nb1.hu

Három nagyon erős ellenfél van a csoportunkban.

A magyar válogatott szombaton, helyi idő szerint 17.00 órakor megkezdi szereplését a brazíliai U17-es világbajnokságon, az ellenfél a korosztályos világbajnokság legsikeresebb válogatottja, az ötszörös aranyérmes Nigéria lesz – jelezte az MLSZ.

A magyar válogatott múlt vasárnap óta készül Goianiában, míg a nigériaiak már hetekkel ezelőtt megérkeztek Brazíliába, és Sao Paulóban készültek a tornára. Ellenfelünk három felkészülési mérkőzést játszott a vb helyszínén, a japánoktól és Sao Paulo U17-es válogatottjától egy góllal kikapott, Dél-Koreát viszont 4-2-re legyőzte.

Érdekesség, hogy a Manu Garba vezette afrikai együttesben a keret több mint fele 2003-as születésű (a tornán a 2002. január 1. után születettek vehetnek részt), így ellenfelünké a legfiatalabb csapat a tornán. A magyar válogatott egy másik mutatóban rekorder a tornán: nálunk játszik a legtöbb légiós az összes csapat közül. 

A mieink péntek délelőtt tartották meg utolsó edzésüket a szombati nyitómeccs előtt, a gyakorláson minden játékos részt vett, köztük az előző edzéseket kisebb sérülés miatt kihagyó csapatkapitány, Posztobányi Patrik is. Délután a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót tartották meg a 13 ezres Olimpiai Stadionban, ahová két-három ezer szurkolót várnak a szervezők. 

 

– Az elmúlt fél évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy megfelelően felkészüljünk a világbajnoki szereplésre, most eljött az idő, hogy bizonyítsunk a világ legjobbjai ellen, ennek megfelelően izgatottan és hatalmas várakozással tekintünk az első mérkőzés elé – fogalmazott Preisinger Sándor szövetségi edző. – Három nagyon erős csapat van a csoportunkban, de egyelőre kizárólag Nigériára készülünk, szeretnénk eredményesen kezdeni a tornát. Nyolc mérkőzés felvételét láttuk a nigériaiaktól az elmúlt fél évből, tisztában vagyunk azzal, hogy milyen rivális vár ránk szombaton. Ellenfelünk gyors, dinamikus támadókkal rendelkezik, erre feltétlenül oda kell figyelnünk, de megvan a saját meccstervünk ellenük, bízom benne, hogy a mi akaratunk érvényesül a találkozón. Nigéria ötszörös világbajnok, tiszteljük az eddigi eredményeit, de az a célunk, hogy felnőjünk a világbajnokság szintjére, és legyőzzük őket.

 

A mérkőzés magyar idő szerint 22.00 órakor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Közel a kiesőzóna a Tisza-partiaknak.

A megszokottakkal ellentétben nem vasárnap találkozik a Szolnok és az Ajka, hanem szombaton.
 
Mind a két együttes újoncnak számít jelenleg az NB II-ben, hiszen az előző szezonban még az NB III-ban vitézkedtek. A pontvadászat eddig Kis Károly csapatának megy jobban, az ajka 15 ponttal a 9. helyet foglalja el a bajnokságban. Legutóbb a megtáltosodott Szegedet tudták legyőzni, egy újabb győzelemmel pedig bebiztosíthatják a helyüket a felsőházban. A Szolnoknak eddig nem sok babár terem, 11 ponttal a 16. helyet foglalják el. Az a 11 pont kettővel több, mint a már kieső Budaörs 9 egysége. Nagy szüksége van a pontokra a Tisza-parti csapatnak, ha meg szeretnék őrizni az NB II-es tagságukat.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hátrányból kellett fordítaniuk.

A magyar válogatott Szalai Ádámmal a soraiban nyert 3-1-re a Mainz a vendég Köln ellen a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A 31 éves magyar csatár végigjátszotta az összecsapást (amikor egyenlítettek, gólpasszt adott), amelyen a vendégek szereztek vezetést, ám a Mainz hamar egyenlített, a második félidőben pedig a maga javára fordította a mérkőzést.

Szalai csapata ezzel a sikerrel a 17.-ről a 13. helyre jött fel a tabellán.

Streamable – free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

 

Bundesliga, 9. forduló:
Mainz–Köln 3–1
(Boetius 21., Quaison 57., Öztunali 82., ill. Terodde 14.)

szombaton játsszák:
Bayern München-Union Berlin 15.30
SC Freiburg-RB Leipzig 15.30
Hertha BSC-TSG 1899 Hoffenheim 15.30
SC Paderborn-Fortuna Düsseldorf 15.30
FC Schalke 04-Borussia Dortmund 15.30
Bayer Leverkusen-Werder Bremen 18.30

vasárnap játsszák:
VfL Wolfsburg-FC Augsburg 15.30
Borussia Mönchengladbach-Eintracht Frankfurt 18.00

1. Mönchengladbach 8 5 1 2 15–7 +8  16
2. Wolfsburg 8 4 4 11–5 +6  16
3. Bayern München 8 4 3 1 22–10 +12  15
4. Borussia Dortmund 8 4 3 1 20–11 +9  15
5. RB Leipzig 8 4 3 1 16–8 +8  15
6. Freiburg 8 4 2 2 15–9 +6  14
7. Schalke 8 4 2 2 14–9 +5  14
8. Eintracht Frankfurt 8 4 2 2 14–10 +4  14
9. Bayer Leverkusen 8 4 2 2 12–11 +1  14
10. Hertha 8 3 2 3 13–13 0 11
11. Hoffenheim 8 3 2 3 8–11 –3  11
12. Werder Bremen 8 2 3 3 13–17 –4  9
13. Mainz 9 3 6 10–19 –9  9
14. Fortuna Düsseldorf 8 2 1 5 10–14 –4  7
15. Union Berlin 8 2 1 5 8–13 –5  7
16. 1. FC Köln 9 2 1 6 9–19 –10  7
17. Augsburg 8 1 3 4 10–21 –11  6
18. Paderborn 8 1 7 9–22 –13  1
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kijelölte az MLSZ a szombati játékvezetőket.

14.30: Mezőkövesd–Debreceni VSC – Bognár Tamás
17.00: Kisvárda–Puskás Akadémia – Bogár Gergő
17.00: Paksi FC–Diósgyőri VTK – Kassai Viktor
17.00: Bp. Honvéd–Kaposvár – Erdős József
17.00: Újpest FC–ZTE FC – Karakó Ferenc

A vasárnapi Vidi-Fradi meccsnek még nincs kijelölve a játékvezetője.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés a szurkolói szavazás után.

A DAC közleménye, amely szerint Világi Oszkár tulajdonos tartotta a szavát és voksolásra bocsájtotta Mangalaci, a kabalafigura sorsát:

"A júniusban kiírt pályázat alapján elkészített maszkot-javaslatra tegnap és ma lehetett szavazni a mangalaci.sk weboldalon.

A szurkolók kinyilvánították a véleményüket, 5996 szavazat érkezett, és ezek kiértékelése után eldőlt,

hogy Mangalaci nem lesz a DAC kabalafigurája.

 

Köszönjük a szavazatokat és Hajrá DAC!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dajka számára egyfajta bemutatkozás lesz.

Felsőházi rangadót rendeznek hétvégén az NB I-ben Kisvárdára látogat a Puskás Akadémia.

A két csapat közül eddig a felcsútiak muzsikálnak jobban a bajnokságban, 9 forduló után 17 ponttal állnak a 4. helyen, két pontra lemaradva a Fraditól és a Mezőkövesdtől. Ha nyerni tudnak a hétvégén, akkor továbbra is tapadhatnak az élbolyra. Ráadásul mivel Vidi-Fradi lesz vasárnap, így akár a dobogós helyek egyikét is elfoglalhatják.

A kisvárdaiak eddig meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak a bajnokságban, remekül kezdtek, de némileg visszaestek azóta. Miriuta László elküldésének előnyeit vagy hátrányai még korai lenne boncolgatni, minden esetre az előző fordulóban nyerni tudtak a Kaposvár vendégeként. Szükségük van a 3 pontra, hiszen azzal meg tudnák közelíteni az eheti ellenfelüket, míg egy esetleges vereséggel beérhetik őket a nyomukban lévő csapatok.

Saját bevallása szerint szép négy évet töltött a Puskás Akadémiánál Tischler Patrik, aki a felcsútiak játékosaként igen eredményesen futballozott jelenlegi csapata, a Kisvárda Master Good ellen:

„Szép volt, jó volt, talán igaz sem volt” – mondta a 208 NB I-es meccsnél járó támadó, aki szeretné folytatni sorozatát, hiszen a legutóbbi két hazai meccsen rendre gólt szerzett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pakson csak a győzelem az elfogadható.

A tabella utolsó előtti helyén tanyázó diósgyőriek látogatnak szombaton az eddig szintén nem túl acélos Pakshoz.

A zöld-fehérek éltek már meg szebb napokat is. Jelenleg a 9. helyet foglalják el 9 forduló után 10 ponttal. Ugyan a szezon meglepetéscsapatát a Mezőkövesdet le tudták győzni, de ezen kívül sok babér eddig nem termett nekik. Nagy szükségük van minden egyes pontra, hiszen nagyon közel van hozzájuk a kiesőzóna.

Pap Kristóf, az atomvárosiak játékosa így nyilatkozott a meccs előtt:

„Mivel a legutóbbi meccsünket rendesen elrontottuk, ezen a hétvégén csak a győzelem az elfogadható. Össze kell szednünk magunkat, és itthon kell tartani az értékes három egységet. Hazai pályán nem szabad nézni, ki az ellenfél. Eddig is jellemző volt ránk, hogy nehéz pontokat elvinni tőlünk, ezt kell megtartanunk a jövőre nézve is. Nem foglalkozunk vele, hogy a DVTK éppen hányadik is a tabellán, hiszen nemrég edzőt váltottak, így pedig már más játékfelfogásban játszanak. Magunkkal kell törődnünk, és a leglényegesebb, hogy fegyelmezetten futballozzunk, csak a siker a fontos”

Úgyannyira áhítoznak a pontok után a diósgyőriek, ha nem jobban, mint az atomvárosiak. Az utolsó előtti 11. helyen állnak 7 ponttal, egy ponttal van előttük a jelenleg bennmaradó ZTE. Az előbb említett csapatot tudták csak eddig megverni a bajnokságban, valamint a meglepően gyengén indító Honvéd. Össze kellene kapniuk magukat, ha meg szeretnék őrizni az NB I-es tagságukat.

Feczkó Tamás ezt nyilatkozta a meccs előtt:

,,Az edzések egy részében posztspecifikus képzést tartunk, ekkor a támadók például a gólszerzést gyakorolják. Bízunk benne, hogy a sok gyakorlásnak ezen a területen is meglesz az eredménye, és a hétvégén hatékonyan használjuk ki a helyzeteinket." 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Meglepetést okozna a ZTE.

Egy szurkolói szempontból meglehetősen pikáns mérkőzést is rendeznek szombaton, Újpestre látogat a ZTE.

A lilák egy vesztes derbin vannak túl. Sok Újpest hívő számára többet ér az, hogy a Fradit oda-vissza megverik, mint hogy bajnoki címet nyerjenek. A játékosoknak ezért még keményebben kell dolgozniuk egy ilyen eredmény után, ha már az év legfontosabb meccsén nem tudták hozni, amit a szurkolóik elvártak. Az szerzett pontok tekintetében sem túl erősek, 10 forduló alatt mindössze 10 sikerült szerezniük, így veszélyesen közel van hozzájuk a veszélyzóna.

A hosszú évek után újra NB I-es Zalaegerszeg szezonja sem indult túl jól, de azért az érezni, hogy nem pofozózsáknak jöttek fel a legmagasabb osztályba. Azonban 9 forduló alatt csak 8 pontot kapartak össze az egerszegiek, veszélyben lehet az NB I-es tagságuk. Szükségük van minden egyes pontra, hiszen csak 2 pont választja el őket az utolsó helytől.

Dr. Dobos Barna így nyilatkozott a meccs előtt:

„Annak ellenére, hogy hazai pályán az Újpest esélyesebbnek tűnik, azért utazunk  szombaton Budapestre, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk. Látható, hogy ebben a bajnokságban bárki szerezhet bárki ellen pontokat, de ki is kaphat. Szeretnénk meglepetést okozni, de ehhez a védekezésünknek szilárdabbnak kell lennie, főleg a beíveléseknél kell jobban koncentrálnunk, ezt a héten sokat gyakoroltuk. Ezen kívül a támadóktól is kell az extra teljesítmény, ahhoz, hogy bravúrt érjünk el, legalább 3-4 játékosnak kell kiemelkedő teljesítményt nyújtania.”

Nebojsa Vignijevic ezzel egészítette ki a mestere mondandóját:

„Bár nem tudtunk nyerni az utolsó mérkőzésen, de azt hiszem, a csapat jó formában van, és ugyanazt a szintet kell hoznunk és remélem, hogy megnyerjük azokat a pontokat, amikre szükségünk van jelen pillanatban. A Zalaegerszeg már megmutatta, hogy nagyon veszélyes tud lenni, úgy is, hogy a másodosztályból jöttek, van tapasztalatuk és vannak jó játékosai. De minden rajtunk múlik ezen a meccsen, ahogy mondtam, ugyanolyan jó formában vagyunk, mint legutóbb, és szükségünk van az eredményre, a gólokra, és biztos vagyok benne, hogy megnyerjük a találkozót.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Kövesd a Lokitól, a Loki a Kövesdtől tart.

Mint ismeretes, a Mezőkövesd-DVSC rangadóval kezdődik szombaton az NB I 10. fordulója. Megtippelni is nehéz, ki kerekedhet felül a tabellán 2. és 6. helyezett csapatok közül, ezt mindkét fél érzi a mérkőzést megelőzően. Egy bizonyos: hangulatos keleti meccsre van kilátás.

Vadnai Dániel (a Mezőkövesd védője): "Egészen jól kezdtük az idei szezont, ennek fényében a Debrecen elleni hazai mérkőzésen is győzelmet várok. Azért is lenne fontos legyőzni soron következő riválisunkat, mert tavaly egyszer sem sikerült. Azok közül a meccsek közül pedig többször is úgy éreztem, hogy megérdemeltük volna a három pontot, mégsem így lett, szóval most éppen itt az ideje, hogy megszakadjon ez a sorozat. A Loki egy nagyon jó csapat, tele ambíciózus, saját nevelésű fiatalokkal. Régen is ez volt a klub jellemzője, és most újra az. Volt ugyan egy olyan időszak, amikor elég sok külföldi játékos szerepelt a csapatban, de azóta visszaállt ez az út.

A kérdés abból a szempontból nehéz, hogyha tudnám, mi kellene ellenfelünk legyőzéséhez, akkor le tudnánk győzni. Ez ugyanakkor nem az én feladatom, a szakmai stáb pedig biztosan fel fog készíteni minket minden eshetőségre. Ennek ellenére úgy gondolom, hasonlóan kell teljesítenünk, mint eddig, és akkor itthon tarthatjuk a három pontot."

 

Herczeg András (a DVSC trénere): "Nagyon sokat jelentett számunkra a DVTK elleni siker. A csapat hozzáállása mutatta, hogy óriási energiákat mozgósítottunk a három pont érdekében. Jó felfogásban, lelkesen és elszántan léptünk pályára, melynek győzelem lett az eredménye. Az említett tényezőknek a Mezőkövesd elleni bajnokin is meg kell lenni, és mernünk kell futballozni. A kreatív játékosaink közül ugye Bódi Ádámra eddig még nem számíthattunk a szezonban, Bereczki Dani régóta maródi, ráadásul most Varga Kevin is eltiltott. A hazaiak egyik erőssége, hogy sok kreatív játékossal rendelkezik, többen képesek váratlan megoldásokra. Nyilván erre is próbálunk minél jobban felkészülni, bízom benne, sikerül. Fegyelmezett gárdáról van szó, nem véletlenül van a dobogón.

Ettől függetlenül nem feltartott kézzel érkezünk Mezőkövesdre."

 

A Mezőkövesd-DVSC találkozó szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szeszélyes mérkőzés válhat a Honvéd-Rákócziból.

Az újonc ZTE után az NB I-be szintén frissen feljutott Kaposvárral találkozik a Budapest Honvéd. A kispesti gárda négy veretlen meccsel a háta mögött fogadja a sereghajtó Rákóczi együttesét. A találkozót így várják a szakvezetők a honvedfc.hu beharangozója alapján.

Giuseppe Sannino: „Nehéz mérkőzés előtt állunk, amelynek az egyik nagy nehézségét az adja, hogy mindenki kötelező győzelemként tekint a találkozóra. Nekünk azonban tilos erre gondolnunk, karrierem során számtalanszor megtapasztaltam és megtanultam, soha sincs olyan, hogy könnyű mérkőzés.

A Kaposvár a tabella alján található, ez azonban nem téveszthet meg minket, az első perctől az utolsóig koncentrálnunk kell!”

 

Disztl László: „Veszélyes csapatnak tartom a Honvédot, amely próbál minden mérkőzésen stabilan és fegyelmezetten játszani. Nekünk mindent találkozónak úgy kell nekimennünk, hogy százhúsz százalékot kell nyújtanunk és akkor van esélyünk bárki ellen. A Honvédnál remek időszakot töltöttem, hiszen kétszer is bajnokok lettünk, egyszer pedig a Magyar Kupát is megnyertük.

Nagyon jó volt a csapat és közösség, jó szívvel emlékezek vissza az ott töltött két évre.”

 

A találkozó 17 órakor kezdődik az Új Hidegkuti Stadionban. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB II-es találkozó és topcsapatok meccsei is a programban.

NB I
10. FORDULÓ

14.30: Mezőkövesd Zsóry FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) 
17.00: Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC 
17.00: Paksi FC–Diósgyőri VTK 

NB II
14. FORDULÓ
17.00: 
Szolnok–Ajka

NŐI NB I
8. FORDULÓ
12.00:
 Kelen SC–Haladás
14.30: Szeged–Haladás

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, BRAZÍLIA
B-CSOPORT
1. FORDULÓ
22.00: 
Nigéria–Magyarország (Tv: M4 Sport)

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
13.30: 
Manchester City–Aston Villa (Tv: Spíler1) 
16.00: Brighton–Everton
16.00: Watford–Bournemouth
16.00: West Ham–Sheffield United
18.30: Burnley–Chelsea (Tv: Digi Sport2)

FRANCIA LIGUE 1
11. FORDULÓ
17.30: 
Lille–Bordeaux (Tv: Digi Sport3)
20.00: Brest–Dijon
20.00: Lyon–Metz (Tv: Digi Sport3)
20.00: Montpellier–Angers
20.00: Reims–Nimes
20.00: Strasbourg–Nice

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
15.30: 
Bayern München–Union Berlin
15.30: Freiburg–RB Leipzig
15.30: Hertha BSC–Hoffenheim
15.30: Paderborn–Düsseldorf
15.30: Schalke–Borussia Dortmund (Tv: Sport1) 
18.30: Leverkusen–Werder Bremen (Tv: Sport1)

NÉMET BUNDESLIGA 2
11. FORDULÓ
13.00: 
Hamburg–Stuttgart (Tv: Sport1)

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ
15.00:
 Lecce–Juventus (Tv: Digi Sport1)
18.00: Inter–Parma (Tv: Digi Sport1)
20.45: Genoa–Brescia (Tv: Digi Sport1)

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ
16.00: 
Leganés–Mallorca (Tv: Spíler2)
18.30: Valladolid–Eibar (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jótékonysági akció a vesedaganatos ikerpárért.

A Kispest Ultras közleménye:

"FIGYELEM! JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓT SZERVEZ AZ ÉSZAKI KANYAR.

Vesedaganatos ikerpárt nevelő, egyedülálló édesanyának szervezünk jótékonysági poszter vásárt.

Tavaly sokan jöttetek el a futóversenyre, amit az ikerpár iskolája szervezett és örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez a Kispest-tábor.

Ezúttal az ÉSZAKI KANYAR kezdeményez és 1 MILLIÓ FORINT összegyűjtése a célunk.

 

Csináltattunk A3-as méretű posztereket a Kanyar egyik koreográfiájáról. A legkisebb felajánlható összeg 1000 forint, a befolyt összeget teljes egészében a nehéz helyzetben lévő családnak adjuk oda.
A poszter először a Kaposvár elleni meccs előtt lesz megvásárolható, jövő héttől pedig a Kispesti Futball házban, a Corleone Sport Pubban és a Magyar Futball Akadémián is.

Mutassuk meg, hogy mire vagyunk képesek és mindenki vegyen magának posztert!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A kispesti légiós majdnem lefejelte a rendezőt.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága október 22-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

Kukoc-Petraello Tonci (Honvéd),  mert a mérkőzés lefújása után egy hazai rendezővel szóváltásba keveredett, meglökte és fejelő mozdulatot tett felé 2, Varga Kevin (DVSC), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre  szóló eltiltást kapott. 

A FEB összevont eljárás alapján az FTC-t,  a Honvéd elleni idegenbeli és az Újpest elleni hazai  bajnoki mérkőzésen  szurkolói részéről történt rendzavarások (obszcén kifejezések bekiabálása és jelentős mennyiségű pirotechnikai eszköz használata), valamint   mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértése miatt  8.000.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi,  továbbá elrendeli a Groupama Aréna  (Stadion)   „B1”, „B2”, „B3” és „C1” szektorainak 1 (egy) soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását. 

 
A FEB a DVSC-t, a Diósgyőr elleni hazai bajnoki mérkőzésen  szurkolói részéről történt rendzavarások (obszcén kifejezések bekiabálása és nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata), valamint  mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértése miatt  4.000.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.   

NB II

A FEB a Vasas – Haladás mérkőzésen  a hazai és  vendég szurkolók  részéről történt rendzavarások (obszcén kifejezések bekiabálása) miatt  mindkét sportszervezetet írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

NB III

Zimányi Ádám (Putnok), mert az ellenfél játékosára sértő kifejezést használt  3, Erős Károly (Dabas), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott 3,  Könczey Márk (Kelen), mert az ellenfél játékosa felé sértő kifejezést kiabált 3, Zimonyi Dávid (Lipót) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre   szóló eltiltást kapott. 

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

Ugrits Adrienn (Kalafa) 1, Kurai Nikolett (Gyula), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 3   soron következő női  felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. 

Pinczés Balázs (SZC Futsal) 1 soron következő férfi  felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. 

A FEB a Wanted Szabadidős SC-t,  mert az Atomerőmű elleni Magyar Kupa mérkőzésre nem utazott el, a mérkőzésre nem állt ki 40.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. 

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás

Fejes András (Paks), Major Martin  (Fehérvár), Boda József (ESMTK), Hesz Olivér (Taksony), Barna Zsolt (Dunaújváros) és Irimiás Nikolasz (Honvéd) 1 – 1   (egy-egy) soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki  mérkőzésre szóló eltiltás.

Demeter Alexandra (Metis Női FC) és Schwendtner Dominika   (Mosonmagyaróvár) 1 – 1   (egy-egy) soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki  mérkőzésre szóló eltiltás.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés

Fehérvár 30, Putnok 12, Tiszaújváros 10 és Szolnok 12,5  ezer forint.   

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elhárult minden akadály.

Múlt héten még bizonytalan volt, de mára már biztos, Baráth Botond visszatért Kispestre.

Noha nem lesz a csapat tagja, de a válogatott meccs szempontjából elengedhetetlen, hogy formában maradjon.

Amíg nem volt biztos a sorsa így nyilatkozott:

„A Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőig mindenképpen edzésben akarok maradni, hogy ha meghívót kapok, akkor megfelelő állapotban érkezzek, ne az legyen, hogy le vagyok lakva, s nem tudok teljesíteni. Kértem a Kansast és az amerikai szövetséget, hogy a Honvéddal készülhessek, és amennyiben minden akadály elhárul, akkor a korábbi társakkal együtt gyakorolhatok”

Az MLS-ben véget ért az alapszakasz, így nem lett volna hol készülnie a védőnek. Mostanra viszont minden adminisztratív akadály elhárult, így csatlakozhatott egykori csapatához, hogy fel tudjon készülni a sorsdöntő, november 19-én sorra kerülő Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az óbudaiak tapadnának a listavezetőre.

Óbudára utaznak a pápaiak, jelenleg 2 pont a különbség a tabellán a két gárda között.
 
Kemenes Szabolcs csapata két vereség után ismét nyerni tudott a Sárvár ellen és megint kapaszkodik a Limperger által vezetett Érdre. Számos NB I-es tapasztalattal rendelkező játékost tudhatnak a keretükben, mint például Czitkovics Péter vagy Rajczi Péter. A vendégek is abszolút élcsapatnak számítanak, csak 3 pontra vannak lemaradva az első helyről. Legutóbb a Bicske ellen szenvedtek vereséget hazai pályán, így most a közvetlen riválisuk ellen javítanának.
 
Lengyel Ferenc így nyilatkozott az előttük álló feladatról:
 
,,Idegenben eddig jobban ment, ebben bízom most is. Legalább egy pontért utazunk Budapestre, ehhez pedig az kell, hogy zártan védekezzünk, minőségi ellentámadásokat vezessünk, a meghatározó játékosaikat pedig kettőzötten őrizzük. Nem minket nyom az esélyesség terhe, ha a védekezést és a kontrákat meg tudjuk oldani, akár nyerhetünk is."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Svéd csapatnál készül a válogatott kapus.

Bogdán Ádám jelenleg szabadon igazolható. A kapus a svéd AIK együttesénél készül, erről már az nb1.hu-n is olvashattak. Bogdán a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta, korábban NB I-es csapatok is megkeresték, de úgy döntött, hogy külföldön szeretne még szerepelni. A hálóőr köszönetet mondott a Vasasnak és a III. Kerület együttesének, hiszen mindkét gárdánál lehetőséget kapott arra, hogy az edzéseken szerepeljen. 

Bogdán azt is elárulta, hogy örült volna, ha a skót Hibernian csapatánál maradhatott volna, ám az edző egy másik kapus mellett tette le a voksát. Hozzátette, olyan helyre szeretne kerülni, ahol jól érzi magát, nem csak a csapatban, hanem a városban is. Ennek a két kritériumnak megfelel az AIK együttese.

A magyar válogatott labdarúgó elárulta, a stockholmi egyletnek van egy tehetséges cerberusa, akit nem elképzelhetetlen, hogy eladnak, és a helyét vehetné át. Élvezi az edzéseket az AIK-nál, jó munka zajlik a klubnál. Magas szinten tud készülni, amiből profitálhat. 

A svéd alakulat elöljárói arra is kíváncsiak voltak, hogy az elmúlt időszakban miért nem játszott és milyen állapotban van, valamint hogyan megy neki a beilleszkedés. Ezekre is választ kaphatnak a vezetők Bogdán ottléte alatt. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy Lázár Bence mezre lehet licitálni.

A gyirmótiak mellett a nyíregyháziak is jótékonykodnak, egy leukémiás kisfiút segítenek.
 
Máté 7. osztályos egri legény, 2 éves korában diagnosztizálták leukémiával és utolsó lehetősége egy külföldi gyógykezelés. A családja azonban nem tudja egyedül finanszírozni a kúrát, így segítséget kérnek. Több egri civil szervezet és intézmény mellett a Soha ne add fel Lázár Bence Emlékalapítvány is csatlakozott a segítségnyújtáshoz. Licitre bocsátottak egy Szpari mezt, melyet egykoron Lázár Bence viselt Nyíregyházán és amelyet a nyíregyházi labdarúgók írtak alá. A licitből befolyt összegen felül, további 300 000 forintot ajánlott fel az alapítvány Máté családja számára.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jövőre adják át a létesítményt.

Köztudott, hogy a Honvéd jelenleg albérletben játssza a hazai mérkőzéseit, Giuseppe Sannino legénysége a Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja az ellenfeleket. A kispestiek otthona, a Bozsik Stadion műszaki átadására jövő nyáron kerül sor a tervek szerint. Az elmúlt napokban nagy aggodalom volt a kispesti drukkerek körében, hiszen attól tartottak, hogy a polgármester leállíthatja az építkezést. Emiatt Gács Pál cégvezető levelet írt Gajda Péternek, amiben leírta a szurkolók aggodalmait. A polgármester válaszára nem kellett sokat várni. Gajda a levelében tiszta vizet öntött a pohárba, és kijelentette, támogatja a beruhazását, mivel épp itt az ideje, hogy a csapat méltó otthonra találjon. 

Mi lesz a felújítás alatt álló Bozsik József Stadion sorsa? – NB1.hu

 

Honlapunk egyik olvasója új képeket küldött az arénáról, amelyeket ezúton is szeretnénk megköszönni! 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC