Magyarország - Húsvétkor sincs megállás az NB II-ben.
Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga 28. fordulóját. A listavezető MTK a Dorogot fogadja, a második helyen álló Kisvárdához a Vác látogat – írja az mlsz.hu.
CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–BUDAÖRS FC
(Mosonmagyaróvár, 16.30)
A hazai csapat hetek óta gödörben van, bár a hét közben döntetlent ért el közvetlen riválisa, a Budafok pályáján. Tavasszal még nyeretlen. Pályaválasztóként a legutóbbi négy bajnokiját elveszítette. A Budaörs kikapott a múlt hét végén az MTK-tól, majd szerdán, a papírformának megfelelően, simán megverte a Sopront, visszatért a pontgyűjtés ösvényére. A listavezető elleni vereség előtt sorozatban négy idegenbeli bajnokiját megnyerte.
KISVÁRDA MASTER GOOD–VÁC FC
(Kisvárda, 16.30)
Úgy tűnik, a második helyen álló kisvárdai együttes túljutott a mélyponton, a legutóbbi két fordulóban legyőzte a Ceglédet, majd pontot vitt el Békéscsabáról. November eleje óta romlott a hazai mérleg, négyből csak egy meccset nyert meg a csapat, aztán jött a Ceglédi VSE elleni siker. A Vác a legutóbbi három fordulóban hét fontot szerzett, ennél jobb mérlege csupán a Gyirmótnak van. A tavaszi idény idegenbeli mérkőzései sorát vereséggel kezdte Gyulán, de aztán győzött Sopronban, s pontot szerzett az ETO ellen.
SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–SOROKSÁR SC
(Gyula, 16.30)
Az akadémisták az utolsó előtti helyen állnak, helyzetükhöz képest nem rossz eredmény a szerdai dorogi döntetlen. A hazai mérleg rossz, a legutóbbi hat mérkőzésén összesen négy pontot szerzett. A Soroksár szerdán otthon legyőzte a Kazincbarcikát, a három ponttal javított a pozícióján, felzárkózott a mezőny első fele mögé. Idegenben most játszik majd először bajnokit 2018-ban, a tavalyi utolsón szolnoki győzelmével lezárt egy három mérkőzésből álló vereségsorozatot.
SOPRONI VSE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
(Sopron, 16.30)
A hazai csapat szerdán 3-0-ra kikapott a Budaörstől, továbbra is az utolsó helyen áll. Hazai pályán a legutóbbi hat bajnokijából csupán a Kisvárda ellen szerzett egy pontot. A Nyíregyháza ellenben nagyszerű formában van, csütörtök este 2-0-ra legyőzte a listavezető MTK-t. Miután az elmúlt egy héten hat pontot is szerzett, a tabellán feljött a harmadik helyre. 2018-ban még veretlen a bajnoki találkozókon. Idegenbeli mérlege egy döntetlen és egy győzelem eddig 2018-ban a Merkantil Bank Ligában.
KAZINCBARCIKAI BSC–GYIRMÓT FC GYŐR
(Tiszaújváros, 16.30)
A barcikaiak szerdán kikaptak Soroksáron, előtte döntetlen játszottak pályaválasztóként a Dorog ellen. Tavasszal még nyeretlenek. Rendezőként november eleje óta mindössze egyszer nyertek. Október 22. óta egyetlen bajnokin sem szereztek egynél több gólt. A Gyirmót a mezőny legjobb formában lévő csapata az eredmények alapján, a tavaszi rajton döntetlent játszott Nyíregyházán, majd azóta háromszor győzött. Vendégként november 19. óta veretlen.
WKW ETO FC GYŐR–BUDAFOKI MTE
(Győr, 17.00)
Az ETO két győzelem után a legutóbbi két fordulóban csupán egy pontot szerzett, s ezért visszacsúszott a nyolcadik helyre. Csupán három ponttal áll a harmadik Nyíregyháza mögött, de a riválisainál (a Békéscsaba kivételével) egy mérkőzéssel többet játszott. Pályaválasztóként a három eddigi idei bajnokijából csak egyet nyert meg. A Budafok szerdán „hatpontos” mérkőzésen döntetlent játszott otthon a Szegeddel, így továbbra is tizenhetedik. Vendégként szenzációsan szerepelt márciusban, a Szeged ellen 2-0-ra, Sopronban 3-0-ra nyert.
ZALAEGERSZEGI TE–SZOLNOKI MÁV FC
(Zalaegerszeg, 17.00)
A ZTE az elmúlt öt fordulóban felemásan szerepelt, győzelem és vereség váltogatta egymást. Pályaválasztóként idén a Kisvárdát és a Békéscsabát legyőzte, a Csákvártól kikapott. A Szolnok a hosszú vereségsorozat után kétszer is győzött, s ezzel felugrott a tizedik helyre. Vendégként öt vereség után győzött Mosonmagyaróváron. Utóbbi mérkőzésen szeptember 10. óta először nem kapott gólt vendégként.
BFC SIÓFOK–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Siófok, 17.00)
A Siófok a legutóbbi két fordulóban nem szerzett pontot, így mindössze két ponttal előzi meg a kiesó helyen álló Mosonmagyaróvárt. Pályaválasztóként a legutóbbi három meccsén nem tudott nyerni, az egyetlen eddigi 2018-as hazai bajnokiját elveszítette a közvetlenül előtte álló Csákvárral szemben. A Békéscsaba több fordulón keresztül tartotta a harmadik helyet, de a legutóbbi három mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett. Ötödik, de a vesztett pontokat tekintve hetedik. Vendégként tavasszal eddig kikapott az MTK-tól és a Zalaegerszegtől, de győzött Mosonmagyaróváron.
AQVITAL FC CSÁKVÁR–CEGLÉDI VSE
(Csákvár, 17.00)
Szerdán, Gyirmóton kikapott a Csákvár, lezárult a veretlenségi sorozata. A tizenötödik helyen áll. Pályaválasztóként a legutóbbi három (őszi) bajnokiján veretlen maradt, tavasszal először játszik otthon. A Cegléd éppen ellenkező utat járt, a gyengébb tavaszi kezdés után csütörtökön nyert a Siófok ellen. Vendégként a legutóbbi tíz bajnokijából csupán a Kazincbarcika ellen győzött.
MTK BUDAPEST–DOROGI FC
(Hidegkuti Stadion, 19.00)
A kék-fehérek csütörtökön kikaptak Nyíregyházán, a következő napokban azonban kétszer is hazai pályán játszanak, ahol a mostani idényben még százszázalékosok. Vasárnap este a Doroggal a Merkantil Bank Ligában, majd szerdán az Újpesttel a Magyar Kupában játszanak. Az MTK minden hazai bajnokiján eddig legalább két gólt szerzett a Merkantil Bank Liga 2017–2018-as idényében. A Dorog tavasszal még nem nyert bajnoki mérkőzést, idegenben az őszt is beleértve csupán egyszer, Sopronban győzött. A legutóbbi két idegenbeli bajnokija 0-0-ra végződött, 2017 decemberében Budafokon, idén Tiszaújvárosban, a Kazincbarcika ellen végzett gól nélkül.
A Paks a Mezőkövesdet győzte le 3-2-re, a sikernek köszönhetően Csertői Aurél csapata már a harmadik helyen áll a táblázaton. A vendégek harmadik találata a Barcelonára hajazott, hiszen 13 passz után jutott el a labda a kapuba. A remekül felépített támadást ezen a linken tekinthetik meg.
Balmazújváros - A Vasas játékosa brutális gólt akasztott Balmazújvárosban.
A Balmazújváros hiába vezetett a Vasas ellen, a két csapat megosztozott a pontokon. Az 1-1-es végeredményt Vida Máté állította be, az angyalföldiek játékosa hatalmas lövését nem tudta hárítani Horváth László.
Miskolc - Kongatja a vészharangokat a DVTK mestere.
A DVTK Debrecenben egy pontot szerzett a Honvéd ellen. A sajtótájékoztatón Bódog Tamás nem bánt kesztyűs kézzel tanítványaival, az edző szerint a Diósgyőr egy szorgalmas és szürke csapat. A döntetlen után egyébként a hetedik helyen állnak a miskolciak, előnyük hat pont a kieső helyen szerénykedő Haladással és Balmazújvárossal szemben.
"Nagy tanulsága a mérkőzésnek, hogy nem szabad dicsérni a csapatot, mert elhiszik, hogy tudnak futballozni. Ma ez történt. Az első félidő úgy nézett ki, ahogy egy első félidőnek ki kell nézni, szenzációsan játszottak a fiúk, a Honvédnak köze sem volt a mérkőzéshez. Rúghattunk volna 2-3 további gólt is, és nagyobb gólkülönbséggel vonulhattunk volna szünetre. Ettől függetlenül nem éreztem, hogy bármilyen negatív történhet ránk nézve. A csapat erejét mutatja, hogy a harmadik percben kihagyott 11-es után ki sem zökkentünk a ritmusból, amit korán fölvettünk az elején. Viszont a második félidő elején kapott gól megzavart minket. A pontrúgás mindig kivédekezhető, nem dísznek állnak ott az emberek. Gyakorolni kell, sokat gyakorolni… Ezt követően belementünk egy adok-kapokba, és voltak olyan fáziasi a mérkőzésnek, ami nem feltétlenül a miénk volt. Kaphattunk is volna gólt, rúghattunk is volna gólt, így a második félidő alapján a döntetlen rendben van, de ha az első félidőt is hozzáveszem, akkor egyértelműen csalódás az eredmény. Ennyit tudunk, szorgalmas és szürke csapatunk van, amelyik a kiesés ellen fog küzdeni. Ezért mondtam a találkozó előtt, hogy fontos hét vár ránk, játszunk két hazai bajnokit, egyet Debrecenben, egyet Mezőkövesden, közte egy kupamérkőzést, és a hét végére sokkal okosabbak leszünk, hogy ott leszünk az elején, és akkor felszabadultan küzdünk egy jobb helyért, vagy hátrafelé kell tekingetni. Ez a hét meghatározhatja az egész éves teljesítményünket" – nyilatkozta Bódog.
Felcsút - Márkvárt Dávid az édesapját vesztette el.
Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy Márkvárt Dávid édesapja életét vesztette, állítólag a válogatott játékos apja autóbalesetben halt meg. A Puskás Akadémia szombaton a Vidivel játszott döntetlent, a lefújás után Pintér Attilát is megkérdezték a tragédiáról.
Budapest - A német szakember a magyar válogatottba is belerúgott kicsit.
A szombati NB I-es mérkőzések közül kiemelkedett az Újpest-Ferencváros rangadó, de a két csapat nem tudta felejthetetlenné tenni az összecsapást. A találkozó után Thomas Doll is komoly kritikát fogalmazott meg.
"Nagy harc volt a pályán, bár a futball nem volt jó minőségű. Nem kell ezt mindig a pályára vagy az időjárásra hárítani. Néhány nappal ezelőtt a válogatott meccsén sem láttunk jó játékot. Az első félidőben nem találtunk magunkra, az Újpest jobban játszott. Az első játékrészben nem mentünk bele a párharcokba, nem szereztük meg a lecsorgó labdákat, kevés volt, amit nyújtottunk. A fiúk 10 napig a válogatottnál voltak, nem volt teljes edzéshetünk, de ennek ellenére többet vártam. A legutóbbi idegenbeli meccsen sem játszottunk jól. Az Újpest szögletet szöglet után végzett el. Ahhoz képest, hogy a bajnoki címért harcolunk, és a nyáron nemzetközi színtéren is teljesíteni akarunk, ez kevés volt. A második félidőben jobbak voltunk, nagyobb lendülettel játszottunk, Amadou előtt adódott egy nagy lehetőség, de nem biztos, hogy megérdemeltük volna, ha akkor megszerezzük a vezetést. Láttam már jobb játékot a csapatomtól. Az egy pontot szívesen elfogadjuk, hiszen az Újpest kicsit jobb volt ma, a játék miatt viszont csalódott vagyok" – fogalmazott a német szakember.
Budapest - A Diósgyőr elleni meccset nem felejti el a gólvágó.
Az 1–1-gyel záruló Diósgyőr–Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzésen Dejan Karan, a hazaiak védője durván lekönyökölte Eppel Mártont, a fővárosiak támadóját.
Az esetet a játékvezető a mérkőzésen nem fújta le.
Az NB I tavalyi gólkirálya Facebook oldalán mutatta meg a sérülést.