Csak az érdekel(t), amit én tapasztaltam meg!
Világsztár volt, akit sokszor próbáltak meg a saját hazájában lejáratni!
Azért mert szenvedélyes volt, mert nagyon sokan imádták és mert elolvadtak a nők a látványától, mert olyan markáns kisugárzása volt.
1966-ban, a vb-n belőtte a braziloknak a 11-est, majd súlyos vállsérülést szenvedett, felkötött karral maradt a pályán (akkor még nem is lehetett cserélni), végig küzdve és harcolva, a mezőny egyik legjobbjaként hozzájárulva a 3-1-es győzelmünkhöz.
Utoljára a 80. születésnapján, Csillaghegyen, a fia által működtetett utánpótlás-centrumban találkoztam vele, akkor is büszke voltam arra, hogy végig anyu és apu mellett volt, amikor megszülettem.
Mert az édesapám egyik, ha nem a legjobb barátja volt, a Vasasnál is együtt dolgoztak, együtt is nőttek föl, egy bizonyos Farkas János volt a banda harmadik tagja, akinél jobban senkivel sem szerettem focizni kisdrazsé koromban a szüleim elmondása szerint.
Amikor még versenyszerűen játszottam, középső védő volt nekem is a posztom. Felvételeket akkor még nem igazán láttam a legendás, kicselezhetetlen, lefuthatatlan, legyőzhetetlen Mészöly Kálmánról, de mindig arról álmodoztam, hogy annyira szenvedélytől és igazmondástól vezérelt leszek, mint ő.
Soha nem érdekeltek azok a felvételek, azok a teóriák, melyek napvilágot láttak a lejáratása céljából, mert csak abból indultam ki, amit a magyar labdarúgásért tesz. Játékosként, szövetségi kapitányként és sportvezetőként is.
Mert ezekért csak köszönet illeti!
Voltak hibái, de az érdemeit tőle sem vonhatja el senki, pláne azért nem, mert senki sem hibátlan.
Mészöly Kálmán mindig jót akart, ez az elv működtette a csibészséggel jó alaposan átitatott, piros-kék és piros-fehér-zöld vérkeringését.
A Szőke Sziklának egyébként nem a termete, nem a csodálatos tudása, hanem a szíve és a lelke volt a legnagyobb! Mindig győzni akart és ezért bármit hajlandó volt megtenni.
Ameddig itthon sokszor csúfolták, addig a világ labdarúgása a lábai előtt hevert, glóbuszunk történelmének, jelenének és jövőjének az egyik valaha volt legjobb középhátvédje volt és az is marad.
A magyar labdarúgásnak és főleg a Vasasnak, jó alaposan fel van adva a lecke, mert nemcsak a játékosi, edzői, sportvezetői, hanem a (sport)emberi nagyságát, hatását és legendáriumát is pótolnia kellene.
Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog.
És nem ezért, mert erre ne lenne szándék, becsvágy és alapképesség.
Hanem azért, mert egész egyszerűen megismételhetetlen volt!
Soha nem felejtem el, mit mondott 22 évvel ezelőtt, amikor először tiltottak ki a Vasasról és ezt elmeséltem neki (és azt sem, hogy mekkorát mosolygott, miközben megsimogatta a fejbúbomat), mert csak a vezetőségnek nem tetsző cikket írtam:
„Ameddig a szíved fogalmaz, a tükör mellett a barátaid szemeibe is bármikor nyugodtan belenézhetsz!”
NYUGODJ BÉKÉBEN, PÉLDAKÉPEM!