nb1.hu

Komoly egyéni díjjal gazdagodott.

Korábban jeleztük, hogy Tunézia 0-0-s döntetlent játszott Dániával a világbajnokság keddi játéknapján. Az afrikai együttesben kezdett az FTC játékosa, Aissa Laidouni, akit a meccs legjobbjának is megválasztottak:

A középpályás a találkozó után többek között a drukkereket is méltatta:

"Elégedettek vagyunk ezzel a ponttal, ebből önbizalmat meríthetünk a többi meccsre. Most már a következő meccsre kell összpontosítanunk. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak is, akik folyamatos buzdításukkal erőt adtak nekünk" – összegzett röviden Laidouni.

A dánok és a tunéziaiak mellett a franciák és az ausztrálok szerepelnek ebben a csoportban. 

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ
D-CSOPORT
DÁNIA–TUNÉZIA0–0
Al-Rajján, Education City Stadion. Vezette:
 César Ramos (mexikói)    
DÁNIA: K. Schmeichel – J. Andersen, Kjaer (Jensen, 65.), A. Christensen – R. Kristensen, Delaney (Damsgaard, 45+1.), C. Eriksen, Höjbjerg, Maehle – Skov Olsen (Lindström 65.), K. Dolberg (Cornelius 65.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
TUNÉZIA: Dahmen – Talbi, Meriah, Bronn – Dreger (Kesrida 88.), Szkiri, Laidouni (Szasszi 88.), Abdi – Ben Szliman (Szliti 67.), Mszakni (Medzsbri 80.)– Dzsebali (Kenisszi). Szövetségi kapitány: Dzsalel Kadri

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A lila-fehérek játékosa kemény büntetést kapott.

A Fegyelmi Bizottság mai ülésén az NB III-at érintő döntések is születtek. A Hatvan trénere, Spisljak Zoran egy meccsre szóló eltiltást kapott, míg a lila-fehérek futballistája, Hajdú Hunor Balázs keményebb büntetést kapott. Spisljak egyébként korábban többek között az Újpestet, a Békéscsabát és a Zalaegerszeget is irányította.  Íme a közlemény:
 
"NB III
 
Hajdú Hunor Balázs (Újpest) 3, Jankelic Iván (DEAC) 1 és Mrva Patrik (Diósgyőr) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
 
Két sárga lapos figyelmeztetés utáni,  határozat nélküli eltiltás
 
Pál Szabolcs  (Érd), Temesvári Máté  (PEAC) és Tóth Dániel (Tiszafüred) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
 
Spisljak Zoran vezetőedző  (Hatvan) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB III-as férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hosszútávú szerződést köthet.

Szerhij Rebrov korábban az FTC csapatával ért el szép sikereket, a zöld-fehér gárdát 2018 és 2021 között irányította. Az ukrán trénerrel a Ferencváros háromszor lett bajnok, emellett az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is csoportkörig vezette a csapatot.

Rebrov jelenleg az Al-Ain alakulatánál dolgozik, de állítólag hamarosan az ukrán válogatott szövetségi kapitánya lehet – erre a hírre az ulloi129.hu bukkant. 

Rebrov jelenleg Kijevben tartózkodik, és az ukrán szövetséggel 2030-ig szóló szerződést köthet. Ukrajna jelenleg a FIFA világranglistáján a 27. helyen áll. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lecsapott a Fegyelmi Bizottság.

A Fegyelmi Bizottság legutóbbi ülésén az NB II-es klubok közül a Diósgyőr, a Dorog és a Nyíregyháza is pénzbüntetést kapott. Íme a bejelentés:
 
"A FEB a DVTK–Nyíregyháza mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
 
A FEB a DVTK–Nyíregyháza mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
 
A FEB a Dorog–Tiszakécske mérkőzéssel kapcsolatban a Dorogot a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása)  pénzbüntetés megfizetésére kötelezi."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mit csinál a világbajnokságon Michael Boris?

A hat éve Magyarországon edzősködő, és most is Budapesten élő Michael Boris négy mérkőzést is a helyszínen tekint meg a katari világbajnokságon, ahol az ARD televízió szakkommentátoraként dolgozik. Német létére az argentinoknak és a braziloknak szurkol, és az NB1.hu-nak adott interjújában azt is elmondta, hogy miért nem kérdezett Lionel Messitől a sajtótájékoztatón. A magyar utánpótlás szerinte az olasz U19-esek elleni 7-2-es vereség ellenére jó úton jár, két nagy tehetség nevét is kiemelte. 

Mik voltak az első benyomásai Katarról, miután megérkezett a helyszínre?
Hatalmas épületek, egészen más, mint Európa. Minden jól meg van szervezve, beleértve a közlekedést a szállástól a médiacenteren át a helyszínekig, 10-20 percenként érkeznek a buszok. Így panaszra semmi ok, pedig rengeteg ember van egy viszonylag kis területen, hiszen Katar nem nagy ország.

Egyetért azokkal, akik szerint nagy hiba volt Katarnak ítélni a vb-rendezést?
Biztosan vannak jobb futballhelyek a világon, de a döntést már 12 éve meghozták, így el kell fogadni azt.

Milyen célból érkezett a vb-re?
Négy mérkőzésre érkeztem, egy német televíziónál vagyok mérkőzéselemző szakkommentátor. Szerdán megyek a Marokkó-Horvátország mérkőzésre, majd két napra rá az Ecuador-Hollandia találkozóra, aztán a Ghána-Koreai Köztársaság meccs következik. Végezetül Belgium, Horvátország, Ecuador vagy Kanada meccsét nézem majd meg a helyszínről.

Posztolt Lionel Messi sajtótájékoztatójáról, kérdezett tőle valamit?
Nem kérdeztem, de időben meg kellett érkezni, már 45 perccel a sajtótájékoztató előtt ott voltam, és a második sorban ülhettem. De ha kérdezni is szerettem volna, nem lett volna könnyű, hiszen kétszáz újságíró is ott volt a teremben, ráadásul a moderátor a spanyolajkúakat szólította fel. Egyébként a keddi napom is a sajtótájékoztatókról szólt, Busquets a spanyolokat, Modric a horvátokat képviselte, de Marokkó céljait is meghallgathattam.

Ki lehet a legnagyobb sztárja a tornának, melyik játékos és melyik csapat?
Ha megnézzük a menetrendet, Argentína és Brazília csoportelsőként az elődöntőben kerülne össze (az interjú még Argentína 2-1-es Szaúd-Arábia elleni veresége előtt készült – a szerk.). Egyértelmű, hogy Messi idén is fényesen csilloghat, de nem tudni, meddig juthat el, hiszen az Irán ellen remeklő Anglia – Sakával, Bellinghammel – is az útjába kerülhet. Nem tudhatjuk, mire viszi Franciaország, hiszen több alapembere is megsérült, és ahogyan hallottam, Sané sérülés miatt nem segítheti a németeket. Kíváncsi leszek, mire viszik az európaiak ebben a meleg éghajlatban, jelenleg 30 fok van Katarban.

Élvezi a világbajnokságot? 
Nem a legjobb kifejezés az, hogy élvezem, hiszen napi 8-9 órát dolgozom, arra számítottam, talán több mérkőzést láthatok majd, és talán még körülnézni is lesz időm, de nincs. Az időm legtöbb részét itt töltöm a médiaközpontban, hogy jól felkészült legyek a mérkőzésekre. A négy meccs miatt izgatott vagyok, szép napok várnak rám.

Örülne, ha Németország nyerné a tornát?
Az én tippem, hogy Argentína vagy Brazília fog nyerni, mert ők a kedvenceim.

Találkozott már magyarokkal?
Egyelőre nem, habár hallottam, hogy az M4Sport közvetíti a világbajnokságot. Ami viszont meglepett, hogy rengetegen vannak Mexikóból és Argentínából – hihetetlen számomra, ahogyan ellepik az utcákat a szurkolóik, és a repülőgépünkön is rengetegen voltak. 

A magyarokat leginkább az érdekelné: mire lenne képes Marco Rossi csapata Katarban, kiket tudna legyőzni?
Láttam, mire képes a magyar válogatott, ahogyan a görögök ellen győztes gólt szerzett az utolsó percben, az iPademen néztem innen a mérkőzést. Nagy a szakadék a világbajnokság csapatai között, Katart és Iránt láttuk, hogy milyen szinten játszik, de van még sok csapat, amely ellen a magyar csapat biztosan sikeres lenne.

Milyen volt ön szerint a magyar futball 2022-es éve?
Csodálatos. Már az Európa-bajnokság is fantasztikus volt, ahogyan a csapat a franciák ellen játszott, majd ahogyan a veresége ellenére is helytállt Portugália ellen, aztán következett a németek elleni remek mérkőzés. Annak ellenére, hogy néhány idősebb játékost felváltottak a fiatalok, továbbra is jól játszik és eredményes a csapat. Az Európa-bajnokságra biztosan, de talán a következő, már 48 csapatos vb-re is kijuthat Marco Rossi csapata.

Mint korábbi U19-es és U21-es magyar szövetségi edző, mit gondol a mostani magyar utánpótlásról? 
Nagyon sok minden változott, az akadémiák egyre jobbak, egyre több tehetséges játékos igazol külföldre, magasabb színvonalú lett a bajnokság.  Úgy látom, az előző öt évben sokat fejlődött a magyar labdarúgás. 

Azzal együtt is kijelenthető ez, hogy az U19-es csapat a minap 7-2-re kikapott az olaszoktól?
Igen, csökken a különbség. Néha utánpótlás szinten beesnek ilyen eredmények, de az egyre több fiatalt is bevető felnőtt válogatottat is látva kijelenthető, hogy igenis előbbre lépett a magyar labdarúgás. A játékosok technikájával korábban sem volt gond, és most már a fizikai felkészültségükben is látható fejlődés. És ne feledjük, hogy korábban sikereket ért el a nagy tornákra kijutott magyar U17-es és az U19-es csapat is. Figyeljék csak meg, a következő években egyre több jó játékos fog betörni a felnőttek közé.

Annak mi lehet az oka, hogy az NB I-ben kevés 20-21 éves kap lehetőséget, még annak ellenére is, hogy az MLSZ pénzzel honorálja a fiatalokat pályára küldő csapatokat?
Amikor az U21-es válogatottnál voltam, két fiatalabbat is szerepeltetni kellett az NB I-ben. Ha megnézzük Vida Mátét, Gazdag Dánielt, Zsótér Donátot, Szalai Attilát, a hazai klubjaik betették őket, innen is látszik, hogy ha nem is rövid távon, de hosszú távon tényleg jó, ha a fiatalok lehetőséget kapnak, lehetőleg mindig az elérhető legmagasabb szinten.

Van most a fiatalok közt olyan játékos, akit kiemelt figyelemmel követ?
Amikor én voltam az U21-es válogatott edzője, a csapatunkban szerepelt Szoboszlai Dominik, most pedig Vancsa Zalán az, akire nagyon érdemes odafigyelni, és érdemes megjegyezni az MTK-s Kovács Mátyás nevét is. 

Kész lenne most egy újabb magyarországi munkát elvállalni?
Már hat éve Magyarországon élek, elsőként az MLSZ-nél dolgoztam, majd az MTK-nál, legutóbb pedig a Fehérvárnál. Budapesten lakom, nem mentem vissza Németországba – meglátjuk, mit hoz a jövő, talán jövő tavasszal vagy nyáron eljöhet ennek ismét az ideje, meglátjuk.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Többek között a ZTE, a Vasas és a Diósgyőr is fizethet.

A Fegyelmi Bizottság legutóbbi ülésén többek között a DVTK, a ZTE és a Vasas is pénzbüntetést kapott. Íme a FEB közleménye:

"NB I

A FEB összevont eljárás alapján a ZTE-t, a Bp. Honvéd és az Újpest FC elleni hazai mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Bp. Honvéd–Vasas mérkőzéssel kapcsolatban a Vasast a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB II

A FEB a DVTK–Nyíregyháza mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a DVTK–Nyíregyháza mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Dorog–Tiszakécske mérkőzéssel kapcsolatban a Dorogot a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása)  pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB III

Hajdú Hunor Balázs (Újpest) 3, Jankelic Iván (DEAC) 1 és Mrva Patrik (Diósgyőr) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni,  határozat nélküli eltiltás

Pál Szabolcs  (Érd), Temesvári Máté  (PEAC) és Tóth Dániel (Tiszafüred) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.

Spisljak Zoran vezetőedző  (Hatvan) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB III-as férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy elánnal vetette bele magát a meccsbe.

A világbajnokság keddi játéknapján Tunézia Dániával csapott össze. A tunéziai együttesben kezdett az FTC légiósa, Aissa Laidouni. A 25 esztendős középpályás már az első percben letette a névjegyét, hiszen ekkor több méterről csúszott be egy labdára, így szerelte a dánok talán legnagyobb klasszisát, Christian Eriksent. Nem sokkal később egy szép kötényt is kiosztott, aztán a második félidő elején meglógott, de ebből a szituációból sem született gól, a találkozó 0-0-s döntetlennel zárult. 

Laiodunit végül a 88. percben cserélte le a tunéziai szövetségi kapitány. Ebben a csoportban szerepel még Franciaország és Ausztrália.

Az FTC hivatalos oldala így számolt be a meccsről: 

"November 22-én, kedden középpályásunk, Aissa Laidouni álma beteljesült, ugyanis kezdőként lépett pályára Katarban a világbajnokságon Tunézia nemzeti csapatában, a dánok elleni első csoportmérkőzésen.

Ezzel a Fradinak a 2014-es Brazíliában rendezett torna után ismét van labdarúgója a világbajnokságon, akkor Muhamed Besic játszott a bosnyák válogatottal a vb-n. Jalel Kadri szövetségi kapitány a Dahmen – Talbi, Meriah, Bronn – Dreger, Szkiri, Laidouni, Abdi – Ben Szliman, Mszakni – Dzsebali kezdőt küldte a pályára a dánok ellen. 

I. félidő

Dánia indította útjára a labdát. Laidouni már az első percben remek szerelést mutatott be, majd a szurkolók támogatását kérte szenvedélyes arccal és mozdulatokkal. Az afrikaiak nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, a 11. percben Drager lövése veszélyesen pattant szögletre, majd Mszakni fejese fölé ment. A 20. percben egy veszélyes dán beadást kellett szögletre menteni, majd a skandinávok jó helyről végezhettek el szabadrúgást, de ezt is hatástalanította a tunéziai védelem. Ezt követően Laidouninak kellett fejjel mentenie a tizenhatoson belül, majd Andersen lövését Dahmen hárította. A másik oldalon Jebali a kapuba talált ugyan, de már les volt.

A 24. percben Laidouni hagyta el a cipőjét, ám nem saját szándékából, hanem mert Kristensen csúnyán megtaposta, ezért villant is a meccs első sárga lapja. A 32. percben remek akciót vitt végig Laidouni csapata, ám a lövés előtt a dán védelem tisztázni tudott Drager elöl, majd Höjbjerg távoli lövését fogta Dahmen. A 39. percben egy szöglet után Laidouni tüzelt közelről, éles szögből a kapura, azonban mellément a labda. Négy perccel később Jebali majdnem előnyhöz juttatta Tunéziát, de okos emelését Schmeichel óriási bravúrral védte.

Jó iramú játékot láthattunk az első félidőben, amelyben Laidouni több remek passzt és szerelést is bemutatott, csapata egyik legjobbja volt.

A csapatok 0-0-val mehettek a szünetre.

II. félidő

Nem történt csere a szünetben. Az 52. percben Laidouni sokadik alkalommal is labdát szerzett, remek kényszerítőt csinált Jebalival, játékosunk pedig egyedül vihette a kapura a labdát, ám a tizenhatosnál beérték őt, és sikerült szögletre tisztáznia a dánoknak. Egymás után jöttek a tunéziai szögletek, de nem sikerült a kapuba találni. Dánia ugyan ezt megtette, ám les miatt érvénytelen volt a találat. Az 57. percben Dolberg veszélyes fejese kerülte el Dahmen kapuját. A 69. percben Eriksen lopta a távolságot, majd nagyjából 17 méterről lőtt kapura, de Dahmen óriási bravúrral védeni tudott, majd a szöglet után centik választották el Dániát a vezetés megszerzésétől.

Ezt követően a dán kapu előtt forrósodott a helyzet, ugyanis Andersen kezére pattant a labda egy beadás után, azonban nem büntető, hanem szöglet következett, ami elment keresztbe. Mindkét csapat igyekezett új erőre kapni a cserékkel, ez inkább csak a dánoknak sikerült, Tunézia csak pillanatokig tudta birtokolni a labdát.

Laidounit végül a 88. percben cserélték le, csapata egyik, ha nem a legjobbja volt ezen a meccsen.

Dánia az utolsó percekben mindent megtett a gólért, de Dahmen állta a sarat, és végül nem született gól, Tunézia 0-0-val és egy ponttal kezdte a katari világbajnokságot. Laidouniék legközelebb november 26-án, szombaton, magyar idő szerint 11.00-kor Ausztrália ellen játszanak. "

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ
D-CSOPORT
DÁNIA–TUNÉZIA0–0
Al-Rajján, Education City Stadion. Vezette:
César Ramos (mexikói)    
DÁNIA: K. Schmeichel – J. Andersen, Kjaer (Jensen, 65.), A. Christensen – R. Kristensen, Delaney (Damsgaard, 45+1.), C. Eriksen, Höjbjerg, Maehle – Skov Olsen (Lindström 65.), K. Dolberg (Cornelius 65.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
TUNÉZIA: Dahmen – Talbi, Meriah, Bronn – Dreger (Kesrida 88.), Szkiri, Laidouni (Szasszi 88.), Abdi – Ben Szliman (Szliti 67.), Mszakni (Medzsbri 80.)– Dzsebali (Kenisszi). Szövetségi kapitány: Dzsalel Kadri

FRISSÍTÉS:

20.29:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már meg is van az utódja.

A Honvéd együttese ebben a szezonban eddig 16 pontot szerzett, ezzel a 11. helyen telelhet. A klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik Kun Gábor ügyvezető, akinek a helyét Kun Gergely veszi át. Íme a kispestiek közleménye:

"Közös megegyezéssel távozik a Budapest Honvéd FC éléről Kun Gábor, aki 2019 nyarától töltötte be az ügyvezetői pozíciót. Irányítása alatt a klub a bajnokságban 2019/2020-ban az 5., 2020/2021-ben a 10., 2021/22-ben a 9. helyen végzett, a Magyar Kupában pedig 2020-ban kupagyőzelmet ünnepelhetett.

„Gábor egy rendkívül nehéz periódusban vezette a klubot, rögtön az első szezonban a Covid-vírus okozta járványhelyzettel és ennek gazdasági hatásaival, ebben az évben pedig az energiaválság okozta krízissel kellett és kell megküzdenünk. Mindeközben Gábor irányításával átalakítottuk és modernizáltuk a klub működését. A mostani kihívások azonban egy más típusú, elsősorban gazdaságossági-pénzügyi szemléletű vezetést igényelnek. Köszönöm az eddig végzett munkáját és sok sikert kívánunk neki!” – mondta Mendelényi Dániel társtulajdonos.

Kun Gábort az ügyvezetői székben Kun Gergely (csak névazonosságról van szó) váltja."

A Honvéd a bajnoki szünetet követően az Újpest otthonában fog vizitálni január végén. Nemrég jeleztük, hogy a Honvédtól kulcsemberek távozhatnak:

FRISSÍTÉS:

21.01:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Régi emlékeit is felidézte.

Lisztes Krisztián 2001 és 2005 között futballozott a Werder Bremen együttesében. A német klubbal 2004-ben duplázott, ekkor bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett.

Lisztest nem felejtették el a brémaiak, ezt támasztja alá, hogy a klubhonlap készített vele egy interjút. A beszélgetés során szép emlékeket is felidézett Lisztes:

"Húsz gólt szereztem a Bundesligában, egyszer a Leverkusen kapuját nagyjából 35 méterről vettem be, ez elég szép volt. Az egész 2003/2004-es szezon tökéletes volt. Minden jól alakult a sérülésemig" – utalt a térdszalagszakadására.

A 49-szeres magyar válogatott Lisztes fia jelenleg a Ferencvárosban bontogatja a szárnyait:

"Nagyon örülnék neki, ha ő is eljutna a német bajnokságba, hiszen a Bundesliga továbbra is topliga. De először a Fradiban kell megtalálnia a helyét" – hangsúlyozta Lisztes Krisztián. 

Interview Krisztián Lisztes 22112022 | SV Werder Bremen

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csak az érdekel(t), amit én tapasztaltam meg!

Világsztár volt, akit sokszor próbáltak meg a saját hazájában lejáratni!

Azért mert szenvedélyes volt, mert nagyon sokan imádták és mert elolvadtak a nők a látványától, mert olyan markáns kisugárzása volt.

 

1966-ban, a vb-n belőtte a braziloknak a 11-est, majd súlyos vállsérülést szenvedett, felkötött karral maradt a pályán (akkor még nem is lehetett cserélni), végig küzdve és harcolva, a mezőny egyik legjobbjaként hozzájárulva a 3-1-es győzelmünkhöz.

 

Utoljára a 80. születésnapján, Csillaghegyen, a fia által működtetett utánpótlás-centrumban találkoztam vele, akkor is büszke voltam arra, hogy végig anyu és apu mellett volt, amikor megszülettem.

Mert az édesapám egyik, ha nem a legjobb barátja volt, a Vasasnál is együtt dolgoztak, együtt is nőttek föl, egy bizonyos Farkas János volt a banda harmadik tagja, akinél jobban senkivel sem szerettem focizni kisdrazsé koromban a szüleim elmondása szerint.

Amikor még versenyszerűen játszottam, középső védő volt nekem is a posztom. Felvételeket akkor még nem igazán láttam a legendás, kicselezhetetlen, lefuthatatlan, legyőzhetetlen Mészöly Kálmánról, de mindig arról álmodoztam, hogy annyira szenvedélytől és igazmondástól vezérelt leszek, mint ő.

Soha nem érdekeltek azok a felvételek, azok a teóriák, melyek napvilágot láttak a lejáratása céljából, mert csak abból indultam ki, amit a magyar labdarúgásért tesz. Játékosként, szövetségi kapitányként és sportvezetőként is. 

Mert ezekért csak köszönet illeti!

Voltak hibái, de az érdemeit tőle sem vonhatja el senki, pláne azért nem, mert senki sem hibátlan.

Mészöly Kálmán mindig jót akart, ez az elv működtette a csibészséggel jó alaposan átitatott, piros-kék és piros-fehér-zöld vérkeringését.

A Szőke Sziklának egyébként nem a termete, nem a csodálatos tudása, hanem a szíve és a lelke volt a legnagyobb! Mindig győzni akart és ezért bármit hajlandó volt megtenni.

Ameddig itthon sokszor csúfolták, addig a világ labdarúgása a lábai előtt hevert, glóbuszunk történelmének, jelenének és jövőjének az egyik valaha volt legjobb középhátvédje volt és az is marad.

A magyar labdarúgásnak és főleg a Vasasnak, jó alaposan fel van adva a lecke, mert nemcsak a játékosi, edzői, sportvezetői, hanem a  (sport)emberi nagyságát, hatását és legendáriumát is pótolnia kellene.

Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog.

És nem ezért, mert erre ne lenne szándék, becsvágy és alapképesség.

 

Hanem azért, mert egész egyszerűen megismételhetetlen volt!

 

Soha nem felejtem el, mit mondott 22 évvel ezelőtt, amikor először tiltottak ki a Vasasról és ezt elmeséltem neki (és azt sem, hogy mekkorát mosolygott, miközben megsimogatta a fejbúbomat), mert csak a vezetőségnek nem tetsző cikket írtam:

 

„Ameddig a szíved fogalmaz, a tükör mellett a barátaid szemeibe is bármikor nyugodtan belenézhetsz!”

 

NYUGODJ BÉKÉBEN, PÉLDAKÉPEM!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rengeteg munka vár a csapatra.

A DVSC együttesének nem sikerült jól az év utolsó bajnokija, hiszen Felcsúton 2-1-es vereségbe futott bele. A csapat tizenhat meccsen húsz pontot szerzett, ezzel a hetedik helyen áll. A cívisvárosiak mégsem dőlhetnek nagyon hátra, hiszen a 11. helyezett Honvéd hátránya csupán négy egység.

A debreceni klubhonlap beszámolt arról, hogyan alakul a gárda téli programja:

"December 19-én kezdi a felkészülést a tavaszi idényre a DVSC. Rengeteg munka vár a gárdára a január végi, Zalaegerszeg elleni hazai bajnokiig, még a karácsonyi napokban is lesznek tréningek. A tervek szerint a jövő év legelején csapatunk törökországi edzőtáborba utazik, ahol több nemzetközi felkészülési mérkőzést is vív majd, kifejezetten jó nevű ellenfelek ellen.

Srdjan Blagojevic vezetőedző többek között arra is nagy hangsúlyt szeretne fektetni, hogy a játékosok intenzívebben reagáljanak az esetleges labdavesztésekre, a mintegy 5 hetes felkészülés alatt ezt is lehet majd gyakorolni."

A DVSC a Zalaegerszeget fogadja majd január végén. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Több fontos játékosukat is elveszíthetik a kispestiek.

Az nso.hu értesülése szerint kapussal erősíthet a MOL Fehérvár a téli átigazolási szezonban. A cikk szerint a Vidi a Honvéd kapuvédőjét, Szappanos Pétert szeretné megszerezni. 

Szappanos szerződése a Trasnfermarkt adatbázisa alapján 2024 nyarán jár le mostani csapatánál, az értékét 550 ezer euróra saccolja a portál. A 32 éves játékos vasárnap a Magyarország-Görögország mérkőzésen csereként lépett pályára, ezzel debütált a nemzeti együttesben. 

Az nso.hu úgy tudja, hogy Szappanos mellett Zsótér Donát, Tamás Krisztián és Nenad Lukics is búcsút inthet a kispestieknek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A szokatlan téli szünetről is elmondta a véleményét.

A Paks tizenöt meccs alatt huszonegy pontot szerzett, ezzel a hatodik helyen áll a tabellán. A paksiaknak nem volt egyébként könnyű dolguk, mivel komoly sérüléshullámmal is meg kellett küzdeniük, erről is elmondta a véleményét Szabó János a klubhonlapnak adott interjúban:

"Nyilván az ilyen szituációk mindig nagyon nehezek, ilyenkor mutatkozik meg egy jó öltözői közeg. Össze kell fogni, és nálunk újfent minden működött ezen a téren. Mindenki átérezte a dolgok súlyát, így mindenkire számítani lehetett. Szépen látszott, senki sem véletlen tagja a keretnek. Jó csapatunk van!" – mutatott rá Szabó, aki eddig 330 NB I-es találkozón lépett pályára.

A világbajnokság miatt a bajnokságban november közepén rendezték meg az utolsó fordulót 2022-ben, a küzdelem január végén folytatódhat. A szokatlan menetrendről így vélekedett Szabó:

"Nagyon furcsa szituáció ez. Nem volt még ilyen, hogy ennyire korán induljon a téli szünet. Most kaptunk két és fél hét pihenőt, aztán edzünk, majd megint pihenő, illetve otthoni edzések, aztán indul a szokásos januári felkészülés. Alkalmazkodni kell, nincs mese… A legnehezebb talán az lesz, hogy hosszú ideig nem fogunk téttel bíró mérkőzést játszani. Próbálunk az utolsó sikereinkből táplálkozni, ezért is volt fontos, hogy jó eredményeket érjünk el, valamint jó játékot mutassunk a szünet előtt" – fogalmazott a rutinos labdarúgó, aki pályafutása során 22 gólt szerzett az élvonalban. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Többek között az MLSZ és az FTC is gyászol.

Hétfő este az NB1.hu is jelezte, hogy nyolcvanegy éves korában elhunyt Mészöly Kálmán. A Szőke Szikla 61-szer szerepelt játékosként a magyar válogatottban, emellett szövetségi kapitányként három időszakban irányította a nemzeti együttest.

Cikkünkben összeszedtük, hogy a honi sportvilág hogyan emlékezik Mészöly Kálmánra.

Az MLSZ közleménye:

"A magyar labdarúgás legendás alakja, a válogatottal játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságon részt vevő "Szőke Szikla" 81 éves korában, hétfőn hunyt el. Mészöly Kálmánt az MLSZ saját halottjának tekinti.

Mészöly Kálmán tizenegy évesen, 1952-ben lett igazolt futballista, a III. kerületi TTVE kölyökcsapatában. Akkor még balösszekötőt játszott, de mivel a Vörös Lobogó elleni mérkőzésre nem jött el középhátvédjük, hátra vezényelték a védelembe. Attól kezdve nem játszott csatárt. 1957-ben már bemutatkozhatott a III. kerületi klub első csapatában. Szem előtt volt: egy évvel később már az ifjúsági válogatott keretébe is meghívták. Az 1958–1959-es idény végén átigazolta a Vasas. A későbbi válogatott játékosok közül akkor került Mészöly Kálmán, Farkas János (László Kórház) és Szentmihályi Antal (Győri ETO) a Vasashoz, Káposzta Benő (Bp. Gyárépítők) az Újpesti Dózsába, Szedunka-Szepesi Gusztáv (Borsodi Bányász) és Rapp Imre (Kaposvári Kinizsi) a Tatabányai Bányászhoz.

Mészöly Kálmán 1960. április 9-én mutatkozott be az élvonalban, a Salgótarjáni BTC elleni mérkőzésen. Még abban a hónapban tagja volt a Bécsben az UEFA-tornán, a tulajdonképpeni ifjúsági Európa-bajnokságon diadalmaskodó magyar válogatottnak.

Pályafutása első teljes élvonalbeli idényében bajnoki címet nyert a piros-kékekkel, a másodikban bekerült az A-válogatottba (1961. december 13-án Santiago de Chilében debütált a házigazda ellen), s megvédte a Vasassal az elsőséget. A Labdarúgásban senki sem ért el nála jobb átlagosztályzatot, a Képes Sportnál csak Grosics Gyula – tehát a 21. születésnapjához közeledő Mészöly bizonyult a legkiválóbb mezőnyjátékosnak.

Az ifjú csillag jól futballozott a chilei Mundialon is, meglehetősen nehezen viselte, hogy a szovjet Latisev nem adta meg Tichy Lajosa gólját a csehszlovákok elleni negyeddöntőben.

A következő négyéves ciklus rengeteg sikert hozott, talán ekkor volt pályafutása csúcspontján. 1965-ben és 1966-ban újra bajnoki címet gyűjtött a Vasassal, 1965-ben már másodszor nyerte meg a csapatával a Közép-Európai Kupát, méghozzá úgy, hogy ő lőtte a döntő gólt tizenegyesből a Fiorentina elleni finálé hajrájában. „A Vasas volt az 1965-ben és 1966-ban, amikor kétszer bajnokságot nyertünk, a másodikat veretlenül. Együtt jártunk mindenhová, közös mozi-, színházlátogatások az asszonyokkal, tényleg, mintegy nagy család. Azt hiszem, ilyen lehet az ideális csapat. Ez az állapot, persze, nem tarthat 8-10 évig, hiszen a játékosok cserélődnek, de ilyen csapat kialakítására kell törekedni.”

A válogatottal 1964-ben negyedik lett az Európa-bajnokságon, majd 1966-ban a negyeddöntőbe jutott a világbajnokságon. Az angliai torna hozta pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzését, a brazilok elleni 3:1-es diadalt. Nem csak azért, mert tizenegyesből gólt szerzett, hanem mert a második félidő egy részét rettenetes fájdalmak közepette, felkötött karral játszotta végig. Öt nappal később újra vállalta a játékot, gólt is lőtt a bolgároknak. Egyébként érdekesen emlékezett az 1962-es és az 1966-os tornára: „Két vb-n játszottam, Chilében és Angliában. Peches ügy volt mind a kettő. Rossz passzban voltak a kapusok. Csak hát a labdarúgást tizenegyen játsszák, 11 nyer, 11 veszít.”

A következő évben újra a Vasassal ért el sikert: a chilei Hexagonal-torna megnyerése után – miként korábban a Real Madrid és az Internazionale – a Santos azonnal leszerződtette volna. Persze, szó sem lehetett róla…

Megromlott a viszonya a Vasas vezetőivel, mégis az is felvetődött, hogy esetleg átigazol a Ferencvárosba. Dr. Lakat Károly, a csapat edzője éppen annyira szerette volna, mint Albert Flórián, aki talán Mészöly legjobb barátja volt a futballisták között Farkas János után.

A hetvenes évek elején a Vasas eltiltotta, akkor úgy döntött, befejezi harmincévesen a futballt, s a Budafok edzője lesz. Akkoriban esett meg az a „furcsaság”, hogy a magyar válogatottba nem kapott meghívást, ellenben a meghívottak között szerepelt – sőt kiment, játszott, gólt szerzett – Lev Jasin búcsújátékán, a világválogatottban.

Még visszatért, de aztán 1974 februárjában, egy felejthetetlen búcsúmérkőzésen végleg elköszönt az aktív játéktól. Edző lett. Itthon a Ganz-MÁVAG (1972–1973), a Budafoki MTE (1974–1976), a Békéscsabai Előre Spartacus (1976–1978), a Vasas (1978–1980, 1988, 1989, 1993–1994), külföldön a Fenerbahçe (1985–1986), az Altay Izmir (1986), az AEL Limassol (1997–1998), valamint a szaúd-arábiai al-Ittihad FC (1991–1992) klubedzője volt, Zalaegerszegen sportigazgatóként dolgozott 1988-ban, amikor belekeveredett a bundabotárnyba. 1985-ben rövid ideig irányította a török válogatottat is.

A magyar futball történetében egyedüliként vehetett részt játékosként és szövetségi kapitányként (1982) is világbajnokságon. Három korszakban (1980–1983, 1990–1991, 1994–1995) összesen 61-szer irányíthatta a válogatottat. Játékosként és kapitányként egyforma számú meccs jutott neki. A játékosként és kapitányként elért válogatottságokat tekintve a magyar futball rekordere. Mint ahogyan az is páratlan, hogy Géza fiával övék az egyetlen család, amelyben az apa (felnőtt-vb, 1982) és a fiú (U20-as vb, 2015) is kijuttatta világbajnokságra a magyar csapatot. 

Miután az edzősködéstől is visszavonult, éveken keresztül tanácsadóként segítette a Magyar Labdarúgó Szövetség munkáját. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2018-ban megkapta az MLSZ Életműdíját, ugyanebben az évben Budapest díszpolgárává választották. Mészöly Kálmán hetekkel ezelőtt súlyos betegséggel került kórházba, és hétfőn, 81 éves korában elhunyt."

A Vasas visszaemlékezése:

"Mészöly Kálmán 1941. július 16-án született Budapesten, gyermekkorától a futball szeretete határozta meg életútjának alakulását. Tizenhat esztendősen már a III. Kerület TTVE felnőtt csapatában játszott, ezt követően hamar a Vasashoz került, az elszakíthatatlan kötelék pedig pályája végéig elkísérte. Mészöly Kálmán, a korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó 1960-ban, csupán 19 évesen a már akkor is kiemelkedő játékosokkal teletűzdelt Vasasban mutatkozhatott be, akárcsak Berendy, Csordás, Kárpáti vagy Szentmihályi, azonnal meghatározó játékosa lett a piros-kék alakulatnak.

Tehetsége nem a véletlennek köszönhetően volt ilyen zsenge korban felismerve, a fiatal Mészölyt nem más, mint Illovszky Rudolf tette be először a csapatba. Klubunkhoz egész pályafutása alatt hű maradt, innen vonult vissza 1972-ben. Nemcsak a Fáy utcában harsogtak a lelátók, ha pályára lépett, válogatottbeli szereplésével az egész ország kedvencévé vált. 1960. április 24-én Bécsben tagja volt az UEFA-tornán diadalmaskodó magyar ifjúsági válogatottnak. Öt hónappal később bemutatkozhatott a felnőtt B-válogatottban. 1961. december 13-án Santiagóban volt először felnőtt A-válogatott, így hivatalosan Chile ellen húzta magára először a címeres felszerelést.

NB I-es bemutatkozása utáni első idényben már az ország legjobb játékosai között jegyezték, a Labdarúgás osztályzókönyve alapján a szezon legjobb játékosa lett. Az idényt követő nyári világbajnokságon negyeddöntős volt, akárcsak az 1966-os viadalon. A két világesemény közötti kontinenstornán a dobogó harmadik fokáig menetelt a nemzeti tizeneggyel, az akkor 23 éves európai bronzérmes hátvédet beválogatták a kontinens dicsőségcsapatába, melyet jótékonysági célból hoztak létre Európában. Kevés eredményességben hozzá fogható labdarúgó élt valaha országunkban, az Angyalföldön azóta is „Aranykorként” tisztelt időszakban halmozta a magyar bajnoki címeket és egyéb nemzetközi díjakat: négyszer vehetett át az NB I-ben aranyérmet (1960–1961, 1961–1962, 1965, 1966), háromszor bronzot (1959–1960, 1968, 1971). A Közép-európai Kupát háromszor hódította el vele a Vasas (1962, 1965, 1970), az 1965-ös KK-döntő pedig örökké Kálmán bácsi nevével lesz fémjelezve: június 26-án Mészöly góljával verte meg a Vasas 1:0-ra a Fiorentinát a bécsi döntőben.

Chile visszatérő meghatározó helyszíneként szolgált karrierje mérföldköveinek: válogatott debütálása, majd a világbajnoki elődöntő után a Vasassal is letette névjegyét a dél-amerikai országban: 1967-ben elhódították a Hexagonal-kupa trófeáját. Védő létére nem egyszer ugrasztotta talpra a publikumot: 279 bajnoki mérkőzésen 32-szer talált a kapuba. Kivételes képességeit bizonyítja, hogy 1964-ben, 1966-ban, 1967-ben és 1970-ben is tagja volt az Év csapatának Magyarországon. Karrierjének két különböző pontján is (1964, 1972) szerepelhetett a világválogatottban.

1974-ben Farkas Jánossal és Ihász Kálmánnal együtt búcsúzott a Fáy utcai közönségtől egy barátságos mérkőzés keretein belül, az érzelmekkel teli atmoszférában az öregfiúk magyar válogatott volt az ellenfél.

Amikor befejezte aktív labdarúgó-karrierjét, edzőnek állt, 1976-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett szakedzői diplomát. Edzőként négyszer irányította klubunkat: 1978-80-ig, 1983-84-ig, 1988-89-ig, majd 1993-1994 között dolgozott csapatunk élén. Az 1979/80-as szezonban bronzéremig vezette együttesünket. A Vasasnál 1992-től 1993-ig a labdarúgó-szakosztály igazgatójaként is szerepet vállalt. Felkérték a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára: három periódusban ült a nemzeti együttes kispadján (1980–1983, 1990–1991, 1994–1995). Ő az egyetlen az angyalföldi labdarúgás történetében, aki futballistaként (1962, 1966) és magyar szövetségi kapitányként (1982) is részt vehetett világbajnokságon. A játékosként és szövetségi kapitányként töltött mérkőzéseket összeadva magyar válogatottsági rekorder.

2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje állami kitüntetést, 2016-ban Csik Ferenc-díjban részesült, 2018-ban az MLSZ Életműdíját vette át és Budapest díszpolgára lett. 

2021-ben a Vasas FC, a Vasas Kubala Akadémia és a Mészöly Focisuli közös szervezésében a szurkolói közösség, egykori és újkori bajtársak, sportvezetők, sportújságírók és sok magyarországi futballszerető egy emberként ünnepelte a Szőke Szikla 80. születésnapját.

Mészöly Kálmán a mai napon, 81 esztendősen elhunyt. A Vasas, Magyarország és a világ labdarúgásának meghatározó alakja pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Emlékét megőrizzük és ápoljuk, nyugodjék békében. Klubunk osztozik a Mészöly-család gyászában és fájdalmában. A Vasas Futball Club Mészöly Kálmánt saját halottjának tekinti."

Az FTC a következő bejegyzéssel jelentkezett:

A DVSC közleménye:

"81 éves korában elhunyt Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás legendás alakja. Mészöly Kálmán a Vasas 61-szeres válogatott legendás középhátvédje, világ- és Európa-válogatott labdarúgó vol. Szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar válogatottat, az 1982-es spanyolországi világbajnokságra ő juttatta ki legjobbjainkat. Futballistaként és klubedzőként a DVSC ellen is sokszor meccselt.

 A Szőke Szikla három részletben volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya (1980–1983, 1990–1991 és 1994–1995 között), ugyanúgy 61 alkalommal ült a válogatott kispadján, mint ahányszor magára öltötte a címeres mezt. Volt a török válogatott szövetségi kapitánya is. Emlékét megőrizzük!"

Király Gábor megemlékezése:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyugodjon békében!

Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest. A legendás játékos haláláról a család tájékoztatta az MTI-t.

A Szőke Sziklaként ismert egykori középhátvédről november elején írta többek között egykori klubja, a Vasas, hogy a János Kórház belgyógyászati osztályára került, ahol tüdőgyulladás, keringési rendellenesség és fertőzés miatt szorult kezelésre. Az egykori labdarúgó ezt követően megfertőződött a koronavírussal is.

Mészöly Kálmán – aki teljes játékospályafutása során, 1959 és 1972 között a Vasasban futballozott – az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes lett a magyar együttessel, tagja volt az 1962-es és 1966-os világbajnokságon negyeddöntős válogatottnak, klubcsapatával négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben pedig idehaza az év labdarúgójává választották. Szövetségi kapitányként 1982-ben kivezette a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra.

Játékosként 61-szer lépett pályára a magyar válogatottban, melyet edzőként 1980 és 1983, 1990 és 1991, illetve 1994 és 1995 között összesen 61 mérkőzésen irányított. A Magyar Labdarúgó Szövetség 2018 januárjában életműdíjjal ismerte el pályafutását.

FRISSÍTÉS:

KEDD, 9.22:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Négy meccsel folytatódik a világbajnokság.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR,  CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

C-CSOPORT
11.00: 
Argentína–Szaúd-Arábia (Tv: M4 Sport)
17.00: Mexikó–Lengyelország (Tv: M4 Sport) 

D-CSOPORT
14.00: 
Dánia–Tunézia (Tv: M4 Sport) 
20.00: Franciaország–Ausztrália (Tv: M4 Sport) 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Méghozzá először.

Négy újpesti játékos is meghívót kapott a különböző válogatottakba a hétvégén.

Íme, az ujpestfc.hu jelentése:

"Csongvai Áron a magyar felnőtt, míg Szabó Bálint az U21-es keretbe kapott meghívót, Lirim Kastrati a koszovói, Marten Kuusk pedig az észt nemzeti együttesbe.

Csongvai Áron az első, luxemburgi találkozó után a görögök elleni (2-1) hazai mérkőzésen is a kispadról követte végig a válogatott aktuális mérkőzését. Szabó Bálint az U21-eseknél ezúttal nem kapott játéklehetőséget: az azeriek legyőzése után Dánia ellen szenvedett 3-0-ás vereséget a korosztályos csapat.

Az észt válogatott a Balti Kupán szerepelt – egy négy fős torna, a három balti állam és egy meghívott válogatott között – és az elődöntős vereséget követően megverte Litvániát a bronzmérkőzésen. Martenék így éremmel zárták a 2022-es esztendőt, de nem csak számára, hanem Lirim Kastrati számára is örömteli volt a legutóbbi válogatott összecsapás: ugyan Koszovó 1-1-es döntetlenre végzett a Feröer-szigetek ellen, de hátvédünk életében először csapatkapitányként vezethette ki a pályára országa csapatát."

Az Újpest a 10. helyen áll az NB I-ben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A vezetőedző nyilatkozott.

 

Szombaton, az NB III Nyugati csoportjának 18. fordulójában a Puskás Akadémia II. 6-0-ra nyert a ZTE II. vendégeként.

 

A lefújás után Nagy Ádám, a felcsútiak vezetőedzője így értékelt a klubhonlapnak: "Gólokban mutatkozott meg az a domináns játék, amit szeretnénk megvalósítani. Nagyon nehéz időszak után vagyunk, ami remélhetőleg ezzel a gólzáporos győzelemmel véget ért. Érzek most némi kárpótlást, de nem dőlhetünk hátra, hiszen van még hátra két találkozó. Ha a csapat ezt az arcát mutatja, akkor a Budaörs és a Csorna ellen is győzelmi esélyekkel lépünk pályára."

 

ZTE II – Puskás Akadémia FC II 0-6 (0-2)

Vezette: Maml Zoltán

ZTE FC II.: Sinkó, Bolla, Dóczi, Király (75’ Péterfi), Koszovscsuk (65’ Vert), Bedő (83’ Dobos), Fábián (75’ Baloteli), Papp, Kryvotsiuk, Kámi, Györe (65’ Jóna)
Puskás Akadémia FC II.: Gazdag, Fodor, Major, Magasföldi (66’ Pyshchur), Bakos, Kern, Kicsun, Babós, Makara, Vizler (66’ Szabó), Dusinszki (83’ Horbanyov)

Gól: Bolla (ög, 30.) , Magasföldi (39.), Dusinszki (54.), Vizler (59.), Kicsun (63.), Szabó (75.)

 

A Puskás Akadémia a Budaörssel, a ZTE a Kelennel játszik hétvégén.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC