nb1.hu

Az FTC több futballistája is szóhoz jutott.

A Ferencváros közleménye:

"Ahogy megírtuk, a magyar labdarúgó-válogatott 4-1-es győzelmet aratott Andorra felett a világbajnoki selejtezők harmadik játéknapján. A meccsen Dibusz Dénes és Lovrencsics Gergő kezdett, míg Sigér Dávid csereként lépett pályára. Magyar játékosaink mellett több fradista légiósunkért is szoríthattunk.

Közülük a legjobban albán támadónknak, Myrto Uzuninak ment a játék, aki csereként beállva, a 66. percben előbb gólpasszt adott Manajnak, majd a 85. percben maga is betalált. Ezzel Albánia 2-0-ra győzött San Marino ellen.

A bosnyákok a világbajnoki címvédő Franciaországot fogadták és végül a vendégek 1-0-ra győztek. Baloldali védőnk, Eldar Civic a kispadról nézte végig a hazája szoros vereségét hozó találkozót.

A georgiai válogatott Lasha Dvalival a kezdőben Görögország ellen, idegenben lépett pályára. Belső védőnk végig a pályán volt az 1-1-es döntetlennel záruló összecsapáson.

Az ukrán nemzeti csapat 1-1-es döntetlent játszott a vendég kazahokkal. A hazaiaknál középpályásunk, Oleksandr Zubkov a 67. percben, csereként lépett pályára."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hihetetlen sorozatban vannak az angolok.

A magyar válogatott csoportjában szerdán rangadót rendeztek: az angol válogatott Lengyelországot látta vendégül. A vezetést a hazaiak szerezték meg Kane büntetőjének köszönhetően, de a Lewandowskit nélkülöző (sérüléssel bajlódik a klasszis) Lengyelország Moder góljával egyenlített. A 2-1-es végeredményt Maguire állította be a 85. percben.

Szabics fájdalmas búcsúja; főszereplő volt a Fradi légiósa – NB1.hu

 

"Az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, egyértelműen domináltuk a mérkőzést. A bekapott gólunk meg is foghatta volna a csapatot, de szerencsére nem így történt. Egy nagyon erős ellenféllel csaptunk össze. Sok jó dolgot láttam a fiúktól, de az is biztos, hogy van még esély a fejlődésre" – fogalmazott Gareth Southgate, az angol válogatott kapitánya.

Ahogy fentebb már jeleztük, a szigetországiak győztes gólját Maguire szerezte.

"Ez egy óriási siker. Azért küzdünk, hogy kijussunk a világbajnokságra. Az első félidőben nem lehetett ránk panasz, de a szünet után visszaesett a teljesítményünk" – hangsúlyozta Maguire.

Érdekesség, hogy az angolok a legutóbbi 20 hazai selejtezős (legyen az Eb vagy vb) meccsüket megnyerték, ez a parádés sorozat 2012-ben kezdődött. Kane történelmet írt, hiszen 10. alkalommal lőtt gólt tizenegyesből a válogatottban, korábban Lamparddal együtt vezették ezt a listát. Ezeket a statisztikákat a BBC gyűjtötte össze az összefoglalójában. 

Paulo Sousa a vereség ellenére próbált pozitív dolgokat találni. 

"Az ellenfelünk két gólja is rögzített szituációból esett, erre a folytatásban figyelnünk kell. Az sem mellékes, hogy a kollégám 2016 óta dolgozhat a csapatával, míg nekem ez volt a harmadik mérkőzésem a fiúkkal. Az alapokat lefektettük, erre lehet építenünk a folytatásban. Ez egy nehéz időszak, hiszen a koronavírus miatt senki sincs biztonságban. Nem vagyunk boldogok, de reális a mostani helyünk. Úgy érzem, ezeken az összecsapásokon szükség lenne a videóbíróra, hiszen így jobb döntések születhetnének" – mondta Paulo Sousa, a lengyelek mestere.

VB 2022, SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
I-CSOPORT
3. FORDULÓ
Anglia–Lengyelország 2–1 
London, Wembley Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Kuipers (holland)
ANGLIA:
Pope – Chilwell, Stones, Maguire, Walker – Foden (James, 86.), Rice, Phillips – Sterling (Lingard, 90.), Kane (Calvert-Lewin, 89.), Mount. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
LENGYELORSZÁG: Szczesny – Bednarek, Glik, Helik (Józwiak, 54.) – Bereszynski, Krychowiak, Moder, Rybus (Reca, 85.) – Swiderski (Milik, a szünetben), Piatek (Augustyniak, 76.), Zielinski (Grosicki, 85.). Szövetségi kapitány: Paulo Sousa.
Gólszerző: Kane (19. – 11-esből), Maguire (85.), ill. Moder (58.)

A csoport állása:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fiola elmondta, mi zavarta meg a magyarokat.

A magyar válogatott szerdán nem botlott Andorrában. Marco Rossi csapata 4-1-es győzelemmel zárta a vb-selejtezőt, így három fordulót követően hét ponttal rendelkezik. A siker ellenére Kalmár Zsolt sérülése miatt nem lehet felhőtlen az örömünk.

Andorra-Magyarország: nyugodtan mehettünk a sörért a szünetben – NB1.hu

 

Kalmár Zsolt helyére Gazdag Dániel állt be, a kispestiek játékosa pedig góllal hálálta meg a bizalmat.

"Láttam, hogy Kalmár lent maradt, és mire elkezdtem melegíteni már szóltak, hogy jöjjek is. Sajnálatos a sérülése, de örülök hogy győztünk, neki ajánlom a gólomat. Fontos volt, hogy már az első félidőben megszereztük a vezetést ez volt a legfontosabb" – nyilatkozta Gazdag az M4 Sportnak.

Kihagyhatja az Eb-t az egyik legjobb képességű magyar focista – reakció – NB1.hu

 

Kleinheisler László szintén bevette az ellenfél kapuját. A középpályás az értékelése során elárulta, nem bánta, hogy műfüvön kellett pályára lépniük. 

"Nincs bajom a műfűvel, örülök, hogy nyerni tudtunk egy ilyen nehéz pályán. Boldog vagyok, hogy gólt tudtam szerezni, de a legfontosabb, hogy nyertünk" – hangsúlyozta Kleinheisler.

Magyar válogatott: Kalmár üzent a sérülése után – NB1.hu

 

Gazdag mellett Fiola Attilának is emlékezetes marad a szerdai összecsapás, hiszen ő is először köszönt be a nemzeti együttesünk mezében.

VB-selejtező: Hrutka János véleménye a magyar válogatott eddigi szerepléséről – NB1.hu

 

"Természetesen örülök a gólomnak, de a legfontosabb, hogy megszereztük mind a három pontot, elvégre ezért jöttünk. Láttam, hogy vissza jön a labda, sikerült jól felugranom, a többire nem emlékszem. Rosszul kezdtünk, Andorra letámadott, ez megzavart minket. Próbáltuk felvinni a labdát, többször kellett volna megjátszani Szalai Ádámot, de úgy érzem a második gól után minden lényeges kérdés eldőlt" – fogalmazott Fiola.

A magyar válogatott csoportjának további programja:

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45: 
Magyarország–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
 Albánia–Magyarország
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45: 
Magyarország–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: 
Magyarország–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45: 
Anglia–Magyarország
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: 
Magyarország–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45: 
Lengyelország–Magyarország
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fontos vizsgálatok várnak rá.

A magyar válogatott 4-1-es győzelmének köszönhetően Andorrában is megszerezte a pontot. A siker ellenére nem lehet felhőtlen az örömünk, hiszen Kalmár Zsoltot sérülés miatt le kellett cserélni.

Marco Rossi szövetségi kapitány a meccs utáni sajtótájékoztatón nem volt bizakodó, hiszen azt mondta, hogy Kalmár akár az Eb-ről is lemaradhat.

Kihagyhatja az Eb-t az egyik legjobb képességű magyar focista – reakció – NB1.hu

 

Kalmárról az MLSZ a közösségi oldalára töltött fel egy videót. A futballista megköszönte a sok üzenetet. Hozzátette, ma sok vizsgálat vár rá, és abban bízik, hogy jó hírt fog kapni. Zárásként elmondta, reményei szerint szerepelhet majd a kontinenstornán.

A magyar válogatott az Eb-n a németekkel, a portugálokkal és a franciákkal találkozik a csoportkörben.

A magyar válogatott csoportjának további programja:

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45: 
Magyarország–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
 Albánia–Magyarország
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45: 
Magyarország–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: 
Magyarország–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45: 
Anglia–Magyarország
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: 
Magyarország–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45: 
Lengyelország–Magyarország
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

FRISSÍTÉS:

9.52:

Andorra-Magyarország: Gazdag sajnálta, Kleinheisler nem bánta – reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Leírta a véleményét.

Kiállt Gulácsi Péter nagy média és érzelmi viharokat kiváltó jelentése mellett, majd távoznia kellett a Spíler TV-től (a politikai baloldal szerint a Gulácsi mellett történt nyilatkozata és egyéb megnyilvánulásai miatt, amit a csatorna viszont cáfolt, mondván, cserélni szokta a szakértőit, a politikai jobboldalon meg ezt az utóbbi álláspontot sulykolta) Hrutka Jánosnak, aki a Facebookon leírta a véleményét a magyar válogatott teljesítményéről, amiket az eddigi vb-selejtezőkön ért el:

„Döntetlen a közel 5-ször magasabban, többre jegyzett kerettel rendelkező, a világranglista 19. helyén álló, külföldi topbajnokságokban hétről-hétre pallérozodó spílerekkel pályára lépő Lengyelország ellen, 3 gólt szerezve, mindig vezetve – abszolút bravúr,  kiemelkedő teljesítmény! 

Andorra-Magyarország: Sallai Roland tökéletes pótlása – osztályzatok – NB1.hu

 

Győzelem San Marino és Andorra ellen idegenben, összesen 7 gólt szerezve, 1-szer gólt sem kapva – mondhatnánk kötelező sikerek, de nem minden évben léphettünk abban a tudatban a pályára az elmúlt időszakban, hogy ennyire (maga)biztosan gyűjtjük majd be a három pontokat, a nálunk jóval esélytelenebbnek tartott országok legjobbjai ellen. 

Minek is cifrázni: Szép volt fiúk!”

A magyar válogatott csoportjának további programja:

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45: 
Magyarország–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
 Albánia–Magyarország
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45: 
Magyarország–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: 
Magyarország–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45: 
Anglia–Magyarország
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: 
Magyarország–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45: 
Lengyelország–Magyarország
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rossi elmondta, miért maradhat el a "K..va gyenge!" rigmus.

A magyar válogatott szövetségi kapitányának a kapott gól miatt volt némi hiányérzete az Andorra elleni 4-1-es győzelem után, de ennél is sokkal jobban sajnálta Kalmár Zsolt térdsérülését.

Andorra-Magyarország: nyugodtan mehettünk a sörért a szünetben – NB1.hu

 

– Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz mérkőzés várhat ránk, ha nem koncentrálunk megfelelően, vagy nem vagyunk kellően motiváltak – mondta a mérkőzés után Marco Rossi. – Ebből a szempontból jól teljesítettünk, ám az első félidő így is nehéz, Andorra jól védekezett, próbált magasan letámadni bennünket, mi pedig engedtük ezt azzal, hogy sokat passzoltunk hátrafelé. El kell ismerni, ez eleinte okozott némi zavart. A második félidőben sokat javult a játékunk, jobb helyeken játszottuk meg a labdákat. Szerettem volna kapott gól nélkül zárni, de az andorrai találatnál is sokkal fájóbb Kalmár Zsolt sérülése, félek, hogy nem fog tudni játszani az Európa-bajnokságon. A lengyelek ellen jól teljesítettünk, azon a mérkőzésen győzelmet érdemeltünk volna, utána pedig hoztuk a kötelezőt, ami nem mindig egyszerű feladat, nézzük csak meg a németeket és a portugálokat, akik pontokat vesztettek aktuális selejtezőjükön.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az nso.hu jelentése szerint a következőket is mondta még Rossi:

„Ha itt-ott nem is volt a leggördülékenyebb a csapat játéka, Lengyelország, San Marino és Andorra ellen is azt a küzdeni akarást, hozzáállást látta a válogatottól, amit elvár. Ha így megyünk ki a pályára, mindegy ki az ellenfél, hogy egy az egyben jobb játékosokból áll-e vagy sem, mert ha alul is maradunk, a szurkolók biztos nem fogják azt kiabálni, »K..va gyenge!«.”

A magyar válogatott csoportjának további programja:

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45: 
Magyarország–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
 Albánia–Magyarország
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45: 
Magyarország–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: 
Magyarország–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45: 
Anglia–Magyarország
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: 
Magyarország–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45: 
Lengyelország–Magyarország
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

FRISSÍTÉS:

9.21:

Magyar válogatott: Kalmár üzent a sérülése után – NB1.hu

9.52:

Andorra-Magyarország: Gazdag sajnálta, Kleinheisler nem bánta – reakciók – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC