Andorra-Magyarország: nyugodtan mehettünk a sörért a szünetben

Volt egy magyar, aki tudta, hogyan kell cselekedni a sztratoszféra peremén.

Forrás: MLSZ

Andorra–MAGYARORSZÁG 1–4

Ezt már mindenki tudja!

Legalábbis egy ideig!

És, hogy mit? Hát a védekezést!

Mindenki, még az amatőrök is tudnak már becsúszni, „fát vágni” és még tolódni is (Pintér Attila már mikor felhívta rá a figyelmet...).

A védekezéshez nem kell technikai tudás, de lelkesedés igen, ám ha a gyengébb csapatnak elfogy az ereje, vagy apró vagy annál nagyobb góllal vagy gólokkal megtörik a mentális erejét, akkor eldől a mérkőzés. És mindig az esélyesebb javára!

Most is ez történt Andorrában, legutóbb meg nem így volt, amikor ott játszottunk. Akkor kikaptunk, Dzsudzsák Balázs sírva nyilatkozott a mérkőzés után, de ez most már egy másik válogatott, mint amelyik volt 1 évvel az amúgy sikeresen megvívott 2016-os Európa-bajnokság után.

Szóval 40 percig nem volt az igazi a játék, de addig is lehetett látni és érezni, hogy melyik a jobb válogatott. És a legjobb az egészben, hogy Marco Rossi szövetségi kapitánnyá történt kinevezése óta megtanultuk megnyerni azokat a mérkőzéseket, amiknek mi vagyunk az esélyesei. Meg egyébként sok esetben azokat is, amiknek nem.

A lényeg: a San Marino elleni, idegenbeli mérkőzés után megnyertünk megint egy olyan meccset, ráadásul teljesen magabiztosan, aminek az egyértelmű esélyesei voltunk, a lengyelek elleni iksz meg reális.

Ha az nb1.hu-nak azt mondja valaki a három meccs előtt, hogy 7 pontot szerzünk, akkor azt duzzogva aláírjuk, de hozzátesszük, nekünk a kilenc kellett volna.

Csak így tovább, srácok!

Az Európa-bajnokságon is veletek vagyunk!

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREŐLŐJE: MARCO ROSSI
Nem csak küzdeni, harcolni, csapatban gondolkodni és működni tanította meg a magyar válogatott játékosait is, de már azt is tudják miatta a srácok, hogyan kell megnyerniük a tuti meccseket is. Nem ártana vele, hiába volt pár hete, egy újabb szerződéshosszabbítás!

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: FIOLA ATTILA LEGYŐZTE A GRAVITÁCIÓT
Akár elfogultság, akár nem (NANÁ, HOGY AZ, HISZEN A MAGYAR VÁLOGATOTTRÓL VAN SZÓ), akkorát emelkedett az első gólunk előtt, hogy szerintünk minden magyar vele tartott. A különbség annyi közte és mi közöttünk, hogy ő nem felejtett el megfelelően bólintani is sztratoszféra peremén!

GÓLOK TÖRTÉNETE:
45+2. perc:
Nikolics emelt remekül középre balról, ahol Fiola túlugrott mindent és mindenkit, majd 4 méterről okosan stukkolt kissé balról a kapu jobb alsó sarkába. Nagyon kellett. Emiatt mehetett minden magyar nyugodtabban a söréért a szünetben, a reklámokat és egyebeket kihagyva 0-1!

53. p.: Nikolics próbálkozott beadással a jobb oldalon, középen Szalai Ádám elől tisztázott az egyik védő, de a zsuga ismét a Vidi csatára elé került, aki ismételt, a túloldalon olyan pontosan érkezett Gazdag Dániel, ahogyan az összes BKV-járatnak kellene, majd 4 méterről a kapu jobb oldalába fejelt. 0-2!

58. p.,: Szalai Ádám csúsztatja Kleninheisler László elé a labdát, aki az ötös jobb sarkáról okosan passzolt a jobb alsóba. 0-3!
 
90. p.: Varga Roland 23 méteres szabadrúgását blokkolja a bal kapufa, de érkezik Loic Nego, aki 1 lépésről a kaouba passzol. 0-4!

90+3. p.: Marc Pujol 11-esből jobbal lőtt félmagasan a kapu közepébe a balra vetődő Dubusz mellett. 1-4!
 
JEGYZŐKÖNYV:
EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT
I-CSOPORT
Andorra–MAGYARORSZÁG 1–4 (0–1) zeti Stadion, 300 néző. V: Thórarinsson (izlandi)
ANDORRA:
Josep Gómes – M. San Nicolás (Rubio, 62.), Llovera, Emili García, Alavedra – Alex Martínez (Cristian. Martínez, 62.), Marcio Vieira, Vales, Cervós – R. Fernández, Aláez. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
A kispadon: Iker, F.  Pires (kapusok), Rebés, M. Pujol, A. Sánchez, S. Moreno, L. San Nicolás,  A. Rodrigues, Marc García, Christian García
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Lovrencsics G., Kleinheisler, Nagy Á. (Sigér, 61.), Kalmár Zs. (Gazdag, 29.), Hangya – Nikolics (Varga R., 61.), Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Fiola (45+2.), Gazdag (51.), Kleinheisler (58.)

BESZÁMOLÓ A CSOPORT MÁSIK KÉT MÉRKŐZÉSÉRŐL ÉS A TÖBBI SZERDAI VB-SELEJTEZŐRŐL:

Szabics fájdalmas búcsúja; főszereplő volt a Fradi légiósa - NB1.hu

 

A magyar válogatott csoportjának további programja:

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45: 
Magyarország–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
 Albánia–Magyarország
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45: 
Magyarország–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: 
Magyarország–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45: 
Anglia–Magyarország
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: 
Magyarország–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45: 
Lengyelország–Magyarország
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

Legfrissebb híreink