nb1.hu

A magyar válogatott két mérkőzés után még gól nélkül áll, Osváth Attila szerint azonban pontosan látják, min kell változtatniuk Georgia ellen.

A magyar labdarúgó-válogatott péntek este 20:45-től a második hazai mérkőzésén lép pályára a Nemzetek Ligája B-divíziójában Georgia ellen. Marco Rossi együttese két meccs alatt eddig egy pontot szerzett, hétfőn Észak-Írországban 0-0-t játszott a nemzeti együttes. Előtte, az első hazai találkozón 1-0-s vereséget szenvedtek Szoboszlaiék Ukrajna ellen.

Így a pénteki mérkőzésen gyakorlatilag győzelmi kényszerben kell pályára lépni majd a magyar csapatnak.

Megvannak a hivatalos kezdőcsapatok

A harmadik fordulós összecsapáson a várakozásnak megfelelően Tóth Balázs áll a kapuban, előtte pedig Osváth Attila, Willi Orbán, Csinger Márk és Kerkez Milos alkotja a védelmet.

Ami kissé váratlan, de nem példa nélküli, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik ezúttal védekező középpályást játszik Schäfer András mellett.

Elöl Lukács Dániel, Tóth Alex és Nagy Zsolt feladata lesz, hogy kiszolgálja a középcsatár Tóth Milánt, aki pályafutása során először lesz kezdő a nemzeti együttesben.

NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA,
2. CSOPORT,
3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–GEORGIA
Budapest, Puskás Aréna, 20.45 (Tv: M4 Sport).

Vezeti: Szrdjan Jovanovics (Uros Sztojkovics, Milos Szimovics) – szerbek

MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Osváth A., Csinger M., W. Orbán, Kerkez M., – Schäfer A., Nagy Zs., Tóth A., – Szoboszlai D., Tóth M., Lukács D.
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

GEORGIA: Mamardasvili – Kakabadze, Goglicsidze, Dvali, Locsosvili, Citaisvili – Egojan, Kiteisvili, Csakvetadze – Mikautadze, Kvarachelia.
Szövetségi kapitány: Ramaz Szvanadze

A magyar válogatott kerete Georgia ellen:

Kapusok:

Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)

Védők:

Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)

Középpályások:

Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (FC Famalicao – Portugália), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)

Támadók:

Bárány Donát (ADO Den Haag – Hollandia), Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Szalai József (Paksi FC), Tóth Milán (Vasas FC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz)

A georgiai válogatott kerete Magyarország ellen

Kapusok:

Giorgi Mamardasvili (Liverpool – Anglia), Luka Gugesasvili (Göztepe – Törökország), Davit Kereszelidze (Dila Gori)

Védők:

Luka Locsosvili (1. FC Köln – Németország), Lasa Dvali (CSZKA 1948 – Oroszország), Szaba Goglicsidze (Monza – Olaszország), Ilia Beriasvili (MTK Budapest – Magyarország), Szaba Harebasvili (Basaksehir – Törökország), Szaba Szazonov (Getafe – Spanyolország), Dzsemal Tabidze (Kayserispor – Törökország), Otar Kakabadze (Cracovia – Lengyelország), Irakli Azarovi (Sahtar Doneck – Ukrajna)

Középpályások:

Giorgi Csakvetadze (Udinese – Olaszország), Szaba Lobzsanidze (Real Salt Lake – Egyeslt Államok), Otar Kiteisvili (Sturm Graz – Ausztria), Giorgi Kocsorasvili (Sevilla – Spanyolország), Gizo Mamageisvili (Sturm Graz – Ausztria), Anzor Mekvabisvili (Chicago Fire – Egyesült Államok), Otar Mamageisvili (Wolfsberger AC – Ausztria), Vladimer Mamucsasvili (Torpedo Kutaisi), Nodar Lominadze (Torpedo Kutaisi), Irakli Egoian (Excelsior – Hollandia)

Támadók:

Giorgi Citaisvili (Rayo Vallecano – Spanyolország), Zuriko Davitasvili (Saint-Étienne – Franciaország), Giorgi Gagua (DAC – Szlovákia), Hvicsa Kvarachelia (Paris Saint-Germain – Franciaország), Giorgi Kvernadze (Frosinone – Olaszország), Giorgi Mikautadze (Villarreal – Spanyolország), Budu Zivzivadze (1. FC Heidenheim – Németország)

Szövetségi kapitány: Ramaz Szvanadze

Korábban

Osváth Attila is megszólalt a Georgia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

A magyar válogatott védője nem kerülte meg az elmúlt két találkozó egyik legfontosabb problémáját, a gól nélküli támadójátékot sem.

„Érthető módon kapott kritikát a támadójátékunk, hiszen a két mérkőzésen nem sikerült gólt szereznünk, ezen dolgozunk, hogy ez változzon.”

A játékos szerint a csapaton belül ennek ellenére pozitív a hangulat, és az elmúlt napokban azon dolgoztak, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyekkel veszélyesebbé válhatnak.

„Tudjuk, hogy mi a dolgunk, mi az, ami jól működött, és miben kell fejlődnünk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy mire van szükség a támadások során az eredményességhez, reméljük, ezt meg tudjuk mutatni a pályán is pénteken.”

Az újak beilleszkedéséről is beszélt

A válogatott kerete az elmúlt időszakban több új játékossal is bővült. Osváth szerint a hosszabb összetartás segíthet abban, hogy még gyorsabban kialakuljon az összhang.

„A korábbi összetartások kicsit rövidebbek voltak, most valamivel hosszabb az idő, így az újak még könnyebben tudnak beilleszkedni, de ezzel eddig sem volt gond.”

A védő szerint a válogatottnál kialakult közeg sokat segít az újonnan érkezőknek.

„Mindenki nyitott személyiség, befogadó a közeg és minél többet vagyunk együtt, annál jobban erősödik a csapatkohézió.”

Osváth Georgia kapcsán kiemelte, hogy az ellenfélnek több kivételes képességű játékosa is van.

A magyar válogatott ugyanakkor alaposan készül arra, hogyan lehet megbontani a vendégek védekezését a pénteki mérkőzésen, melyre 20:45-től kerül sor a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája, B divízió
2. csoport, 3. forduló

MAGYARORSZÁG-Georgia, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna – Észak-Írország, Nagyszombat 20.45

A csoport állása

1. Ukrajna 2 1 1 – 1-0 4 pont

Észak-Írország 2 1 1 – 1-0 4

3. Georgia 2 – 1 1 0-1 1

MAGYARORSZÁG 2 – 1 1 0-1 1

Korábbi eredmények

1. forduló (szeptember 25.):

Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)

MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-1)

2. forduló (szeptember 28.):

Georgia-Ukrajna 0-0

Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0

A további program

4. forduló (október 5.):

Észak-Írország – Georgia, Belfast 20.45

Ukrajna-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45

5. forduló (november 14.):

Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00

Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45

6. forduló (november 17.):

Magyarország – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45

Korábban

Marco Rossi a sajtótájékoztatón két jó hírt is közölt játékosaival kapcsolatban, és azt is elárulta, mire kell figyelniük Georgia ellen.

Magyarország-Georgia: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tóth Milán debütál kezdőként, a magyar válogatott a Puskás Arénában lép pályára a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

A magyar labdarúgó-válogatott péntek este 20:45-től a második hazai mérkőzésén lép pályára a Nemzetek Ligája B-divíziójában Georgia ellen. Marco Rossi együttese két meccs alatt eddig egy pontot szerzett, hétfőn Észak-Írországban 0-0-t játszott a nemzeti együttes. Előtte, az első hazai találkozón 1-0-s vereséget szenvedtek Szoboszlaiék Ukrajna ellen.

Így a pénteki mérkőzésen gyakorlatilag győzelmi kényszerben kell pályára lépni majd a magyar csapatnak.

Megvannak a hivatalos kezdőcsapatok

A harmadik fordulós összecsapáson a várakozásnak megfelelően Tóth Balázs áll a kapuban, előtte pedig Osváth Attila, Willi Orbán, Csinger Márk és Kerkez Milos alkotja a védelmet.

Ami kissé váratlan, de nem példa nélküli, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik ezúttal védekező középpályást játszik Schäfer András mellett.

Elöl Lukács Dániel, Tóth Alex és Nagy Zsolt feladata lesz, hogy kiszolgálja a középcsatár Tóth Milánt, aki pályafutása során először lesz kezdő a nemzeti együttesben.

NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA,
2. CSOPORT,
3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–GEORGIA
Budapest, Puskás Aréna, 20.45 (Tv: M4 Sport).

Vezeti: Szrdjan Jovanovics (Uros Sztojkovics, Milos Szimovics) – szerbek

MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Osváth A., Csinger M., W. Orbán, Kerkez M., – Schäfer A., Nagy Zs., Tóth A., – Szoboszlai D., Tóth M., Lukács D.
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

GEORGIA: Mamardasvili – Kakabadze, Goglicsidze, Dvali, Locsosvili, Citaisvili – Egojan, Kiteisvili, Csakvetadze – Mikautadze, Kvarachelia.
Szövetségi kapitány: Ramaz Szvanadze

A magyar válogatott kerete Georgia ellen:

Kapusok:

Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)

Védők:

Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)

Középpályások:

Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (FC Famalicao – Portugália), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)

Támadók:

Bárány Donát (ADO Den Haag – Hollandia), Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Szalai József (Paksi FC), Tóth Milán (Vasas FC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz)

A georgiai válogatott kerete Magyarország ellen

Kapusok:

Giorgi Mamardasvili (Liverpool – Anglia), Luka Gugesasvili (Göztepe – Törökország), Davit Kereszelidze (Dila Gori)

Védők:

Luka Locsosvili (1. FC Köln – Németország), Lasa Dvali (CSZKA 1948 – Oroszország), Szaba Goglicsidze (Monza – Olaszország), Ilia Beriasvili (MTK Budapest – Magyarország), Szaba Harebasvili (Basaksehir – Törökország), Szaba Szazonov (Getafe – Spanyolország), Dzsemal Tabidze (Kayserispor – Törökország), Otar Kakabadze (Cracovia – Lengyelország), Irakli Azarovi (Sahtar Doneck – Ukrajna)

Középpályások:

Giorgi Csakvetadze (Udinese – Olaszország), Szaba Lobzsanidze (Real Salt Lake – Egyeslt Államok), Otar Kiteisvili (Sturm Graz – Ausztria), Giorgi Kocsorasvili (Sevilla – Spanyolország), Gizo Mamageisvili (Sturm Graz – Ausztria), Anzor Mekvabisvili (Chicago Fire – Egyesült Államok), Otar Mamageisvili (Wolfsberger AC – Ausztria), Vladimer Mamucsasvili (Torpedo Kutaisi), Nodar Lominadze (Torpedo Kutaisi), Irakli Egoian (Excelsior – Hollandia)

Támadók:

Giorgi Citaisvili (Rayo Vallecano – Spanyolország), Zuriko Davitasvili (Saint-Étienne – Franciaország), Giorgi Gagua (DAC – Szlovákia), Hvicsa Kvarachelia (Paris Saint-Germain – Franciaország), Giorgi Kvernadze (Frosinone – Olaszország), Giorgi Mikautadze (Villarreal – Spanyolország), Budu Zivzivadze (1. FC Heidenheim – Németország)

Szövetségi kapitány: Ramaz Szvanadze

Korábban

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban gyorsabb játékot vár a magyar labdarúgó-válogatottól, amely pénteken az Eb-nyolcaddöntős georgiai csapatot fogadja a Nemezetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.

„Az előző két meccsen, ha Ukrajna ellen döntetlent érünk el és nyerünk Észak-Írországban, akkor akár úgy tűnhetett volna, hogy ez a megérdemelt eredmény.

Ettől még persze javulnunk kell, mert a védelem ki nem kényszerített hibája eredményezte az egyetlen kapott gólunkat. A labdabirtoklás fázisában pedig gyorsabbnak kell lennünk, direktebben kell futballoznunk, továbbá pontosabb beadásokra lesz szükség”

– mondta az MTI érdeklődésére az olasz szakvezető a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Rossi az első forduló után szövetségi kapitányt váltó ellenféllel kapcsolatban kifejtette, hogy az eddigi egyetlen találkozón túl nagy változást nem tapasztalt, ugyanúgy három belső védővel állt fel Georgia. A különbséget abban látta, hogy Willy Sagnollal 3-4-2-1-es rendszerben játszott a kaukázusi együttes, míg Ramaz Szvanadze vezetésével ez inkább 3-5-2 volt.

Hvicsa Kvarachelia bármerre mozoghat, nagy szabadságot kap. Rajta kívül elöl Georgesz Mikautadze is nagyon veszélyes. Nagyon jó csapat a georgiai, stabil futballt nyújt, nyolc olyan játékosa van, akik rendszeresen játszanak az élbajnokságokban. Ennek ellenére bízom a játékosaimban”

– fogalmazott a 62 éves tréner, aki hangsúlyozta, amikor Varga Barnabás és Sallai Roland hiányára hivatkozik, az nem azt jelenti, hogy a többi keretben lévő támadóban nem bízik, csak másképpen kell kiszolgálni őket.

Kerkez Milos kimondta a fő problémát, két georgiai játékosra figyelmeztetett

Megjegyezte, ezek a játékosok csereként jobban ki tudják domborítani a képességeik, míg kezdőként ezt nehezebben tudják a pályára vinni.

Rossi elárulta, a kisebb sérüléssel bajlódó Tóth Rajmund és Szalai József ezúttal egyaránt bevethető lesz, éppen ezért Kovács Bendegúz az U21-es válogatottban szerepel majd. Azt is közölte, hogy Tóth Alex annak ellenére jó eséllyel a kezdőcsapatban kap lehetőséget, hogy angol klubjánál, a Bournemouth-nál alig játszik.

A Puskás Arénában pénteken 20.45-kor a szerb Srdjan Jovanovic sípjelére kezdődik a magyar-georgiai találkozó, amelyet az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Tóth B.

Osváth, Orbán, Csinger, Kerkez

Vitális, Schäfer

Jurek, Tóth A., Szoboszlai

Lukács

Nemzetek Ligája, B divízió
2. csoport, 3. forduló

MAGYARORSZÁG-Georgia, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna – Észak-Írország, Nagyszombat 20.45

A csoport állása

1. Ukrajna 2 1 1 – 1-0 4 pont

Észak-Írország 2 1 1 – 1-0 4

3. Georgia 2 – 1 1 0-1 1

4. MAGYARORSZÁG 2 – 1 1 0-1 1

Korábbi eredmények

1. forduló (szeptember 25.):

Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)

MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-1)

2. forduló (szeptember 28.):

Georgia-Ukrajna 0-0

Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0

A további program

4. forduló (október 5.):

Észak-Írország – Georgia, Belfast 20.45

Ukrajna-MAGYARORSZÁG, Nagyszombat 20.45

5. forduló (november 14.):

Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00

Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45

6. forduló (november 17.):

Magyarország – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45

Frissítés

Marco Rossi és a grúz kapitány is változtatott a péntek esti NL-meccs keretén.

Magyarország-Georgia: a Paks csatára bekerült, az MTK védője kikerült a meccskeretből

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Közös vonulással és trikolórba boruló lelátókkal készülnek a magyar szurkolók, de egy fontos kérést is megfogalmaztak a mérkőzés előtt.

Nagyszabású hangulatfokozással készülnek a magyar szurkolók a válogatott pénteki, Puskás Arénában rendezendő mérkőzésére.

A szervezett szurkolói csoport közleményben osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat, és arra kérte a drukkereket, hogy ezúttal mindenki vigyen magával sálat és magyar zászlót.

„Pénteken nincs más dolgunk, mint 12. játékosként segíteni azt a csapatot, amely oly sok örömet okozott nekünk.

Azt a csapatot, amelyből sorra esnek ki legjobbjaink, és amelynek fiataljaira hatalmas nyomás nehezedik” – írták.

A cél egyértelmű: a Puskás Aréna lelátóit minél látványosabban borítsák be a nemzeti színek.

„Múlt héten mi vittük a lelátóra a (fólia)sálakat, most rajtatok a sor: kerüljenek elő otthonról a nyakbavalók és a zászlók, borítsa trikolór a lelátókat!”

Közös vonulás is lesz

A szurkolók már jóval a kezdés előtt gyülekeznek. A találkozási pont ezúttal is a Verseny utca lesz, ahol 19 órától várják a drukkereket.

A tervek szerint 19:30-kor, a Murányi utca kereszteződésétől indul meg közösen a tömeg a Puskás Aréna felé.

A Murányi utca és a Verseny utca sarkán a szurkolói csoport ajándéktárgyai is elérhetők lesznek, az ezekből származó bevételt a későbbi lelátói látványok megvalósítására fordítják.

Fontos kérést is megfogalmaztak

A szervezők külön felhívták a figyelmet a biztonságra. Arra kérnek mindenkit, hogy a szűk utcákban és a nagy tömegben ne használjanak hanggránátokat, tűzijátékokat és rakétákat.

Kiemelték, hogy a vonulásokon sok gyermek is részt vesz, az említett eszközök pedig komoly balesetveszélyt jelenthetnek.

„Égjenek a görögtüzek, villanjanak a stroboszkópok, de még nagyobb hangsúlyt fektessetek arra, hogy figyeltek szurkolótársaitokra és az épített környezetre!”

A felhívás végén egyértelmű üzenetet küldtek minden magyar drukkernek:

„Dörrenjünk egy hatalmasat újra a stadionban! A lelátó a miénk! Mindörökké Magyarország!”

Korábban

A pénteki, Georgia elleni mérkőzést megelőzően a csapat csütörtöki edzésén feltűnt Kovács Bendegúz is, aki könnyen lehet, hogy megkapja a támadóegységben a bizalmat Marco Rossitól a Nemzetek Ligájában.

Magyar válogatott: váratlanul Szoboszlaiékkal edzett az Alkmaar 19 éves támadója

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kovács Bendegúz az U21-es keret tagja, szerdán mégis Marco Rossi felnőttválogatottjával készült – akár be is nevezhetik a Nemzetek Ligájára.

Érdekes név tűnt fel a magyar válogatott szerdai edzésén.

Az MLSZ által közzétett fotók alapján az AZ Alkmaar 19 éves támadója, Kovács Bendegúz is Marco Rossi együttesével készült – szúrta ki a Nemzeti Sport.

Kovács ezúttal eredetileg az U21-es válogatottba kapott meghívót.

A múlt héten végigjátszotta a Horvátország ellen 3–1-re elveszített Európa-bajnoki selejtezőt, és a csütörtökön 19 órakor kezdődő, Litvánia elleni találkozó hivatalos keretében is szerepel.

Rossi már jól ismeri Kovácsot

A fiatal támadó számára ugyanakkor nem teljesen ismeretlen a felnőttválogatott közege, hiszen júniusban már bemutatkozhatott Marco Rossi csapatában.

Az sem példa nélküli, hogy az U21-es válogatott játékosai egy-egy edzés erejéig csatlakoznak a felnőttekhez.

Kovács mostani szereplése tehát önmagában még nem jelenti azt, hogy hivatalosan is felkerült Rossi keretébe.

A szövetségi kapitánynak ugyanakkor megvan a lehetősége arra, hogy szükség esetén nevezze az AZ támadóját.

Így akár a pénteki, Georgia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, vagy a jövő hétfői, Ukrajna elleni találkozón is számításba kerülhet.

Frissítés

Marco Rossi a meccset megelőzően két játékos esetében is jó hírt közölt, s ebből adódóan elárulta, hogy Kovács Bendegúz végül az U21-es válogatottban lép pályára.

Magyarország-Georgia: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Robbie Keane hónapokig nem beszélt a ferencvárosi távozásáról, most elárulta, miért érezte úgy, hogy mennie kell.

Robbie Keane májusban távozott a Ferencváros vezetőedzői posztjáról, azóta pedig nem vállalt újabb munkát.

A 46 éves ír szakember most a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt először részletesebben arról, mi vezetett a döntéséhez, és miért nem siet vissza a kispadra.

Keane 2025-ben bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, egy évvel később pedig a Magyar Kupát is elhódította. Utolsó idényében ugyanakkor az FTC egyetlen ponttal lemaradt az ETO mögött a bajnokságban, majd néhány nappal a szezon lezárása után az ír tréner elköszönt.

Azóta Spanyolországban él családjával, és saját bevallása szerint egyáltalán nem hiányzik neki a mindennapos edzői munka.

„Az edzői szakma olyan, hogy a nap huszonnégy órájában észnél kell lenni. Folyamatos stressz, megfeszített idegállapot. Most jólesik pihenni.”

„Igen, lemerültem”

Keane nem tagadta, hogy mentálisan is elfáradt az elmúlt években.

„Igen, lemerültem. Egy edzőnél vannak ilyen időszakok. Persze amikor edzőségre adtam a fejem, tisztában voltam ezzel.

Sőt, a családom is tudja, nem könnyű élet az edzőké.”

Elmondása szerint vannak olyan szakemberek, akik folyamatosan képesek dolgozni anélkül, hogy rájuk nehezedne a mindennapi stressz, ő azonban nem tartozik közéjük. Ezért jelenleg tudatosan próbálja kipihenni az előző három év terhelését.

Robbie Keane-t szerették a Fradi szurkolói, hamar a szívükbe fogadták és a tréner is szeretett Budapesten dolgozni. (Fotó: FradiMédia)

Miért távozott a Ferencvárostól?

Keane a távozásának konkrét hátteréről továbbra sem akart minden részletet elárulni, egy mondata azonban sokatmondó volt.

„Röviden? Túl sok minden történt a klubnál.”

Amikor arra kérték, fejtse ki bővebben, hozzátette, hogy jól érezte magát Magyarországon és a Ferencvárosnál, de közben megváltoztak a klub lehetőségei.

„Nagyon jól éreztem magam a Ferencvárosnál, nagyszerű klub, Budapestet is a szívembe zártam. Ugyanakkor megváltoztak a klub lehetőségei, és úgy éreztem, jobb, ha távozom. Ilyen egyszerű. Ezt a fejezetet magamban lezártam.”

Arra nem tért ki konkrétan, hogy az elveszített bajnoki cím, az öt magyar játékos szerepeltetésére vonatkozó központi ajánlás, a családjától távol töltött idő vagy egy magasabb szintű edzői állás reménye játszotta-e a legnagyobb szerepet.

Egy dolgot ugyanakkor egyértelművé tett: ha újra dönthetne, ismét elfogadná a Ferencváros ajánlatát.

Rengeteg ajánlatot kapott

Keane neve távozása óta több klubnál is felvetődött, többek között a Celtic és a Preston kapcsán. Az ír szakember szerint ennél is jóval több lehetősége lett volna.

„Ha elmondanám, hány lehetőségem lett volna azóta elmenni újra dolgozni, el sem hinné…

Rengeteg helyre hívtak.”

Egyelőre azonban egyik ajánlat sem győzte meg arról, hogy megszakítsa a pihenőjét. Keane csak akkor akar újra munkába állni, amikor úgy érzi, mentálisan és szakmailag is teljesen készen áll.

Hosszabb távú céljai ugyanakkor nem változtak: továbbra is a legmagasabb szinten szeretne dolgozni. Addig Spanyolországban tölti az idejét családjával, követi a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát, de saját bevallása szerint most először nem a futball tölti ki a napja minden óráját.

A Fradit jelenleg irányító Borbély Balázs a napokban beszélt a hosszabb válogatott szünet adta lehetőségekről is, csapata szombaton az NB II listavezetőjével játszik barátságos meccset.

A Fradi az NB II éllovasa ellen készül: Borbély Balázs a fejlesztésről is nyilatkozott

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Juhász Roland szerint a DVSC-nél túlságosan előtérbe kerültek az adatok, amelyek félrevezető képet is adhatnak a csapat teljesítményéről.

Éles kritikát fogalmazott meg a Debreceni VSC-ről Juhász Roland.

A korábbi magyar válogatott védő a Vegas Sports Hungary Magyarázók című műsorában elsősorban azt kifogásolta, ahogyan Gert Remmel vezetőedző az adatalapú elemzéseket és a különböző statisztikai mutatókat használja a csapat teljesítményének értékelésekor.

A DVSC nyolc forduló után a kilencedik helyen áll az NB I-ben. Remmel többször is beszélt már az adatalapú megközelítés fontosságáról, Juhász szerint azonban önmagukban a látványos számok könnyen elvihetik a teljesítmény megítélését rossz irányba.

„Ez parasztvakítás, már bocsánat” – jelentette ki Juhász Roland.

Juhász: nem mindegy, milyen minőségben fut valaki

A korábbi 95-szörös válogatott védő szerint nem elég azt megmutatni, hogy egy játékos milyen gyorsan vagy mennyit futott egy mérkőzésen.

„Ezzel teljesen el lehet vinni egy csapat teljesítményét más irányba. Utána alá tudod támasztani, hogy a futballisták harminc km/h fölött futottak, tizenkét kilométert mondjuk a csatár.

Tegyük hozzá mindig azt, hogy egy centernek mennyit is kell futni és talán ennél fontosabb, milyen minőségben.
Juhász a passzstatisztikákat is példaként hozta fel, szerinte ugyanis azoknál sem pusztán a mennyiségnek kellene számítania.

„A passzoknál például a minőség a mérce, arról is mutassunk már statisztikát.

Az, hogy nagy számokról beszélünk, én nem szeretem. Jó, hogy van, nagy segítség az edzőknek, de alapvetően úgy érzem, ő is – Gert Remmel – elviszi ebbe az irányba az egészet.”

A számok alapján nem minden rossz Debrecenben – vélik a megyei lapnál

A DVSC nyolc bajnokin 12 gólt szerzett és 15-öt kapott. A debreceniek átlagosan 54 százalékban birtokolják a labdát, mérkőzésenként 12 lövéssel próbálkoznak, amelyek közül körülbelül öt talál kaput.

Az átlagos várható gólértékük, vagyis az xG-jük 1,7 körül alakul – összegezte a klub adatait a Haon.hu, ahol reagáltak Juhász kritikáira és „védelmükbe vették” a Lokit.

Remmel csapata igyekszik magasan letámadni, ez azonban kockázatokat is hordoz: a Debrecen több alkalommal kapott gólt gyors ellenakcióból, így a visszarendeződés továbbra is javításra szorul.

Juhász kritikája tehát elsősorban nem az adatok használatát kérdőjelezi meg, hanem azt, milyen következtetéseket vonnak le belőlük.

Korábban

Sándor Tamás szintén a Haon.hu-nak adott interjút, amelyben többek között arról is beszélt, mivel telnek jelenleg mindennapjai Debrecenben.

329 meccs, 106 gól: Sándor Tamás nemet mondott a DVSC-nek

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gruber Zsombor ezúttal nem kapott meghívót Marco Rossitól, de pontosan tudja, mivel kerülhet vissza a felnőttválogatottba.

Gruber Zsombor visszavágyik a felnőttválogatottba, előtte azonban az U21-es csapattal törné meg a nyeretlenségi sorozatot.

Utolsó hazai mérkőzésére készül a magyar U21-es válogatott a jelenlegi Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A magyar csapat csütörtökön 19 órától Litvániát fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a találkozó előtt pedig Gruber Zsombor és Vitályos Viktor beszélt az M4 Sportnak.

A mieink legutóbb 3–1-re kikaptak Horvátországtól, ezzel matematikailag is eldőlt, hogy nem lehetnek ott a jövő évi kontinenstornán. Gruber végigjátszotta a varasdi találkozót, amelyről elismerte, hogy egyáltalán nem úgy alakult, ahogy eltervezték.

„Nagyon rossz mérkőzést játszottunk egy nagyon erős horvát válogatott ellen” – fogalmazott a támadó, aki szerint Litvánia ellen már kötelező lenne javítani.

Ollózós góllal indult a magyar U21-es válogatott rémálma Horvátországban

„A becsületünkért is játszunk”

A magyar U21-es válogatott hat forduló után továbbra is nyeretlen a selejtezőcsoportjában, Gruber pedig nem titkolta, hogy ezen mindenképpen változtatni szeretnének.

„Úgymond ez a mérkőzés kötelező, de válogatott szinten szerintem nincsen könnyű mérkőzés. Mindent meg fogunk tenni, hogy itthon tartsuk a három pontot, és hát azért a becsületünkért is játszunk.”

Gruber már a felnőttválogatottban is bemutatkozott, három mérkőzésen lépett pályára, és gólt is szerzett címeres mezben. Marco Rossi mostani keretébe azonban nem került be, így ezúttal ismét az U21-es csapatnál bizonyíthat.

„Ilyenkor mindig van csalódottság az emberben, de ez is arra ösztökél, hogy még többet dolgozzak kint, a klubomban, és még többet tegyek bele a mindennapokban.

Ha minden összeáll, remélem, a következő összetartásra újra kapok meghívót.”

Belgiumból vezetne vissza az út Rossi keretébe

A 22 éves támadó nyáron a Ferencvárostól a belga élvonalbeli RAAL La Louviére-hez igazolt. Eddig hat mérkőzésen 333 percet játszott és egy gólpasszt adott, miközben új csapata hét forduló alatt négy pontot szerzett.

Gruber szerint még időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen megszokja új környezetét.

„Még nagyon új az egész.

A liga intenzitása nagyon más, de úgy érzem, kezdek beilleszkedni a csapatba is. Az eredmények eddig nem úgy jöttek, nagyon sok új játékosunk van, új a vezetőség pár ember, a stábban is, szóval ez egy projekt.

Remélem, minél előbb úgy alakulnak a dolgok, hogy elindulunk felfelé.”

Azt is pontosan tudja, mivel kerülhet ismét Marco Rossi látókörébe: gólokat és gólpasszokat akar szerezni, valamint meghatározóbb szerepet vállalni klubjában. Mint mondta, ezek nélkül senki sem várhat válogatott meghívót, ugyanakkor most elsősorban a saját feladatára szeretne koncentrálni.

Vitályos a BL-ben is bemutatkozhatott

Vitályos Viktor számára szintén mozgalmasan alakult az elmúlt időszak. A 19 éves védő februárban írt alá a Sparta Prahához, de csak a nyáron csatlakozott a cseh együtteshez az MTK-tól. Új klubjában egy Lyon elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn mutatkozott be.

„Életem egyik legszebb napja volt.

A Lyon ellen közel telt ház volt, nagyon jó érzés volt a pályán lenni, még ha 20 percet is, de akkor is kerültek percek a lábamba, úgyhogy nagyon örültem neki” – emlékezett vissza.

Vitályos most először kapott meghívót az U21-es válogatottba. Korábban tizenegyszer játszott az U19-es csapatban, és elmondása szerint egyértelműen érezhető a két korosztály közötti különbség.

„Itt azért már az összes játékos az első osztályban játszik, mind az ellenfélben, mind nálunk, és ezáltal a minőség is sokkal magasabb és az iram is. Jó szintlépés.”

A litvánok ellen arra számít, hogy a magyar csapat irányítja majd a játékot, ugyanakkor figyelmeztetett: az ellenfél veszélyes kontrákra képes, és mély védekezésből is hatékonyan futballozik.

„Minél előbb szeretnénk kilábalni a nyeretlenségi szériából. Ez nem téma minden nap az öltözőben, de nyilván ott motoszkál bennünk, hogy jó lenne megmutatni, ez a csapat mire képes.”

A Magyarország–Litvánia U21-es Eb-selejtező csütörtökön 19 órakor kezdődik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC