marco Rossi szövetségi kapitány is figyelte az összecsapást, amelyen a Loki korán vezetést szerzett, majd emberelőnyben döntötte el a három pont sorsát.

Lang megsérült, Németh válaszolt a korai gólra

A Debrecen lendületesen kezdett, letámadásával megnehezítette a hazaiak dolgát. Már a második percben veszélyeztetett, Lang Ádám fejesét azonban Ormonde-Ottewill kivágta a kapu elől.

A hetedik percben megszületett a vezető gól: Dzsudzsák Balázs hosszú bedobását Maximilian Hofmann csúsztatta tovább, Blaž Boskovic pedig közelről a kapu bal oldalába fejelt.

A folytatásban a saját nevelésű Egri Imre kétszer is próbálkozott, majd a felcsútiak is veszélyesebbé váltak. Nagy Zsolt fejesét még bravúrral védte Plamen Andrejev, a 38. percben viszont Németh András egy blokkolt labdát 12 méterről a jobb alsó sarokba bombázott.

A Loki ezután elveszítette egyik védőjét: Lang megsérült, a 40. percben Batik Bence váltotta.

A cserejátékosok döntöttek

A második félidőben sokáig kevesebb helyzet alakult ki, a 74. percben azonban tíz emberre fogyatkozott a Puskás Akadémia.

Ormonde-Ottewill Kocsis Dominikkal szemben szabálytalankodott, és megkapta második sárga lapját.

Az emberelőnyt a 85. percben használta ki a Debrecen.

Patai Dávid ívelését Adrian Guerrero fejelte vissza a kapu elé, Batik pedig közelről a hálóba továbbított.

A hosszabbítás elején újabb cserejátékos talált be: Szendrei Ákos passza után Sohan Baldoni került helyzetbe, és tíz méterről megszerezte a vendégek harmadik gólját.

A DVSC ezzel sorozatban ötödik tétmérkőzésén maradt veretlen, és egymás után negyedszer győzött. A Puskás Akadémia a Nyíregyháza elleni vereség után újra pont nélkül zárt hazai pályán.

A Loki november 8-án az Újpestet fogadja a Nagyerdei Stadionban, míg a PAFC november 7-én Kisvárdára látogat.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Puskás Akadémia–DVSC 1–3 (1–1).

Felcsút, Pancho Aréna, 1400 néző. Vezette: Csonka B.

Puskás Akadémia: Lehoczki – Orján, Golla, Harutjunjan, Ormonde-Ottewill – Lukács D. (Soisalo, 68.), Duarte (Varga, 88.), Kern (Nissila, 53.), Nagy Zs. – Dárdai (Okeke, 53.), Németh A. (Colley, 88.). Vezetőedző: Babó Levente.

DVSC: Andrejev – Mejías, Hofmann, Lang (Batik, 40.), Guerrero – Samper (Patai, 59.), Boskovic – Egri (Baldoni, 59.), Dzsudzsák (Cibla, 86.), Dénes V. (Kocsis D., 59.) – Szendrei Á. Vezetőedző: Gert Remmel.

  • Gól: Németh A. (38.), illetve Boskovic (7.), Batik (85.), Baldoni (91.).
  • Sárga lap: Duarte (44.), Ormonde-Ottewill (54., 74.), Okeke (84.), illetve Hofmann (37.), Boskovic (43.), Mejías (64.), Kocsis D. (67.), Patai (90.).
  • Kiállítva: Ormonde-Ottewill (74.).

Frissítés

A mérkőzés után Babó Levente a kiállítás mellett saját viselkedését is értékelte, míg Gert Remmel szerint a DVSC emberelőny nélkül is győzött volna. A két vezetőedző nyilatkozatáról külön cikkben számoltunk be.

Az edzői reakciók: Puskás Akadémia–DVSC: Babó elveszítette a türelmét, Remmel a piros lapról beszélt

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az éllovas otthon kapott ki, a nagykanizsai edzőváltás pedig rögtön három pontot hozott.

Vasárnap négy mérkőzést rendeztek a Merkantil Bank Liga 12. fordulójában. A listavezető Soroksár hazai pályán 1–0-ra kikapott a Kozármislenytől, míg a Nagykanizsa, a Mezőkövesd és a Kazincbarcika is győzött.

Csertői Aurél sikerrel kezdett a Nagykanizsa kispadján, Kovács Patrik pedig már az első félidőben mesterhármast szerzett Karcagon.

Soroksár–Kozármisleny: az éllovas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Meglepetés született a Merkantil Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén: a kiesőhelyről induló Kozármisleny 1–0-ra győzött a listavezető Soroksár otthonában, és ezzel elmozdult a kiesőzónából.

Az első félidő nem hozott gólt, a fordulat a 65. percben következett. Egy soroksári kapufát követő vendégkontrából Szűcs Patrik szerezte meg a vezetést.

A Kozármisleny a 72. percben emberhátrányba került Geiger Bálint kiállítása miatt, de a hazaiak nem tudtak egyenlíteni. A vendégek szervezetten védekeztek, és megőrizték előnyüket.

A Soroksár 24 ponttal továbbra is vezeti a tabellát, a Kozármisleny pedig 10 ponttal a 14. helyre lépett előre.

Soroksár SC–HR-Rent Kozármisleny 0–1 (0–0)
Soroksár, Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző.
Gólszerző: Szűcs Patrik (65.).
Kiállítva: Geiger Bálint (72., Kozármisleny).

Nagykanizsa–Szeged: győzelmet ért a korai gól

Borsos Filip már a negyedik percben megszerezte a vezetést a Nagykanizsának, amely végül meg is őrizte előnyét.

Csertői Aurél bemutatkozását nehezítette, hogy Kucman kiállítása miatt csapata a második félidő elejétől emberhátrányban játszott.

A 78. percben a szegedi Rjasko is piros lapot kapott, az eredmény azonban nem változott.

Az újonc sikerével megelőzte ellenfelét a tabellán.

FC Nagykanizsa–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0 (1–0)

  • Gólszerző: Borsos Filip (4.).
  • Kiállítva: Kucman (46., Nagykanizsa), Rjasko (78., Szeged).

A Szeged vezetőedzője kemény önkritikát fogalmazott meg a vereséget követően.

Csertői Aurél első meccsén győzött a Nagykanizsa – „Kevés foci, több küzdelem”

Karcag–Mezőkövesd: Kovács Patrik triplája döntött

A Mezőkövesd egy félidő alatt eldöntötte a találkozót.

Kovács Patrik a 22. percben büntetőből szerzett vezetést, majd a 35. percben újabb tizenegyest értékesített. A fiatal támadó a szünet előtt akcióból is betalált, teljessé téve mesterhármasát.

A Karcag a 31. perctől László Dávid kiállítása miatt tíz emberrel futballozott.

Karcagi SC–Mezőkövesd Zsóry FC 0–3 (0–3)

  • Gólszerző: Kovács Patrik (22., 35., 44. – az első kettőt tizenegyesből).
  • Kiállítva: László Dávid (31., Karcag).

Szentlőrinc–Kazincbarcika: gyors támadásokkal nyertek a vendégek

A Kazincbarcika átengedte a labdát a Szentlőrincnek, és gyors támadásokból veszélyeztetett.

Jazsik Román már a kilencedik percben betalált Gresó beadásából, majd Ferencsik Bálint közelről növelte az előnyt.

A hazaiak lehetőségeinél Lipóczi Péter védett, a ráadásban pedig a csereként beállt Nazar Koliada Schuszter átadásából lezárta a mérkőzést.

Szentlőrinc–Kolorcity Kazincbarcika SC 0–3 (0–2)

  • Szentlőrinci Sporttelep, 200 néző. Vezette: Juhász Bálint.
  • Gólszerzők: Jazsik (9.), Ferencsik Bálint (34.), Koliada (90+2.).

Szentlőrinc: Auerbach – Rac (Harsányi, a szünetben), Poór, Milovanovics, Kiss-Szemán (Buta, 72.) – Dinnyés (Kun B., 35.), Szolgai – Jung, Samson, Czérna (Rideg, 58.) – Oláh B.
Vezetőedző: Nikházi Márk.

Kazincbarcika: Lipóczi – Szabó T., Ferencsik, Nagy Zs., Ferenczi – Kártik (Koliada, 84.) – Jazsik, Szőke, Hudák, Holender (Schuszter, 84.) – Gresó (Varjas, 52.).
Vezetőedző: Kuttor Attila.

Az NB II tabellája

Helyezés Csapat M P
1. Soroksár 12 24
2. Mezőkövesd 12 23
3. Kecskemét 11 23
4. Kazincbarcika 12 23
5. Tiszakécske 12 23
6. Gyirmót 12 21
7. Ajka 12 19
8. Videoton 12 15
9. DVTK 11 15
10. BVSC-Zugló 12 14
11. Szentlőrinc 12 14
12. Nagykanizsa 12 12
13. Karcag 12 11
14. Kozármisleny 12 10
15. Szeged 12 10
16. Csákvár 12 4

A 12. forduló hétfőn, november 2-án 19.30-kor a DVTK–Kecskemét mérkőzéssel zárul. A következő körben a Soroksár a Kazincbarcika vendége lesz, a Kozármisleny az Ajkát fogadja, a Nagykanizsa Kecskemétre utazik, a Mezőkövesd pedig a DVTK-t látja vendégül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Baráth Péter labdaszerzései két gólt is megalapoztak a Sigma Olomouc 3–0-s győzelménél. Pavel Hapal a letámadást méltatta.

Pavel Hapal szerint az idény eddigi legjobb teljesítményét nyújthatta a Sigma Olomouc a Zbrojovka Brno elleni, 3–0-ra megnyert bajnokin.

A kezdőcsapatban szereplő Baráth Péter két gólt eredményező támadás elindításában is meghatározó szerepet vállalt, csapata pedig az ideiglenes tabella második helyére lépett előre.

A magyar középpályás a 21. percben agresszív letámadással szerzett labdát Filip Langertől, majd Václav Sejk került helyzetbe, és megszerezte a vezetést.

Az 58. percben ismét Baráth labdaszerzése indította a gólt hozó akciót: a felezővonal környékén megszerzett labdát Ghalihoz továbbította, akinek átadásából Soldo talált be – olvasható a klub oldalán közzétett beszámolóban.

Hapal: „Valószínűleg ez volt a legjobb meccsünk”

Az olomouciak vezetőedzője a klubhonlapon közölt értékelésében éppen azokat az elemeket emelte ki, amelyekből Baráth is kivette a részét.

„Valószínűleg ez volt a legjobb mérkőzésünk az idényben. Az első perctől az utolsóig nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, letámadtunk, és rengeteg labdát szereztünk.”

Hapal úgy látta, együttese szinte végig megvalósította az előzetesen megbeszélteket. Egyedül a második félidő elejének körülbelül tízperces szakaszát említette kivételként, amikor a cserékkel frissítő Brno aktívabbá vált.

„A második góllal eldöntöttük a mérkőzést, bár szerintem annak már az első félidőben meg kellett volna születnie.

Utána már domináltunk, és szép eredményt értünk el.”

A mérkőzés összefoglalója

A tréner szerint a helyzetkihasználásban maradt javítanivaló, mert csapata már a szünet előtt lezárhatta volna a találkozót. A győzelmet ugyanakkor egy pillanatra sem érezte veszélyben.

„Nagyon jó érzésem volt a mérkőzéssel kapcsolatban, nem idegeskedtem amiatt, hogy elveszíthetjük az eredményt.”

A végeredményt Sejk büntetőből állította be.

A Sigma november 7-én a Hradec Králové otthonában játssza utolsó bajnokiját a válogatott szünet előtt.

Baráth Péter csapata 13 fordulót követően a bajnokság második helyén áll 24 ponttal az egy mérkőzéssel kevesebb játszó Liberec előtt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC