Az egyik legjobb román csapat hívja a Fradi szélsőjét

Hónap végén lejár a szerződése a zöld-fehéreknél.

Forrás:

Továbbra sem lehet biztosan tudni, hogy melyik klubnál folytatja pályafutását Bőle Lukács, akinek a nyáron lejár a szerződése a Fradinál. A 29 esztendős szélső a román ProSportnak elmondta, az FTC-vel és más egyesületekkel is kapcsolatban áll, és a célja, hogy továbbra is az adott ország legjobb csapatainak egyikében bizonyíthasson.
 
Bőle elmondta, július elsejétől szabadon igazolható. Kijelentette, a télen visszatérhetett volna Romániába, mert az FTC kedvező ajánlatot kapott érte, de már csak az átigazolási időszak utolsó napján, így neki már csak 6-8 órája maradt a döntés meghozatalára, így a nagyon rövid, rendelkezésére álló idő miatt a maradás mellett döntött. Elárulta, a román bajnokság egyik legjobb csapata csábította.
 
Mint már írtunk róla, a szélső iránt korábbi csapata, a Politechnica Iasi, valamint a Dinamo Bucuresti érdeklődik Romániából. Előbbiről elmondta, a csapatot örökké a szívébe zárta, de nincs itt az ideje a visszatérésének.
 
Bőle arról is beszélt, hogy véleménye szerint a magyar és a román válogatott is kijut majd a 2020-as Eb-re.

Legfrissebb híreink