nb1.hu

Budapesten folytatja pályafutását.

Mint arról az nb1.hu is beszámolt, Rajczi Péter a korábbi információk ellenére nem hosszabbította meg szerződését, így távozott a Kaposvári Rákóczitól. Kiderült, valóban az NB III-ban szereplő III. Kerületnél folytatja pályafutását.

Íme, az óbudaiak közleménye:

"Rajczi Péter a III. kerületi TVE játékosa!

 

Nagyon nagy tapasztalattal rendelkező, tökéletes fizikális állapotban lévő játékos csatlakozott hozzánk. Péter az elmúlt két évben kétszer jutott fel csapatával, így mondhatjuk igazi nyerő típusú játékos. Nagyon örülünk, hogy minket választott” – nyilatkozta Szabó Bence

Sok sikert Rajkó óbudai kék-fehér színekben!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két nagynevű kieső rangadójával kezdődik a Bundesliga 2.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
20.30: 
VfB Stuttgart–Hannover (Tv: Sport2)

TOPKLUBOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Szombat, 1.30: 
Nemzetközi Bajnokok Kupája, Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

 

Az Érd közleménye:

 

"Immár hivatalos, hogy a Mol Fehérvár FC-től érkező Balogh Ádám, illetve az FTC-nél nevelkedő Csala Dávid is az Érdi VSE-ben folytatja pályafutását. Az elmúlt hetekben Balogh Ádám és Csala Dávid is Limperger Zsolt irányítása alatt dolgozott, mindketten lehetőséget kaptak a Nimród FC elleni felkészülési mérkőzésen, míg Balogh a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Ceglédi VSE ellen is pályára lépett.

 

Balogh Ádám utánpótláskorú játékosként Alsónémediben, a Goldballnál, az Airnergynél, Soroksáron, Vecsésen, illetve legutóbb Székesfehérváron, a Mol Fehérvár FC-nél is megfordult. A 18 éves támadó a Fejér megyeieknél a harmadosztályban is bemutatkozhatott. Csala Dávid pályafutását a Ferencvárosi TC-nél kezdte, amelynél 2004 óta nevelkedett, s 2006 óta igazolt játékosa volt a népligetieknek, ez alatt megjárta a különböző korosztályokat, ám súlyos sérülés miatt több szezont is ki kellett hagynia. Azonban a nyári alapozás során a 19 éves középpályás képességeivel meggyőzte Limperger Zsoltot, s az Érdi VSE-nél folytatja pályafutását. A két fiatal leigazolásával az Érdi VSE folytatja a megkezdett munkát, s minél több fiatal játékost szeretne beépíteni a csapatba, így például az ifi csapatból felkerülő Nagy Richárd is az NB III-as csapattal fog készülni a szezon során.

 

Ádám, Dávid üdvözlünk titeket az Érdi VSE-ben! Sérülésmentes, sikeres pályafutást kívánunk!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Komoly pótlásról is gondoskodtak Lipcseiék.

 

A Soroksár bejelentése:

 

"Edzőtáborból hazaérkezve újra itthon készül NB2-es felnőtt labdarúgó csapatunk. A keret már-már végleges, így folytatjuk új játékosaink bemutatását.

 

Kapusposztra Abu Attila, Vácról és Varga Ádám, a Ferencvárosból érkezett. Mindkét játékos szerephez jutott már a felkészülési mérkőzéseken és elmondható, hogy komoly harc várható közöttük a csapatba kerülésért. A védelem megerősítésére érkezett Pászka Lóránd és Takács Zsombor. Az erdélyi származású Pászka Szegedről érkezett a Haraszti útra és a bal oldali védekezésünk megoldásában lesz a csapat segítségére. Takács a Ferencvárostól kölcsönbe érkezett a 23. kerületbe. A mindössze 19 éves belső védőre nem vár könnyű feladat, hisz a rutinos Dvorschákot kell pótolnia.

 

Játékosaink szerepléséhez sok sikert kívánunk!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Voltak ám bőven izgalmak és fordulatok.

FTC–Budaörsi SC 5-5
FTC:
Gróf – Botka, Frimpong, Leandro, Heister – Sigér, Csonka – Varga, Bőle, Isael – Sihnevich. Csereként beállt: Szerető, Priskin, Silye, Spirovski, Wilmots, Szécsi
Gólszerzők:  Sihnevich, Varga, Szerető, Frimpong, Priskin

Csütörtök délelőtt a Budaörs ellen játszottu felkészülési mérkőzést az FTC.

 

A Valletta elleni 3-1-es győzelem után az FTC az NB II tavalyi ötödik helyezettjével, a Budaörssel játszott edzőmeccset csütörtök délelőtt. Azok kaptak lehetőséget a Fradiban, akik szerda este keveset, vagy egyáltalán nem játszottak.

 

Ahogya Fradi eddigi edzőmeccsein, most is háromszor harminc percet játszottak. Az első fél óra meglehetősen eseménydúsan, gólokkal telítve és a Fradi részéről szervezetlenül telt. Tizenöt perc után már három góllal vezettek a vendégek, azaz Bognár György játékosai. A budaörsi támadók több esetben egy az egyben vezethették a labdát Gróf Dávidra, aki nem tudta az összes kapujára tartó lövést hárítani (0-3). Mikalai Sihnevich szerezte az első Fradi-gólt húsz perc után, amire egyből tudott válaszolni a vendég gárda (1-4). A budaörsi Pethő Bence ekkor már három gólt jegyzett. Egy szép és összeszedett támadás után Szerető Krisztofer hozta kihagyhatatlan helyzetbe Varga Rolandot (2-4).

A második játékrész sokkal koncentráltabban kezdődött a Ferencváros részéről. Jobban zárt a védelmük, és nem hagyták kilépni a Budaörs csatárait. Több ziccert is kialakítottak, a kapufát háromszor is eltalálták, végül két gól született az akcióikból: először Szerető Krisztofer passzolt az üres kapuba Priskin Tamás önzetlen passza után, majd egy sarokrúgást követően Abraham Frimpong fejelt a hálóba. (4-4)

 

Bajnokok Ligája: tarolt a Fradi meccse a tévében – NB1.hu

Nagyon sokan támadják azzal a magyar focit, hogy bizonyos stadionokban, egyes mérkőzéseken, kevesen vannak kint a létesítményekben. 

 

Sikerült felállnia a Fradinak a háromgólos hátrányból, és jól is kezdte a harmadik periódust. Három perc sem telt el, mikor egy pontos kiugratás után Priskin egyedül rávezethette a vendég kapusra, és begurította az ötödiket (5-4). Habár a rengeteg kapuralövésük mellett csupán egy helyzetet engedtek az ellenfélnek ebben a játékrészben, a becserélt Szécsi Gergő tehetetlen volt ennél az esetnél, és végül 5-5 lett a vége.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Necces lenne ekkora stadionokat építeni.

Nagyon sokan támadják azzal a magyar focit, hogy bizonyos stadionokban, egyes mérkőzéseken, kevesen vannak kint a létesítményekben. Az ítéletet mondók viszont nem veszik figyelembe Magyarország és az adott települések lélekszámait, ezért hibás megközelítés, amikor azt mondják, Angliában, Németországban, Spanyolországban és Olaszországban mennyien vannak a meccseken. Mert az említett országokban jóval, de jóval többen laknak, mint nálunk. Nemcsak országos, hanem településekre  lebontott értelmezésben is….

 

Ezért szerencsésebb lenne a lélekszámok alapján arányaiban vizsgálni a nézettségeket.

 

Azokat a nézettségeket, melyekbe az nb1.hu véleménye szerint televíziós-közvetítések (honlapok, újságok látogatottságai) is beleszámítanak.

 

A tévé azért is fontos, mert az Origo arról adott hírt, hogy a Fradi-Vallettát tegnap majd' 400 ezren végignézték, míg legalább 1 millióan majdnem 1 percre odakapcsoltak a közvetítésre…

 

Valljuk be: 1 milliós, de még 400 ezres stadionokat is necces lenne építeni…

 

Fradi: 10 gólos meccs Bognár Györgyék ellen – NB1.hu

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Traoré és a címerügy is terítéken volt.

Február elsején, a Vidi ellen lesz majd a felújított Szusza Ferenc Stadionban majd az első mérkőzés a tervek szerint. Berta Csaba ügyvezető az Újpest mai sajtótájékoztatóján leszögezte, nem kockáztatják majd az új gyepszőnyeg minőségét, ha úgy alakul. Szintén bejelentésre került, hogy 3 év szünet után ismét Pumában lépnek majd pályára majd a lila-fehérek, továbbá a hazai mérkőzéseiken olyan labdákkal játszanak majd, mint a spanyol élvonalban.

 

 

TOVÁBBI TÉMAKÖRÖK
CÉLKITŰZÉS
Berta és a jelenlévők is leszögezték, cél, mint mindig, a nemzetközi porondra való kijutás. Az ügyvezető elmondta, évek óta 4-5 klub versenyez ezekért a helyezésekért, volt már, hogy elérték a célt, de az előző szezonban például nem. Az nb1.hu azon kérdésére, hogy mikortól szólhat bele az Újpest az FTC és a Vidi versenyfutásába, Berta leszögezte, a pályán a legkisebb a különbség, már volt rá példa, hogy legyőzték a két gárdát vagy szoros, jó meccseket játszottak ellenük, de a stabilitás szempontjából elengedhetetlen, hogy folyamatosan jó teljesítményt nyújtsanak, a többi csapat ellen is.

 

 

LACINA TRAORÉ
Tárgyalnak egy klubbal az átigazolásáról, annak örülnének a legjobban a lilák, ha klasszikus megoldás szerint távozna a játékos. Berta leszögezte, jogi harc dúl, nem egy ilyen eset van a világ futballjában és a szabályok a játékosokat segítik.

 

 

CÍMERÜGY
A legutóbbi bejelentések óta nem történt változás. Várják az Újpest FC-nél, hogy a csapat másik tulajdonosa, az UTE megtartsa közgyűlését és az ezen történt fejleményekről tájékoztatást adjon.

 

 

TOVÁBBI ERŐSÍTÉSEK
Víg Péter edző elmondta (Nebojsa Vignjevics vezetőedző betegség miatt nem tudott megjelenni), tervezik, hogy Koszta Márk mellé még támadót igazoljanak. Vannak próbajátékosaik és még várnak is érkezőket.

LITAUSZKI RÓBERT
„Most ismerkedünk mi is a mezzel, vártuk, hogy megkapjuk őket. Szerencsére közeledik a bajnoki rajt. Itthon készültünk, de megfelelő körülmények között. Az edzőmeccseken fejlődtünk, a csapat magja adott, de azokat a hibákat ki kell küszöbölni, amik miatt nem jutottunk ki a nemzetközi porondra.”

 

BANAI DÁVID
Ma vettük fel először az új mezt, az edzésmezek és a többi kiegészítő hamarosan megérkezik. Itthon készültünk, de minden feltétel adott volt a jó munkához. Már frissítünk, csak egy edzőmeccs vár még ránk, így nyugodtan kijelenthetem, tényleg mindenki várja már a rajtot.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyilvános a legújabb rangsor.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban az E-csoportot vezető magyar válogatott nem játszott mérkőzést az előző világranglista (június 14.) óta, így továbbra is 1442 pontja van, s három helyet visszacsúszva a 45. helyen áll.

 

A mieink csoportjában lévő Horvátország a 7., Wales a 24., Szlovákia a 31., Azerbajdzsán a 109. helyen áll.

 

A következő világranglistát szeptember 19-én ismerteti a FIFA.

 

FIFA-VILÁGRANGLISTA (JÚLIUS 25.)

1. ( 1.) Belgium 1746 pont

2. ( 3.) Brazília 1726

3. ( 2.) Franciaország 1718

4. ( 4.) Anglia 1652

5. ( 8.) Uruguay 1637

6. ( 5.) Portugália 1631

7. ( 6.) Horvátország 1625

8. (13.) Kolumbia 1622

9. ( 7.) Spanyolország 1617

10. (11.) Argentína 1610

11. ( 9.) Svájc 1605

12. (18.) Mexikó 1604

13. (10.) Dánia 1589

14. (16.) Chile 1583

15. (11.) Németország 1582

16. (14.) Olaszország 1569

16. (14.) Hollandia 1569

18. (17.) Svédország 1558

19. (21.) Peru 1552

20. (19.) Lengyelország 1550

20. (22.) Szenegál 1550

22. (30.) Egyesült Államok 1548

23. (20.) Irán 1518

24. (23.) Wales 1514

25. (24.) Ukrajna 1513

26. (33.) Venezuela 1505

27. (26.) Ausztria 1498

28. (27.) Románia 1497

29. (25) Tunézia 1496

29 (28.) Észak-Írország 1496

31. (30.) Szlovákia 1491

32. (32.) Írország 1489

33. (45.) Nigéria 1481

33. (28.) Japán 1496

35. (34.) Szerbia 1477

36. (35.) Izland 1473

37. (37.) Dél-Korea 1467

37. (37.) Törökország 1467

39. (36.) Paraguay 1464

40. (68.) Algéria 1463

41. (47.) Marokkó 1461

42. (39.) Bosznia-Hercegovina 1453

43. (41.) Csehország 1448

44. (39.) Costa Rica 1445

45. (42.) MAGYARORSZÁG 1442

46. (43.) Ausztrália 1436

46. (43.) Oroszország 1436

48. (45.) Skócia 1433

49. (58.) Egyiptom 1431

50. (47.) Norvégia 1429

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fontos dolgot ismert el a középpályás.

Federico Moretti, a 30 esztendős középső középpályás Giuseppe Sannino mester kérésére került a Honvédhoz, a szakvezető korábban már dolgozott együtt a játékossal. Moretti a Sampdoriában és a Parmában nevelkedett, összesen 217 Serie B-s mérkőzésen lépett pályára, ezeken 14 gólt szerzett és 9 gólpasszt adott.

A talján játékos először szólalt meg Magyarországra érkezése óta, méghozzá a kispestiek honlapjának.

 

 

LANZAFAME SZAVAI
"Nagyon izgatott vagyok, hiszen először szerepelek majd légiósként, és boldog vagyok, mert remek lehetőség számomra, hogy a Honvéd játékosa lehetek, megtiszteltetés, hogy egy ilyen jelentős klubban futballozhatok. Körbejártam az akadémiát, még Olaszországban se nagyon látni központokat, Budapest pedig egy fantasztikus város, még annál is szebb, mint ahogy leírták, szóval boldog vagyok, hogy itt lehetek. Természetes, hogy a Honvéd múltjáról mindenki tud valamennyit, akkor is, ha nem olasz klubról van szó. Ráadásul korábban és most is beszéltem Davide Lanzafaméval, aki szuperlatívuszokban beszélt a klubról, a csapatról, és a városról, ezek pedig fontos összetevők egy labdarúgó számára, amikor új együttest választ magának."

 

CÉLKITÚZÉS(EK)
"A lehető legjobb eredményt szeretném elérni a csapattal. Egyéni célokat nem szeretnék megfogalmazni, nekem ugyanis a csapat számít csak. Jól ismerem azt a játékot, amit a vezetőedző szeretne viszontlátni az együttestől, bízom benne, hogy a tudásommal hasznára lehetek a csapatnak. Van még némi lemaradásom, a célom azonban, hogy gyorsan utolérjem magam és segítsem a Honvédot!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

19 éve voltak a csúcson.

2000-ben még Dunaújváros FC néven volt magyar bajnok a csapat, az újvárosiakat irányította Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány is, de a keretben a játékosok közül is sokan voltak a nemzeti csapat tagjai.
 

Azóta sok minden történt, leginkább negatív dolgok, a dunaújvárosi csapat most ugye az NB III-ban szerepel, Lőrincz Emil vezetőedző irányításával.
 

Az újvárosi foci messze van régi fényétől, ám a felújított stadion szinte minden szegmensben felveszi a versenyt az új arénákkal.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sok változás volt Tiszakécskén.

Rengeteg változás történt az elmúlt időszakban Tiszakécskén, íme, Simon Antal vezetőedző összefoglalója, amit a klub honlapjának mondott el.
 
FELKÉSZÜLÉS – JÁTÉKOSKERET
"A felkészülés utolsó két hetébe léptünk, ami már a finomítás időszaka. Az elmúlt négy hétben komoly munkát végeztünk. Az edzőtáborban is minden megfelelően alakult, egy edzőmérkőzés maradt el, amikor ellenfelünk nem tudott kiállni. Ezzel azonban nagy probléma nem volt, hiszen tudtunk kint három felkészülési meccset játszani. Kiváló pályákon edzhettünk, s a játékosok a szállásunk wellness részlegén is regenerálódhattak. Nagyon sok új játékos érkezett a kerethez, fontos volt, hogy mindenki sikeresen beilleszkedjen. Tíz új labdarúgó érkezett a távozók helyére, ami azt jelenti, hogy a csapat negyven százaléka kicserélődött. Arra ezúttal is odafigyeltünk a vezetőkkel, hogy olyan labdarúgók érkezzenek, akik az itteni szellemiséget, mentalitást maximálisan képviselni tudják. Akadt olyan labdarúgó, aki szerepelt nálunk próbajátékon, de jelezte, hogy nem érzi itt jól magát, nem neki való a kisvárosi vidéki környezet. Ő egy pesti fiatalember volt, aki teljesen más közegben nőtt fel. A felkészülésünk első három hetében Tiszakécskén edzettünk. Több labdarúgót is megnéztünk, akik közül ma már többen a klub igazolt játékosai. Örömmel számolhatok be arról, hogy több labdarúgónk is felépült azok közül, akik még az előző szezon végén sérültek voltak."
 
KEZDŐCSAPAT
"Úgy gondolom, hogy a gerinc már megvan. Szerencsére az új játékosokkal is olyan labdarúgók érkeztek hozzánk pl. Preklet, Fabio vagy Zádori, illetve a már említett fiatalszabályban érintettek, akik minőségileg is tudnak hozzátenni. Emellett Kovács vagy Giuliano rutinos NB II-es labdarúgók, akik szintén erősítést jelentenek. Minden poszton van már két egyforma tudású játékosunk. Ennek köszönhetően egy egészséges versenyhelyzet alakult ki a keretben."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Minden költséget állnak a taljánok.

ÍME, AZ ETO KÖZLEMÉNYE:
 
"Remek lehetőség kínálkozott csapatunk előtt, a 110 éves múltra visszatekintő AC Pisa 1909 meghívására Olaszországban, Storoban lépünk pályára a bajnoki rajt főpróbájaként. A hazai csapat az ETO minden költségét állja, így kár lett volna kihagyni ezt a jó lehetőséget.
 
Természetesen a szombati, Veszprém elleni mérkőzést is megtartjuk, ezen a meccsen azok a játékosok lépnek majd pályára, akik nem kerültek be az olasz utazókeretbe, mellettük U19-es játékosok kapnak még lehetőséget. A mérkőzést a center pályán vagy az M1 edzőpályán tartjuk, a belépés ingyenes!
 
Az Olaszországba utazó keret és stáb szombaton reggel indul útnak a trentoi szállás felé. Vasárnap 18 órakor kezdődik a mérkőzés az AC Pisa 1909 ellen Storoban, hétfőn pedig regeneráló edzés után, délután indul haza a csapat."
 
TÖRTÉNELEM
Associazione Calcio Pisa 1909 (korábban Pisa Calcio) egy olasz labdarúgó klub Pisában, Toszkánában. A klubot 1909-ben alapították Pisa SC néven, majd 1994-ben Pisa Calcio néven újraalakult a csapat, a hatodosztályban kezdve szereplését. Jelenlegi nevét 2009 óta használja. Kétszer nyerte meg a Mitropa kupát 1986-ban és 1988-ban. Haza mérkőzéseit a Arena Garibaldi – Stadio Romeo Anconetani stadionban játssza, a pálya a klub 80-as évekbeli korábbi elnökéről, Romeo Anconetaniról kapta a nevét. 2008-ban elbukták az osztályozót az US Lecce ellen, így nem tudtak feljutni a Seria A-ba. Legutóbb a Seria C A-csoportjának a 3. helyén végzett a gárda, a Play Offs egyik döntőjében túljutott a Triestina gárdáján.
 
MAGYAROK A PISA CSAPATÁBAN
Ging József az 1910-es és 1920-as években játszott Olaszországban, többek közt az AC Pisában, visszavonulása után többször edzője is volt a klubnak. Rajczi Péter a 2007-08-as szezonban szerepelt az akkor másodosztályú csapatban, a 2015-16-os szezonban az Atalanta BC kölcsönjátékosaként Forgács Dávid szerepelt a csapatban.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Osztrák gárda ellen zárják a felkészülést.

Credobus Mosonmagyaróvár – FK Raca 4-0 (2-0)
Felkészülési mérkőzés, Wittmann Antal Park, Mosonmagyaróvár
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich (60. Boros) – Bohner, Vadász (46. Bakos), Debreceni, Farkas N., Czár (60. Dobrovolszki), Darázs, Mundi, Laki (60.Szalka), Jasarevic (60. Tamás), Hamar Á. (60. Szegi). Vezetőedző: Király József
Gólszerzők: 18. Farkas Norbert, 28., 59. Hamar Ádám,70. Szalka Dominik
 
A Credobus Mosonmagyaróvár utolsó előtti felkészülési mérkőzésén a szlovák FK Raca gárdáját fogadta a Wittmann Antal Parkban. A récseiek az előző szezonban a szlovák harmadosztályban ezüstérmesként zártak. A 18. percben Czár Richárd jobb oldali szöglete után Farkas Norbert fejelt remekül a hálóba (1-0). Tíz perccel később már kettő volt az óváriak előnye. Hamar Ádám 19 méterről védhetetlenül tekert a kapu bal oldalába. Király József együttese sok helyzetet dolgozott ki az egész mérkőzésen, a szünetben 2-0-ára vezetett a Credobus Mosonmagyaróvár.
 
A harmadik hazai találatot az első két gól szerzője hozta össze. A 60. percben Farkas ívelt középre a bal szélről, Hamar pedig szépen csúsztatott a szlovák kapuba. A 70. percben a csereként beálló és jól is játszó Szalka Dominik öt méterről szerzett gólt, beállítva ezzel a 4-0-s végeredményt. A Credobus Mosonmagyaróvár hazai pályán megint négy gólt szerzett, éppen úgy, ahogy egy hete az Inter Bratislava (4-1) ellen, és ezzel továbbra is veretlen a felkészülési időszakban. Az óvári csapat utolsó edzőmeccsét szombaton 11 órakor játssza. Laki Balázsék az Admira második csapatát fogadják a Wittmann Antal Parkban.
 
Király József, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Az első 15-20 percben egy picit tompább volt a csapat, de gyorsan átestünk a holtponton. Szép támadásokat vezettünk, amelyekből látványos gólokat szereztünk. A hozzáállással és az eredménnyel is elégedett vagyok, bár volt pár olyan dolog, amin a jövő heti bajnoki rajtig mindenképpen javítanunk kell.”
 
Horváth Péter
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Brutálisan jó csatártól retteghetnek a debreceniek.

Este 21 órakor lép pályára a Loki a Torino elleni El-selejtező mérkőzésen. A debreceniek mellett természetesen a pályaválasztó is megtartotta a mérkőzés előtti, kötelező sajtótájékoztatóját.

 

Walter Mazzarri vezetőedző elmondta, előnyt jelenthet a Loki számára, hogy már másfél hónapja edzésben van, továbbá az is, hogy már ment egy kört az Európa-ligában, azaz már vannak tétmeccsek a játékosaik lábaiban. A Lokiról elmondta még, az egyik legjobb magyar csapat, nemrég még a BL-ben szerepelt és nagyon sok tehetséges, szép jövő előtt álló fiatalja van.

 

Saját csapatáról azt állította, hogy érkeztek fiatalok a gárdához, a nyári feladataik miatt nem tudtak kellőképpen belenyúlni a játékoskeretükbe.

 

Torino-Loki: a DVSC csapatkapitány beszólt a körülményekre – NB1.hu

 

 

A meccsről elmondta, ameddig erejük lesz, addig dominálniuk kell, minél többet kell, hogy náluk legyen a labda. Külön hangsúlyozta, hogy a Loki gyors játékosaira és így a kontráikra is kiemelten kell figyelniük.

 

A Torino egyébként kiemelkedően legjobb játékosa Andrea Belotti. A Palermóban 2 év alatt 62 meccsen 16 gólt szerzett, a Torinóban, 2015 óta, 101 bajnokin 48-szor volt eredményes. Az olasz válogatottban 9 mérkőzésen eddig négyszer volt eredményes.

 

Nem bánnánk, ha az Európa-ligában nem most, hanem mondjuk inkább jövőre kezdené meg a termelést.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sok debreceni fiatal élete meccsét játszhatja.

A Giuseppe Moccagatta stadionban, Alessandriában fogadja ma este a Torino a Lokit az Európa-ligában. Ugye a pályaválasztó eredetileg nem indult volna a sorozatban, abban a létesítményben meg, melyben a mérkőzéseit szokta játszani, rendezvény van.

 

Európa-liga: Torino-edző és a Loki erősségei – NB1.hu

A debreceniek mellett természetesen a pályaválasztó is megtartotta a mérkőzés előtti, kötelező sajtótájékoztatóját.

 

Tegnap, a mérkőzés előtt a Loki megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját, az összejövetelen Herczeg András, a Loki szakvezetője szakmai dolgokat helyezett előtérbe:

 

„Nagyon nagy dolog, hogy ide eljutottunk. Tiszteljük a Torinót, nagy klubnak tartjuk. A mi csapatunk viszont nagyon tehetséges játékosokból áll. Ígérhetem, mindent megteszünk azért, hogy legjobb teljesítményünket nyújtsuk, mert a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni. Nagyon sok játékosunk az előző körben játszott először nemzetközi tétmeccset, most viszont egy kiemelt csapat ellen bizonyíthatnak. Megvan a stratégiánk a védekezésre és a támadásokra is, de az ellenféltőél is függ, hogy mit tudunk megvalósítani.”

 

Tőzsér Dániel, a Loki csapatkapitánya viszont nem hagyta szó nélkül a körülményeket. Őszintén elmondta a véleményét, és azt kell mondanunk, vagyis írnunk, a létesítményről eddig látott felvételek alapján teljesen igaza van:

 

„Nagyon nagy lehetőség ez számunkra. Viszont mellbevágóak a körülmények, nem méltóak az Európa-ligához. A Torino is ilyen körülmények között játszik, de furcsa, hogy ilyen pályán, ilyen stadionban kell ezt megtenni. Felkészültünk a Torinóból, amennyire lehet. Tiszteljük a csapatot, de a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni.”

 

A mérkőzésen összesen 350 Loki szurkoló lehet ott, a stadionban felszerelésre került még 2000 szék, így összesen 6000 fanatikus lehet a találkozón, mely 21 órakor kezdődik.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szép gólok és furcsa találat is volt a BL-meccsen.

EMLÉKEZTETŐ
Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés
Ferencváros–Valletta FC 3-1 (2-0)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko – Zubkov, Skvarka (Sigér, 82.), Tokmac (Bőle Lukács 66.) – Lanzafame (Sihnevich, 66.). Vezetőedző: Sergei Rebrov
Valletta: Bonello – Zerafa, J. Borg, S. Borg, Pena Beltre – Pulis (Dimech, 56.) – R. Muscat, Packer (Messias, 70.), Tulimieri, Nwoko (Piciollo, 82.) – Fontanella. Vezetőedző: Darren Abdilla
Sárga lap: J. Borg (15.), Pulis (35.), Tulimeri (38.), Zerafa (52.)
Kiállítáva: S. Borg (90+4.)
Gólszerzők: Dvali (19.), Lanzafame (36., 59. – az első 11-esből), illetve Messias (85.)
 

BL: Rebrov-Lanzafame: sztároltatás és megkegyelmezés a máltaiak ellen – NB1.hu

 

 

 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar bajnokcsapat mestere elmondta, mi volt a gond a hajrában.

Jó helyzetből várhatja a Valletta elleni párharc visszavágóját a Fradi. A zöld-fehérek a csata első felvonását 3-1-re nyerték meg. A mérkőzés egyik hőse Davide Lanzafame volt, az olasz labdarúgó két góllal vétette észre magát. Lanzafame kicsit bosszankodott a bekapott gól miatt, ennek ellenére az optimizmusa töretlen maradt. 

 

"Sajnos a végén kaptunk egy gólt, így nem ez a legjobb eredmény, de bizakodva várhatjuk a visszavágót. Ilyen atmoszférában játszani mindig öröm, szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak" – nyilatkozta a duplázó légiós az M4 Sportnak.

 

Lanzafame elárulta, mindig kielemzik, hogy a büntetőknél merre mozdul a rivális kapusa, ám ezúttal úgy döntött, hogy a másik irányba lövi a labdát. 

 

Az FTC mestere szerint a meccs végén kicsit elkészültek a játékosai az erejükkel, ezzel magyarázható a bosszantó gól, amit a máltaiak szereztek a hajrában. Az ukrán szakember arra is rávilágított, hogy a párharc második felvonását már okosabban várhatják. 

 

"A meccs végén az volt a probléma, hogy elkezdtünk fáradni. Hasonló játékra számítottunk az ellenféltől. Több információval rendelkezünk, így jobban készülhetünk a visszavágóra. Hasonló volt a forgatókönyv a Ludogorec elleni párharc során is. Nyilván nem örülök a kapott gólnak, de ez a futballnak a legmagasabb szintje, így ez benne van" – mutatott rá Rebrov, aki a helyzetkihasználással sem volt teljesen elégedett. Úgy gondolja, több gólt is lőhettek volna a játékosai. 

 

A visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik meg.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dibusz bravúrja és csúnya ütés zárta a meccset!

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
FTC – Valletta 3-0 (2-0)
Budapest, Groupama Arena, 18 603 néző
v.:
Petrescu (román)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko, Skvarka (Sigér, 82.) – Zubkov, Lanzafame (Szihnyevics, 66.), Tokmac (Bőle, 66.).
Valletta: Bonello – Zerafa, J. Borg, S. Borg, Pena Beltre – Pulis (Dimech, 57.) – R. Muscat, Packer (Messias, 70.), Tulimieri, Nwoko (Piciollo, 82.) – Fontanella.
gól: Bonello (19., öngól), Lanzafame (36., 59., az elsőt 11-esből), illetve Messias (85.)
sárga lap: J. Borg (15.), Pulis (35.), Tulimieri (38.), Zerafa (52.)

piros lap: Borg (90+4.)

 

Szerhij Rebrov előre megmondta!

 

Az FTC mestere már a mérkőzést tegnap felvezető sajtótájékoztatón elárulta, más összeállításban játszanak majd a máltai csapat ellen, mint a legutóbb a Ludogorec elleni mérkőzéseken. Legfontosabb érvnek azt hozta fel, hogy a mostani ellenfelük más játékot játszik, mint a bolgárok.

 

 

A legfontosabb változtatás Davide Lanzafame kezdőcsapatba történő jelölése volt, mert két góllal és remek játékkal hálálta meg a bizalmat.

 

 

Amúgy a Valletta nem kezdett ijedt kisnyusziként, sőt, az első-két, viszont eléggé halvány próbálkozás is a játékosaihoz fűződik. Ez az állapot azonban nem tartott túl sokáig, egyre jobban kidomborodott a hazai pályán játszó Ferencváros nagyobb tudása.

 

A 19. percben meg is szerezte a vezetést az FTC, nem mindennapi góllal. Skvarka adott be balról szögletet, a labdát Dvali az ötös közelében megcsúsztatta, mely a rosszul kimozduló kapus fejéről pattant a kapuba. Az UEFA hivatalosan a Fradi játékosának adta a találatot, de az emlékezetekben és a neten majd, mint a máltai kapus öngólfejese marad majd fent.

 

 

Gól után sem változott nagyon a játék képe, nem volt nagy meglepetés amiatt, hogy tovább nőtt a Ferencváros előnye úgy, hogy a Lanzafame által kiharcolt 11-es maga az érintett értékesítette, méghozzá fölöttébb magabiztosan.

 

Az 59. percben eldőlt a továbbjutás kérdése is, remek hazai akció végén a mezőny legjobbja, Lanzafame lőtt a kivetődő kapus teste fölött a kapuba a jobbösszekötő helyéről 5 méterről, Zubkov átadását követően.

 

Picit később, a kettős csere alkalmával az olasz volt az egyik, aki elhagyta a pályát. Egyrészt Rebrov megtapsoltatta, másrészt azzal is tisztában van, ez a meccs és a párharc már gyakorlatilag megvan, a szezon meg eléggé hosszú még. És ezt akkor is így gondoljuk, ha a végén még szépítettek a vendégek. Mondjuk, Dibusz bravúrja nagyon kellett a legvégén…

 

Legvégén ütésért kapott pirosat a máltai!

 

A visszavágót jövő hét kedden, 20 órától rendezik meg.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC