nb1.hu

U21: változások Gera Zoltán csapatában

Az MLSZ a Twitteren számolt be a legfrissebb hírekről.

A magyar U21-es válogatott március 24-én Görögországban játszik felkészülési meccset, majd négy nappal később Cipruson vizitál. Az MLSZ a Twitteren számolt be arról, hogy változások történtek a keretben:

„Komáromi György, Kosznovszky Márk, Katona Bálint, Horváth Artúr, Tóth Milán és Vas Gábor helyére Sztojka Dominik, Kerezsi Zalán, Eördögh András, Szalay Szabolcs és Kovács Barnabás érkezett Telkibe” – jelezte a szövetség.

Gera Zoltán korábban így beszélt a közelgő két összecsapásról:

„Első ellenfelünket, a görögöket előrébb rangsorolják, mint a magyar válogatottat, ettől függetlenül idegenben is szeretnénk jó eredményt elérni ellenük, mint ahogyan négy nappal később, a görögökéhez hasonló stílusban futballozó ciprusi válogatott ellen is” – mondta a szövetségi edző.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az FTC futballistája kemény szavakat használt.

Az MLSZ a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a női válogatott szövetségi kapitánya, Margret Kratz már nem számít Vágó Fannyra. Íme a szövetség közleménye:

„A női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Margret Kratz – folytatva a megkezdett folyamatot, egy új szerkezetű, megfiatalított csapat kialakítását – a játékossal történt megbeszélés után úgy határozott, hogy a következő selejtező sorozatban már nem számít Vágó Fanny játékára a női A-válogatottban. Döntése hátteréről egyeztetett a 146-szoros válogatott rekorder támadóval.

A kapitány az mlsz.hu-nak azt is elmondta: megbeszélte Vágó Fannyval, az új csapat kialakítása mellett rendezni kell azt a helyzetet is, hogy az elmúlt időszakban Fanny kettős szerepe félreértésekre adott okot a válogatottnál.

A 31 esztendős játékos 2007-es bemutatkozása óta 74 gólt szerzett a nemzeti csapatban, és jelenleg válogatott játékosként egyben a Ferencváros női NB I-es csapatának vezetőedzője.

„Fanny a női labdarúgás igazi ikonja, példaképe, aki a csapat egyik erőssége volt éveken át, és megvan benne a potenciál, hogy edzőként is hasonló szintre jusson el. A jövőben teljes mértékben klubcsapatára, a Ferencvárosra koncentrálhat, ami segítség lehet számára a karrierje építésében” – nyilatkozta a német szakember, aki elmondta, a megbeszélésen sok sikert kívánt tehetséges kollégájának az ígéretesen induló edzői pályafutásához.”

A Ferencváros hivatalos oldalának beszélt az esetről Vágó. Elmondta, felháborító ez az egész ügy. Íme az FTC bejelentése:

„Margaret Kratz csak akkor számítana a magyar női labdarúgás kiemelkedő alakjára, az FTC csapatkapitányára és edzőjére, ha legendánk lemondana vezetőedzői tisztségéről a Ferencváros bajnoki címvédő női labdarúgócsapatánál.

– Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténhet! – nyilatkozta rendkívül elkeseredve Vágó Fanny a fradi.hu-nak. – A nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerdán válaszút elé állított. Beszélgetésünket azzal kezdte, hogy a válogatottnál a szövetség nyomására el kell kezdeni a fiatalítást, ezért a továbbiakban nem számít rám, de később kiderült: egészen másról van szó. Szerinte az utóbbi időben látszódnak rajtam a fáradtság jelei, és az is, hogy nem bírom a kettős terhelést. Elmondta: a folytatásban csak akkor hív be a keretbe, ha felhagyok az edzősködéssel. Ez konkrétan zsarolás! Mélyen felháborít ez az egész, hiszen úgy gondolom, teljesítményem alapján nem kérdés, hogy a válogatottban a helyem. Egyáltalán nem vagyok fáradt, remek formában érzem magam, meg lehet nézni a bajnokságban és a nemzeti csapatban is a játékosok mutatóit, továbbra is a legjobbak közt vagyok. Ez az egész nem méltó ahhoz, amit eddigi pályafutásom során a magyar futballért tettem, és tenni is fogok! Ugyanis nem fogok felhagyni sem az edzősködéssel, sem az aktív játékkal! Az azonban biztos, hogy a jelenlegi szövetségi kapitánnyal a továbbiakban nem tudok együtt dolgozni. Tizenhat év alatt négy szakvezető irányításával 146 meccsen 74 gólig jutottam címeres mezben, amelyről a történtek ellenére sem mondok le. És nem vonulok vissza! Legfeljebb nem mostanában gyarapítom majd válogatott meccseim számát és nem most lesz meg a 150. mérkőzésem nemzeti mezben.

Bajnokcsapatunk játékos-edzője hozzátette: meg sem fordult a fejében, hogy cserbenhagyja a Ferencvárost, amely klubnak olyan sokat köszönhet, ahol bíznak benne, számítanak rá és hagyják dolgozni.

– A Fradi az otthonom, nagyon hálás vagyok a klubnak, a vezetőinek, hogy mindig is bíztak, hittek bennem! – jelentette ki a legendás játékos. – Folytatom a munkát és mindent megteszek a csapat sikereiért, a pályán és a kispadon egyaránt. Úgy gondolom, hogy jó adag szakmai féltékenység is állhat a történtek mögött, amit nem értek, hiszen mindig, minden erőmmel segítettem a nemzeti csapat stábjának munkáját, ha kellett, a Fraditól bocsátottam rendelkezésre szakembereket. A szövetségi kapitány arra hivatkozott, hogy az MLSZ egy éven belül hoz egy olyan döntést, melynek értelmében nem lehet valaki játékos és edző is egyszerre. Ezek után én rögtön a szövetségnél érdeklődtem, hogy valóban vannak-e ilyen tervek, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy szó sincs erről. Úgy gondolom, nem ezt érdemeltem. Megaláztak!”

Névjegy

Vágó Fanny
Született: 1991. 07. 23., Szeged
Poszt: csatár
Címei: 8-szoros magyar és 4-szeres osztrák bajnok, 5-szörös Magyar Kupa- és 3-szoros Osztrák Kupa-győztes, 2-szeres magyar, 4-szeres osztrák gólkirály.
A válogatottban: 146 mérkőzés/74 gól.
Szakvezetőként: magyar bajnok az FTC-vel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az alapemberek hiányáról is beszélt Rossi.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az új játékelemek és elképzelések kipróbálásán lesz a hangsúly csütörtökön az észtek elleni barátságos mérkőzésen, amelyet szeretne megnyerni a magyar labdarúgó-válogatott.

„A bolgárok elleni, hétfői Európa-bajnoki selejtezőre készülünk. Bár az még nem lesz sorsdöntő, de szeretnénk jól rajtolni. Éppen ezért az észtek ellen ki akarunk próbálni bizonyos új elképzeléseket a gyakorlatban” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Telkiben az olasz szakember, aki hozzátette, a játékosok hozzáállása és válasza eddig kifejezetten kedvező az új gyakorlatokra és elgondolásokra.

Az 58 éves szakember az MTI érdeklődésére a kezdőcsapatot illetően úgy fogalmazott, hogy bár az észtekkel szembeni barátságos meccsen megengedett a kísérletezés, Bulgária ellen már biztosra kell menni. Ennek ellenére csütörtökön lehetőség szerint azzal a kezdővel akar indítani, amely a legközelebb áll a Bulgária ellen tervezetthez. Megjegyezte, megvannak az előre eltervezett cseréi is, mert nem akarja túlterhelni a játékosait.

„Az ötvenedik mérkőzés büszkeséggel tölt el, de a felkészülésen nem változtat, ugyanolyan fontos a győzelem, mint minden más meccsen” – mondta Rossi, aki 50. alkalommal irányítja csütörtökön a válogatottat.

Kifejtette, nagy öröm, hogy sikerült olyan környezetet kialakítani, amiben a játékosok otthon érzik magukat: „Kilencven százalékban a srácok hozzáállásának köszönhető, hogy megváltozott a válogatotton belüli hangulat, és ez aztán az eredményekben is tükröződik. Ezt kell megőrizni a jövőben, hogy folytassuk a jó sorozatot”.

Rossi arról is beszélt, hogy a válogatottban nem lehet öt-hat új embert egyszerre a kezdőbe tenni, mert akkor nem működnének az automatizmusok, ráadásul a csapatszellem és a csapatjáték is megsínylené. Úgy vélte, ezt a kockázatot a nemzeti együttes nem vállalhatja jó szívvel, így is olyan alapemberek hiányoznak sérülés miatt, mint Gulácsi Péter, Nagy Zsolt, Schäfer András és Callum Styles, akiket pótolni kell.

„Nem is lehet más cél a válogatottban, minthogy nyerjünk, az pedig egy kis plusz lenne, ha az ötvenedik meccsen jó teljesítménnyel tudnánk köszönteni a mestert” – mondta az MTI kérdésére Lang Ádám, aki elmondása szerint nagyon várta már a válogatott összetartást, mert minden alkalommal „kivirul”, amikor felül a repülőre.

A ciprusi Omonia védője kifejtette, Rossi vezetésével elindult egy szervezett, jó és tudatos munka, őt pedig büszkeséggel tölti el, hogy ennek részese lehet. Úgy vélte, kilenc évvel első válogatottsága után egyértelműen látszik a fejlődés.

„Motiváció nem kell, mindenki szeretné folytatni, amit eddig elértünk” – jelentette ki a 30 éves, 55-szörös válogatott futballista, aki az esélyekkel nem kívánt foglalkozni, de annyit megjegyzett, kiegyenlített az Eb-selejtezős csoport, amelyben lépésről lépésre kell haladnia a válogatottnak, mert nemcsak minden pontért, hanem a meccseken „minden egyes labdáért véres küzdelem lesz”.

A mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában az osztrák Walter Altmann sípjelére, a találkozót az M4 Sport közvetíti.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Botka, Nagy Á., Kleinheisler, Kerkez – Gazdag, Szoboszlai – Sallai

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Finnországban teheti le a névjegyét.

Matar Dieye a finn KuPS csapatánál szerepel kölcsönben – ezt a DVSC a hivatalos oldalán jelentette be:

„Matar Dieye a 2023/2024-es szezont kölcsönben a finn KuPS-nél tölti, a több játéklehetőség érdekében. A 25 éves szenegáli csatár egy meccset játszott az NB I-ben a Fehérvár FC ellen, aztán megsérült. A felépülése sokáig tartott, de jelenleg már teljes értékű. Télen az első csapattal töltötte az edzőtábort, az NB III-ban négy mérkőzést játszott és egy gólt szerzett” – olvasható a Loki közleményében.

Dieye 2022 augusztusában igazolt a debreceneikhez a horvát HNK Gorica csapatától. A Transfermarkt szerint a csatár értéke jelenleg 250 ezer euró lehet. Dieye szerződése 2025 nyarán fog lejárni a DVSC-nél.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB I: elkészült a 27., a 28. és a 29. forduló programja

Kiderült, mikor lesz az újabb Derbi.

Az MLSZ elkészítette a 27., a 28. és a 29. forduló pontos programját. A 29. játéknapon az Újpest a Ferencvárost látja vendégül, a találkozót május első napján rendezik meg. Ahogy már megszokhattuk, az összes mérkőzést műsorára tűzi az M4 Sport vagy az M4 Sport+.

Jelenleg az FTC vezeti a tabellát, míg a válogatott szünetben a Vasas az utolsó, a Honvéd pedig az utolsó előtti helyen áll.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Április 14., péntek
20.00: DVSC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

Április 15., szombat
14.30: Kecskemét–Zalaegerszegi TE (Tv: M4 Sport)
17.00: Mezőkövesd–Vasas (Tv: M4 Sport+)
19.30: Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)

Április 16., vasárnap
15.30: Kisvárda–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
18.00: Újpest–Paks (Tv: M4 Sport)

28. FORDULÓ
Április 21., péntek
20.00: Budapest Honvéd–Újpest (Tv: M4 Sport)

Április 22., szombat
15.00: Mol Fehérvár–Kecskemét (Tv: M4 Sport)
19.30: Vasas–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Április 23., vasárnap
14.15: Paks–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
16.30: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)
18.45: Zalaegerszegi TE–DVSC (Tv: M4 Sport)

29. FORDULÓ
Április 28., péntek
20.00: Kecskemét–Paks (Tv: M4 Sport)

Április 29., szombat
14.15: Mezőkövesd–Zalaegerszegi TE (Tv: M4 Sport+)
17.00: Kisvárda–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
19.30: Vasas–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

Április 30., vasárnap
15.30: DVSC–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)

Május 1., hétfő
18.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szélesi Zoltán elmondta, milyen játékra lesz szükség.

A magyar U19-es válogatott ma este Angliával játszik Eb-selejtezőt, a találkozó 20.30-kor kezdődik. Szélesi Zoltán elmondta, fegyelmezett, határozott és magabiztos játékban bízik. Íme az MLSZ közleménye:

„U19-es válogatottunk szerdán Anglia ellen kezdi meg elitkörös szereplését. A mieink a házigazda angolokkal, Izlanddal és Törökországgal szerepelnek egy négyesben. A csoportból az első helyezett kvalifikálja magát a nyári, máltai kontinensviadalra.

A csapat hétfő délelőtt érkezett meg Angliába, ahol az angol válogatott edzőközpontjában készülhet a mérkőzésekre. Együttesünk már túl van az első edzéseken, holnap pedig az Európa-bajnoki címvédő angol válogatottal mérkőzik meg.

Az összecsapás előtt Szélesi Zoltán szövetségi edző beszélt arról, hogyan lepheti meg a papíron esélyesebb ellenfelet az U19-es válogatott:

„Anglia nagyon erős ellenfél, mondhatjuk akár azt is, hogy csak az esélytelenek magabiztosságával lehet keresnivalónk ellene. Ennek megfelelően a felkészülés során a védekezésünk megszervezése szerepelt a fókuszban, a letámadást követő labdaszerzések, valamint az ezekből kiinduló kontrák. Ugyanakkor szeretnénk magas presszinget alkalmazni, hiszen az ellenfelet ezzel is meg lehet lepni, valamint nagyon fontosak lesznek a pontrúgások, rögzített szituációk is. Fegyelemre, határozottságra és magabiztosságra lesz szükségünk, azonban korántsem teljesen defenzív játékot akarunk játszani, a labdaszerzésekből megindulva, bátor támadásvezetésekkel meglepetést akarunk okozni.”

U19-es Európa-bajnoki selejtezők, elitkör első mérkőzés
Anglia-Magyarország
Március 22., szerda, 19:30, (magyar idő szerint 20:30), Wallsall

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiderült, mennyit keresett az FTC a nemzetközi kupaszerepléssel

Kubatov Gábor mérleget vont.

A Ferencváros remekül szerepelt a mostani idényben a nemzetközi porondon. Sztanyiszlav Csercseszov csapata az Európa-ligában a nyolcaddöntőig jutott, de ott nem bírt a Leverkusennel.

Kubatov Gábor a Facebookon jelezte, hogy a menetelés közel 9,5 millió eurót hozott a klub konyhájára. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a jó eredményeknek köszönhetően a csapat 12 koefficiens ponttal gazdagodott.

Kubatov egyébként a bejegyzését a következő ígérettel zárta:

„Jövőre újra ott leszünk a legjobbak között, de addig is keményen kell dolgoznunk” – adta ki az ukázt az FTC elnöke.

A Fradi vezeti a tabellát az NB I-ben, előnye nyolc pont a második Kecskeméttel szemben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ülésezett a Fegyelmi Bizottság.

A Fegyelmi Bizottság legutóbbi ülésén a következő döntések születtek:

NB III

Bodó Gábor (Sényő) 1, Márton András (Sényő) 1, Vattay Márton (Eger) 1, Tóth Gábor (Karcag) 1 és Lányi Bence (Gyirmót) 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Kurucsai Milán vezetőedző (Monor) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 3 soron következő NB III-as férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás

Balogh Mátyás (Veszprém), Monomarenko Nazar (Kisvárda), Vasilijevic Nikola (Füzesgyarmat), Orosz Máté (Sényő), Erdélyi Botond (Szentlőrinc) és Izidorio Matheus Leoni (Kisvárda) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Bognár Petra (Fehérvár) 1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Szeghy Szabolcs Géza (UFC Futsal) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újpest: edzőváltás?

Felcsúton küldtek határozott jelzést a fanatikusok.

Az életéért harcol az Újpest a bajnokságban.

A lila-fehérek jelenleg a 10. helyen vannak, de az előnyük mindössze két pont a már kieső helyen szerénykedő Kispest előtt. Ráadásul a legutóbbi fordulóban a Puskás Akadémia otthonában katasztrofális, 5-1-es vereségbe szaladtak bele.

A találkozó lefújása után a klub fanatikusai a szektoruk elé rendelték a csapatot. Eléggé határozottan jelezték az érintetteknek, hogy ez így nem mehet tovább. És azt is, hogy ilyen megalázó vereségbe nem futhat bele soha többet az Újpest.

Az NB1.hu információi szerint viszont itt még nem ér véget a történet. Úgy tudjuk, könnyen benne van a pakliban, hogy a vezetőség meneszti Milos Kruscsics vezetőedzőt.

Az NB1.hu úgy tudja, hogy a megüresedő poszt legnagyobb várományosa Nebojsa Vignjevics, aki korábban már volt a lilák szakmai vezetője.

Vignjevics 2013 és 2020 között egyszer volt harmadik az Újpesttel a bajnokságban, kétszer megnyerte a Magyar Kupát, egyszer a Szuperkupát.

Szerbiai informátoraink szerint akár már ma fontos fejlemények történhetnek az ügyben…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szerdai foci: Eb-selejtezőt játszik az U19-es magyar válogatott

Anglia lesz az ellenfél.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
MÁSODIK SZAKASZ, 1. FORDULÓ
20.30: Anglia–Magyarország

Megosztás:

Honvéd II: három tehetség is debütált

Főszereplő lett a visszatérő.

A Honvéd második csapata az NB III Közép csoportjában 1-0-ra verte a Majost vasárnap. A találkozó egyetlen gólját Krajcsovics Ábel szerezte a 65. percben. Krajcsovics közel egyhónapos szünetet követően tért vissza.

„Nagyon rosszkor jött a sérülésem, mert úgy érzem, jó formában vagyok, amikor kaptam azt a rúgást. Az Újpest ellen debütáltam az NB I-ben, aztán Vasas elleni kupameccsen kezdőként kaptam lehetőséget, élveztem a futballt, nagy löketet adott nekem az a találkozó, így nehéz volt a történteket fejben feldolgozni, de szerencsére ez az időszak lezárult” – mondta Krajcsovics a kispestiek hivatalos oldalának.

A kispesti klubhonlap azt is jelezte, hogy Giuliani Marcello, Dorogi Valentin és Kruppai Adrián ezen a meccsen debütált a felnőtt futballban.

A Honvéd II a hatodik helyről várhatja a folytatást az NB III-ban.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 26. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–MAJOSI SE 1–0 (0–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont. V: Vinter Béla (Elek, Balla)
G: Krajcsovics (65.)
Honvéd II: Szappanos – P. Zrnic, Szamosi Á., Feledy, Kulbachuk (Dorogi, 81.), Benczenleitner – Eördögh, Bocskay – Njamculovic (Giuliani, 86.), Kruppai (Krajcsovics, a szünetben), M. Zrnic
Vezetőedző: Szamosi Tamás
Majosi SE: Vukman – Széles, Kugli, Bányai (Nagy N., 55.), Bognár (Tratnyek, 73.), Keczeli (Lizák, 68.), Hock, Petrovics (Lőrinc, 55.), Pál, Sajnovics, Budai
Vezetőedző: Kardos Ernő

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az elemzők nagy esélyt adnak a kvalifikációra.

A statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak 74 százalék esélye van arra, hogy kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra.

A cég a csütörtökön rajtoló kvalifikációs sorozat kapcsán tette közzé elemzését, amely szerint a legbiztosabb résztvevője a németországi kontinensviadalnak a 2016-os győztes portugál csapat (96 százalék), mögötte a svájci, a horvát és a spanyol gárda sem marad el sokkal (90) az esélyeket illetően.

A Marco Rossi vezette magyar válogatottnak – amely jövő hétfőn Bulgária ellen, a Puskás Arénában kezdi a kvalifikációt – a Gracenote szerint 74 százalék esélye van kijutni a 24 csapatos viadalra, ez nem sokkal kevesebb, mint a 2021-es két döntős, a címvédő olasz (78) és a második angol (77) csapaté.

A Gracenote szerint 2000 óta először jó eséllyel ott lesz az Európa-bajnokságon a norvég válogatott is, amelyet a Manchester Cityben a mostani szezonban már 42 gólt szerző Erling Haaland, valamint a listavezető Arsenal kapitánya, Martin Ödegaard fémjelez.

A németek házigazdaként automatikusan résztvevői a 2024-es Európa-bajnokságnak, a tíz selejtezőcsoportból az első két válogatott egyesen ágon kijut, a fennmaradó három hely pótselejtezőn talál gazdára.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

DVTK: válogatott meghívót kapott a támadó

Télen igazolt a diósgyőriekhez.

A DVTK a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Jérémie Obounet bekerült a gaboni U23-as válogatott keretébe. Íme a közlemény:

„Meghívót kapott a DVTK támadója, Jérémie Obounet a kontinenstorna selejtezőjét játszó gaboni U23-as válogatottba.

Jérémie Obounet a téli átigazolási időszakban lett a DVTK labdarúgója, azóta öt mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett,

A gaboni U23-as csapat a második fordulóban csatlakozott a mezőnyhöz, és Madagaszkár ellen kettős győzelemmel jutott tovább a következő körbe, ahol a szomszédos Kamerun lesz az ellenfél. A harmadik fordulóban hét mérkőzést rendeznek, és a győztesek csatlakoznak a rendező Marokkó csapatához a nyolcas döntőben.”

Jérémie Obounet eddig öt NB II-es mérkőzésen jutott szóhoz, a Gyirmót elleni 3-1-es győzelem során két gólt szerzett. A DVTK jelenleg vezeti a másodosztályt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A DVSC elleni meccsen sérült meg súlyosan.

Megműtötték Czérna Eriket, akinek a DVSC elleni mérkőzésen szakadt el a keresztszalagja – erről a Kisvárda a hivatalos oldalán számolt be:

„Kedden megműtötték 19 éves középpályásunkat, Czérna Eriket, aki a március 11-i, DVSC elleni hazai mérkőzés (0–1) utolsó pillanataiban, a 98. percben szenvedett keresztszalagszakadást, miután a debreceniek azóta a válogatott keretbe is meghívott játékosa, Ferenczi János kilökte őt a pályáról. A beavatkozást Budaörsön dr. Majzik Ernő végezte el, és bár az ébredés után Eriknek fájdalmai voltak, ifjú játékosunk optimistán tekint a nem rövid rehabilitáció elé” – olvasható a Várda közleményében.

Czérna a HLSZ adatbankja szerint eddig 11 NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz. A mostani idényben öt bajnokin bizonyíthatott a legmagasabb osztályban.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

80 éves lett a magyar futball egyik legendája

Sikerekben bővelkedett a karrierje.

Ma ünnepli 80. születésnapját Dunai II Antal, akinek a karrierje bővelkedett a sikerekben. Az MLSZ így köszöntötte az egykori kiváló futballistát:

„Ma ünnepli 80. születésnapját Dunai II Antal, olimpiai bajnok labdarúgó, az egyetlen magyar, aki két „nemesfém cipőt” is szerzett az európai gólkirályok versenyében. Akinél senki sem játszott több mérkőzést, s nem szerzett több gólt az olimpiai futballtornák történetében.

Dunai Antal 1943. március 21-én született az alig kétezres lélekszámú Garán, Dujmov Antal néven. 1950-ben kezdett futballozni a Bajai Bácskában, a Duna-parti város közgazdasági technikumában érettségizett 1961-ben, nem mellékesen pedig az NB III-ban gólkirályi címet szerzett. Akadt olyan idénye, amelyben 30 gólig jutott.

1961 nyarán igazolta át a Pécsi Dózsa. 1961. augusztus 13-án a Győri ETO elleni mérkőzésen győztes góllal mutatkozott be az élvonalban. Már ekkor kitűnt a tehetségével. Gyorsasága, lövőereje, fejelő készsége, kapu előtti határozottsága és gólképessége nagy veszélyt jelentett minden védelem számára. 1964 végéig maradt a pécsi lila-fehéreknél, addigra már olimpián is járt sportolónak mondhatta magát, ott volt a tokiói olimpián, Lakat Károly válogatottjában, igaz ekkor még – nagy fájdalmára – nem kapott lehetőséget az aranyérmet nyerő csapatban.

Mexikóban viszont már főszerephez jutott: kiválóan játszott az aztékok földjén, aranyéremmel térhetett haza. Hat mérkőzésen hat gólt jegyzett.

Abban az évben, tehát 1968-ban, a legjobb magyarként tizenkettedik lett az európai Aranylabda-szavazáson. Úgy, hogy még mindig várnia kellett arra, hogy bemutatkozhasson az A-válogatottban! Még egyszer: Európai legjobb játékosai közé választották, de még nem volt magyar válogatott!

Ha manapság a szurkolók visszaemlékeznek a pályafutására, mint a verset, úgy fújják a legendás ötösfogat névsorát: Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó. A balösszekötő imponáló éremkollekciót gyűjtött lila-fehérben: hétszer lett bajnok (1969, 1970 tavasza, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975), kétszer ezüstérmes (1967, 1968) és kétszer bronzérmes (1965, 1976). Nyert három Magyar Népköztársasági Kupát (1969, 1970, 1975).

Dunai II Antal 326 élvonalbeli bajnokiján 202-szer vette be az ellenfelek hálóját.
1969 tavaszán bejutott az Újpesttel a Vásárvárosok Kupája döntőjébe, majd hat hónappal később a Labdarúgás ankétján az Év csapatába. Az 1973–1974-es BEK-szezonban a legjobb négy közé jutott a lilákkal, s csak a későbbi győztes Bayern München tudta megállítani őket.

1969 májusában, 27 évesen, végre válogatott lett! A Népstadionban, a csehszlovákok ellen 2:0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn esett át a tűzkeresztségen 80 000 néző előtt. Ekkor már olimpiai bajnok, kétszeres gólkirály, európai ezüstcipős és bronzcipős labdarúgó volt. Ő volt az egyetlen futballista egész Európában, aki az Aranycipő-verseny első két évében kétszer is az első három közé került.

1972-es müncheni olimpián nyolc fellépésén kilencszer „köszönt be” az ellenfelek hálójába, így az NSZK-ból ezüstmedállal jöhetett haza.

Három olimpián járt, ezeken két arany- és egy ezüstérmet nyert a válogatott. Ha Tokióban csak egy percet is játszott volna (persze, akkor még nem lehetett cserélni), ő lenne a világ legeredményesebb futballistája az olimpiákon. Így Novák Dezső.

Későn debütált, s viszonylag korán köszönt el a nemzeti tizenegytől: 1973. május 16-án, az NDK elleni mérkőzésen viselte utoljára a címeres trikót. Összesen 31-szer szerepelt a legjobbak csapatában, és 9 gólt jegyzett a képviseletében.

Újpestről 1977 nyarán egy idényre a DVSC-hez szerződött. Bár tíz gólt rúgott a Loki szolgálatában, mégis be kellett érnie az NB II bronzérmével, mert a Hajdúság fővárosában a hőn áhított feljutás nem sikerült. 1979 és 1981 között az újpesti Chinoinban futballozott, majd 1981 őszén az ausztriai Simmeringben.

1972-ben a belgiumi Európa-bajnokságon 4. helyen végzett a nagyválogatottal. A szovjetek ellen 1-0-ra elvesztett mérkőzés Dunai Antal kommentálásában került fel teljes egészében az MLSZ TV archív csatornájára.

Még aktív korában, 1976-ban megszerezte a Testnevelési Főiskolán a szakedzői diplomát, tudatosan készült a tréneri hivatásra.1978-tól 1979-ig az újpesti utánpótlásszakági vezetője volt. 1979 és 1981 között a lila-fehérek utánpótláscsapatánál volt állásban. Ezt követően közel egy évtizedet spanyol klubok kispadján töltött: Xérez Deportivo (1981–1982), Real Betis Balompié (1982–1983), Xérez Deportivo (1983–1984), Club Deportivo Castellón (1985), Murcia Deportivo CF (1987–1989), Levante UD (1990), közben 1986-ban rövid ideig a Zalaegerszegi TE-t irányította.

1990-ben a Veszprémi SE szakvezetője lett. 1993 és 1998 között az olimpiai válogatottat vezette, és együttesével kijutott 1996-ban az atlantai olimpiára. Párhuzamosan az UTE labdarúgó-szakosztálya igazgatói posztját is betöltötte (1995–1996). 1996-tól 1997-ig a DVSC mestere volt, 2001-ben az utánpótlás-válogatottnál vállalt feladatokat.

1985-ben az Újpest örökös bajnoka kitüntető címmel ismerték el a pályafutását. 1999-től az Ifjúsági és Sportminisztériumban miniszteri biztosként és tanácsadóként dolgozott. 2006-tól MLSZ szakmai alelnökeként tevékenykedett 2010-óta az MLSZ utazó nagyköveteként rendszeresen feltűnik ünnepi eseményeken, pályaátadásokon, létesítményavatásokon. Aktív tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a Halhatatlanok Társaságának is. 2013. március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át.

Korát meghazudtoló aktivitása, nyitott életszemlélete, jó kedélye okán ma is rendkívül népszerű és elismert a futball világán belül és azon kívül is. Isten éltesse!”

Dunai (Dujmov) Antal
1943. március 21. (80 éves)
Születési helye: Gara, Magyarország
Olimpiai aranyérmes: 1968, Mexikóváros
Olimpiai ezüstérmes, 1972, München
Magyar bajnok: 1969, 1970-tavasz, 1970–71, 1971-72, 1972–73, 1973-74, 1974-75
Magyar gólkirály: 1967, 1968, 1970
Európai ezüstcipős: 1967
Európai bronzcipős: 1968
Magyar Népköztársasági Kupa győztes: 1969, 1970, 1975
Vásárvárosok Kupája (VVK) döntős: 1968-69
Az Újpesti Dózsa örökös bajnoka: 1985

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jól szerepelnek a topolyaiak a szerb bajnokságban.

A zte_1920 nevű Instagram-oldal szerint a ZTE a válogatott szünet alatt a Topolyával játszhat felkészülési mérkőzést. Jól szerepelnek a topolyaiak a szerb bajnokságban, hiszen jelenleg a második helyen állnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ZTE_1920 (@zte_1920) által megosztott bejegyzés

A ZTE a hétvégén a Ferencvárost győzte le, a vasárnapi bajnoki egyetlen gólját Meschack szerezte a 46. percben:

A zalaegerszegiek a hetedik pozícióból várhatják a folytatást az NB I-ben. Ricardo Moniz csapatának a következő ellenfele az Újpest lesz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megszületett a döntés.

Döntés született a Nagy-Magyarország-jelképről, íme az MLSZ közleménye:

„Döntött az MLSZ: engedélyezi a történelmi Magyarország térképét ábrázoló drapéria bevitelét

A történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte. A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik. Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen.

Az elmúlt napokban mind az UEFA, mind pedig a FARE eljuttatta válaszát a két hazai válogatott mérkőzés megszervezése előtt álló magyar szövetséghez. A várakozásoknak megfelelően a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, ezen belül a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó drapériákat ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépést jelent, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek.

Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határontúli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:

• kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
• kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
• a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
• a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

A szurkolóinknak ugyanakkor tudnia kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel a szurkolóink maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak.

Az MLSZ a fentieken túl is minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától. A gyűlölet nem pálya!”

A magyar válogatott csütörtök este Észtországgal játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában. Az összecsapás 19.30-kor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már az utódja is ismert.

Az NB II 8. helyén álló ETO FC Győr, hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik Tímár Krisztián a csapat vezetőedzője. 

 

ÍME, A GYŐRIEK BEJELENTÉSE:

“A mai naptól már nem Tímár Krisztián az ETO FC Győr vezetőedzője. A klub vezetősége kedden azonnali hatállyal szerződét bontott a szakemberrel. Helyét Antonio Munoz veszi át, aki eddig a harmadosztályú ETO Akadémiát irányította.

– A téli szünetben többször is megbeszéltük, hogy mit akarunk másképp látni, hol szeretnénk fejlődni. A tavaszi szezon 8 fordulója után és a válogatott szünet előtt az új sportigazgatóval közösen értékeltük a stáb és a csapat teljesítményét. Megállapítottuk, hogy a korábbi problémák továbbra is jelen vannak, sőt, még rosszabbodtak is, különösen a saját stadionunkban nyújtott teljesítményt illetően. Az idei szezon hazai mérlege elfogadhatatlan egy olyan klubtól, mint az ETO, amelynek rangja és ambíciói vannak – mondta Jan Van Daele ügyvezető.

– Tíz fordulóval a bajnokság vége előtt új impulzusokra van szükség, hogy a klub DNS-ének megfelelően fejlődjön a játék és a csapat – folytatta az ügyvezető. – Ezért döntöttünk úgy, hogy Antonio Munozt nevezzük ki az együttes vezetőedzőjének, hiszen úgy véljük, kellőképp ismeri a klubot és az ETO iránti szenvedélye, a szakértelmével kombinálva megfelelő a csapathoz, és ahhoz az ambícióhoz, hogy a közeljövőben versenyképes gárdát építsünk. Segítségére lesz az ETO korábbi bajnok labdarúgója, Lipták Zoltán, aki nagyon jól ismeri a csapatot és a klubot.

Tímár Krisztián tavaly júliusban érkezett az ETO FC Győrhöz, ahol Klausz Lászlót váltotta. Tímár 28 bajnoki mérkőzésen vezette a csapatot, amelyeken 10 győzelem mellett kilenc vereség és kilenc döntetlen a mérlege, emellett a Magyar Kupában három találkozón két győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett a csapat. A 43 éves magyar vezetőedző szerződése eredetileg 2024 júniusáig volt érvényes.

Tímár Krisztián a következőképp búcsúzott:

– Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy egy ilyen nagy klub vezetőedzője lehettem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mi voltunk a legfiatalabb csapat az NBII-ben, azt gondolom ez a magyar futball érdekeit is szolgálta. Köszönöm a játékosok hozzáállását, biztos vagyok benne, hogy több fiatal játékosról hallunk még. Sok sikert kívánok az ETO-nak a jövőben!

Tímár Krisztiánnak köszönjük a klubért elvégzett munkáját, a további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!”

 

A válogatott szünetet követően a Győr a Gyirmót otthonába látogat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC