nb1.hu

Budapest - Nyilatkozott a mester.

 
Szinte teljesen ugyanolyan teljesítménnyel (16 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség) áll az NB I tabellája első két helyén a Ferencváros és a Videoton, de ami most a zöld-fehérek javára dönt, az a jobb gólkülönbség. Ehhez persze jó góllövők is kellenek, és ebben nem áll rosszul a Fradi. Thomas Doll vezetőedző a DIGI Sport híradójának azt mondta, a legfontosabb a csapat sikere, de annak is örülne, ha Varga Roland vagy Böde Dániel megnyerné a gólkirályi címet.

„Ott vagyunk a tabella első helyén, ezt azért jó látni. Szóval nem a mi helyzetünk a nehéz, hanem a többieké. Persze, még van hátra hét mérkőzés, és a hét meccs alatt végig a Videotonnal fogunk harcolni a bajnoki címért. Ezt a nyomást pozitív energiává kell alakítanunk” – nyilatkozta a Sport24-nek Thomas Doll.

„A kezünkben van a dolog, hiszen mi vagyunk az első helyen, tehát ha mi nem hibázunk, akkor végig ott tudunk maradni” – mondta Botka Endre, az FTC 23 éves védője. „Azt gondolom, hogy ha rajtunk van nyomás, akkor a székesfehérváriakon is van. Megpróbáljuk ezeket a nyerhető meccseket mindenáron megnyerni, és nyilván a Videoton elleni meccs lesz a döntő.”

Három forduló múlva akár valóban bajnoki döntőt láthatunk, erre tavaly már volt példa. Előtte azonban, szombaton a Paks ellen lép pályára a Fradi a Groupama Arénában. „A hozzáállás lesz a legfontosabb hétvégén is. A hazai mérlegünk eddig remek, úgyhogy azt szeretném, ha a csapat, a fiúk élveznék a játékot és ezt a helyzetet. Ha ez így lesz, akkor az eredménnyel sem lesz probléma” – jegyezte meg Doll.

A gólgyártás pedig most kifejezetten fontos a Fradinak: ha a győzelmek száma megegyezik – mint jelen helyzetben -, akkor pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönt a bajnoki címről. De e tekintetben sem áll rosszul Thomas Doll együttese: Varga Roland vezeti a góllövőlistát, de Böde is ott van a top ötben. „Az első a csapat sikere, maga a csapat a mi sztárjátékosunk. Persze, ha sikerül, hogy Varga Roland vagy Böde Dani megszerezze a gólkirályi címet és feltegye az i-re a pontot, akkor nem leszek szomorú” – fogalmazott a Fradi edzője.
 

A Ferencváros-Paks mérkőzést szombaton 17 órakor rendezik, a Videoton 19.30-kor a Debrecent fogadja. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gyirmót - Szepessy László fogalmazta meg a várakozását.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ajka - Robognak a bajnokságban!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Egyre jobb!

 

Illyés Tibor, az MTI fotósának zseniális képei: 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút - Remek tornát rendeznek.

Az nb1.hu-hoz eljutatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
 
Immár nyolctagúra bővült a Puskás–Suzuki-kupa mezőnye: a tavalyi hat résztvevő mellett első dél-amerikai csapatként a világhírű brazil Flamengo, valamint a tornán két éve már bemutatkozó KRC Genk is itt lesz Felcsúton május 17. és 21. között.
 
Minden idők legerősebb mezőnye gyűlt össze a tavaly rendezett jubileumi Puskás–Suzuki-kupára, amikor a „rendes” résztvevők: a Puskás Akadémia, a Honvéd, a Real Madrid és a Panathinaikosz mellett a Bayern München és a Sporting Lisszabon is elfogadta meghívásunkat.
 
Nos, annak ellenére, hogy a kupát egyikük sem emelhette fel, a rendezvény alighanem elnyerte az „újoncok” tetszését, ugyanis a bajor és a portugál klub U17-es legjobbjai az idén is tiszteletüket teszik Felcsúton. Sőt, a viadal az idén immár nyolccsapatosra bővült, ugyanis elfogadta meghívásunkat a tornán 2016-ban a 4. helyen végző belga KRC Genk, valamint kupa történetének első dél-amerikai együtteseként Brazília legnépszerűbb klubja, az ötszörös bajnok, Libertadores- és Világkupa-győztes Flamengo. A piros-feketék utánpótlás-neveléséről talán elég annyit megemlítenünk, hogy nemrégiben adták el 40 millió euróért a Real Madridnak a 17 éves – tehát a PSK-korosztályhoz tartozó – Vinícius Júniort…
 
A pazar előadáshoz tehát adottak a szereplők, a függöny pedig már a május 17-ei nyitónapon gördül fel, hogy aztán 21-én, pünkösdhétfőn – immár tizenegyedszer – győztest hirdethessünk.
 
„A tizenegyes számnak fontos jelentése van a futballban: tizenegy ember alkotja a csapatot a pályán, amely sikerre viheti a játékot, de ha a tizenegyes rúgásra kerül sor, akár egy lövéssel is eldőlhet minden. 11 év telt el azóta is, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával nagyot álmodtunk, és útjára indítottuk ezt a nagyszerű versenyt.  A célunk azóta sem változott, így az évek alatt rengeteg fiatal labdarúgó mutatta meg magát élesben, világhírű klubcsapatok ellen.  A kupát egyre magasabban jegyzik a nemzetközi szakmai berkekben, mára Európa elit tornái közé tartozik a megmérettetés. A világ minden tájáról érkeznek csapatok, hiszen a Puskás-Suzuki-kupa kiváló lehetőség az utánpótlás fejlődésére, a holnap világklasszisainak felfedezésére.” – tette hozzá köszöntőbeszédében Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyíregyháza - Új edző is érkezhet a Szparihoz.

Ide igazolhat Rudolf Gergely – NB1.hu

Komoly fordulatot vehet a labdarúgó élete.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

London - Pedro megmozdulását mindenkinek látnia kell.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Erwin Koeman vs Georges Leekens.

A Nemzeti Sport beszélgetett Erwin Koemannal, aki korábban irányította a magyar válogatottat is. A holland szakembert kérdezték Georges Leekensről is, és diplomatikusnak nem mondhatá választ adott Koeman.
 
"Azt hiszem, Georges Leekens helyett talán jobb lett volna fiatalabb, erőtől duzzadó trénert választani, ő ugyanis a pályája végén jár. Nincs könnyű helyzetben. Két vereséggel kezdeni nagyon rossz lehet, elveszted a szurkolók szimpátiáját, és értelemszerűen a játékosok bizalma is meginog" – jelentette ki Koeman.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

London - Közel 22 éve irányítja a londoni klubot.

Arsene Wenger a szezon végén távozik az Arsenaltól. A francia menedzser 1996 óta irányítja az Ágyúsokat, a gall mester háromszor nyert bajnoki címet, hétszer pedig FA-kupát a londoni csapattal.
 
A 68 éves szakember szerződése egyébként jövőre járt volna le, ennek ellenére búcsút int a csapatának.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Anyagi jellegű problémák merültek fel.

Óriási gondok vannak Sopronban – NB2.hu

Komoly problémák vannak a hűség városában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sopron - Komoly problémák vannak a hűség városában.

A csakfoci.hu értesülései szerint jelentős bajok vannak Sopronban. Állítólag a játékosok nem kapták meg a márciusi fizetésüket, valamint a pontok utáni prémiumok kifizetése is akadozik.
 
Pöltz Róbert elmondta, szerinte befejezik a szezont, az NB III-ban pedig egy új csapat építése a terv.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Balmazújváros - Komoly fordulatot vehet a labdarúgó élete.

A Ripost a rangado.hu-ra hivatkozva arról ír, hogy Rudolf Gergely a nyáron visszatérhet Nyíregyházára. Állítólag a Szparinál azt szeretnék, ha Rudolf lenne a sportigazgató.
 
Arról is csiripelnek a madarak, hogy Horváth Ferenc is követheti Rudolfot, a tréner ülhet le a szabolcsi gárda kispadjára.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - NB I-es focistával jár Hódi Pamela.

A Bors információi szerint Berki Krisztián egykori szerelme, Hódi Pamela Tóth Bencével alkot egy párt. Az újságnak Hódi Pamela a következőket nyilatkozta a jelenleg a Mezőkövesdben futballozó Tóthról.
 
"Régóta ismerjük egymást, legalább két éve. Korábban soha nem gondoltuk, hogy több lehet belőle. Neki is volt párkapcsolata, én is a gyermekem apjával éltem, fel se merült, hogy több lehetne ebből. Az utóbbi hónapokban többször kerültünk közös baráti társaságba, ahol nagyon sokat beszélgettünk egymással, és akkor jöttünk rá, hogy több ez, mint barátság" – fogalmazott Hódi Pamela.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Törökország - Forrtak az indulatok a kupameccsen.

Törökországban a Fenerbache a Besiktast fogadta a kupa elődöntőjének visszavágóján. A mérkőzés az 58. percben, 0-0-s állásnál félbeszakadt, mivel a Besiktas trénerét, Senol Günest fejbe dobták. 
 

Íme a jelenet: 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Portugália - Hihetetlen eset!

 

A Porto a Portugál Kupa elődöntőjének második meccsén nem volt túl szerencsés. Amellett, hogy tizenegyesekkel kikaptak az örök rivális Sportingtól, óriásit hibát követtek el a félidőben: a 28-as mezszámú Felipének a 29-es mezt adták oda, ami a találkozóra nem is nevezett Soaresé. Sárga lap lett a jutalma… 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Székesfehérvár - Ott van az a "ha"!

 

A Videoton bajnoki címe esetén igencsak illusztris társasághoz csatlakozna a fehérváriak szerb támadója, Danko Lazovic, aki a nyolcadik labdarúgóként érheti el a bravúrt.

 

Hét forduló van hátra az NB I-ből, de a Videotonnak jó esélye van a bajnoki címre, mivel 26 fordulót követően második az OTP Bank Ligában úgy, hogy a listavezető Ferencváros csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a tabellán. A mostani szezonban a Vidi legeredményesebb játékosa a 14 találatot és 7 gólpasszt jegyző Danko Lazovic, aki pályafutása során már többször volt bajnokcsapat tagja. A 34 éves futballista hazája pontvadászatát kétszer (2002, 2003) nyerte meg a Partizannal, majd Hollandiában a PSV-vel (2008), Oroszországban pedig a Zenittel (2010,2012) végzett az élen.

 

Egy fehérvári elsőség esetén pedig előkelő társasághoz csatlakozna a szerb támadó: Lazovic lehet a nyolcadik labdarúgó, aki négy különböző európai nemzet élvonalában lett bajnok.

Zlatan Ibrahimovic (svéd): Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország

Jiri Jarosik (cseh): Csehország, Oroszország, Anglia, Skócia

Mateja Kezman (szerb): Szerbia, Hollandia, Anglia, Törökország

Maxwell (brazil): Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország

Rade Prica (svéd): Dánia, Norvégia, Svédország, Izrael

Arjen Robben (holland): Hollandia, Anglia, Spanyolország, Görögország

Wesley Sneijder (holland): Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Törökország

Mark van Bommel (holland): Hollandia, Spanyolország, Németország, Olaszország

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kína - Plusz milliókat fizethet.

 

Guzmics Richárd a Csöcsiang elleni mérkőzésen fejen talpalta eleső ellenfelét, vélhetően nem direkt. Tettéért 10 meccses eltiltást kapott, emellett mintegy hárommillió forintnyi büntetést kell fizetnie.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Barcelona - Megmondták a tutit.

 

Az 56 éves korábbi kiváló és kőkemény argentin bekk, Óscar Ruggieri rendhagyó nyilatkozatot adott a Mundo Deportivónak. Szerinte nem lenne jó játszatni Lionel Messit a bajnokságban, inkább fókuszáljon a világbajnokságra – írja a player.hu.
 
"Komolyan azt hiszi bárki, hogy a Barcelona nem lesz bajnok, ha Messi nem játszik? Messinek fel kellene hívnia a klubelnököt és megmondani neki, hogy ez az ő világbajnoksága lesz és a válogatottnak akarja szentelni az erejét és idejét.” Ruggeri hozzátette, hogy az ő vb-címüket nem a szél hordta össze, amikor 1986-ban nyertek, akkor 65 napig készültek fel a tornára.
 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC