Már négy éve segíti a DVTK Labdarúgó Sportakadémia edzőinek munkáját Barney Lord. Az utánpótlás labdarúgók erőnlétéért felelős angol szakemberrel a Napos oldal magazin legutóbbi adásában beszélgettek.
Az interjú abból a szegmensből is érdekes, hogy Feczkó Tamás vezetőedző távozása után Benczés Miklós sportigazgató elmondta, hogy az első csapatnál erőnléti gondok vannak, mert sem az edzések mennyiségével, sem azok minőségével nem voltak elégedettek. Geri Gergely, az új vezetőedző meg az irányítása alatt bekövetkezett vereségek után arról is beszélt, hogy fizikailag nagy a lemaradásuk.
Éppen ezért is jelentette már be a klub, hogy a téli felkészülés minden eddiginél korábban, már december 28-án elkezdődik, a programban két edzőmeccs szerepel a bajnoki rajtig.
2021. január 9., szombat (pontos helyszín és időpont később)
Diósgyőri VTK – Debreceni VSC
2021. január 16., szombat (pontos helyszín és időpont később)
Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC
Ha az utolsó fordulóban nem győz a Honvéd a Budafok otthonában, akkor a nyáron a nemzetközi kupaszereplés kivívását maguk elé célul kitűző kispestiek kieső, 11. helyen telelhetnének. Bódog Tamás vezetőedző menesztése után, aki a nyáron lett kinevezve vezetőedzőnek, eredményesebben szerepelt a Honvéd, a tavasszal a gárdával, szintén megbízott szakmai vezetőként Magyar Kupát nyerő Pisont István 4 meccsen 7 pontot szerzett a csapatával.
A Honvéd tehát zaklatott őszön van túl úgy, hogy közben a tulajdonosok keresik az új vezetőedzőt (Kuttor Attila és Horváth Ferenc közül választanak majd a jelek szerint), miközben 8 pontos hátrányban vannak a harmadik helytől, ami nemzetközi kupaszereplést jelent. A Kispest egyébként a Magyar Kupában is versenyben van még, a legjobb 16 közé kerülésért az NB III Nyugati csoportjában listavezető III. Kerületi TVE vendége lesz majd február 10-án. Érdekesség, hogy az óbudaiakat a Honvéd korábbi csapatkapitánya, a hatalmas közönségkedvencnek számító Kemenes Szabolcs irányítja.
De térjünk vissza az őszre, mert a klub sajtóosztálya összegzést készített az elmúlt hónapok szerepléséről a matematika nyelvén.
Ebből kitűnik, hogy a legtöbb bizalmat Tomás Tujvel kapus, illetve a csapatkapitány Hidi Patrik kapta, a legeredményesebb meg Gazdag Dániel volt.
ÍME, A KISPEST ÖSSZEÁLLÍTÁSA:
"20 tétmérkőzést vívott 2020 őszén a Budapest Honvéd FC, a szezon végeztével pedig összegyűjtöttük a szereplési rangsort, illetve a házi góllövőlistát is.
Az OTP Bank Ligában Hidi Patrik és Tomás Tujvel kapott lehetőséget minden mérkőzésen, kapusunk az összes játékpercet a pályán töltötte, az NB I-ben összesen 30 Honvéd-játékos lépett pályára az ősszel.
Az OTP Bank Liga 16 találkozója mellett két-két MOL Magyar Kupa- illetve Európa-liga-mérkőzést vívott a csapat. A nemzetközi porodon a második körben búcsúztunk, míg a kupában (címvédőként) a legjobb 32 között jár már a kispesti együttes.
Az NB III-as listavezetők közül a Tiszakécske gyűjtötte eddig a legtöbb pontot, méghozzá 55-öt. A Közép csoport éllovasa a Kecskemét 50, míg a Nyugati csoport legjobbja, a Kerület, 51 egységgel rendelkezik.
Sokak szerint mindhárom gárda feljutása szinte biztosra vehető, ám 2020-ban megtapasztalhattuk, hogy szinte minden megváltozhat egy pillanat alatt és ez igaz a futballpályákra is.
Mindezektől függetlenül Nagy Sándor, a kécskeiek vezetőedzője még nem gondolkozik ennyire hosszú távlatokban, legalábbis erről is nyilatkozott a kecskeikronika.hu-nak adott terjedelmes interjújában, amiből a legfontosabb szegmenseket idézzük:
Igaz, hogy még közel sincs vége az NB III-as bajnokságnak, de megfordul már a fejedben néha az NB II?
Csak a következő mérkőzésre koncentrálok. Jelen esetben már az első, Nyíregyháza Spartacus FC elleni edzőmérkőzésre. Nekem most ez a legfontosabb. Megtettünk és meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy a csapat jövőre az NB II-ben szerepeljen.
Mikor kezdődik a felkészülés?
Január 13-án kezdünk, már megvan a konkrét programunk a felkészülésre. Egyelőre edzőtábor nélkül tervezünk a járvány miatt, de ez még módosulhat.
Vannak olyan fiatal tehetségek a kécskei utánpótlásban, akikre a jövőben erősítésként számíthat a felnőtt csapatunk?
Kovács Károly kitartó és szakszerű munkájának köszönhetően kialakult itt egy szervezett utánpótlásnevelés. A kécskei utánpótlásból a két legtehetségesebb gyerek, Lovas Andor és Lovas Zsombor már a felnőtt kerettel edz. Ők decemberben töltik be a 16. életévüket. Reméljük megfelelő teljesítménnyel és kellő alázattal, tavasszal be tudnak majd mutatkozni a felnőttek között az NB III-ban. Ők hosszútávon a tiszakécskei labdarúgás erősségei lehetnek.
A 8. helyen telel, mindössze 8 pontos hátránnyal a már feljutó helyen álló Pécs mögött lemaradva a Szolnok úgy, hogy a legjobb kieső helyen lévő Dorog előtt 12 pontos a fórja.
A Szolnokot egyébként tavaly is leírta mindenki, és mert nem dúskál az anyagiakban, sokan úgy voltak vele, hogy akkor majd a mostani bajnokságban esik ki. Ám Csábi József vezetőedző (egyszer a magyar válogatottat is irányította Egervári Sándor távozása után) remek munkát végez azokkal a játékosaival, akik kellő alázattal edzenek és tudják le a mérkőzéseiket.
A Szolnok a Magyar Kupában is menetel, a következő körben az Újpest lesz az ellenfele:
„Örülünk a neves ellenfélnek. Én mindig azt mondom a játékosoknak, hogy a kupában való játék azért hálás dolog, mert itt egy mérkőzésen lehet nagyot alkotni. Nyilván az Újpest más kategóriába tartozik, mint mi, de igyekszünk egy nagyon jó kis meccset játszani velük és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”
A vezetőedző a tavaszi folytatásról, tervekről is nyilatkozott a klubhonlapnak:
„Úgy érzem, hogy egy fél szezon után már nagyjából reális képet mutat a tabella. Persze, lehet minden csapatnál még hullámvölgy, de mi az ősszel ezt három mérkőzésre szűkítettük. És legyünk őszinték! Volt, amikor gyengébb játékkal is a magunk javára tudtuk fordítani a meccseket és volt, hogy győzelmet érdemeltünk volna, de csak X lett. Ide- oda, de kijön a reális hely.”
Kedden 3-0-ra nyert a Barcelona a Valladolid otthonában, győzelmükkel a katalánok az ötödik helyet mondhatják magukénak a tabellán, hátrányuk 8 pont az éllovas, 1 mérkőzéssel eddig kevesebbet játszott éllovas Atlético Madriddal szemben.
Ám a találkozó mégsem emiatt maradt meg az emlékezetekben, hanem azért, mert Lionel Messi megdöntötte Pelé egy klubban szerzett gólokra vonatkozó 643-as rekordját, miután gólt szerzett, így már 644 találatnál jár a Barcelona színeiben. A rekorddöntés után az argentin klasszis megajándékozta a tőle gólt kapott kapusokat, akikről egy Reddit-felhasználó készített listát.
Az ajándék a Budweiser nevű amerikai sör gyártóitól jött. Azoknak, akik Messi 644 barcelonai góljából akár egyet is kaptak, küldtek egy (vagy több) egyedi, díszdobozos, sorszámmal ellátott sört.
Örvendetes tendencia mindkét játékossal kapcsolatban.
Eddig két légiósunk is pályára lépett ma, szerencsére örömhírekről tudunk beszámolni velük kapcsolatban.
Az angol másodosztályban Nagy Ádám csapata a Wycombe ellen nyert hazai környezetben 2-1-re, a magyar válogatott egyik motorjának számító honfitársunk végig ott volt a pályán. A minap egyébként arról is nyilatkozott, hogy az volt a feladata, hogy bebizonyítsa edzőjének, hogy számítania kell rá. Nagyék jelenleg a kilencedikek.
Törökországban Megyeri Balázs csapata a Götzepe 1-1-es döntetlent játszott a Karagümrük ellen. Ami viszont számunkra sokkal fontosabb az az, hogy Megyeri védte a Göztepe kapuját, ez volt a második ilyen alkalom a bajnokság során, jelenleg a 10. helyen állnak.
Már régen elmúltak azok az idők, amikor a védő csak védekezett, a támadó meg csak támadott.
Ez igaz az MTK-ra is, mert a háromcsatáros rendszerben mindegyik támadónak megvan a feladata a védekezésben is. Labdacentrikusan kell kivenniük a részüket az ellenfél támadásfelépítéseinek a megakadályozásából, a két szélsőnek vissza kell zárnia, ha a velük szemben lévő védők felfutnak, illetve az ellenfelek pontrúgásainál is megvannak a maguk feladataik.
Az persze az előbb felsoroltak mellett sem árt, ha termelik a gólokat, előkészítenek a többieknek gólszerzési lehetőségeket.
Az MTK 2020 telén a Diósgyőrtől igazolta át Prosser Dánielt, aki 7 mérkőzésen 5 gólt szerzett a koronavírus-járvány miatt hamar lezárt bajnokságban, tündöklését az NB I-ben is folytatta.
És szintén remekel a nyáron szerződtetett Bojan Miovszki is, akinek semmiféle akklimatizálódásra és egyéb tényezőre nem volt szüksége ahhoz, hogy egyből a kék-fehérek húzóembere legyen.
"A bajnokság őszi fele december első hétvégéjén ért véget, de csapatunk számára már január elején megkezdődik a felkészülés, a februári tavaszi bajnoki rajtra. Az edzések mellett februártól felkészülési mérkőzések is színesítik a programot.
Január 11-én hétfőn tartja csapatunk első edzését az új évben. Heti öt edzéssel alapozunk a tavaszi bajnoki folytatásra, míg februártól már edzőmérkőzések is szerepelnek a programban.
2021-es téli felkészülési mérkőzések:
2021. február 3. (szerda): Füzesgyarmat (NBIII) – Körösladány
2021. február 6. (szombat): Balassagyarmat (NBIII) – Körösladány
2021. február 10. (szerda): Békéscsabai Előre II. (Megye I.) – Körösladány
2021. február 13. (szombat): Szeghalom (Megye I.) – Körösladány
2021. február 17. (szerda): Tiszafüred (NBIII) – Körösladány
2021. február 20. (szombat): Makó (Megye I.) – Körösladány"
A Közép csoportban huszonegy forduló után, 25 ponttal a tizennegyedik helyen álló újonc, 6 ponttal megelőzve a már kieső helyen tanyázó Szekszárdot. Az első bajnokija februűr 28-án a második FC Dabas otthonában lesz.
Rendkívül mozgalmas és sikeres évnek int búcsút Sigér Dávid, aki a Ferencvárossal a bajnoki cím mellett bejutott a Bajnokok Ligájába, a magyar válogatottal pedig kiharcolta az Eb-szereplést.
Az elmúlt időszakban hatalmasat fordult a világ 30 éves labdarúgóval, hiszen 2018-ban még a Balmazújvárossal búcsúzott az NB I-től és volt olyan időszak, amikor arról álmodozott, hogy eljusson 100 NB I-es mérkőzésig.
BL-csoportkör szupersztárok ellen, győztes Eb-pótselejtező és feljutás a Nemzetek Ligája A divíziójába – volt mire emlékezni és visszapillantani Sigér Dávidnak, aki az M1 riporterének, Kovács Dánielnek adott interjúban foglalta össze a 2020-as év kiemelkedő pillanatait, érzéseit, tapasztalatait és emlékeit.
A 15. helyről várja a Merkantil Bank Liga folytatását a Kaposvár úgy, hogy az utolsó két bajnokiján nem kapott ki. A Szpari vendégeként 1-1et játszott, majd az utolsó játéknapon hazai környezetben legyőzte az ETO-t 2-1-re.
Várhidi Péter vezetőedző a klubhonlapnak nyilatkozott:
Hét fordulót követően a 19. helyen állt a csapat, amikor kinevezték vezetőedzőnek. Milyen nehézségekkel találta szembe magát?
Igencsak változó volt keret összetétele, hiszen voltak nagyon jó, kipróbált futballisták, akik már több klubnál bizonyítottak. A keret másik felével kevésbé voltam elégedett, mivel nagyon nagy volt a szakadék a játékosok között. Először erre kellett egy játékszisztémát kitalálni, és közel egy szintre hozni a csapatot.
Ez úgy tűnt, hogy sikerült, hiszen a csapat elindult felfelé.
A következő kilenc meccsből ötöt is sikerült megnyerni, elértünk egy döntetlent, s csak olyan csapatoktól kaptunk ki, mint a Vasas, illetve a DVSC, ami nem meglepő. Az egy fájó pont a Szeged elleni hazai vereség. Ekkor holtponton volt a csapat, mivel 12-13 emberrel játszottuk végig a legtöbb meccset. A keret második fele továbbra is kevés lehetőséget kapott, mivel még nem éreztem úgy, hogy egy szinten lennének. A kilenc mérkőzés során próbáltuk stabilizálni a védelmet, ezért is álltunk át a háromvédős rendszerre. Próbáltunk minél kevesebb gólt kapni, míg a támadójátékban érvényre juttatni azokat az erényeket, amelyekkel Szarka Ákos, Balázs Zsolt vagy épp Nemanja Andric rendelkezik.
Ezt követően viszont a csapatot igen érzékenyen érintette a koronavírus-járvány, hiszen a Pécs ellen nem tudott pályára lépni, míg a Soroksár és a Dorog ellen a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának játékosaival tudott csak kiállni. Mennyire volt ezt nehéz átélni?
Borzasztó volt átélni ezt az időszakot, a legrosszabb pedig az volt, hogy televízión keresztül kellett néznem a meccseket, ami még soha nem fordult velem elő az edzői pályafutásom során. Ismeretlen helyzettel találtuk szembe magunkat. A kapusedzőm, Kostorják Zsolt képviselte a stábot ebben az időszakban, míg a kezdőcsapatból is csak hárman maradtak. Az első két osztályban, ilyen mértékben csak az Újpestet, illetve a Békéscsabát érte el a vírus, s ekkor megmutatkozott, hogy a fair play mennyire nem számít az NB II.-ben. Az Újpest esetében ugyanis belementek a halasztásba az ellenfelek, de sem a Békéscsaba, sem mi nem kaptunk erre esélyt. Ezt csalódásként éltük meg, hiszen fordított esetben mi biztosan megtettük volna ezt. A szabályok értelmében le kellett játszanunk a mérkőzéseket, így próbáltunk a legjobban felkészülni, de ebben a helyzetben csak egy kérdés maradt: hogy hány góllal kapunk ki. Az addigi pozitív gólkülönbségünk is megfordult, hiszen nulla-tízzel zártuk azt a három mérkőzést. Ráadásul két győzelem után jött a koronavírus, így nem tudtuk folytatni a jó sorozatunkat, pedig úgy gondolom, hogy a Soroksár, illetve a Dorog ellen is jó esélyünk lett volna a három pontra, amivel a tabella első felében lennénk.
Az utolsó két meccsen bravúros eredményt el. Minek volt köszönhető, hogy a játékosok pár edzéssel a hátuk mögött így tudtak teljesíteni?
A csapat ekkor megmutatta az igazi erejét. Arra számítottam, hogy Nyíregyházán 20-25 percet tudtunk pariban futballozni. Abban bíztam, hogy egy jó védekezéssel sikerülhet elkerülni a nagyobb vereséget, azonban a második félidőben mi játszottunk fölényben. Ha nincs a kiállítás a végjátékban, akár a győzelem is összejöhetett volna. Erre a remek teljesítményre még egy lapáttal rátett a csapat az utolsó meccsen. A játékosok öt-hat edzéssel a lábukban megmutatták, hogy tudnak küzdeni. Ez jellemezte az egész csapatot. A tizenegyedik forduló környékén alakult ki egy olyan öltöző, amire méltán büszkék lehetünk. Ez volt az utolsó két mérkőzésen elért siker alapja."
A Kaposvár 5 ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Dorogot, a tavaszi első meccse a 17. Kazincbarcika ellen lesz.
Idén érettségizik, előbb játszott az El-ben, mint az NB I-ben.
Az idén érettségiző, majd az NB I-ben góllal debütáló Komáromi György 2021-ben is legalább olyan szinten fejlődne, mint ebben az évben. Komáromi 9 NB I-es meccsen lépett pályára, első fellépése során rögtön gólt rúgott az Újpestnek (3-2-re győztek), majd a következő fordulóban Kisvárdán is eredményes volt (3-0-ra diadalmaskodtak). Egyébként hamarabb mutatkozott be a PAFC színeiben a nemzetközi porondon, mint a magyar első osztályban, hiszen az Újpest elleni bajnoki előtt az Európa-liga selejtezőjében a Hammarby otthonában a 61. percben pályára küldte Hornyák Zsolt vezetőedző.
Míg 2020 rengeteg bizonytalanságot hozott a világban, addig a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2021-es Európa-bajnokságra, és kivívta azt is, hogy a Nemzetek Ligájában is a legjobbak ellen bizonyítson, az A-divízióban. Marco Rossi szövetségi kapitány a DIGI Sport híradójának adott interjújában elmondta: nagyon büszke arra, hogy érezhette, Magyarország boldog, de már most új célt tűzött ki maga elé: szeretne kijutni a válogatottal a 2022-es világbajnokságra.
„Szeretném, ha a 2021-es meccsek után újabb fejlődést látnék a csapaton minden tekintetben. Önbizalom, taktika és technika tekintetében is. Minden meccsre tökéletesen fel kell készülnünk, és arra is szükségünk lesz, hogy a mérkőzések közben képesek legyünk változtatni. Ez még mind nem jelenti azt, hogy sikeresek is leszünk. Szeretném, ha jól sikerülnének az Eb-meccsek Franciaország, Portugália és Németország ellen. Szeretném, ha büszkék lennének ránk a szurkolók, ez a legfontosabb!” – nyilatkozta Marco Rossi, aki a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek a legnagyobb álmát is elárulta.
„A legnagyobb álmom, hogy kijussunk a világbajnokságra. Nagyon hosszú idő, 36 év után történhetne meg újra, hogy a magyar válogatott részt vesz a legnagyobb válogatott tornán. Ez lenne pályafutásom legnagyobb eredménye!”
Persze az is hatalmas eredmény, amit 2020-ban elért a csapattal, amire természetesen mindenhol felfigyeltek. „Többen figyeltek rám Olaszországban, többet foglalkozott velem és a magyar futballal is a sportsajtó, talán többen is ismertek meg az utcán, de nekem az volt a legnagyobb élmény, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra! Nem tudtam találkozni senkivel a vírusfertőzésem miatt, de érezhettem azt, hogy mennyire boldog Magyarország, és erre nagyon büszke vagyok!”
Rossi a Leipzigbe igazolt Szoboszlai Dominikról, az Izland elleni meccsen sorsdöntő találatot szerző középpályásról is beszélt. „Szoboszlai Dominik még nagyon fiatal, de a jövőben tényleg a válogatott vezére lehet, ezt neki is sokszor elmondtam. De azt is sokszor elmondtam neki, hogy tovább kell fejlődnie majd az új klubjában is. Ezért rengeteget dolgozik, és megfelelő az önbizalma is. Azt hiszem, tökéletesen tudja, mik az erősségei és a gyengéi, állandóan fejlődni akar!” – fogalmazott a kapitány, majd egy érdekes történetet is megosztott.
„Az Izland elleni meccs után jót viccelődtünk. Azt mondta Dominik: köszönöm Mister, hogy meghívott a válogatottba, de önnek meg azt kell megköszönnie, hogy kijuttattam az Eb-re. Majd így válaszoltam neki: szerencsés vagy, és én is az vagyok ma, mert sokszor gondolkodtam azon, hogy lecseréllek. Az utolsó gólt te szerezted, de a meccsen nem játszottál jól! – és aztán jót nevettünk. Ilyen a kapcsolatunk, de mindenkivel ilyen jó a viszony.”
Marco Rossi szerint nagyon fontos, hogy van elég önbizalma a csapatnak, el is árulta, hogy ezt miképp sikerült elérnie. „Azt hiszem, hogy az egyik oldalon ott vannak azok a játékosok, akiknek kevés az önbizalmuk. Ez így volt velünk is: voltak olyanok, akiket sokkal erősebben kellett támogatnunk ebben a tekintetben, és voltak olyanok, akiknek túl sok volt belőle, fogalmazhatunk úgy is, hogy ők a nagyarcúak. Az igazán jó megoldás az, ha a két csoportot össze tudjuk úgy keverni, hogy az a csapat egészét segítse. Ezt nevezzük egészséges önbizalomnak. Amikor a játékosok tudják, mik a gyengeségeik, vagy miből kell visszavenni, a lényeg, hogy állandóan fejlődni akarnak.”
"A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő elleni Magyar Kupa-mérkőzés első félidejében lecserélt Kovácsik Ádám sérülése komolynak bizonyult.
– Elvégeztük az ilyenkor szükséges képalkotó vizsgálatokat, az eredmények térdizületi szalagsérülést diagniosztizáltak, amely esetben a műtéti bevatakozás sajnos elkerülhetetlen. A műtétre várhatóan a jövő hét elején fog sor kerülni, a rehabilitáció pedig hónapokat vesz majd igénybe – mondta Dr. Kovács Tibor" – jelentette a Vidi honlapja oktüber 31-én.
A kapus az állapotáról egy karácsonyi összeállításban a következőket nyilatkozta a feol.hu-nak:
"Ha minden jól alakul, akkor áprilistól edzhetek a csapattal. A nyári felkészülési meccseken reményeim szerint már állhatok a kapuban. Február elején fogok tudni elkezdeni kocogni."
Mint ismeretes, Kovácsik először a válogatott októberi összetartása után sérült meg először, el is kellett hagynia az edzőtábort, majd 3 héttel később visszatért a klubjában, majd ismét megsérült.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) december 23-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
NB I
Karnitski Aliaksandr (Mezőkövesd) és Hegedüs Lajos (Paks) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás
Hej Viktor (Kisvárda), Baluta Alexandru-Mihail (Puskás) és Van Nieff Yoell (Puskás) 1-1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás.
Nem minden nap fordul elő, hogy valaki 50 Fradi-mezt vásároljon egyszerre. Aissa Laidouni azonban ezt tette az ünnepek előtt. A Fradi légiósa ugyanis egyetlen pillanatra sem felejtette el, honnan jött, és kik azok, akik mindvégig mellette álltak. Ezért készült ezzel a meglepetéssel családja és barátai számára. A franciaországi Montfermeil-ben így igen komoly Fradi szurkolói bázis alakul – jelentette a FradiMédia.
A Ferencváros az idei után jövőre is szeretne a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutni – közölte az az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.
"Azt tudjuk, hogy képesek vagyunk eljutni ide, és nyilvánvaló, hogy az a cél, hogy jövőre is Bajnokok Ligája-csoportkörben játsszunk" – mondta Orosz Pál. Hozzátette: tisztában vannak azzal hogy pénzügyileg, sportszakmailag és egyéb szempontokból "nem egy klasszikus Bajnokok Ligája-klub" a Ferencváros, inkább egy Európa-liga klub, de, mint megjegyezte, "természetes, hogy mindig fölé kell célozni".
"Idén is ezt tettük. Ha nem céloztunk volna fölé, hanem azt mondtuk volna, hogy elég az Európa-ligába bekerülni, akkor most nem tudnák erről beszélni" – folytatta.
Arra a kérdésre, hogy az igazolásoknál is ezt a célt veszik-e majd figyelembe, úgy reagált, hogy mindenféleképpen magasra kell tenni a lécet.
"Ha nem tennénk ilyen magasra, akkor teljesen felesleges lenne csinálni. Mert, ha az ember mindig meg lenne elégedve azzal, ami van, akkor még mindig rajzolgatnánk a barlang falát. Mindig szeretnénk egy picit továbblépni" – hangsúlyozta.
Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az európai élcsapatokéval összevetve nagyon nagy a különbség a játékoskeret értékét tekintve. Mint mondta, az FTC-é 28 millió euró környékén van, míg a Juventusé 750 millió, a Barcelonáé pedig 800 millió fölötti.
"Ezt reálisan kell látni. Persze áthidalható egy bizonyos mértékig ez a differencia, de azért kijönnek a különbségek. Nekünk reálisan kell gondolkodnunk, azt kell mondai, hogy a lehető legjobb játékosokat idehozzuk a lehetőségeinkhez képest. De az nem biztos, hogy ugyanaz lesz, mint aki majd a Real Madridhoz fog menni" – mondta.
A jelenlegi játékoskeret megtartását illetőn úgy fogalmazott, hogy konkrét megkeresés egyelőre nem érkezett.
"Az viszont kétségtelen tény, hogy nemzetközi szinten, a Bajnokok Ligájában megmutattuk magunkat, és nyilván felkelti az érdeklődését a szakmának néhány játékos. Ez így van rendjén, teljesen természetes. Nekünk azon kell gondolkodni, hogy ha jön bármelyik játékosunkra egy ajánlat, akkor az olyan legyen, amely miatt érdemes elgondolkodni rajta, hogy elengedjük" – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nekik ilyen esetben pótlásról is kell gondoskodniuk, és még pénznek is kell maradnia, amit be tudnak fektetni utánpótlásba vagy másik játékosba.
"Ez egy folyamat, folyamatosan erősítjük a klubot. A Ferencváros olyan klub, ahonnan van lehetőség továbblépni" – szögezte le.
Csütörtökön jeleztük, hogy a szerdán cseh sajtóhírek szerint hivatalos ajánlatot tett a Puskás Akadémia a cseh Banik Ostravának a klub egyik legjobb játékosának számító Patrizio Stronatinak a játékjogáért.
A Transfermarkt szerint 1 millió eurót érő védőért komoly harc van, mert a lengyel Lech Poznan is vinné.
A legújabb fejlemény, hogy Stronati egy interjúban elmondta, hogy tud mindkét klub érdeklődéséről, de egyelőre csak a jelenlegi klubjára koncentrál.