nb1.hu

Erősödik a feljutó.

 

A Hódmezővásárhelyi FC egy, megye I-ben töltött szezont követően ismét az NB III Közép csoportjában folytathatja. Szűcs Róbert együttese augusztus 2-án a megyei rivális, szintén újonc Szegedi VSE-t fogadja a nyitófordulóban, több felkészülési mérkőzés után kedvező előjelekkel.

 

A csapathoz hét új igazolás érkezett nyáron, közülük a legnagyobb név a korábban a DVSC-ben is játszó Ludánszki Bence. Szintén a védelmet erősíti a Vasasnál és Kecskeméten pallérozódó fiatal, Ugrai Bendegúz, valamint Forró Attila is. Kapusposztra Orosházáról Marunák Leventét igazolták le, rajta kívül a támadószekcióban Szarvasról Sindel Roland, Csongrádról Selyem Zsolt és a Dunaújvárostól Tapiska Géza tette át a székhelyét. A MOL Fehérvártól a vásárhelyi születésű 19 éves csatár, Gyürki Máté érkezése valószínű.

 

Szűcs Róbert vezetőedző a Békéscsaba II. elleni, szombati edzőmeccset követően nyilatkozott: "Azért jó lenne, ha még lenne 1-2 hetünk a bajnoksági kezdetéig, viszont a következő hétvégén már pontokért játszunk. Mindenesetre a srácok feladták a leckét, tényleg mindenki nagyon jól teljesített, így nem lesz könnyű összeállítani a kezdőcsapatot a SZVSE ellen."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felejthetetlen mérkőzéssel kezdték a bajnokságot.

A Shandong Luneng 3-2-re verte idegenben a Dalian Prót a kínai Szuperliga 2020-as szezonjának nyitómeccsén.

A magyar válogatott védő, Kádár Tamás a kispadról nézhette végig, hogy klubja előbb hátrányba került, majd a 79. perctől a 87. percig csapattársa, Marouane Fellaini három gólt fejelt a Dalian hálójába, ezzel megfordítva és eldöntve a meccset – a hajrában a szépítésre futotta a Rafa Benítez vezette hazaiaktól, akiknél továbbra is Marek Hamsík a csapatkapitány. 

A kínai bajnokságnak eredetileg februárban kellett volna rajtolnia, ám a koronavírus-járvány miatt a kezdés egészen július végére csúszott. A Shandong a következő fordulóban a Jiangsu Suninghoz látogat, minden remény szerint Kádár is bemutatkozhat újdonsült csapatában.
 

Kínai Szuperliga, 1. forduló:

Dalian Pro-Shandong Luneng 2-3 (0-0)
gól: Rondon (57.), Danielson (90+3.), ill. Fellaini (79., 83., 87.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Reagált is a magyar válogatott középpályás.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a DAC felkészülési mérkőzésen kisebb meglepetésre 2-1-re verte az Olympique Marseille-t. 

BL-győztes csapatot vert a DAC – NB1.hu

 

Az Ausztriában megrendezett találkozón a dunaszerdahelyiek második gólját a magyar válogatott középpályás, Kalmár Zsolt lőtte: a csapatkapitány a 33. percben parádés szabadrúgásból mattolta Steve Mandandát – a világbajnok francia kapus mozdulni sem tudott a lövésre.

https://fullmatches365.blogspot.com/

 

A másik találatnál gólpasszt jegyző Kalmár a meccs után szerényen csak annyit mondott: kapura akarta lőni, nagy gól sikerült belőle. Más kérdés, hogy még a franciák is elismerően méltatták őt a lefújást követően…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

13 éve érkezett Magyarországra, Petőfiről és Kölcseyről is beszélt.

 

A magyar futballvilág újabb játékossal gazdagodott: a DVSC egykori, a DEAC jelenlegi játékosa, Luis Arcángel Ramos Colón sikeres állampolgársági vizsgát tett csütörtökön, így hondurasi-magyar kettős állampolgár lett. A 35 éves „mindenes” középpályás a Hajdú-bihari Naplónak beszélt a vizsga körülményeiről. 

 

"Nem volt könnyű a feladatom. A magyar himnusztól tartottam a leginkább, de szerencsére csak egy versszakot kellett elmondani belőle. Húsz témából választhattunk, és minden témának két fő tárgya volt. A vizsga írásbeli és szóbeli részből állt, természetesen minden magyarul zajlott. A témák között a világháborúk előtti és utáni időszaktól a kultúrán át, íróktól a földrajzig minden szerepelt. Én a költőket húztam, ahol felsorolásszerűen például Petőfiről vagy Kölcseyről tettem említést, illetve a magyar állampolgárság fogalmáról is beszélnem kellett" – mondta Ramos, aki elmondása szerint körülbelül két hónappal ezelőtt kezdett el tanulni a vizsgára, többek támogatásával.

 

"2007-ben költöztem először Magyarországra, így az azóta eltelt időszakban rengeteg barátra tettem szert. Az ő segítségükkel készültem fel a kérdésekre, illetve szereztük be a szükséges könyveket is. A csapattársaim szintén istápoltak, ám így is meglehetősen stresszes volt ez az időszak, mert nem könnyű nyelvről van szó. A srácok sokan Lajosnak becéznek a csapatban, az útleveleimben azonban a Luis Ramos név szerepel majd továbbra is. A gyermekeim itt nőttek fel, így tökéletesen beszélik a nyelvet, és a vizsga miatt az én magyarom is jócskán feljavult" – tette hozzá a Nyíregyházát és Kecskemétet is megjáró játékos, aki a Lokival mindent megnyert itthon, amit csak lehet, emellett a Bajnokok Ligájában is játszhatott.

 

A futballkarrierje mellett ügynökként is tevékenykedő Ramost mostantól magyarként szerepeltetheti az NB II újonca.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két másik országból is van ajánlata.

A gol.mk nevű északmacedón portál szerint elképzelhető, hogy Matej Cvetanovski az Újpestnél folytatja pályafutását.

Ујпешт носи уште еден Македонец: Цветановски се сели во Унгарија?

 

A 22 éves, északmacedón utánpótlás-válogatottakban is játszó szélső a Vardar Szkopje színeiben 22 mérkőzésen lépett pályára az előző, bajnoki címmel záruló szezonban, ezeken 3 gólt szerzett. Szerződése lejár a szezon végén, a gol.mk pedig úgy értesült, a lilák északmacedón vonala miatt pláne esélyes, hogy Enis Bardhi útját követi és Kire Ristevski leendő csapattársaként a magyar fővárosban köt ki.

Cvetanovskinak Lettországból és Törökországból is vannak ajánlatai, értékét a Transfermarkt egyébiránt 250.000 euróra becsüli.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Méghozzá negatív értelemben.

Kleinheisler László csapata, az NK Osijek a horvát bajnokság utolsó mérkőzésen vesztette el a BL-indulást érő pozícióját. 

A sérült magyar válogatott középpályást mellőző eszéki klub hazai pályán fogadta a Lokomotiva Zagrebet. A találkozó tétje a második hely volt – amennyiben Kleinheislerék győztek volna, úgy bebiztosítják az ezüstérmet és a BL-selejtezőt. A leendő Fradi-játékos Myrto Uzunit is soraiban tudó zágrábiak azonban a második félidő gólváltását követően (amely során a korábbi fehérvári, Mirko Maric is betalált) a 88. percben egy öngóllal 2-1-re nyertek, így a korábban már bajnok Dinamo mellett ők indulhatnak a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az eszékiek a Rijeka sikere miatt ráadásul a bronzéremről is lemaradtak, így az Európa-liga selejtezőjében kezdik az új idényt.

Horvát bajnokság, 36. forduló:

NK Osijek-Lokomotiva Zagreb 1-2 (0-0)
Osijek: Kleinheisler László sérülése miatt nem volt a keretben

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szoros meccset játszott Kövesd, ikszelt a Debrecennel a Várda.

Honvéd-Zsolna 4-2

A Honvéd beszámolója:

,,Az Ajka elleni felkészülés mérkőzés után a szlovák bajnokságban ezüstérmes MSK Zilina ellen lép pályára a Budapest Honvéd FC. Bódog Tamás együttese az edzőtábor helyszínén, Győrben, az ETO Parkban fogadja a felvidéki együttest – a találkozóról online közvetítésben számolunk be.

1. perc: a Honvéd kezdte a mérkőzést, a mieink piros-feketében, a vendégek sárga-zöldben lépnek pályára.

3. perc: Hidi passzolt Tóth-Gáborhoz, aki tizenhárom méterről kapura lőtt, s bár Petras még hárított, a kipattanót Kesztyűs öt méterről az üres kapuba helyezte. 1–0

6. perc: Zsótér tolta befelé a labdát a jobbösszekötő helyén, majd tizenhét méterről, ballal lőtt, Petras védett.

7. perc: gyors ellentámadást vezetett a Zsolna, a jobbról középre lőtt labdát Mezghrani vágta ki.

14. perc: Bernát lőtt tizennyolc méterről, lövését Batik blokkolta, a felperdülő labda pedig Tujvel zsákmánya lett.

17. perc: egy sikeres letámadásból Mezghrani szerzett labdát, a jobbösszekotő helyén meginduló Tóth-Gáborhoz játszott, aki visszapasszolta a labdát a második hullámban érkező Gazdag Dánielhez, ő pedig tizennyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2–0

26. perc: Ugrai bal oldali szöglete után a hosszú érkező Hidi fejelt nyolc méterről, mellé.

28. perc: Ugrai indult meg egy remek testcsellel, majd két védő szorításában tizenkilenc méterről lőtt mellé.

29. perc: Tóth-Gábor harcossága ért labdaszerzést, a középre lőtt labdáját azonban kivágták a védők.

32. perc: Ugrai 23 méteres, a bal alsó sarok irányába tartó lövését ütötte szögletre Petras kapus.

33. perc: a szögletet Zsótér végezte el, Petras csak kiütni tudta a labdát, a védők röviden szabadítottak fel, így Gazdag húzta kapura a labdát tizenöt méterről, amely azonban a bal oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret.

34. perc: Batik Bence kapott sárga lapot Sluka buktatásáért.

39. perc: Tóth-Gábor passzolt a jobbösszekötő helyén érkező Gazdaghoz, aki középre ívelt, labdáját azonban nem érte már el a hosszú saroknál érkező támadónk.

41. perc: Myslovic ívelte a hosszúra a vendégek első szögletét, Fazgalic lőtt kilenc méterről, Tujvel pedig bravúrra hárította a bal alsó sarokba tartó labdát.

43. perc: Zsótér ívelt középre a jobb oldalról, a labdát pedig a szabadrúgást kiharcoló Batik csúsztatta mellé.

44. perc: Tóth-Gábor lőtt tizennégy méterről, Petrás védte a bal alsó sarok felé tartó labdát.

45. perc: vége az első félidőnek.

46. perc: a Zsolna kezdte a második félidőt.

48. perc: Ugrai ívelt középre egy szabadrúgást a bal oldalról, majd Gazdag csúsztatott mellé.

52. perc: Gazdag lőtt tizennyolc méterről, a labda a bal felső sarok mellett szállt el.

55. perc: szépen adogattak a vendégek a tizenhatosunk környékén, Myslovichoz került a labda, aki tizenhárom méterről ballal, a bal alsó sarokba lőtt. 2–1

56. perc: gyorsan visszaállítottuk a kétgólos különbséget, miután Gazdag passzolt a tizenhatoson belül üresen hagyott Ugraihoz, ő pedig remek helyzetfelismeréssel, lövés helyett lágyan a bal felső sarokba emelte a labdát, parádés megoldás volt. 3–1

57. perc: Fazgalic helyett Gambos lép pályára.

61. perc: Vallo passzolt középre a jobb oldalról, Myslovic lőtt tizennégy méterről, Tujvel remek mozdulattal tolta szögletre a jobb alsó sarok felé tartó labdát.

63. perc: Zsótér helyett Cipf, Tóth-Gábor helyett Moutari lép pályára.

64. perc: Moutari szerzett labdát, majd a jobb oldalról Ugrainak gurított vissza, aki tizenkét méterről a kapu bal oldalába lőtt. 4–1

66. perc: Vallo helyett Rusnák, Sluka helyett Bari a pályán.

70. perc: Ugrai helyett Gale, Batik helyett Kamber, Kesztyűs helyett pedig Sani lép pályára.

71. perc: labdavesztés után Bernát elé került a labda, aki tizennégy méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 4–2

75. perc: Gazdag helyett Aliji lép pályára.

78. perc: Duris helyett Jambor lép pályára.

80. perc: Lovric helyett Kálnoki-Kis, Hidi helyett Bocskay a pályán.

86. perc: Cipf szerzett labdát a saját térfelének közepén, a kezdőkörnél felnézett, s mivel látta, hogy kint áll a kapusa, megpróbált a hálóba ívelni, a labda azonban mellément.

91. perc: vége a mérkőzésnek.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd FC–MSK Zilina (szlovákiai) 4–2 (2–0)

Győr, ETO Park, zárt kapuk mögött

Vezette: Pintér Cs.

Gólszerző: Kesztyűs (3.), Gazdag (17.), Ugrai (56., 64.) ill. Mislovic (55.), Bernát (71.)

Honvéd: Tujvel – Mezghrani, Batik (Kamber, 70.), Lovric (Kálnoki-Kis, 80.), Uzoma – Gazdag (Aliji, 75.), Hidi (Bocskay, 80.), Zsótér (Cipf, 63.), Kesztyűs (Sani, 70.) – Tóth-Gábor (Moutari, 63.), Ugrai (Gale, 70.)

Vezetőedző: Bódog Tamás

Zsolna: Petras – Kaprálik (Nemcik, a szünetben), Myslovic, Kiwior, Vallo (Rusnák, 66.), Ilko, Fazgalic, Bernát, Minárik, Sluka (Bari, 66.), Duris (Jambor, 78.)

Vezetőedző: Pavol Stano"

Haladás-Videoton 0-0

A Videoton beszámolója rövid beszámolója:

 

MOL Fehérvár FC

Nem született gól első felkészülési meccsünkön, Haladás – Vidi 0-0. #vidi #molfehervarfc

 

KORÁBBAN:

PAKSI FC – Budaörs 5 – 0

A Paks összefoglalója a mérkőzésről:

,,Böde, Bognár dupla a harmadik edzőmérkőzésünkön.

III. felkészülési mérkőzés: PAKSI FC – Budaörs 5 – 0 – 2020.07.25.

Csapatunk összeállítása
 
Kezdők:
Hegedüs – Osváth, Szélpál, Lorentz, Debreceni – Sipos, Bognár, Bertus – Haraszti, Böde, Hahn
 
Cserék: Borsos, Molnár, Vas, Szendrei
 
Vezetőedző: Osztermájer Gábor

A Budaörs kerete 
 
Kezdők:
Kovács, Menyhárt, Marques-Airosa, Kékesi, Tamás, Zsidai, Sajbán, Molnár Cs., Végh, Petneházi, Petró
 
Cserék: Szabó, Horváth, Fényes, Halácsi, Molnár T., Gyurácz, Halmai
 
Vezetőedző: Bognár György
 
Gólszerzők: Hahn 14', Böde 45', 85', Bognár 49', 67'

Cserék: Molnár 21’ (Debreceni), Szendrei 65’ (Haraszti), Borsos 70' (Hegedüs), Vas 70' (Sipos )

Helyszín: Paks, PAKSI FC Stadion

A gólok története: A 14. percben Bognár ívelt lágyan középre a jobb oldalról, a beérkező labdát pedig Hahn bólintotta a kapuba. A 45. percben pedig Osváth tette laposan a vendég kapu elé a játékszert a jobb oldalról, Böde pedig érkezet. A 49. játékminutumban Bognár cselezte be magát a tizenhatoson belülre, és egy visszahúzás után gyönyörűen a hálóba csavarta a labdát. Sipos ért be egy indítást a bal oldalon az alapvonal előtt, a 67. percben lágyan beívelt labdát pedig Bognár fejelte a rövid saroknál a kapuba. Végül egy újabb Bognár gólpassz, melyre Böde ugrott ki középen, és lőtt védhetetlenül a kapuba 5 perccel a találkozó vége előtt."

Puskás Akadémia-Soroksár 0-1

A Puskás Akadémia hivatalos beszámolója a meccsről:

,,Felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikaptunk a Soroksár FC-től a Pancho Arénában.

A 6. percig kellett várni az első helyzetre, ekkor Nagy Zsolt kapott egy szép indítást, és a balösszekötő helyén előretörve centikkel laposan a bal kapufa mellé lőtt. Kisvártatva Kiss Tamás húzta meg a jobb szélt, centerezésére Artem Favorov érkezett, de szögletre tudtak előle tisztázni a soroksáriak.

Valamivel több mint fél óra elteltével Kiss Tamás szerezhetett volna gólt, de az ötös sarkáról Varga Ádám kapuja fölé emelt. A 41. percben ismét Nagy Zsolt volt a főszereplő, balszélsőnk jó húsz méterről eresztett meg egy életerős balost, a léc alá tartó labdát látványos mozdulattal tornázta ki Varga Ádám.

Nagyjából hat perc telt el a második félidőből, amikor Kiss Tamás indult meg középen, balra passzolt Josip Knezevic elé, aki futtából a kapu fölé emelt. A 68. percben a szünetben csereként beállt Urblík József kínálta meg tizenkilenc méterről Vargát, a labda ismét a léc alá tartott, a sroksári kapus újfent szögletre tudta ütni.

A 60. percben egy látványos Urblík-Knezevic kombináció után a belül érkező Kiss Tamás lőtt nagy helyzetben a kapu fölé, ám ha bemegy akkor sem lett volna gól, a az asszisztens ugyanis lest jelzett. Három minutummal később Knezevic passzából Urblík lőhetett balról, éles szögből, lökete egy védőről pattant az oldalhálóba.

Hét perccel később Kamen Hadzsiev tört előre középen és adott jó labdát Knezevicnek, aki tizennhárom méterről, éles szögből, futtából a bal alsó sarok mellé lőtt. A 79. percben megszerezte a vezetést a Soroksár: Szerető Krisztofer cselezte magát lövőhelyzetbe balról, majd Kiss Ágoston kapujának bal oldalába lőtt (0–1) – ezzel el is döntötte a mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC–Soroksár SC 0–1 (0–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2020. július 25.

Gól: Szerető (79.)

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Joao Nunes, Meissner, Deutsch L. – Plsek, Van Nieff, Favorov – Kiss T., Vanecek, Nagy Zs. 

Csereként pályára lépett: Kiss Á. (kapus), Urblík, Spandler, Hadzsiev, Knezevic, Mim, Komáromi.

Soroksár: Varga Á. – Bene M., Gengeliczki, Valencsik, Pászka – Huszák, Gyömbér – Orosz M., Korozmán, Magyari – Erdélyi L.

Csereként pályára lépett: Szerető, Lovrencsis B., Derekas, Csernik, Gárdos, Kópis."

ETO-ZTE 1-3

Győzelemmel mutatkozott be a ZTE kispadján Boér Gábor, az NB II-es Győrt győzte le a zalai együttes 3-1-re.

A 37. percben tudta megszerezni a vezetést a Zalaegerszeg, Babati próbálkozását még védte Gundel-Takács, ám a kipattanót már a kapuba helyezte Könyves. Még a félidő vége előtt, Sankovics bombázott a léc alá.

A szünet után 6 perccel Dragóner kapott egy remek indítást, majd egy az egyben vezethette rá a lábdát a védőre, az akció végén a bal alsóban gurított. A 67. percben tudott szépíteni az ETO, Vashekba kapufája után, Priskin lőtte a labdát közelről a hálóba.

ETO FC Győr-ZTE FC 1-3 

ETO FC Győr: Gundel-Takács – Kovács, Vári, Fejes, Forró – Kiss, Vashkeba, Vitális – Májer, Szuhodovszki, Priskin

Cserék: Gyurákovics, Lipták, Múcska, Király, Kerkez, Szimcso, Temesvári

ZTE FC: Demjén (Gyurján) – Szépe (Kovács B.), Lesjak (Hegedüs), Bobál D. (Sebestyén), Bedi – Kun (Gergényi), Sankovic (Dragóner), Tajti (Bedő K.), Vass P. (Zimonyi) – Könyves (Takács K.), Babati (Szökrönyös D.).

Gólszerzők: Priskin 66., ill. Könyves 36., Sankovic 44., Dragóner 51.

Paks-PMFC 4-1

 

A Paks hivatalos beszámolója a meccsről:

,,Ezúttal a tizenhét éves tehetségünk, Szendrei Ákos duplázott.

IV. felkészülési mérkőzés: PAKSI FC – PMFC 4 – 1 – 2020.07.25.
 
Csapatunk összeállítása
 
Kezdők:
Rácz – Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Szabó – Nagy, Balogh, Szakály, Windecker – Ádám, Sajbán
 
Cserék: Holczer, Molnár, Vas, Szendrei, Debreceni
 
Vezetőedző: Osztermájer Gábor
 
A PMFC kerete 
 
Kezdők:
Helesfay – Sági, Rácz, Króner, Bischoff – Óvári, Futó, Geiger, Grabant – Kónya, Batizi-Pócsi
 
Cserék: Vukman, Preklet, Gajág, Németh, Bartha, Nikic, Adamcsek
 
Vezetőedző: Vas László
 
Gólszerzők: Szakály 26’ (bü.), Ádám 31’, Szendrei 55', 78', illetve Tihanyi 85'
 
Cserék: Vas 15' (Windecker), Szendrei 46' (Kulcsár), Holczer 46' (Rácz), Debreceni 80' (Nagy)
 
Helyszín: Paks, PAKSI FC Stadion

A gólok története: A 25. percben Nagy cselezte be magát a tizenhatoson belülre lendületből, majd buktatták, így a játékvezető – teljesen jogosan – tizenegyest ítélet számunka, amit Szakály magabiztosan értékesített. 5 perccel később Vas adott egy pontos labdát a jobb oldalról középre, ahol Ádám ugrott ki zseniálisan, és emelte át a vendég kapust. Szakály indult meg a bal oldalon, majd oldalt váltott, ahol Szendrei lábára tapadt a labda, amit fiatal tehetségünk egy másodperccel később már gyönyörűen a hálóba is vágott a kapufa segítségével. Történt mindez az 55. játékminutumban. A 81. percben Szendrei ugrott ki a jobb oldalon, és egészen a kapuig vitte a labdát, lerántani sem tudták, végül ismét pontosan lőtte ki a hosszú oldalt közép magasan. Hegedűs ívelt be balról a vendégektől, a középen üresen maradt Tihanyi pedig a kapunk közepébe lőtt 5 perccel a mérkőzés vége előtt. 
 
„Hajtós, brusztolós mérkőzés volt, durvaságát tekintve néha még az edzőmeccs jellegét is felülmúlta. Windecker, Vas és Kulcsár réven három kisebb sérülést is összeszedtünk, melyek komolyságát még nem tudjuk. Örülök, hogy a tizenhét éves Szendrei Ákos kétszer is betalált, valamint fiatal csatárunkkal szintén egyidős Vas Gábor is rendkívül jól játszott. Nagyon akartunk és az egész csapat kiváló mentalitással futballozott. Látszott, hogy élvezzük a játékot ez pedig gólokban is megmutatkozott” – így trénerünk, Osztermájer Gábor a negyedik felkészülési mérkőzésünket követően."

Mezőkövesd-DEAC 2-1

A DEAC hivatalos beszámolója a meccsről:

,,Lejátszotta a nyári felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzését a DEAC labdarúgócsapata. A Mezőkövesd otthonában rendezett találkozón a mieink 2-1-re kaptak ki az NB I-es ellenféltől, pedig a végén nagyon közel álltak az egyenlítéshez.

A DEAC labdarúgócsapata az élvonalban szereplő Mezőkövesd otthonában tartotta a főpróbát a jövő hét vasárnap kezdődő bajnokság előtt. A Zsóry remekelt az előző szezonban, az NB I meglepetéscsapatának számított, versenyben volt a dobogóért, végül a negyedik helyen fejezte be a küzdelmeket. A Magyar Kupa döntőjébe is bejutott, ahol minimális, 2-1-es vereséget szenvedett a Honvédtól.

A felkészülés tehát a finishez érkezett. A DEAC az edzőmérkőzések során háromszor győzelmet aratott és két döntetlen mellett egyszer szenvedett vereséget. A borsodi együttes ellen igen nehéz találkozóra számíthattunk, bár ilyenkor természetesen nem az eredmény az elsődleges, hanem a meccsterhelés, illetve a pályán nyújtott teljesítmények alapján a szakmai stáb képet kap arról, hol tartanak a játékosok.

Nem kezdődött jól számunkra a találkozó, hiszen az elején büntetőből vezetést szerzett a Mezőkövesd. Ezt követően főleg mezőnyjáték folyt a pályán, a hazaiak többet birtokolták ugyan a labdát, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A DEAC szervezetten játszott, próbálta megnehezíteni az ellenfél dolgát. Urbin Péternek volt két ígéretes lehetősége, de mindkét kísérlete elkerülte a kaput.

A szünetben a Mezőkövesd sort cserélt. A második félő elején egy buta hibát kihasználva növelték előnyüket a borsodiak, utána azonban kiegyenlítetté vált a küzdelem, sőt, voltak olyan időszakai a mérkőzésnek, amikor mezőnyfölényben játszottunk. A 80. percben a szépítés is összejött, Sigér Ákos kapott egy remek labdát, bevitte a 16-oson belülre, majd éles szögből a rövid felsőbe lőtt. A hátralévő időszakban több nagy lehetőségünk is volt a gólszerzésre, Spitzmüller István került helyzetbe, illetve Bíró Péter szabadrúgásból veszélyeztetett. Közel álltunk az egyenlítéshez, végül azonban maradt a 2-1.

Edzőmeccs
Mezőkövesd Zsóry FC – DEAC 2-1 (1-0)

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Katanec, Neszterov, Vadnai – Cseri, Besirovic, Berecz, Karnyicki, Nagy D. – Jurina. A 2. félidőre beállt: Ryabenko, Eperjesi, Meskhi, Szeles, Vajda, Tóth D., Tóth M., Horváth B., Bencze, Torvund, Kovács D., Laczkó, Jagodics.
DEAC: Szabados – Nagy Z. (Karikás 62.), Szabó K. (Sándor T. 73.), Belényesi, Orosz – Spitzmüller (Kiss B. 73.) – Székely (Soltész 73.), Takács P., Sigér, Gyönyörű (Bíró P. 46.)- Urbin (Burai 62.)
Gól: Cseri (11-esből, 3.), Vajda (50.), ill. Sigér (80.)"

DVSC-Kisvárda 1-1

A Kisvárda beszámolója a meccsről:

,,A kiesés a jelek szerint megtisztulással jár Debrecenben, a csapatunk ellen játszott szombati edzőmeccs előtt tartott szurkolói ankéton emelkedett volt a hangulat, a mérkőzés kezdését megelőzően pedig újabb debreceni nevelésű futballista, Varga József érkezését jelentették be. Mindezt a stadion VIP-termében lakodalomra összeverődött násznép is figyelhette a lelátóról és azt is megállapíthattuk, hogy szépen fest az új címerünk a Nagyerdei Stadion mátrixtábláján.

A Kisvárdáról igazolt, és a kezdő tizenegyben egyaránt helyet kapott Zöldesi Illés és Tischler Patrik pedig egymás közötti játékon érezhette magát, hiszen azok ellen játszottak, akik tíz napja még a csapattársaik voltak.

A kisvárdai labdabirtoklási fölény Kovácsréti Márk lövésében és Sztavrosz Cukalasz ziccerfejesében nyilvánult meg – mindkétszer Zöldesi védett. Fernando Viana közeli lövésével szemben tehetetlen volt, brazil támadónk Lakatos Csaba ziccerpasszát váltotta gólra.

Ha a 19-esben játszó játékos a 19. percben szerzett gólt, akkor logikus, hogy a 25-ös a 25.-ben talált be – Tischler ilyen támadásbefejezésének néhány hete még mi örültünk, most a debreceni drukkerek tenyere verődött össze. Cukalasznak volt még egy helyzete, de az ajándékba kapott labdát a feladó, Zöldesi kezébe emelte.

A második félidőben mindkét vezetőedző (akiknek a személye ugyancsak adott okot a pikantériára, hiszen Supka Attila és Kondás Elemér is korszakalkotó tettet vitt véghez a másik klubnál az első bajnoki cím, illetve a történelmi feljutás kiharcolásával) sokat cserélt, a játék ellaposodott. Ekkor már a bajnoki rajt előtti főpróbánál tartó, magyarán frissebbnek tűnő DVSC játékosainak vándorolt többet a labda, a mieinken kiütközött az elvégzett munka okozta fáradtság.

A vasárnap sem múlhat el edzőmeccs nélkül, második számú NB III-as csapatunk 10.30-tól a Nyíregyháza Spartacusszal játszik a megyeszékhelyen, az örökösföldi edzőközpontban.

EDZŐMÉRKŐZÉS

DVSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2000 néző, v.: Takács J.

DVSC: Zöldesi (Hrabina) – Lakatos B. (Kinyik), Pávkovics (Bényei B.), Poór (Szatmári Cs.), Ferenczi J. (Pintér Á.) – Bódi Á. (Csősz), Kusnyír, Kundrák (Bényei Á.), Varga K. (Bévárdi) – Sós B. (Bereczki D.), Tischler (Bárány)

KISVÁRDA: Dombó (Odincov) – Melnik (Himics), Szimovics (Baranyai Á.), Rubus, Lakatos Cs. – Lucas, Szőr (Ene) – Hei, Cukalasz (Karaszjuk), Kovácsréti (Jelena) – Viana

Gólszerző: Viana (0–1) a 19., Tischler (1–1) a 25. percben"

MTK-FC Koper 2-1

Az MTK beszámolója a mérkőzésről:

,,Ismét hátrányból fordítva nyertük meg a felkészülési találkozót, 2-1-re vertük a szlovén élvonalba feljutó FC Kopert.

Mi léptünk fel támadólag az utolsó szlovéniai edzőmeccsen, az első percekben a szélről belőtt labdák okoztak veszélyt. A legnagyobb lehetőség a 11. percben maradt ki, amikor Herrera lapos beadásáról Gera centikkel maradt le. 

A 14. percben Mulahusejnovicot ugratták ki, Mijatovics azonban gyorsan reagált, és kapujából kifutva megelőzte a támadót. Pár perccel később Kata lőtt a 16-os előteréből, de egy kevéssel célt tévesztett. 

Mi irányítottuk a játékot a folytatásban is, de az utolsó passzok nem sikerültek, így . Az FC Koper azonban a 37. percben vezetést szerzett: Mulahusejnovic a 16-os sarkától lőtte ki a jobb alsó sarkot. Gyorsan válaszoltunk azonban: látványos összjáték után Gera passzát Schön lőtte jobbal a kapuba 10 méterről, így döntetlennel zárult az első játékrész.

Fordulás után azonnal óriási nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, percenként jöttek a helyzetek. Előbb Ramos ment el a szélen, majd Prosserhez tálalt, aki Mezei elé passzolt, de középpályásunk nem találta el jól a felpattanó labdát. Prosser kapáslövése jelentette az újabb veszélyt, de a kapus nagyot mentett. Ezt követően Baki csúsztatott egy szöglet után, az érkező Bíró elől pedig az utolsó pillanatban mentettek. Az 50. percben pedig egy beadás után Barna csúsztatott 11 méterről, a fejese után a lécről jött ki a labda. Egy újabb szöglet után Cseke helyezett a kapu mellé. 

A 67. percben született meg a megérdemelt vezetés: Ramos támadta meg a kapust, aki hibázott, így támadónkról került a labda a hálóba. Két perccel később Ikenne-King jobb oldali beadását a kapus ujjheggyel ütötte ki a felsőléc alól.

A hátralévő időben is kézben tartottuk a meccset, így négyből négy győztes mérkőzés lett az edzőtábor mérlege.

MTK Budapest – FC Koper 2-1 (1-1)

1. félidő: Mijatovic – Balázs, Pintér, Nagy, Herrera – Kata, Cseke, Palincsár – Gera, Lencse, Schön

2. félidő: Somodi – Cseke, Baki, Varju – King, Katona, Mezei, Barna – Prosser, Bíró, Ramos"

DVTK-FK Kosice 1-1

Nem bírt szlovák másodostályú ellenfelével a Diósgyőr, 1-1-es döntetlent játszott a Kassával.

Az első félidőben nem esett gól, a pihenő után a szlovákiai csapat tudta megszerezni a vezetést, az 58. percben Boris Gáll fejelt közelről a hálóba. A 72. percben jött az egyenlítő találat, Zsiga szöglete után Szűcs robbant be és fejelte a labdát a kapuba.

Nem állt messze a fordítástól a DVTK, ám nem jött össze a győzelem.

Diósgyőri VTK–FK Kosice (szlovák II.) 1-1

DVTK: Antal (Bukrán, 46.) – Orosz (Shestakov, 46.), Polgár (Karan, 46.), Hegedűs (Szűcs K., 46.), Memolla (Vági, 46.) – Iszlai (Zsiga, 46.), Márkvárt (Kispál, 46.) – Korbély, Molnár (Hasani, 46.), Grozav (Cortés, 46.) – Drazic (Ivanovski, 46.).

Gólszerzők: Szűcs K. 72., ill. Boris 58.

Szeged-Újpest 0-2

Az Újpest beszámolója:

,,Mindenki lehetőséghez jutott, 1-1 gól jutott mindkét félidőre

Edzőmérkőzés ide vagy oda, már a találkozó elején egymásnak estek a csapatok, sorra jöttek a helyzetek mindkét oldalon. A házigazdák kétszer is megtornáztatták Pajovicot már az első 10 percben. A nagyobb lehetőség a gólszerzésre mégis előttünk adódott a 6. percben, amikor Simon centerezését Bacsa perdítette rá, de sajnos ez a kísérlet a lécen csattant. Két ígéretes kiugratást is feljegyezhettünk, előbb Rácz Barnabás, majd csapatkapitányunk Simon Krisztián mozdult ki jól, de a szegedi kapus mindkétszer remek ütemben jött ki a kapujából. A kezdeti nagy lendületet felváltotta egy kiegyensúlyozottabb játék, inkább a középpályán járatták a labdát, azt is leginkább a mieink. Egy hazai sarokrúgásnál még nagy szükség volt halóőrünkre, de összességében kordában tartottuk a meccset, többek között a remekül irányító Mitrovicnak köszönhetően. A 38. percben aztán góllá érett mezőfölényünk, Móci remek beadását helyezte a középen jól érkező Rácz Barni a gólvonalon túlra. Az első félidő végén még egy cserére kényszerültünk, az egyik új igazolásunk, Stieber András sérülés miatt hagyta el a pályát, az ő helyére érkezett Vincent Onovo. Bízzunk benne, hogy Andris sérülése nem súlyos.

A második játékrészre vezetőedzőnk a teljes csapatot megváltoztatta, csak a már említett Onovo maradt az első 45 perc lefújása utáni gárdából. Az összecsapás képe azonban nem nagyon változott, bár megérkezett a hétvégén országosnak mondható özönvíz is, ami rányomta bélyegét a mérkőzésre. A 60. percben azonban egy remek szöktetés kapott a bal oldalon Lirim Kastrati, aki remekül találta meg Gigicet, aki nem hibázott, és már 2-0 állt az eredményjelzőn a javunkra. Több felállással is próbálkozott mesterünk az egész meccs alatt, ahogy pozíció cseréket is láttunk, meglátjuk végül kikben találja meg az idénynyitóra csapatát, de hát addig még bőven van ideje mindenkinek bizonyítani. Például legközelebb szombaton a Diósgyőr ellen."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pályán a Sepsi és az Arsenal.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
17.00: Ferencváros–NK Radomlje (szlovén, II.) 

NB II-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
16.00: Csákvár–Békéscsaba
17.00: Szolnok–Kecskemét (NB III)
19.00: Vasas–Balatonfüred (NB III)
Nyíregyháza–Kisvárda II (NB III)
Sényő (NB III)–Nyíregyháza

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ

17.00: Arsenal–Watford
17.00: Burnley–Brighton
17.00: Chelsea–Wolverhampton Wanderers 
17.00: Crystal Palace–Tottenham Hotspur
17.00: Everton–Bournemouth
17.00: Leicester City–Manchester United 
17.00: Manchester City–Norwich City
17.00: Newcastle United–Liverpool
17.00: Southampton–Sheffield United
17.00: West Ham United–Aston Villa

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ

17.15: Bologna–Lecce
19.30: Roma–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
19.30: Cagliari–Udinese
19.30: SPAL–Torino
19.30: Verona–Lazio (Tv: Digi Sport1)
21.45: Juventus–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)

ROMÁN LIGA 1
OSZTÁLYOZÓ CSOPORT
11. FORDULÓ

19.00: FC Voluntari–Sepsi OSK

STRANDLABDARÚGÁS
NB I

8.55: 1. elődöntő (Tv: Digi Sport1)
10.25: 2. elődöntő (Tv: Digi Sport1)
12.40: bronzmérkőzés (Tv: Digi Sport1)
14.10: döntő (Tv: Digi Sport1)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tisztes helytállás.

Honvéd II.-Kaposvár 2-2
 
A Kaposvár beszámolója:
 
,,Budapesten, a Magyar Futball Akadémián tartotta a bajnoki főpróbát együttesünk. A Budapest Honvéd-MFA elleni edzőmérkőzés végül kettő-kettes döntetlennel zárult.
 
A harmadosztály Közép csoportjában érdekelt Budapest Honvéd-MFA ellen vívta a felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzését a másodosztályra készülő csapatunk. A találkozó nem indult jól együttesünk számára, hiszen Balázs Zsolt a bemelegítéskor, míg Vachtler Csaba az első percekben sérült meg. Ráadásul a hazaiak két ziccert is kialakítottak, melyek után Pogacsics Krisztián védett nagy bravúrokkal. A harmadik hazai helyzet viszont már góllal zárult, miután egy átlövés talált utat a kapunkba. A szünetig csapatunk előtt is adódott egy nagyobb, valamint több kisebb lehetőség, majd az egyenlítő találat is megszületett. Nagy János ugratta ki remek ütemben Szakály Attilát, aki elhúzta a labdát a kapus mellett, majd a hálóba passzolt.
 
A második félidő elején ugyancsak a fővárosiak kerültek előnybe, de ezúttal sem vezettek sokáig. Egy szabadrúgás után került a labda belső védőnk, Ur László elé, aki egyedül törhetett kapura, majd minden bizonnyal szabálytalanul szerelték, de a játékvezető előnyt intett, hiszen a játékszer Szarka Ákosnál kötött ki, aki közelről lőtt a kapuba.
 
Együttesünk egy hét múlva már bajnoki pontokért lép pályára, amikor is a Nyíregyháza látogat majd a cukorgyári gödörbe.
 
Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője így látta a mérkőzést: – Sajnos nem tudtunk úgy felállni, ahogy szerettünk volna, mivel a bemelegítésnél Balázs Zsolt, majd a huszonötödik percben Vachtler Csaba is megsérült. Így Borbély Ákosnak kellett centerpozícióban játszania. Ezáltal felborult a meccs előtt megbeszélt taktika, nem tudtuk begyakorolni az előre eltervezett dolgokat. A mérkőzésen láttam jó dolgokat, de nem voltam elégedett a végén.
 
Budapest Honvéd-MFA–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (1–1)
Budapest, Magyar Futball Akadémia.
Budapest Honvéd-MFA: Megyeri G. – Feledy, Csörgő, Szabó A., Buna, Török K., László D., Erdélyi, Eördögh, Lukács, Németh D. Csere: Dúzs, Kovács D., Kocsis D., Keresztes N., Benczenleitner, Varga G., Kerezsi, Dereschuk. Vezetőedző: Simon Miklós.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Varjas Z., Nagy J. – Erdei, Szakály A., Szabó B. – Borbély Á. Csere: Földi, Kojnok, Szarka, Godzsajev-Telmán, Tratnyek, Varjas L. Vezetőedző: Waltner Róbert.
A kaposvári gólszerzők: Szakály A., Szarka Á."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Készülnek a csapatok a bajnoki rajtra.

10:00 Bicskei TC – Dabas-Gyón FC 1-1
 
10:00 DVTK II. – Sajóbábony 2-2
 
10:00 Újpest II. – BKV Előre 3-0
 
10:00 Putnok – Tállya 1-3
 
10:00 Pápa – ETO Akadémia 5-2
 
10:00 Jászberény – Törökszentmiklós 6-0
 
11:00 Eger – III. KER. TVE 0-2
 
11:00 Gyöngyösi AK – Gödöllő 6-1
 
11:00 SC Sopron – Lipóti Pékség SE 1-1
 
11:00 Balassagyarmat – Mezőkövesd Zsóry II. 1-0
 
A Balassagyarmat beszámolója:
 
,,Nagy Tamás büntetőjével gyűrtük le a velünk azonos bajnokságban szereplő mezőkövesdi fiatalokat.
 
Szombaton utolsó gyakorló meccsét abszolválta a hamarosan már az NB III Keleti-csoportjában pályára lépő csapatunk, a velünk azonos pontvadászatban szereplő Mezőkövesd tartalék együttesét fogadtuk a Kövi Pál Sportközpontban. 
 
Gyakorlatilag csak magunknak köszönthetjük, hogy nem gólokkal húztuk be a bajnoki főpróbát, hiába dolgoztunk ki több ziccert, végül csak nyögvenyelősen tudtunk nyerni. Nem meglepő módon rögtön támadó felfogásban kezdtük a találkozót, mezőnyfölényünket azonban nem tudtuk kamatoztatni a pihenőig, csak elrontott lehetőségekig jutottunk, így a leginkább védekezésre berendezkedő vendégek kihúzták az első félidőt.
 
A második játékrészben is hasonlóképpen zajlott a mérkőzés, nyomtunk, mindhiába, sokáig mindent kihagytunk. Aztán elérkeztünk a 76. percig, amikor Szitát rúgták fel a tizenhatoson belül. A megítélt büntető mögé Nagy Tamás állt, aki kellő erővel helyezett a bal alsóba. Mint nem sokkal később kiderült, ez a tizenegyes jelentette egy-nullás győzelmünket. Maradjunk annyiban, a jövőben jóval könyörtelenebbnek kell lennünk az ellenfelekkel szemben, nem szabad ennyi lehetőséget elrontani. A lényeg azonban, hogy augusztus 2-án jöhet a szezonstart, 17.30-tól a Putnokkal csapunk össze otthonunkban.
 
Felkészülési mérkőzés:
 
Balassagyarmati VSE-Mezőkövesd Zsóry FC II 1-0 (0-0)
 
Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 100 néző.
 
Balassagyarmati VSE: Megyeri (Balogh, 46.) – Molnár, Lami, Pallagi, Fejes – Kamarás (Balázs S., 66.), Király Á., Király O. (Kovács K., 46.) – Mátyás Zs. (Szita, 46.), Hamar (Katona, 46.), Nagy T. Vezetőedző: Nagy Tibor.
 
Mezőkövesd Zsóry FC II: Fedinisinec – Sike, Daru, Németh, Szeibert – Bálint A., Baranyi, Horváth T., Fészki – Giber, Juhász. Csereként léptek pályára: Urbán, Seres, Gondos, Lénárt, Jaksi. Vezetőedző: Elek Norbert.
 
Gól: Nagy T. (76.)
 
Nagy Tibor: – Hiába támadtunk rengeteget és dolgozunk ki számtalan helyzetet, azokat mind ki is hagytuk. Úgy gondolom, tíz-tizenkét ziccerünk volt, melyek közül egyet sem sikerült berúgnunk. Kicsit jobban kellene koncentrálni a kapu előtt, mert ezt nem lehet minden meccsen megcsinálni.
 
Elek Norbert: – Mi egy fiatal csapat vagyunk, most kerültünk fel az NB III-ba. Azért próbáltuk gyakorolni a saját focinkat, egy, a szerintem majd az élbolyhoz tartozó együttes otthonában. Amit szerettem volna látni, azt hellyel-közzel sikerült megvalósítani a csapatnak, úgyhogy elégedett vagyok a játékunkkal."
 
11:00 Harta – Dunaújváros 3-2
 
11:00 THSE Szabadkikötő – Tiszafüred 1-1
 
Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba Előre II. 1-1
 
A Hódmezővásárhely beszámolója:
 
,,Felkészülési mérkőzésen
Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba Előre II. 1-1
Vásárhelyi gólszerző: Pleszkán
Szűcs Róbert: "Jól nézett ki a játékunk, de sajnos a második félidő elején egy kontrából gólt kaptunk. Ennek ellenére szervezettek voltunk, sok helyzetet alakítottunk ki. Azért jó lenne, ha még lenne 1-2 hetünk a bajnoksági kezdetéig, viszont a következő hétvégén már pontokért játszunk. Mindenesetre a srácok feladták a leckét, tényleg mindenki nagyon jól teljesített, így nem lesz könnyű összeállítani a kezdőcsapatot a SZVSE ellen""
 
Budapest Honvéd MFA U19 – FC Hatvan 4-1 
 
A Hatvan beszámolója:
 
,,Felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd MFA U19 – FC Hatvan
4-1 (2-0)
Gólszerzőnk: Lukács Zsombor
Halasi Ádám – Purzsa Máté, Bárkányi Arnold, Katona Roland, Gál Márk – Mundi Zoltán, Bartók István – Szabó Roland, Czibolya Gábor, Kitl Krisztián, Lukács Zsombor
Bajkán Balázs, Fellner Krisztofer, Szabó Tamás, Fék Zsolt, Simó Csongor, Bogdán Maxim, Török  Norman
Gulyás Gábor: “Ez a nagyobb arányú vereség jókor jött, mert legalább felszínre hozta még jobban azokat a hibákat amitől tartottunk. Remélem ez az egy hét elég lesz az első bajnokiig, hogy minimálisra tudjuk csökkenteni a hibáink számát.”
 
13:00 Honvéd II. – Kaposvár 2-2
 
14:00 Credobus Mosonmagyaróvár – Bős 1-1
 
A Mosonamagyaróvár beszámolója:
 
,,Utolsó felkészülési mérkőzésünkön 1-1-es döntetlent játszottuk a Bős gárdájával. A mieink gólját Debreceni András szerezte büntetőből.
Credobus Mosonmagyaróvár-Bős 1-1
A Mosonmagyaróvár gólszerzője: Debreceni A. (11-esből)
Augusztus 2-án jön a bajnoki rajt a Puskás Akadémia II ellen."
 
16:00 Gyirmót – Ménfőcsanak 3-1
 
17:00 Monor – ESMTK 1-0
 
17:30 Debreceni VSC – Kisvárda 1-1
 
18:00 Sényő – Nyíregyháza 1-2
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szlovák másodosztályú csapat tréfálta meg a DVTK-t.

DVSC-Kisvárda 1-1

A Kisvárda beszámolója a meccsről:

,,A kiesés a jelek szerint megtisztulással jár Debrecenben, a csapatunk ellen játszott szombati edzőmeccs előtt tartott szurkolói ankéton emelkedett volt a hangulat, a mérkőzés kezdését megelőzően pedig újabb debreceni nevelésű futballista, Varga József érkezését jelentették be. Mindezt a stadion VIP-termében lakodalomra összeverődött násznép is figyelhette a lelátóról és azt is megállapíthattuk, hogy szépen fest az új címerünk a Nagyerdei Stadion mátrixtábláján.

A Kisvárdáról igazolt, és a kezdő tizenegyben egyaránt helyet kapott Zöldesi Illés és Tischler Patrik pedig egymás közötti játékon érezhette magát, hiszen azok ellen játszottak, akik tíz napja még a csapattársaik voltak.

A kisvárdai labdabirtoklási fölény Kovácsréti Márk lövésében és Sztavrosz Cukalasz ziccerfejesében nyilvánult meg – mindkétszer Zöldesi védett. Fernando Viana közeli lövésével szemben tehetetlen volt, brazil támadónk Lakatos Csaba ziccerpasszát váltotta gólra.

Ha a 19-esben játszó játékos a 19. percben szerzett gólt, akkor logikus, hogy a 25-ös a 25.-ben talált be – Tischler ilyen támadásbefejezésének néhány hete még mi örültünk, most a debreceni drukkerek tenyere verődött össze. Cukalasznak volt még egy helyzete, de az ajándékba kapott labdát a feladó, Zöldesi kezébe emelte.

A második félidőben mindkét vezetőedző (akiknek a személye ugyancsak adott okot a pikantériára, hiszen Supka Attila és Kondás Elemér is korszakalkotó tettet vitt véghez a másik klubnál az első bajnoki cím, illetve a történelmi feljutás kiharcolásával) sokat cserélt, a játék ellaposodott. Ekkor már a bajnoki rajt előtti főpróbánál tartó, magyarán frissebbnek tűnő DVSC játékosainak vándorolt többet a labda, a mieinken kiütközött az elvégzett munka okozta fáradtság.

A vasárnap sem múlhat el edzőmeccs nélkül, második számú NB III-as csapatunk 10.30-tól a Nyíregyháza Spartacusszal játszik a megyeszékhelyen, az örökösföldi edzőközpontban.

EDZŐMÉRKŐZÉS

DVSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2000 néző, v.: Takács J.

DVSC: Zöldesi (Hrabina) – Lakatos B. (Kinyik), Pávkovics (Bényei B.), Poór (Szatmári Cs.), Ferenczi J. (Pintér Á.) – Bódi Á. (Csősz), Kusnyír, Kundrák (Bényei Á.), Varga K. (Bévárdi) – Sós B. (Bereczki D.), Tischler (Bárány)

KISVÁRDA: Dombó (Odincov) – Melnik (Himics), Szimovics (Baranyai Á.), Rubus, Lakatos Cs. – Lucas, Szőr (Ene) – Hei, Cukalasz (Karaszjuk), Kovácsréti (Jelena) – Viana

Gólszerző: Viana (0–1) a 19., Tischler (1–1) a 25. percben"

MTK-FC Koper 2-1

Az MTK beszámolója a mérkőzésről:

,,Ismét hátrányból fordítva nyertük meg a felkészülési találkozót, 2-1-re vertük a szlovén élvonalba feljutó FC Kopert.

Mi léptünk fel támadólag az utolsó szlovéniai edzőmeccsen, az első percekben a szélről belőtt labdák okoztak veszélyt. A legnagyobb lehetőség a 11. percben maradt ki, amikor Herrera lapos beadásáról Gera centikkel maradt le. 

A 14. percben Mulahusejnovicot ugratták ki, Mijatovics azonban gyorsan reagált, és kapujából kifutva megelőzte a támadót. Pár perccel később Kata lőtt a 16-os előteréből, de egy kevéssel célt tévesztett. 

Mi irányítottuk a játékot a folytatásban is, de az utolsó passzok nem sikerültek, így . Az FC Koper azonban a 37. percben vezetést szerzett: Mulahusejnovic a 16-os sarkától lőtte ki a jobb alsó sarkot. Gyorsan válaszoltunk azonban: látványos összjáték után Gera passzát Schön lőtte jobbal a kapuba 10 méterről, így döntetlennel zárult az első játékrész.

Fordulás után azonnal óriási nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, percenként jöttek a helyzetek. Előbb Ramos ment el a szélen, majd Prosserhez tálalt, aki Mezei elé passzolt, de középpályásunk nem találta el jól a felpattanó labdát. Prosser kapáslövése jelentette az újabb veszélyt, de a kapus nagyot mentett. Ezt követően Baki csúsztatott egy szöglet után, az érkező Bíró elől pedig az utolsó pillanatban mentettek. Az 50. percben pedig egy beadás után Barna csúsztatott 11 méterről, a fejese után a lécről jött ki a labda. Egy újabb szöglet után Cseke helyezett a kapu mellé. 

A 67. percben született meg a megérdemelt vezetés: Ramos támadta meg a kapust, aki hibázott, így támadónkról került a labda a hálóba. Két perccel később Ikenne-King jobb oldali beadását a kapus ujjheggyel ütötte ki a felsőléc alól.

A hátralévő időben is kézben tartottuk a meccset, így négyből négy győztes mérkőzés lett az edzőtábor mérlege.

MTK Budapest – FC Koper 2-1 (1-1)

1. félidő: Mijatovic – Balázs, Pintér, Nagy, Herrera – Kata, Cseke, Palincsár – Gera, Lencse, Schön

2. félidő: Somodi – Cseke, Baki, Varju – King, Katona, Mezei, Barna – Prosser, Bíró, Ramos"

DVTK-FK Kosice 1-1

Nem bírt szlovák másodostályú ellenfelével a Diósgyőr, 1-1-es döntetlent játszott a Kassával.

Az első félidőben nem esett gól, a pihenő után a szlovákiai csapat tudta megszerezni a vezetést, az 58. percben Boris Gáll fejelt közelről a hálóba. A 72. percben jött az egyenlítő találat, Zsiga szöglete után Szűcs robbant be és fejelte a labdát a kapuba.

Nem állt messze a fordítástól a DVTK, ám nem jött össze a győzelem.

Diósgyőri VTK–FK Kosice (szlovák II.) 1-1

DVTK: Antal (Bukrán, 46.) – Orosz (Shestakov, 46.), Polgár (Karan, 46.), Hegedűs (Szűcs K., 46.), Memolla (Vági, 46.) – Iszlai (Zsiga, 46.), Márkvárt (Kispál, 46.) – Korbély, Molnár (Hasani, 46.), Grozav (Cortés, 46.) – Drazic (Ivanovski, 46.).

Gólszerzők: Szűcs K. 72., ill. Boris 58.

Szeged-Újpest 0-2

Az Újpest beszámolója:

,,Mindenki lehetőséghez jutott, 1-1 gól jutott mindkét félidőre

Edzőmérkőzés ide vagy oda, már a találkozó elején egymásnak estek a csapatok, sorra jöttek a helyzetek mindkét oldalon. A házigazdák kétszer is megtornáztatták Pajovicot már az első 10 percben. A nagyobb lehetőség a gólszerzésre mégis előttünk adódott a 6. percben, amikor Simon centerezését Bacsa perdítette rá, de sajnos ez a kísérlet a lécen csattant. Két ígéretes kiugratást is feljegyezhettünk, előbb Rácz Barnabás, majd csapatkapitányunk Simon Krisztián mozdult ki jól, de a szegedi kapus mindkétszer remek ütemben jött ki a kapujából. A kezdeti nagy lendületet felváltotta egy kiegyensúlyozottabb játék, inkább a középpályán járatták a labdát, azt is leginkább a mieink. Egy hazai sarokrúgásnál még nagy szükség volt halóőrünkre, de összességében kordában tartottuk a meccset, többek között a remekül irányító Mitrovicnak köszönhetően. A 38. percben aztán góllá érett mezőfölényünk, Móci remek beadását helyezte a középen jól érkező Rácz Barni a gólvonalon túlra. Az első félidő végén még egy cserére kényszerültünk, az egyik új igazolásunk, Stieber András sérülés miatt hagyta el a pályát, az ő helyére érkezett Vincent Onovo. Bízzunk benne, hogy Andris sérülése nem súlyos.

A második játékrészre vezetőedzőnk a teljes csapatot megváltoztatta, csak a már említett Onovo maradt az első 45 perc lefújása utáni gárdából. Az összecsapás képe azonban nem nagyon változott, bár megérkezett a hétvégén országosnak mondható özönvíz is, ami rányomta bélyegét a mérkőzésre. A 60. percben azonban egy remek szöktetés kapott a bal oldalon Lirim Kastrati, aki remekül találta meg Gigicet, aki nem hibázott, és már 2-0 állt az eredményjelzőn a javunkra. Több felállással is próbálkozott mesterünk az egész meccs alatt, ahogy pozíció cseréket is láttunk, meglátjuk végül kikben találja meg az idénynyitóra csapatát, de hát addig még bőven van ideje mindenkinek bizonyítani. Például legközelebb szombaton a Diósgyőr ellen."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A csapatkapitány volt a meccs hőse.

A DAC hivatalos beszámolója a mérkőzésről:

,,Ha hiszik, ha nem, igaz: a DAC Ramirez és Kalmár első félidőben szerzett találataival legyőzte az Olympique Marseille együttesét! A francia nagycsapat Thauvin tizenegyesével szépített. Fantasztikusra sikeredett tehát az új mez bemutatása!

A gyönyörű környezetben elterülő Kufstein Arena volt az 1993-as BL-győztes Olympique Marseille elleni edzőmérkőzésünk helyszíne. Az új szezon előtti felkészülés első találkozóján a két világbajnokot (Mandanda, Thauvin) soraiban tudó francia nagycsapat ellen mutattuk be az új szerelésünket.

A sérült Bednár és a beteg Beskorovainyi mellett a bokájával vajlódó Schäfer is kimaradt a keretből, Balić pedig csak a cserepad mellől követte az eseményeket. És volt mit néznie! Elsőként ugyan Jedličkának akadt dolga (Germain lapos lövésénél a 3. percben), de az első félidőben ez volt az OM egyetlen kaput eltaláló lövése. Játékosaink jól támadták le a fehérek passzjátékát, és ebből született meg az első gólunk is. Kalmár szerezte meg a labdát a tizenhatosnál, Eric Ramirezhez gurított, aki éles szögből alaposan meglepte Mandandát – 1:0.

Negyed óra múlva már kettő volt az előny. A tizenhatos sarkáról végezhettünk el szabadrúgást, amit Kalmár Zsolt gyönyörűen csavart a hosszú felsőbe – 2:0.

Röviddel a félidő vége előtt Kružliak szerezhette volna meg a harmadik találatunkat, aki Kalmár szöglete után közelről fejelt, ám Mandanda reflexszerűen hárított.

A második játékrészt nyolc cserével és sokkal nagyobb iramban kezdte a Marseille, amely mezőnyfölényt és helyzeteket alakított ki. A gól sem váratott sokáig magára. Álvaro lövése Kružliak kezét találta el, a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet a világbajnoki aranyérmes Florian Thauvin magabiztosan értékesített – 2:1. Három perc múlva Benedetto ajtó-ablak helyzetben bombázott a kapu fölé.

Jedličkának a végén akadt még komolyabb dolga: előbb Strootman távoli emelésénél, majd Radojić bombájánál kellett nagyot nyújtózkodnia. Újabb gól azonban már nem született, így jelesre sikeredett az új szerelésünk bemutatása.

Egy hét múlva szombaton a nyári felkészülés második mérkőzésén szintén francia ellenfél vár csapatunkra. Az ausztriai edzőtábor zárónapján a Ligue 1 legutóbbi idényének 5. helyezettje, az OGC Nice együttese ellen lépünk pályára.

DAC 1904 – Olympique Marseille 2:1 (2:0)
Kufstein Arena, Ausztria, 2020. július 25., szombat, 16:00 ó, derült idő, +22°C
Góllövők: 18. Ramirez 1:0, 33. Kalmár 2:0 – 52. Thauvin (11 m) 2:1
Sárga lap: 86. Mendez – 86. Strootman
DAC: Jedlička – Blackman, Müller (85. Švec), Kružliak, Davis – Njie (68. Mendez) – Fábry (79. Šimčák), Kalmár, Friede (59. Malý) – Divković (55. Sharani), Ramirez. Edző: Bernd Storck.
Marseille: Mandanda – Sarr, Álvaro, Čaleta-Car, Amavi – Chabrolle, Gueye, Sanson – Germain, Aké, Payet. 2. félidő: Mandanda – Sakai, Álvaro, (77. Balerdi), Khaoui – Rongier, Kamara, Strootman – Thauvin, Benedetto, Radonjić. Edző: André Villas-Boas.

STATISZTIKA:
Lövés – kapura 3:6, mellé 3:8
Szöglet – 3:12
Les – 3:3"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Korhut Mihály után újabb válogatott focista tért vissza Debrecenbe, Varga József újra a Loki játékosa.

Varga 2008-ban mutatkozott be az élvonalban a DVSC-ben, amellyel három bajnoki címet, három kupagyőzelmet, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert. 2016-ig volt a Debrecen játékosa, ez idő alatt kétszer is kölcsönadták, előbb a Greuther Fürth-nek, majd a Middlesbrough-nak.

2016-ban a Videotonhoz igazol, ahol a 2017-18-as szezonban bajnok lett. 2018-tól a Puskás Akadémia játékosa volt.

Varga József érkezését a Kisvárda elleni edzőmeccs előtt jelentette be a klub.Korhut Mihály után újabb válogatott focista tért vissza Debrecenbe, Varga József újra a Loki játékosa.

DVSC (Debreceni Vasutas Sport Club)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újra a magyar válogatott játékosról cikkeznek Olaszországban.

A football-italia.net információi szerint az AC Milan már nem szeretné szerződtetni Szoboszlai Dominikot.

Az olasz internetes portál a Sport Mediaset információira hivatkozva azt írja, hogy miután Setfano Pioli helye biztossá vált a kispadon, nem fog érkezni az RB Salzburgtól Ralf Ragnick a milánói kispadra. Azt írják, ebből kifolyólag a magyar válogatott játékosra sem tartanak igényt.

Szoboszlai Dominik korábban már elmondta, hogy akkor sem lesz csalódott, ha a következő szezont Salzburgban kezdi meg. Ennek ellenére az AC Milanon kívül már több európai topcsapattal is összeboronálták, például a szintén olasz Napolival és Lazioval, valamint az angol Arsenallal is.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A DVTK BEJELENTÉSE:
 
,,A DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke, Géringer Tamás további fejlődése érdekében a kazincbarcikai kölcsönszerződése lejártát követően a következő idényt Balatonfüreden tölti kölcsönben.
 
Géringer Tamás a DVTK mezében 4 alkalommal játszott az OTP Bank Ligában, és 33 alkalommal lépett pályára az NB III. Keleti csoportjában. A legutóbbi szezonban alapember volt Kazincbarcikán, 26 forduló alatt 23 meccsen kapott szerepet a másodosztályban, ebből 16 alkalommal kezdőként.
 
A kölcsönszerződés leteltét követően visszavárjuk.
 
Névjegy
Név: Géringer Tamás
Születési idő: 1999. május 19.
Születési hely: Balassagyarmat
Poszt: középpályás
 
Pályafutás
2020/2021 Balatonfüredi FC (kölcsönben, NB III.)
2019/2020 KBSC FC (kölcsönben, NB II.) 23/0
2018/2019 Diósgyőri VTK (NB I.) 4/0
2018/2019 DVTK tartalék (NB III.) 24/1
2017/2018 DVTK tartalék (NB III.) 8/1
2017/2018 DVTK U19
2016/2017 DVTK tartalék (NB III.) 1/0
2016/2017 DVTK U19
2015/2016 DVTK U17
2014/2015 DVTK U17, U16
2013/2013 Balassagyarmat utánpótlás
2012/2013 Balassagyarmat utánpótlás
2011/2012 Balassagyarmat utánpótlás
2010/2011 Balassagyarmat utánpótlás
2009/2010 Balassagyarmat utánpótlás
2008/2009 Balassagyarmat utánpótlás
2007/2008 Balassagyarmat utánpótlás"
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Készülnek a csapatok a bajnoki rajtra.

Mezőkövesd-DEAC 2-1

A DEAC hivatalos beszámolója a meccsről:

,,Lejátszotta a nyári felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzését a DEAC labdarúgócsapata. A Mezőkövesd otthonában rendezett találkozón a mieink 2-1-re kaptak ki az NB I-es ellenféltől, pedig a végén nagyon közel álltak az egyenlítéshez.

A DEAC labdarúgócsapata az élvonalban szereplő Mezőkövesd otthonában tartotta a főpróbát a jövő hét vasárnap kezdődő bajnokság előtt. A Zsóry remekelt az előző szezonban, az NB I meglepetéscsapatának számított, versenyben volt a dobogóért, végül a negyedik helyen fejezte be a küzdelmeket. A Magyar Kupa döntőjébe is bejutott, ahol minimális, 2-1-es vereséget szenvedett a Honvédtól.

A felkészülés tehát a finishez érkezett. A DEAC az edzőmérkőzések során háromszor győzelmet aratott és két döntetlen mellett egyszer szenvedett vereséget. A borsodi együttes ellen igen nehéz találkozóra számíthattunk, bár ilyenkor természetesen nem az eredmény az elsődleges, hanem a meccsterhelés, illetve a pályán nyújtott teljesítmények alapján a szakmai stáb képet kap arról, hol tartanak a játékosok.

Nem kezdődött jól számunkra a találkozó, hiszen az elején büntetőből vezetést szerzett a Mezőkövesd. Ezt követően főleg mezőnyjáték folyt a pályán, a hazaiak többet birtokolták ugyan a labdát, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A DEAC szervezetten játszott, próbálta megnehezíteni az ellenfél dolgát. Urbin Péternek volt két ígéretes lehetősége, de mindkét kísérlete elkerülte a kaput.

A szünetben a Mezőkövesd sort cserélt. A második félő elején egy buta hibát kihasználva növelték előnyüket a borsodiak, utána azonban kiegyenlítetté vált a küzdelem, sőt, voltak olyan időszakai a mérkőzésnek, amikor mezőnyfölényben játszottunk. A 80. percben a szépítés is összejött, Sigér Ákos kapott egy remek labdát, bevitte a 16-oson belülre, majd éles szögből a rövid felsőbe lőtt. A hátralévő időszakban több nagy lehetőségünk is volt a gólszerzésre, Spitzmüller István került helyzetbe, illetve Bíró Péter szabadrúgásból veszélyeztetett. Közel álltunk az egyenlítéshez, végül azonban maradt a 2-1.

Edzőmeccs
Mezőkövesd Zsóry FC – DEAC 2-1 (1-0)

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Katanec, Neszterov, Vadnai – Cseri, Besirovic, Berecz, Karnyicki, Nagy D. – Jurina. A 2. félidőre beállt: Ryabenko, Eperjesi, Meskhi, Szeles, Vajda, Tóth D., Tóth M., Horváth B., Bencze, Torvund, Kovács D., Laczkó, Jagodics.
DEAC: Szabados – Nagy Z. (Karikás 62.), Szabó K. (Sándor T. 73.), Belényesi, Orosz – Spitzmüller (Kiss B. 73.) – Székely (Soltész 73.), Takács P., Sigér, Gyönyörű (Bíró P. 46.)- Urbin (Burai 62.)
Gól: Cseri (11-esből, 3.), Vajda (50.), ill. Sigér (80.)"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lejátszotta a mai második edzőmeccsét is a tolnai csapat.

Paks-PMFC 4-1

 

A Paks hivatalos beszámolója a meccsről:

,,Ezúttal a tizenhét éves tehetségünk, Szendrei Ákos duplázott.

IV. felkészülési mérkőzés: PAKSI FC – PMFC 4 – 1 – 2020.07.25.
 
Csapatunk összeállítása
 
Kezdők:
Rácz – Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Szabó – Nagy, Balogh, Szakály, Windecker – Ádám, Sajbán
 
Cserék: Holczer, Molnár, Vas, Szendrei, Debreceni
 
Vezetőedző: Osztermájer Gábor
 
A PMFC kerete 
 
Kezdők:
Helesfay – Sági, Rácz, Króner, Bischoff – Óvári, Futó, Geiger, Grabant – Kónya, Batizi-Pócsi
 
Cserék: Vukman, Preklet, Gajág, Németh, Bartha, Nikic, Adamcsek
 
Vezetőedző: Vas László
 
Gólszerzők: Szakály 26’ (bü.), Ádám 31’, Szendrei 55', 78', illetve Tihanyi 85'
 
Cserék: Vas 15' (Windecker), Szendrei 46' (Kulcsár), Holczer 46' (Rácz), Debreceni 80' (Nagy)
 
Helyszín: Paks, PAKSI FC Stadion

A gólok története: A 25. percben Nagy cselezte be magát a tizenhatoson belülre lendületből, majd buktatták, így a játékvezető – teljesen jogosan – tizenegyest ítélet számunka, amit Szakály magabiztosan értékesített. 5 perccel később Vas adott egy pontos labdát a jobb oldalról középre, ahol Ádám ugrott ki zseniálisan, és emelte át a vendég kapust. Szakály indult meg a bal oldalon, majd oldalt váltott, ahol Szendrei lábára tapadt a labda, amit fiatal tehetségünk egy másodperccel később már gyönyörűen a hálóba is vágott a kapufa segítségével. Történt mindez az 55. játékminutumban. A 81. percben Szendrei ugrott ki a jobb oldalon, és egészen a kapuig vitte a labdát, lerántani sem tudták, végül ismét pontosan lőtte ki a hosszú oldalt közép magasan. Hegedűs ívelt be balról a vendégektől, a középen üresen maradt Tihanyi pedig a kapunk közepébe lőtt 5 perccel a mérkőzés vége előtt. 
 
„Hajtós, brusztolós mérkőzés volt, durvaságát tekintve néha még az edzőmeccs jellegét is felülmúlta. Windecker, Vas és Kulcsár réven három kisebb sérülést is összeszedtünk, melyek komolyságát még nem tudjuk. Örülök, hogy a tizenhét éves Szendrei Ákos kétszer is betalált, valamint fiatal csatárunkkal szintén egyidős Vas Gábor is rendkívül jól játszott. Nagyon akartunk és az egész csapat kiváló mentalitással futballozott. Látszott, hogy élvezzük a játékot ez pedig gólokban is megmutatkozott” – így trénerünk, Osztermájer Gábor a negyedik felkészülési mérkőzésünket követően."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Priskin Tamás is gólt szerzett.

ETO-ZTE 1-3

Győzelemmel mutatkozott be a ZTE kispadján Boér Gábor, az NB II-es Győrt győzte le a zalai együttes 3-1-re.

A 37. percben tudta megszerezni a vezetést a Zalaegerszeg, Babati próbálkozását még védte Gundel-Takács, ám a kipattanót már a kapuba helyezte Könyves. Még a félidő vége előtt, Sankovics bombázott a léc alá.

A szünet után 6 perccel Dragóner kapott egy remek indítást, majd egy az egyben vezethette rá a lábdát a védőre, az akció végén a bal alsóban gurított. A 67. percben tudott szépíteni az ETO, Vashekba kapufája után, Priskin lőtte a labdát közelről a hálóba.

ETO FC Győr-ZTE FC 1-3 

ETO FC Győr: Gundel-Takács – Kovács, Vári, Fejes, Forró – Kiss, Vashkeba, Vitális – Májer, Szuhodovszki, Priskin

Cserék: Gyurákovics, Lipták, Múcska, Király, Kerkez, Szimcso, Temesvári

ZTE FC: Demjén (Gyurján) – Szépe (Kovács B.), Lesjak (Hegedüs), Bobál D. (Sebestyén), Bedi – Kun (Gergényi), Sankovic (Dragóner), Tajti (Bedő K.), Vass P. (Zimonyi) – Könyves (Takács K.), Babati (Szökrönyös D.).

Gólszerzők: Priskin 66., ill. Könyves 36., Sankovic 44., Dragóner 51.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC