Több mint húsz éve egyetlen perc után véget ért Messi válogatott bemutatkozása – Vanczák Vilmos most felidézte a különleges történetet.
Lionel Messi válogatottbeli pályafutásának egyik legkülönösebb pillanata Magyarországhoz kötődik, Vanczák Vilmos pedig máig részese ennek a történetnek.
Lionel Messi bejelentette, hogy nem szerepel többet az argentin válogatottban, ennek kapcsán a Nemzeti Sport megszólaltatta Vanczák Vilmost, aki egészen különleges emléket őriz a nyolcszoros aranylabdásról.
Messi 2005. augusztus 17-én, éppen Magyarország ellen mutatkozott be az argentin felnőttválogatottban. A mindössze 18 éves támadó a 64. percben állt be, ám alig egy perccel később már mehetett is le a pályáról: visszaütött az őt rángató Vanczáknak, Markus Merk pedig kiállította.
A magyar védő sárga lapot kapott.
„Nagyon sajnálom, hogy így döntött. Tudtuk, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat, de ilyenkor mégis megérinti az embert”
– mondta a Nemzeti Sportnak Vanczák, aki szerencsésnek érzi magát, hogy pályára léphetett Messi ellen.
A korábbi válogatott védő arra is kitért, hogy több mint két évtized elteltével is különleges számára a történet.
„Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének: már több mint húsz éve, hogy a bemutatkozása alkalmával egyből kiállították rólam.”
Vanczák azóta nem találkozott Messivel, de azt is elárulta, mit kérdezne tőle, ha egyszer újra összefutnának: kíváncsi lenne arra, emlékszik-e még a 2005-ös budapesti esetre.
Messitől közben korábbi válogatottbeli társai is sorra búcsúznak, ugyanis hétfőn bejelentette, hogy visszavonul az argentin válogatottól, amellyel 2022-ben világbajnokságot, illetve két Copa Américát is nyert, három elveszített finálé mellett.
A 39 éves támadó 207 válogatottságával és 125 góljával is nemzeti rekorder, mindkét listán csak a portugál Cristiano Ronaldo (233/146) előzi meg az örökranglistán.
Rodrigo De Paul többek között a közösen átélt pillanatokat emelte ki, míg Enzo Fernández arról írt, nehéz elképzelnie a következő argentin összetartást példaképe nélkül.












