nb1.hu

Pont kerül Bőle Lukács ügyének a végére.

Honlapunkon is írtunk arról, hogy Bőle Lukácsot több román csapat is megkörnyékezte. A játékosnak a szezon végén lejárt a szerződése a Fradinál, de a zöld-fehéreknek sikerült megtartaniuk a labdarúgót. A bajnoki címből három góllal és hét gólpasszal vette ki a részét Bőle. A szerződéshosszabbításról szóló Fradi-közleményt változtatás nélkül közöljük:
 
"Leandro és Miha Blazic után szombaton újabb játékosunk, Bőle Lukács is meghosszabbította a szerződését. Emellett korábban már bejelentettük Oleksandr Zubkov kölcsönvételét, a szlovák válogatott Michal Skvarka és Szécsi Gergő átigazolását. 
 
Bőle Lukács 2017-ben érkezett az FTC-hez a román első osztályban szereplő CSMS lasi csapatától. Az első Fradiban töltött szezonjának nagy részét sérülés miatt ki kellett hagynia, de 2018-ban megerősödve tért vissza és hamar együttesünk alapemberévé vált. A sikeres, 2018/19-es szezonban 25 bajnoki meccsen lépett pályára és három góllal, valamint hét gólpasszal is segítette csapatunkat a harmincadik bajnoki címhez.
 

null

null

A 28 esztendős, támadó felfogású, ballábas játékos legkedveltebb pozíciója a középpálya bal oldala, de tud játszani középen, illetve a jobb szélen is."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gyors, jól cselező futballistával erősítettek az angyalföldiek.

Mozgalmasan telik a nyár a Vasasnál, az angyalföldi együttes sorra jelenti be az új játékosokat. Ezúttal Tóth Lászlóra csaptak le, a futballista kölcsönbe érkezik a fővárosiakhoz, akiknek vételi opciójuk lesz a labdarúgóra. Íme a Vasas közleménye az újabb átigazolásról:
 
"A 23 éves szélső 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben a Puskás Akadémiában, majd később megfordult a Balmazújváros, a Mezőkövesd és a Szolnok NB II-es felnőttcsapatánál is, a legutóbbi idényt pedig a másodosztályú Kazincbarcikánál töltötte. Új játékosunk az előző szezonokban nemcsak a gólpasszokban jeleskedett, hanem a kapu előtt is feltalálta magát: a 2016/17-es kiírásban 12, a 2017/18-as idényben 13, míg a legutóbbi évadban 8 gólig jutott.
 

“ Tóth László egy gyors, jól cselező labdarúgó, aki már 18 éves korában játszott az NB I-ben. Kiemelkedő rúgótechnikával rendelkezik, ezért is tudott szélső létére az elmúlt 3 évben több mint 30 gólt rúgni az NB II-ben. Sokat látunk benne, ezért opciós szerződéssel vettük kölcsön, ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, akkor hosszú távon lehet értéke a Vasasnak” – mondta Domonyai László klubigazgató az új érkezőről.
 
"Nagyon örültem a Vasas megkeresésének, hiszen egy hatalmas múlttal rendelkező klubról beszélünk, amely úgy vélem, nagyon komoly jövő előtt áll – kezdte honlapunknak Tóth. – Sokáig nem is gondolkodtam a váltáson, egyeztettem Szanyó Károly vezetőedzővel és tetszett az a koncepció, hogy a támadófocit helyezi előtérbe, és az is, hogy bízik a fiatalokban. Sokat beszélt velem a vezetőedző az elmúlt időszakban és végig azt éreztem rajta, hogy nagyon a csapatában akar tudni. Mindenképpen az a célom, hogy a játékommal a feljutáshoz segítsem a Vasast."
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gyorsan befogadták a társai.

Honlapunkon is olvashattak arról, hogy a Fradi újabb kapust szerződtetett: Gróf Dávid után Szécsi Gergő is a bajnokcsapatban folytatja a pályafutását. A Balmazújvárostól érkező futballista az ausztriai edzőtáborban nyújtott teljesítményével tudta meggyőzni a zöld-fehérek szakmai stábját. 
 
"Úgy indultam neki az edzőtábornak, hogy megpróbálom a maximumot nyújtani, hátha sikerül meggyőznöm a Ferencváros szakmai stábját. Boldog vagyok, mert úgy néz ki, sikerült. Nagyszerű érzés volt a csapattal készülni, már csak azért is, mert a Fradiba eljutni önmagában nagyszerű dolog. A többiek gyorsan befogadtak, ezt köszönöm nekik" – osztotta meg a gondolatait Szécsi a FradiMédiának.
 

A 30 éves kapusnak fel kell kötnie a gatyáját, hiszen Dibusz Dénes és Gróf Dávid személyében komoly vetélytársai lesznek az FTC-ben. Ezzel tisztában van Szécsi is, aki így jellemezte a riválisait:
 
"Két nagyszerű kapus, válogatott játékos van előttem, ezzel tisztában vagyok. Csinálom a dolgomat és meglátjuk majd, mit hoz a jövő" – fogalmazott Szécsi, aki az előző szezonban 27 NB II-es meccsen védett a Balmazban. 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

NB I-es rutinnal rendelkező labdarúgót szerződtettek.

Cegléden a kiesés ellenére sem állt meg az élet. A Pest megyei klub nem tudta kiharcolni a bennmaradást az NB II-ben, így a következő szezonban a harmadosztályban indulhat a csapat. Az együttes a héten megkezdte a felkészülést a következő idényre. A keretben komoly változások lesznek, az már eldőlt, hogy Mursits Roland, Farkas András, Oldal Tibor, Varjas Zoltán (vissza Mezőkövesdre kölcsönből), Földi Botond (vissza Mezőkövesdre kölcsönből), Olasz Dénes, Rétyi Tamás és Csirmaz István (vissza Mezőkövesdre kölcsönből) biztosan távozik.
 
Ellenben Makrai László visszatért a csapathoz. A rutinos futballista NB I-es rutinnal is rendelkezik. Edzői karrierjét is tudatosan építgeti, nemrég megszerezte az A-licencet. A transzferről így számolt be a ceglédiek weboldala:
 
"Makrai Lászlót nem kell különösebben bemutatni szurkolóinknak, most két és fél év után visszatér Ceglédre.
 
Makrai 24 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben a Vác színeiben, még a 2006/2007-es szezonban.  A pályafutása nagy részét azonban az NB II-ben töltötte. Megfordult Felcsúton, a BKV-nál, Gyirmóton és Veszprémben, majd onnan került 2013-ban Ceglédre. Nálunk 3 teljes és 2 fél szezont töltött, 2017-ben igazolt át Dabasra, ahol az első szezonban a Dabas FC-nél az NB III-ban kapott lehetőséget, de tavaly átkerült a Dabas-Gyón csapatához, ahol 14 mérkőzésen játszott a megye I. osztályt megnyerő csapatban.
 

null

null

Maki összesen 210 találkozón lépett pályára az NB II-ben, de van 82 NB III-as szereplése is. Csapatunknál tagja volt az NB II-ből kieső, majd az NB III-ban második helyezést elérő csapatnak is. A rutinos játékos korábban csapatkapitánya is volt az együttesnek.
 
A 34 éves középhátvéd nem rég Schőn Lászlóval sikeresen elvégezte az edzőképzés következő szintjét és A licence-es edző lett. Maki nem csak játékosként, hanem másodedzőként is fog dolgozni a csapatnál.
 
Mivel Makrai már 2013 óta Cegléden lakik és az elmúlt két és fél évben is városunkban élt, talán nyugodt szívvel mondhatjuk: Üdv újra itthon Maki!"
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem úgy sikerült a nyaralás, ahogy tervezték.

Az újpesti játékosok is megkezdték a héten a felkészülést a következő szezonra. A lila-fehérek csapatkapitánya, Litauszki Róbert a nyári pihenő alatt Ciprus felé vette az irányt. Sajnos a vakáció nem a tervek szerint alakult, hiszen a rutinos futballista kislánya nagyon lebetegedett. A borzasztó napokról a rutinos védő a lila-fehérek hivatalos weboldalának mesélt.
 

Kisvárda: az Újpest kiszemeltjére csapnak le? – NB1.hu

Klubváltás előtt áll a futballista.

"A családdal elutaztunk Ciprusra, ahol a pihenés végéhez közeledve a kislányom lebetegedett. Először úgy tűnt, hogy egy hasmenéses-hányásos vírust kapott el, de később magas láza is lett pár nap alatt és szegénykémből utána mintha teljesen kiszállt volna az élet hosszú napokon keresztül, így már ott kórházba kerültünk. Kapott gyógyszereket és infúziós kezelést is, mert egyre súlyosabb lett az állapota. Ezután úgy döntöttünk, hogy inkább itthon folytatjuk a kezelést, és a budapesti Szent László Kórház infektológiai osztályán kiderítették az orvosok, hogy rota enkefalitisz vírussal fertőződött, majd ebből következett egy agyvelőgyulladás is. Emiatt elfelejtett beszélni és elvesztette a koordinációs képességét is, nem tudott járni. Rendkívül nehéz napok voltak, rengeteg vizsgálat, vérvétel, agyvíz vétel, altatások, temérdek megpróbáltatás érte a kislányom, 4-5 napig teljesen élettelenül feküdt, nem tudtuk mi lesz ebből az egészből" – nyilatkozta Litauszki, aki hozzátette, kislánya szerencsére teljesen fel fog épülni. A futballista hozzátette, hálával tartoznak a Szent László Kórház orvosainak és nővéreinek, akik meggyógyították a gyermeküket.
 
Litauszki az előző szezonban 2070 percet töltött a pályán az OTP Bank Ligában, a DVSC ellen gólt is szerzett.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kiegyenesedett a kérdőjel.

Az nb1.hu is beszámolt arról a hercehurcáról, ami a MOL Fehérvár FC Európa-liga-selejtezője körül zajlott. A Fejér megyeiek az első körben a montenegrói FK Zeta Golubovci csapatával mérik össze az erejüket. A sorsoláskor úgy tűnt, hogy az első meccset Montenegróban rendezik meg, de az UEFA döntésének értelmében felcserélték a pályaválasztói jogot.
 

Korábbi Premier League-játékossal erősíthet a Vidi – NB1.hu

Korábbi Premier League-játékossal erősíthet a Vidi

Jött az újabb csavar a sztoriban, mivel az FK Zeta Golubovci mégis odahaza szerette volna lejátszani az első meccset. Az Európai Labdarúgó Szövetség elfogadta a montenegróiak kérését, így július 11-én Podgoricában csap össze a két egylet, majd a visszavágót egy hét múlva hazai pályán vívhatják a fehérváriak.
 
Marko Nikolics csapata jelenleg Ausztriában hangol a következő szezonra. 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rutinos hálóőrrel állapodtak meg.

Komoly mozgolódás van az MTK-nál a kapusposzton. Bese Balázs visszatért a Vasastól, emellett a kék-fehéreknél folytatja a pályafutását a rutinos Somodi Bence. Az NB II-re készülő alakulattól távozik Demjén Patrik és Horváth László is. Artem Kicsak klubváltása már korábban eldőlt. Íme az MTK közleménye a keretben történt változásokról:
 
"Ahogyan azt a héten már bejelentettük, kölcsönjátéka után visszatért hozzánk a Vasasból Bese Balázs, akinek a szerződését 2022. június 30-ig meghosszabbítottuk, továbbá ugyanerre a posztra érkezett a rutinos játékos, Somodi Bence is.
 
A 31 éves labdarúgó korábban megfordult Angliában a nagy múltú Blackburnnél, hazánkban a Ferencváros, a Diósgyőr, a Győri ETO, a Vidi és a Puskás Akadémia NB I-es keretét is erősítette, továbbá játszott a másodosztályú Gyirmót, Kaposvár, a legutóbbi két évben pedig a Kazincbarcika színeiben is, amelynek a csapatkapitánya volt. A rutinos kapus az előző két idényben alapembere volt a borsodi csapatnak, összesen 55 alkalommal állt kezdőként a gólvonal mögé. Somodi Bencével 2021 nyaráig szóló szerződést kötöttünk.
 

További fejlemény a kerettel kapcsolatban, hogy klubunk számára előnyös ajánlat érkezett Demjén Patrikért, ezért a 21 éves kapus játékjogát értékesítettük, valamint Artem Kicsak után távozik Horváth László is, aki az előző idényben 8 mérkőzésen lépett pályára.
 
Korábban írtunk arról is, hogy az U19-es bajnokcsapatunk erőssége, a korosztályos magyar válogatott Varasdi Dániel is aláírta első profi szerződését klubunknál 2022. június 30-ig. Tehetséges kapusunknak folyamatos játéklehetőségre van szüksége a fejlődése érdekében, így őt várhatóan a következő szezonra kölcsönadjuk."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Klubváltás előtt áll a futballista.

Honlapunkon korábban már írtunk arról, hogy Koszta Márk állítólag felkeltette az Újpest érdeklődését. A lila-fehérek mellett az nso.hu értesülései szerint a Kisvárda is szeretné leigazolni a 22 esztendős játékost, aki az előző két szezonban a Mezőkövesd csapatát erősítette. 
 

Kisvárda: rutinos védőt igazoltak – NB1.hu

Az új játékossal 1+1 éves szerződést kötöttek.

Koszta a 2017/18-as bajnokságban 10 gólt szerzett, míg az előző idényben négy találattal vétette észre magát. Koszta eddigi legnagyobb sikerét a Honvéd futballistájaként érte el 2017-ben, amikor a kispesti csapattal megnyerte az NB I-et. 
 
A kisvárdai elöljárók eddig Baranyai Ádám és Rubus Tamás érkezését jelentették be. 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kemény időszakon van túl a legendás játékos.

 

Sikeresen leérettségizett a DVSC legendás játékosa, Dombi Tibor. A 45 éves korábbi szélső annak érdekében tette le a vizsgákat, hogy megfeleljen az UEFA "A" licences edzői képzésnek. A kemény időszakot úgy teljesítette, hogy közben párhuzamosan az edzői tanfolyamot is végezte, valamint a Loki U19-es csapatát is trenírozta másodedzőként.

Ez a csapat vinné Torghellét – NB1.hu

"Olyan lett az eredményem, mint a rádió kívánságműsora, kettőtől ötig. A pontos osztályzatokat még nem tudom, de az biztos, hogy a matek kettes lesz, és remélem, ötös is kerül majd a bizonyítványba. A felkészülés vége felé már összezavarodtam, kavarogtak a fejemben a tételek és a témák. Félálmomban arra riadtam fel, hogy például az 1700-as évek irodalmát összekevertem a történelemmel. De a vizsgán már nem volt gond. A magyarból és a töriből a húsz-húsz tételből olyan 12-13-at tudtam jól, a többit szívesebben elkerültem volna, ami össze is jött. Szerencsém volt, történelemből Magyarország II. világháború előtti időszakát húztam, irodalomból pedig novellaelemzést. Egyik témát sem mondanám könnyűnek, de szerencsére tudtam róluk beszélni, nem jelentettek gondot" – fogalmazott a Blikknek Dombi.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

 

Verpecz István és a Paks közös megegyezéssel szerződést bontott. A klub közleménye:

 

"Klubunk és a kapus a pénteki napon közös megegyezéssel szerződést bontott. Verpecz 2017. július 1-jén érkezett zöld-fehér öltözőnkbe a DVSC-től, majd kereken egy év múlva, a tavalyi szezonkezdetkor Balmazújvárosba tette át a székhelyét, ahol kölcsönszerződéssel őrizte az NBII-es kaput. A 193 centiméteres hálóőr mezünkben 20 tétmeccsen állhatott a gólvonalunkon.

Paks: a felkészülés programja – NB1.hu

 

Verpecz Istvánnak a jövőben további sok sikert kívánunk labdarúgó karrierjéhez, és köszönjük az együttesünknél eltöltött időt!"

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy igazolás a láthatáron.

 

A román sport.ro értesülései szerint a MOL Vidinél folytathatja pályafutását Florin Gardos.

 

A román válogatott középhátvéd a legutóbbi félévet kölcsönben a Iasi-nál töltötte, ám hivatalosan az Universitatea Craiova alkalmazásában áll. A 30 éves Gardosért Törökországból is érkeztek ajánlatok, ám minden bizonnyal a fehérváriakhoz szerződik – hasonlóan a nemrég érkező Rus Adriánhoz.

Vidi: válogatott játékos érkezik? – NB1.hu

A korábban a négy évet a Premier League-ben szereplő Southamptonnál töltő, 30 éves Gardos értéke jelenleg 650 ezer euró. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Zajlik az élet a zöld-fehéreknél.

 

Azok után, hogy bejelentették Szécsi Gergő érkezését, két további fontos információról is beszámolt honlapján a Ferencváros. 

 

Egyrészt szerződést hosszabbított pénteken a 26 éves szlovén középhátvéd, Miha Blazic. Blazic 2017 nyarán érkezett a Fradihoz az NK Domzale együttesétől, azóta alapembere az együttesnek, az elmúlt két szezonban összesen 62 tétmérkőzésen lépett pályára. Első évét hét bajnoki találattal zárta, és a szezon végén megkapta a legjobb Fradi-játékosnak járó elismerést, de az előző, 30. bajnoki címmel zárult idényben is szerzett két gólt. Emellett kiváló teljesítményt nyújtott védekezésben is, hiszen 29 NB I-es mérkőzésén 22 alkalommal győzni tudott vele a csapat, ebből 13-szor be sem tudtak találni az ellenfelek. Blazic a jövőben is a Fradi sikeréért küzdhet.

Gróf után újabb kapust igazolt a Fradi – NB1.hu

Másrészt eldőlt, hogy a klub július 10-én, szerdán 20 órától játszik a bolgár bajnok Ludogorec együttesével a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában. Az összecsapásra személyesen, a Groupama Aréna Jegypénztárában és online is elindult a jegyértékesítés.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy tehetségekről van szó.

 

Három játékost adott kölcsön a minél több játéklehetőség reményében a Puskás Akadémia fiókcsapatának, az Aqvital Csákvárnak. Kocsis Bence, Mim Gergely és Sipos Zoltán is az NB II-ben tölti a következő idényt.

Card

A csákváriak honlapjának nyilatkozott a Puskástól érkező új tréner, Visinka Ede. "Mivel évek óta az akadémián dolgoztam, ismerem a felhozatalt, így nem volt nehéz szemezgetni azok között, akik megérettek az előrelépésre. Az U15, majd U16 után az elmúlt évben már az NB III-as gárdát irányítottam Felcsúton. Három olyan fiatal kerül most Csákvárra, akik meghatározó tagjai voltak a tavasszal a Nyugati csoportban bronzérmet szerzett Puskás II-nek. Az U18-as válogatott tagja Kocsis Bence, aki első felnőtt idényében 7 góllal járult hozzá a dobogós helyezéshez. A 20 éves, szintén támadó középpályás Mim Gergely huszonhat bajnokin lépett pályára (4 gólt szerzett), míg a 18 éves középpályás, Sipos Zoltán huszonháromszor kapott lehetőséget kezdőként a felnőttek között. Hétfőn mindhárman velünk kezdik meg a felkészülést Csákváron" – fogalmazott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Új stadionban vágnak neki az idénynek.

 

Mint ismeretes, a Budapest Honvéd a litván Zalgiris Vilnius ellen játszik az Európa-liga selejtezőjének első körében. A klub közleménye a hazai mérkőzés pontos időpontjáról:

 

"Az Európa-liga 1. selejtezőkörében, a Zalgiris elleni párharccal veszi kezdetét a Budapest Honvéd számára a 2019–2020-as szezon. Csapatunk hazai pályán, július 11-én a Fáy utcában fogadja a litvánokat, s immár a találkozó hivatalos kezdési időpontja is eldőlt: az M4 Sport által élőben közvetített mérkőzés 21 órakor kezdődik majd."

Európa-liga: nagy változás lehet a Vidi programjában – NB1.hu

Az Új Hidegkutit a Maccabi Játékok miatt nem tudja használni a kispesti gárda, ezért kell az Új Illovszky-stadionban pályára lépniük. A visszavágót július 18-án rendezik Litvániában. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kezdhetnek örülni a drukkerek?

 

Mint ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Nyírbátor csapata hiába teljesített kiváló szezont és végzett a 8. pozícióban az NB III Keleti csoportjában, mégsem áll rajthoz a következő szezonban. A klub egyesület adminisztratív és dokumentációs hiányosságok miatt nem tudott elszámolni a TAO-támogatással az MLSZ felé, így megszűnik és a megye III-ban új egyesületként folytathatja. 

Card

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy visszalépés esetén melyik feltöltési szabályzat léphet érvénybe. Ezen rangsor alapján a nyírbátoriak visszalépésének a Hévíz csapata örülhet, hisz ők állnak az élen ebben az összevetésben, míg a harmadosztálytól legutóbb legrosszabb tizenharmadikként búcsúzó Tállya előrelép elsőszámú "reménykedőnek".

Card

Az MLSZ vélhetően július elején hozza nyilvánosságra a bajnokság végleges résztvevőit, illetőleg a csoportbeosztásokat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Rangadók Európában, Afrikában, Dél-Amerikában.

 

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE

Bad Waltersdorfban: Ahmat Groznij (orosz)–Mol Vidi FC 
 
 
AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, EGYIPTOM
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT
 
16.30: Kongói Demokratikus Köztársaság–Uganda (Tv: Sport1) 
 
B-CSOPORT
 
19.00: Nigéria–Burundi (Tv: Sport1) 
22.00: Guinea–Madagaszkár
 
 
CONCACAF ARANY-KUPA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
 
D-CSOPORT
 
23.30: Guyana–Panama
Vasárnap, 2.00: Egyesült Államok–Trinidad és Tobago
 
 
COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
 
A-CSOPORT
 
21.00: Peru–Brazília (Tv: Sport1) 
21.00: Bolívia–Venezuela (Tv: Sport2) 
 
 
U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, OLASZORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

A-CSOPORT
 
21.00: Belgium–Olaszország (Tv: M4 Sport)
21.00: Spanyolország–Lengyelország
 
 
NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
 
NYOLCADDÖNTŐ
 
17.30: B1–A3/C3/D3 (Tv: M4 Sport)
21.00: A2–C2
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

1+1 évre kötelezte el magát.

 

Szépen építkezik az Ajka a következő szezonra. A Veszprém megyei alakulat a következő szezonban már az NB II-ben szerepel. A gárda korábban már bejelentette Deczki Máté, Görgényi Dávid, Lengyel Béla és Nagy István érkezését. Ezúttal Lakatos István személyében egy fiatal labdarúgóval erősítettek az ajkaiak. Íme a transzferről szóló közlemény:

 

"Újabb játékossal bővült keretünk, miután a fiatalszabálynak is megfelelő, az elmúlt két évet Soroksáron töltő Lakatos István aláírt egyesületünkhöz. A Ferencvárosban nevelkedő, az utánpótlás válogatottban is szereplő Lakatos 1+1 évre kötelezte el magát csapatunkhoz."

Card

Lakatos az előző szezonban egy gólt szerzett az NB II-ben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két évre kötelezte el magát.

Az MTK-tól búcsúzó Vass Ádámot a Gyirmót szerezte meg. Az NB II-ben érdekelt klub kétéves szerződést kötött a rutinos középpályással. A gyirmótiak ezzel a közleménnyel számoltak be az erősítésről:
 
"Klubunk a mai napon 2 éves megállapodást kötött Vass Ádám labdarúgóval!
 

null

null

A ferencvárosi nevelésű játékos legutóbbi 5 évét az MTK csapatában töltötte, de korábban megfordult Olaszországban, Angliában és Belgiumban is. A védekező középpályásként bevethető játékos korábban szinte az összes utánpótlás válogatottban pályára lépett és 11 alkalommal szerepelt a felnőtt válogatottban is. 
 
A labdarúgó gyirmóti pályafutásához jó egészséget és nagyon sok sikert kívánunk!"
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC