Ha a Honvéd ellen győz az aktuális csapatával, akkor az egyik szeme sír, a másik viszont nem nevet. Csábi József, […]
Az NB II 17. helyén álló Kazincbarcika hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy Csábi József vette át a csapat irányítását. A […]
Az NB I-be frissen feljutó Gyirmót felkészülési mérkőzésen 0-0-s döntetlent játszott hazai pályán pénteken az NB II-es Szolnokkal. Íme, […]
Sokan csak legyintettek a Szolnokra a bajnokság kezdetekor, mondván, úgyis kiesnek majd, mert kevés a pénz. Az utóbbi állítás igaz […]
SZOLNOKI MÁV FC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–2 (1–0) Szolnok, Tiszaligeti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács János (Márkus Péter, Szilágyi […]
Az NB II 23. fordulója a Szolnok-DVSC mérkőzésével indult szombaton. A Tisza-partiak otthon tudták tartani a három pontot, mivel 2-1-re […]
Szombaton a 8. Szolnok a 19. Csákvárral találkozott Felcsúton edzőmeccsen, utóbbi csapat kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott. Csábi József vezetőedző szerint […]
Mint arról korábban beszámoltunk, december elején az MLSZ négy meccses eltiltással büntette Novák Csanádot, miután a Szolnok támadója könyöklésért […]
A 8. helyen telel, mindössze 8 pontos hátránnyal a már feljutó helyen álló Pécs mögött lemaradva a Szolnok úgy, hogy […]
ÍME, A HALADÁS BEJELENTÉSE: "A Merkantil Bank Liga idei utolsó, 21. fordulójában vasárnap 13 órakor a Szombathelyi Haladás a […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának legutóbbi ülésén Novák Csanád négy meccsre szóló eltiltást kapott. A Szolnok az egyik alapemberét fogja elveszíteni, […]
A Szolnok együttese nem kegyelmezett, a Tisza-parti alakulat 10-0-s győzelmet aratott a Szeghalom otthonában, így bejutott a legjobb 64 közé […]
Csábi József, a Szolnok vezetőedzője nyilatkozott a Borsnak. A 2013-ban szövetségi kapitányként is bemutatkozó tréner egyértelműsítette: nem kér többet […]
ÍME, A SZOLNOK BEJELENTÉSE: "A csapat gerince megmaradt Egy hete, június 25-én kezdte meg együttesünk a felkészülést a […]
Megállt az élet a futballvilágban, a koronavírus-járvány miatt a világ legtöbb országában felfüggesztették a bajnokságokat. Az egykori válogatott focista és […]
A Magyar Labdarúgó Szövetség az előző héten jelentette be, hogy a koronavírus miatt határozatlan ideig leáll a fociélet hazánkban. Ez […]
A Szolnok 20 meccs alatt 21 pontot szerzett 2019-ben. A csapat jelenleg a 17. helyen áll, így valószínűleg kemény tavasz […]
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–SZOLNOKI MÁV FC 1–1 (0–1) Békéscsaba, 840 néző. V.: Oláh G. (Kovács II. G., Szvetnyik). BÉKÉSCSABA: Ribánszki […]