Alan Pardew, a holland Den Haag labdarúgócsapatának angol vezetőedzője tagadta azokat a híreket, miszerint megkapja a bennmaradás után járó prémiumot.
A világjárvány miatt márciusban félbeszakított holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot a héten nyilvánították befejezettnek, majd pénteken az is eldőlt, hogy nem hirdetnek bajnokot és nincs kieső – így a másodosztályból feljutó – csapat sem, illetve nem kell játszani playoff-meccset a bennmaradásért. Az utolsó előtti helyen végzett Den Haag így a következő idényben is biztos élvonalban szerepelhet, amiért egy brit lap szerint 100 ezer font (40,6 millió forint) prémium illetné meg a decemberben kinevezett Pardew-t.
A West Ham United, a Newcastle United, a Southampton és a Crystal Palace korábbi szakvezetője ezzel kapcsolatban a holland klub honlapján kifejtette: bár formálisan jogosult lenne a bennmaradásért járó prémiumra, arra nem tart igényt.
"Ebben a nehéz időszakban bármilyen prémiumot visszaadnék a klubnak, amely biztosan talál neki megfelelő helyet máshol" – mondta. Hozzátette: személy szerint a pénzt nem a klub labdarúgóinak, hanem egyéb alkalmazottainak vagy az holland egészségügyben dolgozóknak adná.
"Remélem, ezzel sikerült korrigálni a sajtóhírből származó félreértéseket" – nyilatkozta az 58 éves edző. Kiemelte: természetesen felsóhajtottak, hogy a következő idényben is az élvonalban szerepelhetnek, de miután ennek lehetőségét nem a pályán vívták ki maguknak, kellően szerényen kell viszonyulniuk a történtekhez. Hozzátette: nem mutattak jó formát, és már soha nem derül ki, mire lettek volna képesek, ha a rendes körülmények között tudják befejezni a szezont.
Pardew elmondta: ami számukra szerencsés helyzet volt, az más kluboknak szerencsétlenség, és teljesen megérti az SC Cambuur és a De Graafschap "frusztráltságát". A másodosztályban szereplő két klubnak nagyon jó esélye volt a feljutásra, de az adminisztratív döntés értelmében elestek a lehetőségtől.
Különösen az éllovas Cambuurnál vették rossz néven, hogy megfosztották őket az élvonalbeli szerepléstől. Ard de Graaf klubvezető egy korábbi nyilatkozatban jogi lépéseket helyezett kilátásba, míg Henk de Jong vezetőedző szerint méltánytalan helyzetbe hozták őket. Úgy véli, hogy az élvonal ideiglenes létszámbővítésével megoldhatták volna ezt a rendkívüli helyzet okozta problémát.
Március 16-a óta szünetel az NB I a koronavírus-járvány miatt, azóta főként otthonaikban készülnek a focisták, így nincs sok dolga a Honvéd szertárosának, Pandur Róbertnek.
A honvedfc.hu beszélgetett a szertárossal, aki csak távolból követi jelenleg a csapatot:
„Minden rendben, de nagyon hiányoznak a srácok. Minden cikket, videót megnézek, tartom a kapcsolatot a stáb tagjaival, és természetesen a szabályokra is odafigyelünk, csak bevásárolni megyek el, azon kívül itthon vagyunk. Nem is volt még ilyen az életem során, és most már egyre nehezebb. Jó a pihenés, de jóból is megárt a sok!”
Pandur hozzátette, hogy a családjából most csak ő nem dolgozik, így a házimunkából jobban kiveszi a részét. A programba azért belefér némi pecázás, de ez is csak a szabályok betartása mellett. Az óvatosság miatt, a 9 hónapos unokáját is csak a távolból láthatja:
„Amikor délután lehozzák sétálni, akkor odamegyünk autóval, és megnézzük, de nincs testi kontaktus, no meg természetesen állandó videóchatelésben vagyunk a családdal, így látjuk az unokánkat, illetve a család többi tagját is. Hogy mi hiányzik a legjobban? Maga a Honvéd. A légkör, a játékosok, az emberek, akikkel hosszú évek óta együtt dolgozom, továbbá a meccseken tapasztalt adrenalin is hiányzik most az életemből. Szoktam régebbi találkozókat nézni, de inkább a YouTube-on, mert a Honvéd mérkőzéseit szeretem újranézni, a Fehérvár elleni bajnoki döntőt megszámlálhatatlanul sokszor visszanéztem már, de a legutóbbi két Magyar Kupa-győzelmünket is sokszor láttam, fantasztikus élmény.”
Cristiano Ronaldo a karriere során már rengeteg mindent megnyert, ám valószínűleg máshogyan alakult volna a sorsa, ha nem keresztezik egymás útjait Bölöni Lászlóval.
Bölöni jelenleg a Royal Antwerp edzője, a 2001-02-es szezon során portugál bajnoki címet szerzett a Sporting CP-vel. A következő évben a 17 éves Ronaldo bemutatkozhatott az első meccsén, amikor az Inter elleni Bajnokok Ligája meccsen becserélte Bölöni az 58. percben.
Bölönit nem zavarta a tény, hogy addig csak 2 meccsen játszott Ronaldo a B csapatban, így nyilatkozott erről a Marcának:
,,Megnéztem az utánpótlás-csapat edzését és megkértem, hogy jöjjön velünk, mert fizikálisan nagy jó állapotban volt, gyors volt és technikás. Amikor éles meccsen is láttam, úgy döntöttem, hogy nem megy vissza a fiatalokhoz. Az öltözőben egy viccmester volt, de a pályán egyedülálló. Nem jellemző a 16 vagy 17 évesekre, hogy ennyire érettek legyenek. Nem gondoltam, hogy a valaha volt egyik legjobb játékos lesz, de tudtam, hogy ha elkerülik a sérülések, nagyon focista lesz belőle. Akkoriban ha róla kérdeztek, elmondta,hogy túlszárnyalhatja Figo-t és akár Eusebio-t is. Egy ennyire fiatal játékos, ezekhez az emberekhez hasonlítani, akiket itt Istenként tisztelnek, okozott néhány problémát. Ronaldo viszont bebizonyította, hogy végig igazam volt."
Bölöni nem csak a debütálásához járult hozzá a portugálnak, hanem megváltoztatta a játékstílusát is:
,,A fiatalok között 9-esként játszott, azonban jobb szélsőt csináltam belőle, mert 60 kg-osan nem tudta volna felvenni a harcot a 100 kilós belső védőkkel. A szélen viszont a sebességével és a labdavezetésével sokkal hasznosabb tudott lenni. Örülök, hogy meghoztam ezt a döntést, de nem volt könnyű. Csak cselezni akart. A munkám az volt, hogy meg kellett értetnem vele, hogy egy-két játékost ki lehet cselezni, de öt az már sok. El kellett magyaráznom, hogy meddig lehet elmenni. Az intelligenciáját dicséri, hogy a szavaim után egyből a jó úton indult el."
Végül azt a kérdést is megkapta, hogy ki a jobb, Messi vagy Ronaldo?
,,Nem lehetek pártatlan, Ronaldo mindig az én srácom lesz."
A koronavírus-járvány miatti leállást mindenki másképpen kezeli, de néha jó kiszakadni a négy fal közül. A Ferencváros magyar válogatott védője Leandro is így tett, a klub Instagram-oldala szerint, horgászással kapcsolódik ki. Nem aprózta el a dolgot, szép fogással pótolt a képen:
A spanyol egészségügyi miniszter szerint nem számíthatnak arra, hogy a nyár előtt újraindul a labdarúgó-bajnokság.
"Óvatlan lennék, ha azt mondanám, hogy a profi futball még a nyár előtt visszatér" – jelentette ki vasárnap Salvador Illa, hozzátéve, hogy folyamatosan figyelik a vírus terjedését, illetve a járványhelyzet alakulását, és ezek ismeretében fogalmazzák meg azokat az ajánlásokat, amelyek alapján a különböző aktivitások visszavezethetők a mindennapi életbe.
A spanyol liga vezetése már korábban bejelentette, hogy legkorábban május végén folytatódhatnak a La Liga küzdelmei, Madrid főpolgármestere, José Luis Martínez-Almeida viszont azt mondta, valószínűleg nyár vége előtt semmilyen futball nem lesz.
Spanyolországban március 12. óta nem rendeztek mérkőzést, két nappal később pedig bevezették a szigorú korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány miatt. A fertőzésbe eddig több mint 22 ezren haltak bele a spanyoloknál.
Hibátlan dallal álltak elő a Tiszakécske szurkolói. A dallam nagyon bátorító, a szövegezése hihetetlenül jó. Ez is erőt adhat majd a csapatnak is, hogy ki tudják majd harcolni a bennmaradást az NB II-ben.
Nem túl békés a hangulat továbbra sem Újpesten, több ok miatt sem. A címervita, az Újpest FC és az UTE harca több témakörben, illetve a szurkolók elégedetlensége mindig a felszínre hoz nézeteltéréseket.
Most itt a legújabb fejlemény, amiről nyugodtan kijelenthetjük, hogy kőkemény. A közleményre/kezdeményezésre az egyik Újpest-fanatikus hívta fel a figyelmünket, változtatás nélkül közöljük, ha az érintett reagál rá, annak is helyt adunk majd.
„Őze István díszpolgári címének visszavonását kezdeményezik az Újpest-szurkolók
Őze István díszpolgári címének visszavonását kezdeményezik az újpesti szervezett szurkolói csoportok. Az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója 2018-ban lett Budapest IV. kerületének díszpolgára. A díjról kétévente dönt Újpest Önkormányzata – a szurkolók ezért az április 30-i javaslattételi határidő előtt nyújtották be az elismerés visszavonását szorgalmazó kérelmüket az újpesti városházára.
A kezdeményezést hat újpesti szervezett szurkolói csoport, a tábort jelenleg irányító Viola Fidelity, az 1996-ban alapított Korps, az MCMXCII Ultras ultracsoport, az Angol Brigád, továbbá a röplabda szurkolók csoportja, az UTE Volley Ultras, valamint az oldallelátón helyet foglaló drukkereket tömörítő Újpest 1885 Szurkolói Klub indította el.
A javaslat benyújtása mellett egy online petíciót is útjára indítottak, ahol arra kérik az Újpest-család minden tagját, aki elégedetlen Őze István több évtizede tartó klubigazgatói működésével és vezetési stílusával, támogassa aláírásával a kezdeményezést. A szervezők az összegyűjtött aláírásokat május végén juttatják el Újpest polgármesteréhez.
Az indítvány mellé egy 15 oldalas indoklást is fűztek a szurkolói csoportok vezetői, melyben felsorolják azokat az okokat, melyek elvezettek ahhoz, hogy ezt a javaslatot megtegyék. A hosszú bűnlajstromban első helyen szerepel a 26-szoros magyar bajnok, BEK- és LEN Kupa győztes vízilabda szakosztály megszüntetése, melyet „az UTE ellen valaha elkövetett legnagyobb merényletnek” titulálnak a szerzők.
Őze István díszpolgári címének visszavonását kezdeményezik az Újpest-szurkolók Őze István díszpolgári címének visszavonását kezdeményezik az újpesti szervezett szurkolói csoportok. Az Újpesti Torna…
A beadvány szerzői ezt követően hosszasan sorolják Őze István klubigazgatói munkásságának súlyos hibáit, így többek közt
– a csapatsportágak terén jellemző állandó középszert,
– a pénzügyi átláthatatlanságot,
– a klub antidemokratikus működését,
– a klubigazgató vezetési stílusát és egyszemélyes teljhatalmának kialakítását,
– az alulról jövő kezdeményezések rendszeres elfojtását,
– a TAO pénzekkel történő gyanús visszaéléseket,
– a fel nem épült jégpálya és curlingcsarnok beruházásával kapcsolatos gyanús körülményeket,
– a címerper elvesztését és az abba való belenyugvást,
– az utánpótlás-képzés minőségének szisztematikus lerombolását,
– a kommunikáció teljes hiányát,
– a klubvezetés szurkolóellenes magatartását,
– a klub biztonsági szolgálatának túlkapásait,
– a futsal szakág folyamatos gáncsolását,
– a klubon belüli és a klub körüli kicsinyes hatalmi játszmákat és
– az egyesületen belüli feudális függelmi viszonyokat.
Mindegyik pontot részletesen is kifejtik a kezdeményezők, melyet a most útjára indított, facebook.com/diszpolgar címen elérhető „Ez Ő – Az igazság Őze Istvánról” elnevezésű facebook oldalon a közeljövőben részletekben publikálnak is.
A szurkolók leszögezték: a díszpolgári cím visszavonására létezik jogi lehetőség: méltatlanná válás esetén a díjazott megfosztható az elismeréstől, vagyis nem szükséges jogszabály-módosítás ahhoz, hogy a címet visszavegye a kerület vezetése az UTE klubigazgatójától. Ha ez megtörténne, Őze Istvánnak vissza kellene adnia a városnak a 2018-ban kapott díszpolgári oklevelét, a díj mellé járó aranyérmét, aranygyűrűt és kitűzőjelvényt, továbbá a jövőben jogosulatlanná válik a titulus használatára is.
A drukkerek szerint Őze István már 2018-ban is méltatlan volt arra, hogy a díszpolgári címet elnyerje; érthetetlen, hogy miért és milyen körülmények között kaphatta azt meg. A kezdeményezők ezért lényegében csak az akkori döntést szeretnék felülvizsgáltatni, az eredeti állapotot visszaállítani és az előző képviselő-testület által vétett hibát helyrehozni. Hozzátették: már önmagában az is példátlan dolog, hogy egy díszpolgár ellen ilyen súlyos vádirat fogalmazódik meg.
A szurkolók hangsúlyozták, hogy a díszpolgári cím megfosztására irányuló javaslatuk csupán egy eszköz a kezükben, mellyel ki kívánják fejezni elégedetlenségüket az idén 135 éves klubnál uralkodó tarthatatlan állapotok iránt. Azért nyúltak ehhez az eszközhöz, mert az egyesületen belül már nem maradt olyan fórum, ahol a problémák felvethetők lennének – ezért a nyilvánosság bevetésével próbálnak küzdeni egy megtisztulási folyamatért.
A díszpolgári cím visszavonására irányuló kezdeményezést először az Újpesti Önkormányzat Közművelődési és Oktatási Bizottsága fogja tárgyalni, majd a bizottság javaslata alapján a képviselő-testület következő ülése fogja meghozni a végső döntést az ügyben.
A petíció pedig az alábbi linken írható alá. Mindenkit arra buzdítunk, hogy éljen a véleménynyilvánítás adta lehetőséggel, támogassa az aláírásgyűjtést és mondja el, szerinte mi Őze István legnagyobb bűne az elmúlt húsz évből:
Artem Favorov beszélgetett a pfla.hu-val, bízik benne, hogy a megszerezhető 24 pont többségét be tudják gyűjteni, és ezzel meglesz a dobogós hely.
Arról, hogyan bírja a veszélyhelyzetet, így nyilatkozott:
,,Nyilván nehéz, hogy egész nap itthon kell maradnunk, mert nem járhatunk edzésre, étterembe vagy éppen nem ülhetünk be egy kávéra, a futballról nem is beszélve… Ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, felelősen kell gondolkodnunk, fel kell fognunk a helyzet komolyságát. Remélem azonban, minden rendben lesz, és a dolgok hamarosan visszazökkennek a régi kerékvágásba. Szerencsére a feleségem és a kisfiam is itt van velem, ők azért örülnek, hogy sokat vagyok itthon, hiszen először fordul elő, hogy ennyi időt tölthet együtt a család. Ez persze nekem is nagy öröm, de azért jó lenne, ha hamarosan normálisan tudnánk folytatni az életünket, hiszen nagyon hiányzik már a futball."
Ukrajnában élő családja egészséges, az interneten keresztül és telefonon tartják a kapcsolatot. A testvére is focista, ugyanúgy otthon edz, mint a felcsútiak játékosa, viszont neki nehezebb a helyzete Ukrajnában, hiszen ott teljes kijárási tilalom van. Futóedzéseket nem lehet végezni, kizárólag az élelmiszerboltokba és gyógyszertárakba lehet menni.
Az első négy hónapját így értékelte, amit a Puskás Akadémiánál eltöltött:
,,A csapattal kezdeném: a negyedik hely nem rossz, ugyanakkor sok pontot elszórtunk a tavaszi szezonban olyan meccseken, amelyeket a játék képe alapján meg kellett volna nyernünk. Ugyanakkor nincs veszve semmi, keményen kell melóznunk a hátralévő időszakban is, és akkor odaérhetünk a harmadik helyre. Hat pont a hátrányunk, nyolc meccs van hátra, ezeken huszonnégy pontot lehet szerezni – adott a feladat. Ami engem illet, jól érzem magam a klubnál, mindenki nagyon segítőkész, így könnyen ment a beilleszkedés. Mindezért a pályán, jó játékkal szeretnék köszönetet mondani."
Nagyon reméli a focista, hogy már május végén folytatódhat a bajnokság, akár zárt kapus meccsekkel is, mert az egészség a legfontosabb.
34 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án a PMFC jogelődje, a Pécsi Munkás Sport Club az 1985-86-os első osztályú bajnokság utolsó fordulójában 4-1-re verte hazai pályán a Békéscsabai Előre Spartacus SC-t. A mérkőzés után ezüstérmes lett a Pécs az NB I-ben.
Az újmecsekaljai stadion lelátóin kb. 15 000 ember izgulta végig a meccset, amit Plsek vezetett. A két csapat összeállítása a következő volt:
PMSC: Bodnár – Kónya, Toma, Róth, Brezniczky S. – Lutz (Bérczy, a 63. percben), Turi, Czérna, Lőrincz – Lovász, (Dobány, a 73. percben), Mészáros. Vezetőedző: Garami József.
Békéscsaba: Leboniczky – Vigh, Szabó II., Varga – Kelemen, Pásztor, Csanálosi, Fecsku (Takács Z., a 73. percben), Takács J. (Sulia, a 63. percben) – Steigerwald, Szekeres. Vezetőedző: Süle István.
Gólszerzők: Turi 1-0 (az 1. percben), Szekeres 1-1 (a 32. percben), Róth 2-1 (a 39. percben), Brezniczky 3-1 (a 73. percben), Lőrincz 4-1 (a 79. percben).
Hamar megszerezte a vezetést a Pécs, Turi volt a gólszerző. A 32. percben még egyenlíteni tudtak a vendégek, azonban ezut követően további 3 gólt rámoltak be a pécsiek a békéscsabai kapuba.
A Mezőkövesd csapatkapitánya Cseri Tamás összecsapott Banai Dáviddal az FIFA20 NBI Challenge sorozatának keretében.
A két találkozón Cseri a Liverpoolt választotta, míg Banai a PSG mellett tette le a voksát. A labdarúgók rendkívül gól gazdag meccseket játszottak, a két mérkőzésen összesen 11 gól esett. Mind a két meccset Banai tudta megnyerni, az elsőt 4-2-re, míg a másodikat 3-2-re.
A meccs jótékony célt is szolgált, hiszen az esemény alatt az OMSZ-t támogathatták az esemény követői.
Az ukrán sajtóban arról cikkeznek, hogy a Ferencváros szemet vetett a Zorja 22 éves védőjére, Joel Abu Hannára. A pletyka szerint 3 éven keresztül, évi 300 ezer eurót fizetne a Fradi a – szúrta ki az ulloi129.hu.
A focista 3 évvel ezelőtt hagyta el a Bayer Leverkusent, majd majd előbb a Kaiserslauternhez került, ezután kölcsönbe a Fortuna Kölnhöz és a Magdeburghoz, végül tavaly nyáron igazolt Haratin volt klubjába. Ebben a szezonban eddig 20 meccsen lépett pályára, az esetek többségben középhátvédként, de néha balhátvédként is bevetették a csapatában.
A zöld-fehér honlap úgy tudja, hogy egyelőre nincs szó tárgyalásról.
"Szigorú előírások mentén újabb szakaszába lép a csapatunk felkészülése a bajnoki folytatásra.
Mint ismert, az MTK Budapest labdarúgói az elmúlt hetekben otthonaikban, egyéni edzésterv alapján végezték a szakmai stábunk által előírt munkát. Hétfőtől újabb szakaszba lép együttesünk felkészülése: rendkívül szigorú biztonsági előírások mellett a felnőtt együttes számára folytatódnak az edzések a Lantos Mihály Sportközpontban.
Fontos információ, hogy a keret tagjai – így a játékosok és a szakmai stáb is – csütörtökön szűrővizsgálaton vettek részt – a jó hír, hogy mindenkinél negatív lett a koronavírus-teszt eredménye.
– A protokoll előírásoknak megfelelően minden játékosnál és stábtagnál elvégeztük a garatból vett minták révén a vírustesztet – tájékoztatott Dr. Dreissiger Imre, az MTK Budapest csapatorvosa. – Mindenkinél negatív lett az eredmény, de a játékosoknak és az edzőknek is hangsúlyoztuk, hogy a teszt azt mutatja ki, hogy a végzés idejében senki nem volt fertőzött, így azt kértük mindenkitől, hogy a tesztet követően még szigorúbban tartsák be a karantén előírásait, mielőtt hétfőn közös munkába állnak. Jövő szerdán újabb tesztre kerül sor: vénásan, vérből veszünk mindenkitől mintát. Ennek az a lényege, hogy a jelenleg ismert szakirodalom alapján így nagy valószínűséggel kimutatható, esetleg átesett-e valaki korábban fertőzésen, kialakult-e nála olyan ellenanyag, amely a jelenlegi tudás szerint nagyfokú – ha nem is 100%-os – védettséget biztosíthat a következő fertőzéssel szemben. A játékosok természetesen konkrét tanácsokat is kaptak: egyrészt szurkolóink számára is hasznos információ lehet, hogy nagy számú vizsgálat alapján azt mondja a szakirodalom, hogy azoknál az embereknél jelentkeztek a koronavírus súlyosabb tünetei, akiknél a cink és a szelén szintje alacsony volt. Ezért a virológusok azt javasolják, hogy a két nyomelemet érdemes lehetőleg naponta szedni – ezt tanácsoltuk a játékosoknak is. Fontos előírás, hogy a labdarúgóknak az edzésre indulás előtt kötelező odahaza is a testhőmérséklet mérése, ezt megtesszük egyenként az edzőközpontba érkezéskor is, természetesen úgy, hogy a játékosok ne érintkezzenek egymással. Amennyiben a testhőmérséklet már az otthoni mérés esetén magasabb, akkor a játékosoknak természetesen azonnal kötelező kapcsolatba lépni klubunk orvosaival, igaz ez azokra az esetekre is, amikor bármi szokatlant éreznek az egészségi állapotukkal kapcsolatosan.
Igen hamar eldőlne, meglenne-e a feljutás. Hiába áll a második helyen, így érvelhetnének amellett, hogy legyen kihirdetve a bajnokság végeredménye, mert akkor a csapat feljutna, nem erről nyilatkoznak és nem ezt közvetítik a Budafok vezetői. És íme, az újabb bizonyíték, mert Oláh Lóránt sportigazgató ismét kijelentette, azt szeretnék, ha a pályán dőlne el minden lényegi kérdés.
Az alábbiakban kiemeltünk néhány fontosabb elemet a protokollból, amit klubunk írt elő a játékosok és a stábtagok számára:
– A labdarúgók a tervek szerint a jövő héten három alkalommal edzenek majd közösen a Lantos Mihály Sportközpontban. Egy pályán egyszerre legfeljebb 10 fő tartózkodhat majd, ebben az edzést vezénylő stábtagok létszáma is benne van. A labdarúgók így kiscsoportokban, legfeljebb 6 játékos egyidejű részvételével edzenek majd Michael Boris vezetőedző instrukciói alapján, kerülve a fizikai kontaktust.
– A játékosoknak és a stábtagoknak külön-külön kell érkezniük a sportközpontba, lehetőség szerint gépjárművel, és maszkot viselve.
– A játékosoknak és stábtagoknak az MTK Budapest által biztosított felszerelésben kell megjelenniük az edzéseken, abban is kell távozniuk, és mindenkinek kötelessége egyénileg gondoskodni az edzésfelszerelés tisztításáról.
– A játékosoknak és stábtagoknak az egészségük, és környezetük egészségének megóvása érdekében az eddiginél is szigorúbb módon kell betartaniuk a karantén szabályait, így lehetőség szerint az edzéseken kívül minden egyéb közösségi tevékenységtől, programtól szigorúan tartózkodniuk kell."
A koronavírus-járvány miatt továbbra is kérdéses az NB III sorsa. Több klub már most bedobná a törölközőt a szezonnal kapcsolatban, de a Balassagyarmat nem tartozik közéjük.
Lelkesen végzik hétről-hétre a feladatokat a játékosok, Vastag Richárd így mesélt erről a bse1902.hu-nak:
,,Ez most mindenkinek nagyon rossz időszak. Csapatedzés hiányában magunknak kell megoldani az gyakorlatokat, hogy formában maradjunk. Ebben nagy segítségünkre van Nagy Tibor edzésterve. De bízom benne, hogy minél hamarabb vége lesz ennek az időszaknak és újra elkezdődnek az összevont foglalkozások, a mérkőzések. De addig is, kitartást kívánok a mindennapokhoz!"
Akár újraindíthatják a már lezárt belga labdarúgó-bajnokságot.
A hivatásos liga szervezetei hétfőn, kétszeri halasztás után videokonferencia keretében találkoznak majd először azt követően, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt április 2-án befejezettnek nyilvánították a bajnokságot, és kihirdették a Club Brugge bajnoki címét. Egy "kiskapu" azonban nyitva maradt, miszerint ezt a döntést még jóvá kell hagynia a felső két osztály 24 csapatának, amelyek közül korábban 17 már hetekkel ezelőtt a szezon lezárást szorgalmazta.
Éppen emiatt van még arra esély, hogy mégsem lesz jogerős a lezárásra vonatkozó határozat, hanem az érintettek – elsősorban pénzügyi szempontokat figyelembe véve – dönthetnek úgy is, hogy inkább folytatják a pontvadászatot. Úgy is rendelkezhetnek, hogy a folytatás kérdését elnapolják, és várnak a belga kormány újabb rendelkezéseire és iránymutatásaira.
A belga volt az első bajnokság, amelynek folytatását a világjárvány miatt úgy törölték, hogy közben bajnokot is hirdettek. Miközben az európai szövetség (UEFA) azt javasolta mind az 55 tagországának, hogy akkor is próbálják befejezni az idényt, ha ehhez még augusztusban is játszani kell.
A belga kormány a következő hetekben dönt arról, hogy tovább szigorítják-e a járvány miatt rendelkezéseket vagy enyhítenek azokon. Ígéretek szerint a sportügyekben mielőbb határoznak.
A bruges-i együttes 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben a koronavírus-járvány miatt márciusban felfüggesztett bajnokságban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik pedig a Royal Antwerp lett. A győztes Bajnokok Ligája-főtáblás, a második BL-selejtezős, a harmadik Európa-liga főtáblás, míg a negyedik El-selejtezős lesz.
,,A MOL Fehérvár FC és a játékos közös megegyezése alapján távozik klubunktól Anel Hadzic. A bosnyák válogatott középpályás 2016 augusztusában érkezett klubunkhoz, az elmúlt szezonokban bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, tagja volt az Európa Liga csoportkörében szereplő együttesünknek is.
Anel Hadzicnak köszönjük a Vidiért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!"
Európában egyre több országban hozzák meg azokat az intézkedéseket, melyek az élet és a gazdaság újraindítását eredményezik. És egyre több jel utal arra is, hogy a sport és a labdarúgás világa is ebbe az irányba mozdul el.
De mint tegnap is írtuk, még nem múlt el minden veszély és nem is lehet biztonsággal állítani, hogy minden biztonságos lesz.
Ezt a nézetet osztja a Barcelona elnöke is, aki jelezte, egyáltalán nem biztos, hogy részt vennének a bajnokság folytatásában – jelezte a katalán sportnapilap, a Sport.
A cikk szerint, Josep María Bartomeu, az FC Barcelona elnöke jelezte is a liga felé az aggodalmait, kiemelve, csak akkor és abban az esetben lépnek pályára, ha biztosítva lesz a játékosok egészsége. Állítólag már hat klub jelezte fenntartásait a ligának, élükön a Valladolid, de hát ugye a Barcelonának azért nagyobb súlya van minden tekintetben.
A liga még nem reagált a Barca-vezér észrevételeire, aki szerint a gazdasági károk nem számítanak, csak az egészség. Mint jelezte, a saját létesítményeikben tudják garantálni a biztonságot, ám az utazások során és más városokban ebben azért korántsem biztos.
El Barça tiene muy claro que la seguridad y la salud de sus jugadores está por encima de todo. SPORT ya avanzó que el club estudiará no jugar más esta temporada si no hay garantías sanitarias suficientes para volver a los terrenos de juego.
Az viszont leszögezte, hogy a spanyol egészségügyi minisztérium által kiadott iránymutatást tekintik kötelező erejűnek.
Azaz, ha elrendelik a szervek a bajnokság folytatását, akkor a Barcelona is részt vesz a küzdelmekben – legalábbis így értelmezhető a kijelentés.
Mert azt szeretnék elérni, ameddig fennáll a veszély, nincs teljes garancia a biztonságra, ne legyenek mérkőzések.