nb1.hu

Akkor is a magyar foci egyik csodája a Rákóczi.

2015 nyarára érkezett el az igazi mélypont, több évnyi, egyáltalán nem könnyű és sikertelen esztendő után.

A Rákóczinál úgy készültek, hogy a gárda nem kapja meg a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy az NB III-ban indulhasson, ezért a megye II-es szereplésre készültek a helyiek. Ám egy MLSZ-határozatra való hivatkozás segített abban, hogy a megye I-be induljon a gárda, de mint Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia. Az akadályt simán vette a Kaposvár, bajnok lett.

Az NB III-ra már Herczeg Erik lett a klub tulajdonosa, és megalapította a Rákóczi FC-t működtető Kaposvári Labdarúgó Kft-t, a gárda újoncként lett harmadik az NB III-ban.

2017 decemberében talán fennállása legjobb döntését hozta meg a Rákóczi vezetősége, mert a klub ikonját, a ZTE játékosaként magyar bajnoki címet szerzett Waltner Róbertet nevezték ki vezetőedzőnek, a gárda bajnok lett. És a lendület tovább tartott, a somogyiak a következő évben második helyen végeztek az NB II-ben (az Újpestet kiejtették a Magyar Kupából), így feljutottak az élvonalba.

Ahol jelenleg 3 nyert meccsel, azaz 9 szerzett ponttal úgy állnak az utolsó helyen, hogy a 10., már bentmaradó helyen telelő Paks 8 ponttal előzi meg.

Ha csak az NB I-es eredménysorból indulunk ki, nem szép dolog, de sokak által lenézhető és előre eltemethető a Rákóczi, ám ha ismerjük a csapat múltját, azt, hogy milyen anyagi- és egyéb lehetőségei vannak a gárdának a másik 11 csapathoz képest, akkor biztosan állíthatjuk, hogy a Kaposvár elmúlt évei csodaszámba mennek és minden elismerést megérdemelnek.

A Kaposvárt, 1-2 meccset leszámítva, egyetlen riválisa sem mosta le a pályáról, ami abból a szempontból is jó, hogy előreláthatólag nem lesznek továbbra sem előre lefutott meccsek a bajnokságban.

Arról sem elfeledkezve, hogy a Rákóczi kétszer megverte a Debrecent, az El-ben menetelő, címvédő és listavezető Ferencváros kétszer is csak egy góllal tudta megverni.

Ahhoz, hogy minél több és izgalmas meccs legyen az élvonalban, kell az, hogy a Kaposvár végig versenyben legyen a bentmaradásért.

Arról nem beszélve, hogy a csapat évek óta bizonyítja, hogy képes a csodák elérésére…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fáj és szúr, minden egyes áldott nap!

„Van aki szeret, van aki utál, attól függ, mit akarnak látni benned. Légy önmagad, csak így tudhatod meg, ki kedveli azt, aki valójában vagy!”
(Hosszú Katinka)

Először Gergő írt rám, aki fél éve került az nb1.hu-hoz, de a következő pillanattól már nem volt megállás. Sorban jöttek az üzenetek.

Pedig a gépemet már kikapcsoltam, csak a telefon volt hátra, de megelőztek. Annak ellenére, hogy tökéletesen elterveztem, hogy nyugodt éjszakám lesz. Nem kellett volna semmi mást tennem hozzá, csak idejében lecsatlakoznom a világhálóról.

De nem jött össze. 

Az embereket az különbözteti meg az általam egyébként tiszta szívből utált gépektől és algoritmusoktól, hogy mi nem kiszámolunk, hanem megérzünk. 

És én megéreztem. De még mennyire.

Wales-Magyarország: a siket és vak diáklány igazsága – képek, videók – NB1.hu

Forrás: Smith ügynök: „Ön bizonyára látja Mr. Anderson, bizonyára tudja már, hogy nem nyerhet, tehát értelmetlen a harc. Miért Mr. Anderson? Miért? Miért ilyen makacs?" Neo: „Mert így döntöttem!"  Pontosan olyan jó volt minden kedden Cardiffban, mint a 90-es években.

Előtte még elmesélem, hogy a magyar fociban mindig is a legendás, téli edzőmeccsek voltak a kedvenceim. Azokban az időkben, amikor még november közepén vagy a végén befejeződött a bajnokság, ami március elején folytatódott. A csapataink meg még szerencsére nem jártak majdnem nyári éghajlatú, külföldi edzőtáborokba, hogy utána visszajöjjenek a téli körülmények közé játszani.

A klíma sem ment még teljesen tropára akkoriban, így röpködtek a kőkemény mínuszok az első téli edzőmeccseken is (Magyarországon volt mind), hópelyhek sokaságaival megspékelve. 

És mi forralt borral a kezeinkben 1 perc alatt a legtökéletesebb, látnoki, szakedzői magasságokba fejlődtünk, mert nekünk, szurkolóknak, ennyi idő is elég arra, hogy megállapítsuk, kiesünk-e vagy végre bajnokok leszünk végül.

A téli edzőmeccsekkel majdnem egy szinten szeretem a kupameccseket is. Mert az ilyen jellegű találkozókon bármi előfordulhat és annak az ellenkezője is. Mondjuk a magyar fociban a bajnokikon is, ezért is szeretem a mi kis labdarúgásunkat – az összes hibájával együtt – a világon a legjobban.

Szóval megéreztem október 30-án, hogy mostantól kőkeményen meg kell majd fizetnem életem addigi összes bűneiért, melyeknek a felsorolása pont 41 évet és 16 napot venne igénybe.

Szóval, amikor elsőként Gergő, majd utána pillanatokon belül a többiek is rám írtak, tudtam, hogy sikerült kisorsolni azt, hogy a Magyar Kupa nyolcadik körében összekerüljön egymással a két kedvenc csapatom, a III. Kerület és a Vasas. Az a két csapat, amelyik nagyjából még pont semmivel nem tudott megörvendeztetni soha. 

A Vasas nyert mondjuk kupát 86-ban, de akkor még annyira kisdrazsé voltam, hogy gyakorlatilag nincsen emlékem róla, és különben is inkább kiesések és a megszűnések jutnak az eszembe, ha rá gondolok, ugyanúgy, mint a Kerületről, de a kis csapatomat még Csepelre is elköltöztették egyszer jó okosan.

Amikor fényt kaptam a párosítást illetően, rájöttem, hogy semmi szükségem ellenségekre, ha ilyen barátaim vannak. Elgyengülve, lezsibbadva, levegőt nem kapva, izzadva, végső elkeseredésemben még a Facebookra is kiírtam, valami olyasmit, hogy komolyan gondoljátok a Kerület-Vasast, köszönöm szépen, bele fogok pusztulni, de csak mosolyokat, lájkokat, és nem megértést, segítést, törődést és/vagy együttérzést kaptam cserébe.

A megpróbáltatásoknak azonban még nem volt vége, mert kiderült számomra, hogy a sorsolást Pál Zoltánnak, az egyik valaha volt legkedvencebb Vasas-futballistámnak köszönhetem, aki miatt életem során szerintem több száz fogadást kötöttem azzal kapcsolatban, hogy a Vasasból az én kis Atlético Madridom fogja elvinni örökös csapatkapitányának…

Nyugodtan kijelenthetem tehát, hogy a barátok, és a focicsapatok után a(z egyik) kedvenc megválasztása is remekül sikerült…

Teltek és múltak a napok és én egyre többször gondoltam arra, hogy mégis mi a jó francot fogok én csinálni a Kerület-Vasason?

A Kerület pályája mellett nőttem fel, voltam a sajtófőnöke, technikai vezetője, de a Vasast akartam mindig is elvenni feleségül, és szintén voltam a sajtófőnöke…

Először arra gondoltam, hogy mindig annak a csapatnak szurkolok majd, amelyik támad. Aztán még jobb ötletem támadt: annak, amelyiknek a játékosánál van a labda, mert mégiscsak jobb pörgősebben szurkolni, mint csak úgy kényelmesen…

Abba viszont nem mertem belegondolni, hogy mi lesz akkor, ha bármelyik csapatom is gólt kap, mert már akkor, amikor azon flesseltem, hogy mondjuk a Czvitkovics Peti a Vasas kapujára tör, vagy Szatmári Lóri betör a Kerület tizenhatosára, elfogott a szédülés, émelyegni kezdtem, arról nem beszélve, hogy maga a sátán kezdte el belülről szétszakítani a testfelépítésemet…

Majd eljött a meccsnap, végeztem a reggeli feladataimmal és nagy bátran elkezdtem készülődni, hogy elindulok életem meccsére.

De sajnos megbuktam önismeretből!

Már azokra a jelekre is fel kellett volna figyelnem, hogy másfél napja nem tudtam enni és inni, de arra is, hogy reggel óta úgy fázom, mint még soha…

Ültem a padon, rajtam már a cipő is, majd egész egyszerűen leblokkolt a szervezetem.

Képtelen voltam arra, hogy kimenjek a két csapatom egymás elleni meccsére, hogy lássam azt, ahogy az egyik vereséget szenved, ahogy a barátaim szomorúak lesznek, miközben megfagynak a csodálatos, déli 12 órás kezdés ellenére is a lelátón.

Csak ültem, csak ültem és amikor felnéztem, akkor vettem észre, hogy már fél kettő van, mindjárt vége a lidérces rémálomnak. Hívtak többen, írtak rám csomóan, de most, hogy zajlott A MECCS, már nem érdekeltek a jelzések. 

Nem volt nehéz kiszámolnom, hogy már csak nagyjából 15 percet kell kibírnom addig, hogy szembesüljek remekbe szabott földi pályafutásom legfájdalmasabb pillanatával, azzal, hogy életem egyik értelme kiejti a másikat.

Azt mondják sokan, hogy Isten csak és kizárólag annyi szenvedéssel sújtja az azt megérdemlő embereket, amennyit megérdemelnek és elbírnak.

Úgy látszik, van még mivel szembenéznem (karácsony erre remek alkalom eleve) és ki is vagyok képezve strapabírásból, mert 1-1 lett a végeredmény, azaz, jöhetett a hosszabbítás…

Három nappal később volt a születésnapi bulim, a meccsről senki nem beszélt. Vagy lehet, hogy igen, de már nem emlékszem rá.

Az első Jameson ugyanis a Berci és a Papp Laci tiszteletére ment le, mert ők tudják a legjobban, hogy mit éltem át ennek a meccsnek a párosítása miatt. Nagyjából azt, amit ők. Csak szerintem ők annyival erősebbek nálam, hogy ott voltak…

Másnap reggel, pontosabban késő délután, amikor felébredtem, életem legfontosabb fogadalmát tettem meg, ugyanúgy, mint már végtelenszer. 

Azt, hogy soha többet nem szurkolok, mert ebből elég volt!

De megint nem tudtam betartani.

Nekünk szurkolóknak ugyanis nem csak néhány nap ünnep az életünkben. 

Mert mi, szenvedélybetegek, minden egyes áldott nap újjászületünk.

És a mi utunk is a keresztig tart ám.

A keresztünkig, melyhez szintén a végsőkig tartó hűséges szeretet útja vezet.

És akármennyire fáj és szúr mindenhol, soha, de soha nem térünk le róla!

ÁLDOTT, BÉKÉS ÜNNEPEKET MINDEN SZURKOLÓNAK!

MINDENKI SZÓFIÁBA!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Veteránok-Ultrák lesz az első meccs.

A városmajori kosárcsarnokban sorra kerülő tornán nyolc csapat vesz részt. A belépés díjtalan.
 
Idén is megrendezésre kerül a Zavadszky Gábor Emléktorna, melyen a 13 éve, 2006. január 7-én elhunyt korábbi futballistánk emlékének adózunk. Az MTK Baráti Kör által szervezett rendezvényre a belépés díjtalan – jelentette az mtkbudapest.hu.
 
Az esemény a városmajori kosárlabdacsarnokban kerül megrendezésre december 27-én, pénteken.
 
A tornán nyolc csapat vesz részt, így a szervezők két négyes kvartettet alakítottak ki. A sorsolás alapján a Molnár István csoportba került az Öregfiúk, a Veteránok, az Ultrák és a Maccabi csapata, míg a Fülöp Márton csoportba a Szurkolói csapat, a Kék Sasok, az Old Boys és az Office együttese kapott besorolást.
 
Az emléktornán 9 órakor indul útjára a labda a Veteránok-Ultrák összecsapással. A játékidő 1×15 perc.
 
A torna teljes programja:
 
9.00: Veteránok – Ultrák
 
9.20: Maccabi – Öregfiúk
 
9.40: Old boys – Szurkolói csapat
 
10.00: Office – Kék Sasok
 
10.20: Öregfiúk – Ultrák
 
10.40: Veteránok – Maccabi
 
11.00: Szurkolói csapat – Kék Sasok
 
11.20: Old boys – Office
 
11.40: Veteránok – Öregfiúk
 
12.00: Maccabi – Ultrák
 
12.20: Kék Sasok – Old boys
 
12.40: Szurkolói csapat – Vezetőség
 
13.00: I. elődöntő
 
13.20: II. elődöntő
 
13.40: meccs a 7. helyért
 
14.00: meccs az 5. helyért
 
14.20: meccs a 3. helyért
 
14.40: Döntő
 
15.00: Eredményhirdetés
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Mint már jeleztük, Gombos Zsolt lett a Kecskemét vezetőedzője, a lila-fehérek közleményét változtatás nélkül közöltük délelőtt.
 
 

A másodiktól a tizenegyedikhez igazolt a vezetőedző

 

 
Most következzék Gombos volt csapatának, a Szentlőrincnek a közleménye (mely frissítését ígérték a lőrinci sajtóosztály munkatársai), melynek a címe sokatmondó…
 
„Elcsábították vezetőedzőnket
 
Tavasszal már nem Gombos Zsolt irányítja csapatunkat az NB III. Közép csoportjában.
 
Az NB III. Közép csoportjában szereplő Kecskeméti TE megállapodott az idén nyáron kinevezett vezetőedzőnkkel. Gombos Zsolt nagyon sikeres őszt zárt első csapatunkkal, hiszen 17 mérkőzésből 12 győzelmet, 4 döntetlent és 1 vereséget sikerült összehozni és így 40 ponttal a második helyről vághatunk neki a tavasznak.
 
A kecskeméti alakulat jelenleg a tizenegyedik helyet foglalja el a tabellán – nyilván az az elvárás az új szakemberrel szemben, hogy hasonló sikereket érjen el, mint Szentlőrincen.
 
Részletek hamarosan.”
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem ment életeket, nem épít házakat és hidakat.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya le sem tagadhatná, hogy vérbeli olasz, és egyébként azt sem, hogy vérbeli magyar. Mert a világ legfontosabb tulajdonsága, a szenvedély vezérli az élete minden egyes pillanatában – ezért is imádják és tisztelik mindenhol. Legfőképpen persze a szurkolók.

A kapitány magyar nyelven üzent a hivatalos Facebook-oldalán, további kommentár teljesen felesleges, mert az üzenetében és annak hangulatában benne van minden, ami annyit jelent, hogy Marco Rossi!

„Karácsony van. Repül az idő és tudjuk, hogy az élet néha nagyon nehéz.

Én csak egy fociedző vagyok, nem mentek életeket és nem építek házakat, sem hidakat. Nem vagyok hős. A munkám csupán egy hétköznapi munka.

A csapatommal a legjobb tudásunk szerint mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön, de emberből vagyok, szoktam hibázni.

Idén nincs szükségem ajándékra és nem is kérek semmit.

Csak egyetlenegy dolog jár az eszemben: részt venni az Európa Bajnokságon.

Minden nehézség ellenére ezen dolgozunk, és a legvégsőkig próbálkozunk, hogy elérjük a célunkat.

Ez az időszak azonban a feltöltődésé, a pihenésé, a családunkkal és barátainkkal együtt töltött időé.

Áldást, boldogságot, és még több szeretetek kívánok!

Csodálatos Karácsonyt kívánok, barátaim!

És örökké: HAJRÁ MAGYAROK!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Igaza lesz-e a Salzburg vezetőjének?

Délelőtt már foglalkoztunk egy összeállítás erejéig Szoboszlai Dominikkel, akivel kapcsolatban már a napnál is világosabb, hogy nincs olyan hét, de lehet, hogy nap sem, hogy ne kerülne be a sajtó vérkeringésébe egy vele kapcsolatos, esetleges átigazolási hír.

Salzburg: magyar csillag születése – NB1.hu

 

Pár napja ugyan lenyilatkozta a magyar középpályással kapcsolatban a Nemzeti Sportnak a Salzburg egyik prominens vezetője, hogy Szoboszlai télen marad a klubnál, de a playingfor90.com most arról adott hírt, hogy Mikel Arteta, az Arsenal új vezetőedzője őt szeretné első igazolásának. 

Márpedig, borítékolható, hogy a hírnevéhez méltatlanul szereplő londoniak (11. helyen állnak a bajnokságban) már télen igazolnak…

Aztán, hogy Szoboszlai az új érkezők között lesz-e, és ha igen, hányadikként, azt a két klub és a játékos közötti tárgyalások dönthetik csak el, ha lesznek.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két másik nevet is bedobott a német sajtó.

"Lőw Zsolt lehet a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő VfB Stuttgart vezetőedzője.

A lehetőségről a Stuttgarter Zeitung keddi számában írtak, azzal a kiegészítéssel, hogy a klubvezetők egyelőre nem vették fel a kapcsolatot a 40 éves magyar szakemberrel.
    
Lőw jelenleg a francia bajnok Paris Saint-Germain csapatánál dolgozik Thomas Tuchel segítőjeként, és a vezetőedzőhöz hasonlóan 2021 nyaráig érvényes a szerződése.
    
Bár a VfB Stuttgart a harmadik, osztályozót érő helyen áll a Bundesliga 2-ben, a klubvezetők az utóbbi hetek visszafogott eredményeit látva hétfőn megköszönték a nyáron szerződtetett Tim Walter edző munkáját. Thomas Hitzlsperger kiemelte: veszélyben érezték céljaik elérését, ezért a váltás mellett döntöttek.
    

A Kicker úgy tudja, hogy Sandro Schwarz és Markus Anfang neve is felmerült a lehetséges utódok között. A Stuttgarter Zeitung információi szerint azonban egyikükkel sem számolnak az ötszörös – legutóbb 2007-ben aranyérmes – német bajnoknál, amely az előző idény végén az osztályozón bukta el élvonalbeli tagságát az Union Berlinnel szemben" – jelentette az MTI.

 

Lőw játékos-pályafutását Újpesten kezdte, majd Németországba igazolt, volt az Energie Cottbus, a Hansa Rostock, a Hoffenheim és a Mainz alkalmazottja is. Másodedzőként eddig az FC Liefering, az RB Salzburg, az RB Leipzig bizonyított a PSG előtt.

Játékosként 25-ször volt magyar válogatott, 1 gólt szerzett a nemzeti csapatban. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A pécsi drukkerek bizakodva várhatják a tavaszt.

Néhány éve még 16 csapat alkotta az élvonal mezőnyét. Még mindig nagy vita megy arról, hogy ez vagy a mostani lebonyolítási forma az ideálisabb. Az biztos, hogy a nagyobb létszámnak köszönhetően több városban is láthattak NB I-es meccseket a labdarúgás szerelmesei.
 
A harmadosztály mezőnyében több olyan együttes szerepel, amely korábban a legmagasabb osztályban is rajthoz állt. A Közép csoportot a Pécs vezeti, a Baranya megyei együttes parádés teljesítményt nyújtott az előző hónapokban. Vas László legénysége 17 meccséből 14-et megnyert, emellett két döntetlen és egy vereség teszi teljessé a mérleget. A PMFC-drukkerek bíznak benne, hogy szeretett csapatuk az új évben sem torpan meg, így a következő idényben már az NB II-ben szerepelhetnének a pécsiek. Persze a Szentlőrincet sem szabad lebecsülni, hiszen a második helyen tanyázó alakulat hátránya csupán négy pont. A pécsiek egyébként legutóbb a 2014/15-ös idényben mutathatták meg magukat az élvonalban.
 

null

null

Szintén ebben a csoportban érdekelt a Kecskemét, amely négy évvel ezelőtt ugyancsak az NB I-ben bizonyíthatta a rátermettségét. A lila-fehérek produkciója miatt a drukkerekben maradhatott hiányérzet, hiszen a "hírös városiak" a 11. helyen telelnek. A gyengébb szereplés miatt Zoran Kuntics vezetőedzővel a klub elöljárói szerződést bontottak. A kecskeméti gárda a legnagyobb sikerét 2011-ben könyvelhette el, ekkor a Magyar Kupát hódította el. 2015-ben a Kecskemétet a Pécshez hasonlóan a megyei bajnokságba sorolták vissza.
 

null

null

Dunaújvárosban is komoly hagyományai vannak a labdarúgásnak. A Fejér megyei egylet 2000-ben megszerezte a bajnoki címet az NB I-ben. A városnak jelenleg harmadosztályú egylete van. A Duna-partiak a Közép csoportban az ötödik pozíciót birtokolják, de egy huszáros tavasszal beérhetik a harmadik Monort, mivel a két csapat között öt egység a differencia.
 

null

null

Kalandozásunkat végül Pápán zárjuk. A Veszprém megyei település együttese 2004-ben mutatkozott be az élvonalban. A Lombard Pápa a 2014/15-ös szezonban az utolsó helyen végzett az NB I-ben, a csapat pedig megszűnt. Az alakulat jogutódja a Pápai Perutz FC, amely az NB III Nyugati csoportjában játszik idén. A pápaiak a negyedik helyen állnak 17 játéknapot követően, de a dobogó nincs elérhetetlen távolságban (négy pont a Lipót Pékség SE fórja). 
 
Rövid kitekintésünkből is kiderül, hogy a nagy visszaesések ellenére szerencsére a vidéki fellegvárakban még mindig fontos szerepet játszik a labdarúgás. És a drukkerek abban reménykednek, hogy kedvenceik előbb vagy utóbb újra a legmagasabb osztályban tehetik le a névjegyüket…
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elképesztő szériát produkált.

Lengyel Roland vezetőedzővé történt kinevezése után mind a 6 bajnokiját megnyerte az addig már majdnem a kiesők között emlegetett Nyíregyháza. Ám a feltámadás mellett volt még egy eléggé figyelemre méltó sorozatuk a piros-kékeknek.
 
Ezt Jova Levente szolgáltatta, aki kapus létére 5 gólt is szerzett a bajnokságban. Lehet legyinteni, mondván, hogy csak 11-esekből talált be az ellenfelek kapujába, de mielőtt megtennénk, gondoljunk arra, mennyi kihagyott 11-es bosszantott már fel eddigi életünkben és arra is, milyen címek buktak el elrontott kísérletek miatt.
 
            A videók Jova góljaitól indulnak

FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC | 3-4 (2-3) | Merkantil Bank Liga NB II. | 5. forduló

2019.09.07. Merkantil Bank Liga NB II. |5. forduló |2019/20| MLSZTV FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC | 3-4 (2-3) | összefoglaló Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/

 

MTK-Nyíregyháza 2-1

MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC | 2-1 (1-0) | Merkantil Bank Liga NB II. | 10. forduló

2019.09.29. Merkantil Bank Liga NB II. |10. forduló |2019/20| MLSZTV MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC | 2-1 (1-0) | összefoglaló Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/

 

Nyíregyháza-Szeged 3-0

Nyíregyháza Spartacus – Szeged 3-0

A 17. fordulót rendezték a labdarúgó NB-II-ben.

 

Nyíregyháza-Csákvár 2-0

Nyíregyháza Spartacus FC – Aqvital FC Csákvár | 2-0 (2-0) | Merkantil Bank Liga NB II. | 19. forduló

2019.11.30. Merkantil Bank Liga NB II. |19. forduló |2019/20| MLSZTV Nyíregyháza Spartacus FC – Aqvital FC Csákvár | 2-0 (2-0) | összefoglaló Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/

 

Dorog-Nyíregyháza 0-3

Dorog – Nyíregyháza Spartacus 0-3

Merkantil Bank Liga, 2019/2020. A Dorog FC felvétele.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentést tettek a lilák.

ÍME, A KECSKEMÉT HONLAPUNKNAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:
 
"A KTE HUFBAU megtalálta új vezetőedzőjét, csapatunkat januártól Gombos Zsolt irányítja, aki a bajnoki címre is esélyes Szentlőrinctől érkezik Kecskemétre.
 
Az őszi szezon lezárulása után a klubvezetés legfontosabb feladata az új vezetőedző megtalálása volt, ami közvetlenül az ünnepek előtt sikerült is, a KTE HUFBAU Gombos Zsolttal vág neki a tavaszi szezonnak.
 
Gombos Zsolt edzői pályafutását Ausztriában kezdte, de dolgozott a ZTE utánpótlásában is, neve az utóbbi években minden csapatánál garancia volt a sikerre. 2017-ben és 2018-ban Nagykanizsán nyert megye I-es bajnoki címet, illetve osztályozón fel is vitte a csapatát az NBIII-ba, majd ezt követően az NBII-es Zalaegerszeg pályaedzői felkérését fogadta el. A ZTE-vel 2019-ben bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett a másodosztályban, ezt követően kérték fel a Szentlőrinc SE vezetőedzői posztjára, amit el is vállalt. Vezetésével a nyáron nagyobb átalakuláson áteső, 21 éves átlagéletkorú együttes egészen szenzációs őszt produkált a közép csoportban, hiszen végig tartották a lépést a PMFC-vel, melyet egyébként le is győztek egyedüli csapatként a mezőnyből. A Szentlőrinc négy pont lemaradással a második helyen telel a pécsiek mögött, Gombos Zsolt számára így nem is volt egyszerű meghozni ezt a döntést, de annál inkább motiválja a kecskeméti kihívás:
 
„A Kecskemét megkeresése után nem volt ez egy egyszerű döntés számomra, mert a szívemhez nőtt a csapat, megszerettem a társaságot. Ilyen vagyok, minden korábbi klubomhoz kötődtem, de végül megszületett bennem a döntés. Nem vagyok egy ugráló típus, a kihívás állt az utóbbi években minden váltásom mögött. Most úgy érzem, hogy a Kecskemét közelebb áll a jövőbeli terveimhez, az NBII. mindenképpen komoly célkitűzés. Ezért fogunk dolgozni, hogy ez meglegyen!" – mondta új vezetőedzőnk. 
 
Gombos Zsolt szerint első feladata az lesz, hogy megtalálja azokat az okokat, amik miatt az ősz eredménytelenre sikerült:
 
„Igyekeztem már előre utána járni a klubnak és a csapatnak. Amikor ősszel nyertük Kecskeméten, én akkor is lenyilatkoztam, hogy úgy kezdett a KTE, hogy bármi lehetett volna a vége. Én az állomány alapján is egy jó csapatot látok, rutinos játékosok alkotják a keretet NBI-es és NBII-es tapasztalattal, meg kell keresni az okát annak, hogy miért nem ment a szekér. Sok gólt kapott a csapat, a védelmet stabilizálni kell, de a felkészülés alatt az a legfontosabb, hogy legyen egy jó erőállapotunk a 8 hét végére. A támadójátékot is rendbe kell tenni, mert valami nem működött, szerencséje sem volt a csapatnak, sokszor minden kifelé pattant.”
 
A KTE HUFBAU új vezetőedzőjének pontos filozófiája van arról, hogy mit szeretne visszakapni csapatától, erről is kérdeztük:
 
„Amikor annak idején Nagykanizsán feltették nekem ezt a kérdést, akkor azt mondtam, hogy agresszív támadófutballt szeretnék játszani. Nekem ez az alap, persze ez azóta finomodott, hiszen 90 percen át nem lehet ezt játszani, de a rövidpasszos, kombinatív játékra fogunk törekedni. Nagyon jó lenne, ha egy ekkora városban minél több néző járna ki a meccseinkre. Ezt csak kétféle módon lehet elérni: eredményességgel, ami elsődleges, de emellé, ha jön a látványos játék, akkor szívesebben fognak kijárni a nézők is. A 2015-ös kizárás után biztosan érte csalódás a drukkereket, de elsősorban értük vagyunk, ők is azt élvezik, ha látnak egy tudatosságot játékban. Én úgy gondolom, hogy a technikai tudás ehhez megvan a játékosokban, különben nem lennének NBIII-ban, nem lennének Kecskeméten, itt a fejekben kell elsődlegesen rendet rakni. Gyakorlással természetesen bizonyos elemeket rögzíteni kell, de ez idővel automatikusan jönni fog, ezt már Szentlőrincen is látták a játékosok, amikor utólag videóztunk, de fejben egy hullámhosszon kell lennünk.”
 
Gombos Zsolt fiatal kerettel dolgozhatott Szentlőrincen, így a helyi utánpótlásra is szeretne építeni a jövőben, természetesen az eredményességet is figyelembe véve:
 
„Nekem az is a feladatkörömhöz fog tartozni, hogy akadémiával folyamatosan kapcsolatban legyek, edzéseken és meccseken is nézzem a fiatalokat. Ez részemről sosem volt kérdés egyébként, korábban Zalaegerszegen, illetve most Szentlőrincen is parancsszó nélkül jártam ki a mérkőzésekre, mert érdekelt. Egy klub vagyunk, biztos vagyok benne, hogy a kecskeméti nézőknek is fontos, hogy lehetőség szerint helyi kötődésű, nevelésű játékosok legyenek a felnőtt csapatban. Ez is egy közös munka lesz a stábbal, az átigazolásokban is közösen fogunk dönteni, megtalálni az adott posztokra a megfelelő játékosokat. Az akadémiáról biztosan jönni fog fel egy-két játékos, de a korábbi csapataimnál alkalmazott gyakorlatot is szeretném tovább vinni. Aki sokat fejlődött, illetve olyan teljesítményt nyújtott, azokat időlegesen szeretném majd felvinni edzésekre, akár rövidebb, akár hosszabb időre, ehhez kell majd úgy sakkozni az edzésidőpontokkal is. Szeretek fiatalokkal dolgozni, de azért nem szabad elfelejteni azt sem, hogy vannak céljaink, amikhez eredmények is kellenek.”
 
Klubunk sportigazgatója, Tóth Ákos: 
 
"Azt gondolom, hogy az elmúlt években Zsolt neve garancia volt a sikerre. A vele folytatott beszélgetés is meggyőzött minket a szakmai vezetéssel arról, hogy ő a megfelelő ember erre a pozícióra. Ha csak azt a motivációt fogom látni minden játékoson, amit rajta látok most, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeresek leszünk!"
 
FRISSÍTÉS
December 25., szerda, 10.24

Elcsábított vezetőedző – megszólaltak az érintettek

Lőrinci reakciók

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az nb1.hu az ünnepek alatt sem áll le!

Az nb1.hu az ünnepek alatt sem áll le egy pillanatra sem. Emiatt is gyűjtöttük egy csokorba a klubok üzeneteit, jelzésértékűen, hogy a mi kollektívánk is a legmeghittebbeket, legboldogabbakat és a legjobbakat kívánja a szurkolóknak/olvasóknak.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Több, mint 1 hónapig gipszben.

Súlyos sérülést szenvedett a Puskás Aréna avatómérkőzésén (Magyarország-Uruguay 1-2) Kalmár Zsolt, a DAC játékosa, akinek a jobb bokája tört el. Szerencsére, biztató hírek érkeztek a középpályásról, aki az állapotáról a Blikknek nyilatkozott:

 

„Ártatlan szituációt követően tört el a bokám, hallottam a reccsenést. Két-három percig nagyon fájt, utána már nem annyira. Reméltem is rövid ideig, hogy megúsztam törés nélkül, de sajnos nem így alakult. Annyiból legalább szerencsém volt, hogy nem mozdult el a csont, így nem kellett műteni. Nehéz volt feldolgozni ezt az egészet, ami velem történt, de most már túlvagyok a nehezén.

 

Kalmár több mint egy hónapon keresztül fekvőgipszet viselt, a sérült testrészt nem mozgathatta. Az öt hét nem is múlt el nyomtalanul, láthatóan vékonyabb a lába, a rehabilitáció során rengeteget kell majd dolgoznia, hogy visszanyerje régi erejét. A következő időszak is ennek a tükrében telik, a gipsz levételét követően kemény munka vár rá. Az ünnepeken nem csak ez jelent nehézséget, de például az is, hogy megszervezze: a szünet ellenére megfelelő szakember álljon rendelkezésére, akinek a segítségével el tudja végezni a feladatokat – persze meg fogja oldani.


 
Először Győrben erősít, majd a DAC-nál elkezdődik január 10-én a felkészülés, ott folytatja a rehabilitációt. A szlovák bajnokság február 15-én rajtol, reméli, addigra teljes intenzitású munkát végezhet. Március 26-án már a válogatott játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt Bulgáriában, s ha nyer, 31-én az Izland–Románia csata győztesével küzdhet meg az Eb-szereplésért a Puskás Arénában.

 

„Bízom benne, hogy addigra már lesz a lábamban vagy öt meccs, és jó állapotban állhatok a kapitány rendelkezésére. Csodálatos lenne, ha sikerülne hazai pályán kivívni a részvételt az Európa-bajnokságon.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Válogatás az őszi szezonból.

A pályán is történtek emlékezetes dolgok, azonban a lelátón is kiemelkedően teljesítettek az ultrák. Most a magyar klubcsapatok legemlékezetesebb pillanataiból láthatnak egy összeállítást.

Ferencváros:

A Fradi ősze egyértelműen a nemzetközi szereplésről vált emlékezetessé. Mindenhova szép számmal utaztak el szurkolók és a hazai meccseken is kiváló kreográfiákat készítettek. Magyarország legnagyobb szurkolótáborával rendelkező csapata letette a névjegyét a nemzetközi szinten, a lelátón és az utcán egyaránt.

Videoton:

forrás: RBD Ultras/facebook

A Vidi szurkolók élete nem volt könnyű mostanság, hiszen a névváltés okán hatalmas ellenállást mutattak az ultrák. A helyzet viszont rendeződni látszódik Magyarország egyik legaktívabb táboránál. A magyar mezőnyből az egyedi szurkolási stílusukkal tűnnek ki.

Újpest:

forrás: Újpest Budapest Ultras&Hooligans/facebook

A fenti kép egyértelműen nem a legjobb kép az újpesti ultrákról, azonban remekül összefoglalja a fennálló helyzetet. A belga tulajdonos lecserélte az Újpest címerét egy logóra, ami ellen azóta is kitartóan tüntetnek a szurkolók. Azonban jelenleg nem sok remény mutatkozik arra, hogy visszaálljon a rend.

Honvéd:

forrás: Casual Hungary

A kispestiek idén is szép számmal voltak jelen mindenhol, abszolút nem lhet rájuk panasz. Azonban a legemlékezetesebb pillanatot néhány srác hozta össze, akik Debrecenbe repülővel mentek Budapestről, milánói átszállással. Debrecen, idegen, repülővel.

DVSC:

forrás: Ultras Debrecen/facebook

A debreceniek is megjárták a nemzetközi porondot, ám fociban itthon nem igazán teljesítenek jól. A Szívtiprók viszont negyed századosak lettek idén, az ország egyik legrégebbi csoportjáról van szó. Ha pályán nem is leltek sok örömöt a Loki szurkolói, legalább a SZUD zászló lobogjon még egyszer ennyi ideig a lelátón.

DVTK:

forrás: Ultras Diósgyőr/facebook

A DVTK szurkolóinak az élete sem csak öröm és boldogság. Bojkotot hirdettek, ezzel lemondva arról, amit a legjobban szeretnek a világon. A tiltakozás azóta véget ért és újult erővel tértek vissza a lelátóra.

Zalaegerszeg:

forrás: ZTE 1920/facebook

7 ínséges esztendő után ismét az NB I-ben a Zalaegerszeg. A tabellán eddig nem állnak túl jól, azonban a szurkolói ősszel bizonyították, hogy nekik mindenképpen az NB I-ben a helyük.

DAC:

forrás: DAC/facebbok

A felvidékiek ismét bizonyították, hogy egyetlen szlovák tábor sem érhet a nyomukba. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a nézőszámok alapján, maguk mögé utasítottak mindenkit a Fortuna ligában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Még mindig az idegenlégiósokban bíznak.

A Kisvárda tavaly jutott fel az élvonalba, története során először, de sokáig úgy tűnt csak átszállójegyet válta és "csont" nélkül esik majd vissza a magyar

másodosztályba. Tavasszal viszont olyan teljesítményt produkáltak Dajka László fiai, amivel bravúros módon mégis összejött a bentmaradás.

Révész Attila, szakmai igazgató a második kisvárdai szezonban is a légiósokra támaszkodott, azt vallva: amíg fele annyiba kerül egy külföldi játékos, mint egy itthoni,nem hajlandó magyar játékosnak ajánlatot tenni. 

Nem csodálkozhatunk tehát, hogy általában csak 1-2 magyar játékos fut ki a gyepre a Kisvárda mezében, ezzel viszont nem sok magyar futballrajongót maguk mellé állítva…

A kisvárdai alakulat Vasile Miriutával kedzte meg a felkészülést, ami nem volt zökkenőmentes, mert a gárda tizenegyesölő brazilja, az egyébként csodakapus Felipe, a dél-amerikaikra jellemzően, késve érkezett vissza szabadságáról.

Luiz Felipe, fogfájással magyarázta a kéthetes extra pihenőt, ami miatt szerződésbontással fenyegette a klub, de az előző szezon legjobb kapusának választott végül maradt Szabolcsban.

Nemcsak Felipe jött, a győzelmek is: az első négy fordulóból hármat is behúzott a piros-fehér gárda és meglepetésre a dobogón találta magát.

A csoda azonban nem tartott három napig illetve fordulóig, mert a Miriuta csapat zsinórban háromszor is vesztesen hagyta el a pályát, és mivel a 8. fordulóban nem bírt a Zalaegerszeggel otthon, a volt válogatott játékosnak mennie kellett.

Utódja Kocsis János és a visszatérő Dajka László lett. Győzelemmel is kezdett a duó, de újabb fájó vereségek következtek, és egyre közelebb kerültek a kieső zónához a várdaiak.

A szezont is pepitában játszották végig, egy bravúros győzelem után egyből vereség következett, ez végül a 7. helyhez volt elegendő.

A gárda házi gólkirálya, Grozav Gheorghe, aki hét találatott szerzett, utána Tischler Patrik és Kravcsenko Anton két-két gólt lőtt. Ez is jelzi, hol, melyik csapatrészben szorulna legfőképpen erősítésre a gárda.

Ha a tavalyihoz hasonlóan jó tavaszt produkál a csapat, vérmesebb reményeik is lehetnek a "Vitézeknek", de valószínősithetően inkább lefelé kell majd tekingetnük a tabellán.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Zaklatott őszön van túl a borsodi csapat.

A tavalyi szezont a csalódást keltő 10., tehát épphogy bentmaradást jelentő helyen végezte a Diósgyőri VTK.

A kispadon maradt a gárdát az élvonalban tartó Fernando Fernández és a csapat népes szurkolótábora joggal bízhatott egy sikeresebb szezonban.

A Diósgyőr egy hazai, Kispest elleni sikerrel is kezdte a bajnokságot, hogy aztán újabb pontokat csak a 6.fordulóban szerezzen.

Az Újpest és a Vidi ellen zakók után egyre erősödött a felháborodás a drukkerek körében, ami a 4. fordulóban hazai pályán elszenvedett súlyos, Mezőkövesd elleni vereség (0-3) után robbant: a diósgyőri klub szurkolói bojkottot hirdettek és nem látogatták csapatuk meccseit. Az ultrák úgy fogalmaztak: nem tűrik tovább a folytonos hitegetést és nem nyelnek tovább, ezért a szervezett szurkolói csoportok határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet.

A DVTK időközben az utolsó helyre csúszott vissza, így nem meglepő módon a klub vezetése szeptember elején menesztette vezetőedzőjét és Tajti József sportigazgatót.

A spanyol tréner helyére Feczkó Tamás érkezett, aki korábban feljuttatta az MTK-t az NB I-be illetve új labdarúgók is érkeztek Rui Pedro és Mirko Ivanovski személyében.

A  magyar tréner megszilárdította a hátsó alakzatot: 11 meccsen kaptak annyi gólt (12), mint Feczkó érkezése előtti hat találkozón, három mérkőzést nullára hoztak hátul.

Bár a gárda idegenben továbbra sem volt túl acélos, elkezdték gyűjtögetni a pontokat és szép lassan kúsztak feljebb a tabellán, köszönhetően többek közt Márkvárt Dávidnak, aki válogatott formában játszott és lett vezére csapatának.

Márkvárt a Nemzeti Sport őszi szezonjának csapatába is bekerült és nemrég szerződést is hosszabbított piros-fehérekkel.

Novemberben elején a szurkolók is felfüggesztették bojkotjukat és visszatértek a lelátókra, nem is lehetett más az eredmény a 11. fordulóban, mint a Kisvárda otthoni legyőzése (3-1).

A DVTK legnagyobb bravúrja az ősszel az Újpest elleni idegenbeli siker volt (0-2) és az utolsó őszi fordulóban is csak egy jól eltalált Zubkov szabadrúgás miatt szenvedtek vereséget az eddig imponáló Ferencváros ellen.

Feczkóval 11 mérkőzésen 16 pontot ért el a borsodi alakulat és a 9. helyen fordulnak, de csak 6 pont választja el őket a 4. helyezett Puskás Akadémiától.

A Diósgyőr, akinek az albán válogatott Hysen Memolla lett az első téli igazolása, már január harmadikán megkezdi a felkészülést, Miskolcon indul a munka, de ciprusi edzőtábor is szerepel a programban.

A DVTK a két újonc ellen kezdi majd a szezont január végén.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Reménykedhetnek a szombathelyiek a szebb 2020-ban.

 

A szombathelyi szurkolók talán sosem felejtik el 2019-et. Az évet, ahol megélhettek mennyet és poklot, de inkább utóbbit, és azt is olyan formában, hogy soha, egy percig sem hagyták el egymást és a csapatot. Mert kitartanak jóban, kitartanak rosszban.

 

Hiába kapaszkodott az 1919-ben alakuló, azaz papíron ünnepesztendőben lévő Haladás az NB I-ben tavasszal, nem jött össze a bennmaradás, az első osztályú tagsággal együtt távozott Horváth Ferenc vezetőedző, átalakult a keret és elhagyta az a fajta stabilitás is a klubot, ami korábban megvolt. Azaz minden átalakult, csak épp nagyon nem a jó irányba. A változások szele, a tulajdonosváltás folyamata kettétörte a nyári felkészülést is, a július közepén kinevezett Supka Attila jóformán azt sem tudhatta, kikkel fog együtt dolgozni, nemhogy azt, valójában indulhat-e a csapat a másodosztályban. Végül indulhatott, csakhogy a helyzet nem javult, és eleinte úgy tűnt, ez inkább a játékon, semmint a háttéren múlott.

Aztán később megtudtuk, hogy mégis. Október végén ugyanis menesztették Supkát, jött helyette megbízott edzőként a klubnál dolgozó Desits Szilárd, majd hosszú idő után távozott Tóth Miklós ügyvezető igazgató is. Közben a keretet sérülések sújtották, mindez pedig együttesen odáig vezetett, hogy jelenleg a Vácot előzi meg a gárda, és hat pontra van a bennmaradást érő helyektől. A zsinórban elszenvedett öt vereséget azonban ellensúlyozzák események. Például az, hogy a Magyar Kupában nyolcaddöntősök és a Honvéddal játszanak februárban, vagy épp az, hogy hiába nem kaptak fizetést októberben és novemberben a játékosok, a drukkerek a Győr elleni találkozó után bementek hozzájuk az öltözőbe és együttműködésükről, támogatásukról biztosították őket.

 

Nem szűnik meg a Haladás!

 

 

Decemberre fordulva aztán ismét élessé vált a szituáció, ismét komoly tartozásokról, esetleges megye II-be való visszacsúszásról cikkezett az országos sajtó, emellett többen távoztak, és a Supka Attila, Híres Gábor edzőpáros is feljelentette őket a ki nem fizetett összegek miatt. Az időközben érkező ügyvezető igazgató, Séllei Árpád jelen pillanatban úgy tűnik, rendezni tudja a dolgokat, hisz egyrészt már a játékosok is kaptak fizetést, másrészt rendezték az adósságot Supkáék felé, illetőlegjelezték, nyárig biztosan kitartanak egy gazdasági koncepcióval. A közgyűlések sorozatára karácsony előtt pillanatnyi pontot téve közleményt jelentetett meg a klub, amiben egyértelműsítették: a város önkormányzata továbbra sem könnyíti meg a dolgokat, de ők mindent megtesznek azért, hogy a Haladás fennmaradjon.

 

Kemény válasz a Halitól a közgyűlésnek

 

 

Talán 2020-ban már ismét a pályára fókuszálhat Szombathely, a lelátók pedig újfent megtelnek még több drukkerrel. Mert egy biztos: a 101. évet ennél csak jobbat hozhat a Haladás számára.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sorban állhatnak érte a topcsapatok.

Az év vége felé, az ember néha rövid számvetést készít, értékeli az évét.

Ezt  a magyar játékosokkal kapcsolatosan is szokás megtenni: ki milyen évet zárt klubjában, és ami a legfontosabb, a válogatottban.

Nem szokatlan, a nemzeti tizeneggyel kapcsolatban, hogy jó ha az ember erős volt matekból, mert számolni, azt bizony mindig kell. Most épp a selejtező sorozat végeztével sem tudjuk, hogy ott lehetünk-e a Budapesten is megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon vagy sem.

Szoboszlai: most Arsenal! – NB1.hu

Forrás: Délelőtt már foglalkoztunk egy összeállítás erejéig Szoboszlai Dominikkel, akivel kapcsolatban már a napnál is világosabb, hogy nincs olyan hét, de lehet, hogy nap sem, hogy ne kerülne be a sajtó vérkeringésébe egy vele kapcsolatos, esetleges átigazolási hír.

Ha nemzeti csapatunkat veesszük górcső alá, Willi Orbán stabil és gólerős játéka, illetve Pátkai örömet és pontokat szerző szerepeltetése mellett Szoboszlai Dominikot kell kiemelni. Az alig 19 éves játékos nemcsak klubszinten, hanem a válogatottban is letette névjegyét.

A Székesfehérvárott született futballista 2017-ben igazolt az osztrák RB Salzburg együtteséhez, ahol tudatosan felépítette magát, illetve a klubja sem kapkodott el semmit.Előbb a Salzburg második számú csapatánál kezdte meg a beilleszkedést (FC Liefering), ahol a jó játék és a gólok után egyre több szerepet kapott a "nagycsapatnál" is. A kupameccsek utána a bajnokságban is lehetőséget kapott, egyre többet, és ennek az építkezésnek az eredménye, hogy kettő hete a Bajnokok Ligája csoportjából való továbbjutásról döntő BL mérkőzésen újra ő futhatott ki kezdőként a Salzburg csapatában!

A mértékadó Tranfermarkt már most 15 millió eurót ír a neve mellé, de a számtalan külföldi kérő ellenére (a teljesség igénye nélkül: Inter, Juventus, Arsenal, Bayern München) Dominik nem kívánkozik más bajnokságba. A türelme könnyen kifizetődhet: a nála 5 évvel idősebb, Takumi Minaminot pár napja igazolta le a Liverpool.De nemcsak klubszinten lett kihagyhatatlan a kezdő tizenegyből, a válogatottban a Szlovákia utáni vereség után kezdőként lépett pályára, a szlovákok elleni otthoni mérkőzésen pedig parádés szabadrúgásgóllal egyenlített. A nemzeti színekben ez volt az első gólja, és szívből reméljük, hogy ezt hamarosan (akár már Bulgáriában) jó pár követi.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A harmadik legfontosabb őszének nyomában.

 

„AZ AZ IGAZSÁG, HOGY GYAKORLATILAG A SZENT GELLÉRT FÓRUM A MÁSODIK LEGNAGYOBB LÉLEKSZÁMÚ KÖZÖNSÉGET VONZZA, TEHÁT A FERENCVÁROS ÉS A FEHÉRVÁR UTÁN VOLTAKÉPP A HARMADIK A SZEGED.”

 

Joao Janeiro temperamentumosan őszinte szavai ott hangoznak a szegedi futballszurkolók fülében, és nem jogtalanul: kereken 20 évvel azután, hogy utoljára NB I-es meccset rendeztek a városban (Szeged LC-Honvéd 1-1), visszaköltözött a fociláz a Tisza-partra!

 

Óriási lendületet adott ugyanis a Szeged-Csanád Grosics Akadémiának az, hogy az NB III Közép csoportjának megnyerése után az NB II első négy hazai mérkőzését kellett csupán Gyulán játszaniuk, és szeptember 15-től beköltözhettek a rendkívül impozáns Szent Gellért Fórumba. Ez pedig egy olyan szárnyalást adott az augusztus elejétől addig gyengélkedő Csongrád megyeieknek, ami a magyar labdarúgás kedvelhető, egyben egyik legszívósabb gárdájává varázsolta őket tél elejére.

Persze a stadion csak egy dolog, a benne lévő szurkolók hozták ki a maximumot a helyzetből, hisz hétről hétre 5000 néző buzdítja a korábban az Európa-ligát megjárt Belenensesnél is edzősködő portugál tréner legénységét. Mindez elindította a szekeret, és igaz, hogy november elején volt egy megtorpanás a lendületben, de a célokat vélhetően el fogja érni tavasszal a gárda. Az pedig nem más, mint a mostani 13. helynél egy picivel feljebb lépés, Janeiro mondatai szerint egy 10. pozícióval már elégedettek lehetnének, hisz mindent lépésről lépésre terveznek meg.

 

A felemásság és a rend kitűnően szembeötlik, hisz hat győzelem, hat döntetlen és hét vereség áll a nevük mellett, ráadásul a gólkülönbségük 24-24-es mérleget mutat. „A csapat és a klub stabilizációja az elsődleges feladat, utána meg majd meglátjuk, hogy mennyire tudunk továbblépni. Remélhetőleg, majd a közeljövőben, nyugodtabb időszakban előrébb is tudunk lépni. Jelenleg többé-kevésbé stabil a klub helyzete" – fogalmazott a közeljövőről Janeiro, azaz két dologban biztosak lehetünk.

 

Egyrészt a Magyar Kupában a Fehérvár ellen hősiesen küzdő, magát megmutató Szegeddel számolni kell tavasszal, pláne, ha saját fiataljaik folyamatos beépítése mellett egy-két erősítés is érkezik a csapathoz a téli átigazolási időszakban. Másrészt pedig van egy hatalmas aduász a kezükben: a lelátó népe soha, semmilyen körülmények között nem fogja elhagyni őket. 

 

Szeged-Vasas: a szenvedély szintje – képek, videók – NB1.hu

 

 

Utóbbival kapcsolatban így hozzá kell tenni: ki tudja, mikor szurkolhatnak NB I-es meccsen! Rajtuk nem fog múlni…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC