nb1.hu

Gyirmót - Nem ismeretlen tréner érkezett a gárdához.

Edzőt váltott a Gyirmót: Molnár László helyett Hannich Péter irányítja a csapatot, amely jelenleg a 10. helyen áll a bajnokságban.
 
"Két éve nagyon vártam egy Győrből érkező felkérésre. Sajnos hiába. Kedd délután azonban megérkezett, igaz, nem otthonról, hanem nekem oly kedves szomszédból. Így ha nem is haza, de a szomszédba tértem vissza. Egyébként alig több, mint tíz esztendeje, három és fél éven át már dolgoztam Gyirmóton, és abban az időben előbb a harmadik, később pedig a második vonalban szerepeltünk. Büszke vagyok az NB II-ben elért harmadik helyünkre. Abból a csapatból két játékos található a jelenlegi keretben: a sérüléssel bajlódó Tóth Norbert és Lázár Patrik, akit annak idején én vittem fel az első csapathoz. Nem ismeretlen tehát a közeg – ám a tíz évvel ezelőttihez képest hatalmasat javultak a körülmények” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hannich.

Az MTK-tól igazolt igazgatót az ETO – NB2.hu

Az MTK-tól igazolt igazgatót az ETO

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Tovább robog a bajnokság.

 

Az NB III 14. fordulójának szombati programja:

 

Keleti csoport: 

 

13:30:

Tiszaújváros–Füzesgyarmat

Balassagyarmat–Cigánd

Salgótarján–Putnok

Tiszafüred–Nyírbátor

Gyöngyös–Monor

Debreceni EAC–Jászberény

 

Közép csoport:

 

13:30:

Makó-Bp. Honvéd-MFA II. 

Mórahalom–SZEOL

Rákosmente–Vecsési FC

Tiszakécske–Hódmezővásárhely

Kozármisleny–Szentlőrinc

Iváncsa–Szekszárd

16:00:

Dunaújváros-Paks II.

 

Nyugat csoport:

 

13:30:

Csepel–Veszprém

Kaposvár–Andráshida

III. ker. TVE–THSE-Szabadkikötő

Ajka–BKV Előre

Pénzügyőr–Dunaharaszti

Így van a hétvégén összecsuklott volt NB I-es védő – NB3.hu

Így van az összecsuklott volt NB I-es védő

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Zalaegerszeg – Hatalmas volt a riadalom.

A zaol.hu írását változtatás nélkül közöljük.

 

„Ahogy hét végi híradásainkban már jeleztük, ijesztő jelenet zajlott le szombaton a Tarr Andráshida-III. Ker. TVE NB III-as labdarúgó-mérkőzésen, amikor Simonfalvi Gábor, a hazaiak játékosa egyszer csak összecsuklott és eszméletlenül terült el a pályán.

 

Azóta jobban van, ezt magától az érintettől tudtuk meg. A futballban benne van, hogy egy-egy ütközésnél a földön maradnak a játékosok, csakhogy Simonfalvi Gábor éppen akkor rogyott össze, amikor sem a labda, sem pedig más nem tartózkodott körülötte…

 

A jelenet éppen ezért volt félelmetes, s azonnal megszakadt a játék. Mindkét kispadról egyszerre indult meg felé a segítség, rövid ápolás után Simonfalvi Gábor talpra állt, de érthető módon rohammentővel kórházba szállították.

 

Az élvonalban a ZTE FC és a PMFC csapatát is erősítő védő, a ZTE korábbi csapatkapitánya már jobban van és már otthon. Kérésünkre elmesélte, miként emlékszik arra, hogy mi történt vele.

 

– Csak arra emlékszem, hogy fejeltem egyet, majd a földön fekszem, és nagyon sokan állnak körül… – mondta el Gabó, ahogy nagyon sokan ismerik. – Azt már az öltözőben mondták: egészen más történt, és hogy senki nem volt mellettem, amikor összecsuklottam. Az az igazság, már a mérkőzés közben is éreztem, hogy nehéz a légzésem, de ilyen elő szokott velem fordulni, főleg, amikor változékony az időjárás.

 

Korábban voltam már evvel a problémával kivizsgáláson, de az nem mutatott ki semmit. A héten volt egy megfázásom is és utólag elmondták: nem most volt, ám nem is régen, de átestem egy sérvműtéten, s talán az is közrejátszhatott a rosszullétben. A kórházból kiengedtek, de vizsgálatokon kell átesnem, hogy mi okozhatta ezt a problémát. Én ugyan nem emlékszem rá, de többen, így a szüleim és a feleségem is elmondták: ijesztő volt, ahogy összeestem…

 

Simonfalvi Gábor azt is elmondta: rengetegen keresték, vagy küldtek nekik üzenetet, ami nagyon jólesik számára.

 

– Tényleg, akinek csak tudok válaszolok, de őszinte leszek: nem örülök, hogy ez történt velem – folytatta. – Ugyan nem tudtam úgy megijedni, mint akik látták az esetet, hiszen nem is emlékszem rá, de zavar egy kissé, hogy mi okozhatta. A kötelező vizsgálatokon túl akarok jutni, ám nem szeretném úgymond túllihegni sem a dolgot. Amennyiben negatív lesz minden, vissza akarok térni a pályára, ez nem lehet vitás.

 

A sors fintora, hogy Simonfalvi Gábort „elkísérte” a kórházba egyik csapattársa, Szegleti Gergely, de persze ő sem jószántából ment… Az első félidőben kapott egy rúgást a tarkójára, emiatt le kellett cserélni, de később rosszul érezte magát, s mint kiderült, agyrázkódást szenvedett.

 

– Szerencsére Gergő is jobban van, őt is hazaengedték. Kórházban kikötni nem jó dolog, de azért vicces volt, ahogy ültünk a kórház folyosóján, mint két veréb, egyenmelegítőben, egy győztes meccs után… – tette még hozzá Simonfalvi Gábor, hiszen csapata 3-1-re nyert. S valóban, a történetnek tényleg ez az egyetlen örömteli része…

 

A következő pedig legyen az, hogy mindketten hamarosan visszatérhetnek a pályára.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pécs – Az NB I-et nem lehet elfelejteni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Győr - Azóta nem dolgozott sehol.

Az MTK-tól júniusban távozó Tamási Zsoltot nevezték ki az ETO FC Győr utánpótlásért felelős szakmai igazgatójának. A Sándor Károly Akadémiát sokáig vezető szakember azóta nem vállalt munkát a magyar labdarúgásban.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Még mindig jó kedvre deríti a labda.

Pattog a labda a hivatalosan krónikus utókezelő osztályra keresztelt épület nyitott folyosóján. Törőcsik András passzolgat, nehézkesen, erőlködve, mégis elszántan. Összefacsarodik a futballkedvelő ember szíve, és ócska közhelyekben keres menedéket: önpusztító élet, eltékozolt tehetség… De közben Törő csak passzolgat, vezetgeti a labdát, ami még most is jókedvre deríti. Nyoma sincs persze a hajdani pimasz eleganciának, a virtuóz cseleknek, amire máig emlékeznek a nagypapakorú drukkerek, de két komoly agyműtét után még az is csoda, hogy járni tud az egykori közönségkedvenc, akinek zsenialitását még a rivális Fradi-szurkolók is elismerték – írta a mifocink.com a Lokálra hivatkozva.

 

– Hála istennek, mostanában visszatért az életkedve, pedig jó egy éve jobbára csak az ágyban feküdt, nem volt ereje semmihez – mondja Éva, a 62 éves futballista nővére. Testvére helyett mesél, hiszen Törőnek nehezére esik a beszéd. – Szerencsére megváltozott, és ez leginkább Pintér István masszőrnek köszönhető, aki hetente háromszor jár be meggyúrni az izmait, és ezzel szabályosan új életet lehelt belé.

 

 

Éva mondandóját alátámasztandó a folyosó végén Pintér István noszogatja Törőt, aki engedelmes tanítványként hajtja végre az utasításokat. Guggol, tornázik, izzad, és újra és újra passzolgatja a labdát.

 

– Lépésről lépésre jutottunk el idáig – magyarázza már a szanatórium kertjében, séta közben István, akinél senkire sem hallgat jobban Törő. – Most már rendszeresen sakkozunk is, no nem Kaszparov szintjén, de agytornának ez is jó, csakúgy, mint a sok-sok apró, türelmet igénylő feladat végrehajtása. Persze még mindig a labdának örül a legjobban, az tartja életben.

 

 

Az igazi barátok is rendszeres vendégek a szanatóriumban. A régi újpesti csapattársak, Tóth Jokka, Sarlós András, Tóth András, vagy Izsó Ignác, a Vasas egykori bajnoki aranyérmese és Martos Győző, a Fradi örökös bajnoka és még sokan mások látogatják az egykori játékostársat, ellenfelet. Ők mind arra kérik a szurkolókat, azokat, akiknek jelentett valamit Törő, hogy a lehetőségeikhez képest segítsenek. Akár egy-egy baráti látogatással, programok szervezésében, vagy akár abban, hogy elkísérik egy-egy meccsre, hogy a betegségből lábadozó focistát újabb és újabb ingerek érjék, és hogy változatosabbá tegyék számára a monoton szanatóriumi életet. Ennyit megérdemel Törőcsik András, aki annak idején futballtáncával ámulatba ejtette a magyar szurkolókat, sőt az egész világot.

Meg akarták ölni a Fradi-Loki meccs késelőjét? – NB1.hu

Meg akarták ölni a Fradi-Loki meccs késelőjét?

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Íme, a barátnő verziója.

A Fradi-DVSC mérkőzésen történt események kapcsán az nb1.hu minden álláspontot és megjelenő információt igyekezett és igyekszik ismertetni! Megírtuk, remek volt a hangulat, jó volt a meccs, hírt adtunk a balhéról, az arra adott reakciókról (klub, rendőrség, SZSZJN), az MLSZ Fegyelmi Bizottság büntetéséről és a közéleti honlapokon megjelenő beszámolókról, hírekről, információkról.

 

Amelyik fél nyilatkozott, vagy közleményt juttatott el az nb1.hu-hoz, az kivétel nélkül, illetve a véleményezésünk hiányában kapott helyt az oldalon. Ezek, a továbbiakban is így maradnak! Mert az állásfoglalás nem a mi dolgunk, mivel nem nyomozóhatóság, hanem híreket is közlő honlap vagyunk.

 

Íme, Bonyha barátnőjének a kiírása a Facebookra, amit tehát szintén változtatás és véleményezés nélkül közlünk:

 

„Sziasztok és köszi azoknak akik aggódtak értünk, Bonyháért. Túl fogjuk élni. Először és utoljára szeretném elmodnai,mint nem kicsit érintett,valójában mi történt. A kamerák fix,hogy tanúsítani fogják, ez az egyetlen igazság. A srácok négyen mentek ki a meccsre, kizárólag szurkolni. A táborvezetők átverték a klubbot mert megígérték, nem lesz bántódásuk a fiúknak. A szemükbe nem merték mondani,hogy rájuk fognak menni. Hazudik az összes. Előre kitalálták rávettek több csoportból is embereket aztán negyvenen rámentek Bonyhára, a többi tíz a barátjára,nála kés sem volt, de majd ezt lehet látni a felételeken . Bonyha önvédelemből az életét védte, megölték volna. Mindenki hazudik, a sajtónak nem áll össze a kép hogy át lettek verve? Bonyháék ott szurkoltak, aztán mint egy focilabdát rúgdosták a fejüket, nem csak az övét. De majd kiderül az igazság ami fájni fog, ugye táborvezetők? Ja és igen, itt van nálam Bonyha jegye, ki fogom tenni a fotóját, csak bosszantásul is nektek akik hazudtok. Szégyellje magát minden mocskolodó. Osztani ér az igazságot!!”

 

Ismét az első csapattal edz az ultrák által megvert magyar válogatott – NB1.hu

Nagy visszatért a Legia első keretéhez

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lengyelország – Három hete száműzték.

Több, mint négy hete, a Lech Poznan elleni bajnokit még végigjátszotta Nagy Dominik, a Legia Warszava magyar válogatott légiósa. A 3-0-s zakó után azonban 50 ultra megverte a játékosokat, így a magyart is. Akkor, a nyolcadik helyen szerénykedett a Legia.

 

Nagy később megerősítette a támadás tényét.

 

Ezt mondta Doll a Fradi válogatott kiszemeltjéről – NB1.hu

Ezt mondta Doll a Fradi válogatott kiszemeltjéről

Három héttel ezelőtt újabb csapás érte Nagyot, száműzték az első keretből a tartalékok közé, azt is mondták róla, nincs helye a Legia kötelékében, mert lélektelenül játszik. Most viszont újabb fordulat következett be, mert a középpályás visszatért az első kerethez.

 

A Legia 15 forduló után már a második, hátránya csupán egy pont a listavezető Górnik Zabrze mögött. A következő fordulóban a két éllovas egymás ellen csatázik Varsóban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Megerősítette, hogy a Fradinál volt.

Mint jeleztük, múlt héten az FTC-nél járt próbajátékon a Darmstadt szlovén válogatott játékosa, a 28 éves Roman Bezjak. A támadóval kapcsolatban Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője a következőket mondta a Bildnek:

 

„Személyes találkozóra invitáltuk, és megnézte a Debrecen elleni bajnokinkat is. Fontos volt, hogy őszintén tisztázzam a helyzetét a Darmstadttal, és semmi se a német klub háta mögött történjen. Roman mozgékony, veszélyes támadó. Egyelőre kivárunk, aztán meglátjuk, mi történik.”

Címerháború: a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságához fordultak az Újpest-szurkolók – NB1.hu

Újpest-szurkolók beadványa a Cégbírósághoz

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Székesfehérvár – Szépen halad az építkezés.

Kihasználva a válogatott meccsek miatti bajnoki szünetet, csöppet lazább programot is beiktattak a fehérváriak a felkészülésükbe.

 

Címerháború: a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságához fordultak az Újpest-szurkolók – NB1.hu

Újpest-szurkolók beadványa a Cégbírósághoz

 

Stadiontúrán vettek részt a játékosok és a vezetők, a felvételeken látszik, remek ütemben halad az építkezés.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa – Vasárnap és kedd között lesznek a visszavágók.

Még négy európai hely kiadó a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra: az ezekről döntő pótselejtezőket csütörtök és jövő kedd között vívja a nyolc versenyben maradt együttes.

 

A párharcok mindegyike kiegyenlítettnek ígérkezik, így nem vár könnyű feladat a négyszeres világbajnok Olaszországra sem, mely Svédországgal mérkőzik az oda-visszavágós pótselejtezőn. Az olaszok Spanyolország, a svédek Franciaország mögött végeztek a második helyen a selejtezőcsoportjukban.

 

„A mérkőzéshez való hozzáállásunk és az eltökéltségünk lesz a kulcs. Ez a párharc nem Svédországról, hanem arról szól, mi hogyan teljesítünk” – nyilatkozta Gian Piero Ventura, az olaszok szövetségi kapitánya, aki kinevezése óta először küldött meghívót a 16-szoros válogatott Simone Zazának. „Zaza nemcsak a góljai, hanem az azok mellett mutatott teljesítménye miatt is megérdemelte, hogy itt legyen” – mondta a Valencia támadója kapcsán Ventura. A csatár a mostani idényben 11 bajnokin kilenc gólt szerzett a spanyol ligában.

 

„A mienk volt a legkeményebb selejtezőcsoport, a franciák és a hollandok ellen is nagyon jó mérkőzéseket játszottunk. Ha azt a teljesítményt meg tudjuk ismételni, a világ bármelyik csapatát, így az olaszokat is le tudjuk győzni” – jelentette ki a nemzetközi szövetség honlapján a svédek szövetségi kapitánya, Janne Andersson.

 

Az olaszok az eddigi 20 világbajnokságból 18-on ott voltak, mindössze 1930-ban és 1958-ban nem szerepeltek a seregszemlén – ezzel szemben a svédek az előző két vb-ről egyaránt lemaradtak.

 

A svájci–északír párharcban két olyan együttes találkozik, amely a tavalyi Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben búcsúzott. Svájc –mely sorozatban negyedik világbajnokságára juthat ki – a magyarok csoportjában végzett másodikként úgy, hogy első kilenc mérkőzését megnyerte, s az utolsó fordulóban, az Európa-bajnok portugáloktól elszenvedett vereség miatt kényszerül pótselejtezőre.

 

„Ismét elölről kell kezdenünk mindent, a következő két mérkőzésen kell jobbnak bizonyulnunk az ellenfélnél. Bátran bele kell mennünk a párharcokba, s a várható remek hangulattal is meg kell küzdenünk Belfastban” – nyilatkozta a párharc előtt a svájciak szövetségi kapitánya, Vladimir Petkovic. A rutin az alpesi ország csapata mellett szól, ugyanis míg az ő keretükből 18 játékos is Európa öt legjobb bajnokságában játszik, addig az északíreknél ugyanez a szám mindössze négy.

 

Michael O’Neill, az északírek mestere azt emelte ki, hazai pályán mindenképpen el szeretnék kerülni, hogy gólt kapjanak.

 

A görögök és a horvátok párharcában két olyan válogatott csap össze, amely eddig valamennyi alkalommal győztesen került ki a pótselejtezőkből: előbbi csapat kétszer, utóbbi négyszer jutott ki ilyen módon világversenyre. Amennyiben a görögök most is sikerrel abszolválják az oda-visszavágós összecsapást, az övék lesz az első európai csapat, amely sorozatban három vb-re is ilyen módon szerez kvalifikációt.

 

A negyedik párharcban szereplő írek is rutinos pótselejtezősnek számítanak: a szigetországiak kilencedik alkalommal vívhatják ki ilyen módon a szereplést világ- vagy Európa-bajnokságon. Az eddigi nyolc párharcból ötször veszítettek, ám a legutóbbi két alkalommal sikerrel vették az akadályt. Ezúttal Dániát kellene legyőzniük.

 

Európai vb-pótselejtezők, 1. mérkőzések:

csütörtök:

Észak-Írország – Svájc, Belfast 20.45

Horvátország-Görögország, Zágráb 20.45

péntek:

Svédország-Olaszország, Solna 20.45

szombat:

Dánia-Írország, Koppenhága 20.45

 

A visszavágókat vasárnap és kedd között rendezik.

Címerháború: a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságához fordultak az Újpest-szurkolók – NB1.hu

Újpest-szurkolók beadványa a Cégbírósághoz

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Nem lenne érv az új használatára.

A lila-fehér szurkolók a közelmúltban felzúdultak, hogy az Újpest FC többségi tulajdonosa, Roderick Duchatelet megváltoztatta a klub címerét. A drukkerek felháborodása odáig fajult, hogy az Újpest–Videoton mérkőzésen egy néző WC-fedelet dobott be a pályára. Tény, nem ez a legmegfelelőbb eszköze a tiltakozásnak – még akkor sem, ha az új címer a szurkolókat leginkább egy WC-ülőkére emlékezteti – írta az nso.hu.

 

Ám az Újpest-szimpatizánsok nem csupán partizánakciót hajtottak végre, hogy 132 éves klubjuk régi címerét visszaállítsák: egyrészt levelet írtak az Újpesti Torna Egylet klubigazgatójának, Őze Istvánnak, másfelől civil személyek törvényességi felügyeleti eljárás megindítása iránti kérelemmel fordultak a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságához. Ez utóbbi, az Újpest 1885 Futball Kft. elleni beadvány két részre bontható.

 

Kemény szurkolói kiírás a Hali stadionavatóján – kép – NB1.hu

Hali szurkolók kiírása a stadionavatón

Egyfelől a kérelmezők az eredeti arculati elem (a címer) jogellenes megváltoztatását kifogásolják. Az érvelés tartalmazza, hogy az eredeti társasági szerződést nem módosították, a változtatáshoz pedig a közgyűlés százszázalékos szavazati aránya szükséges – ám az Újpest 1885 Futball Kft. nem hívott össze az ügyben rendkívüli közgyűlést. Márpedig az Újpest 1885 Futball Kft. alapító társasági szerződése kimondja, a futballcsapat arculatának megváltoztatásához a kisebbségi tulajdonos UTE hozzájárulása is szükséges.

 

A beadvány álláspontja szerint az Újpest 1885 Futball Kft. 2017 júliusában úgy változtatta meg a címert, hogy a kft. egyik tagja, az UTE erről nem dönthetett, s ezzel a hatályos társasági szerződésben foglaltak nem teljesültek (százszázalékos szavazati arány szükséges a címer megváltoztatásához). A beadvány készítői a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény vonatkozó paragrafusaira hivatkozva kérik a törvényességi felügyeleti eljárás megindítását és lefolytatását. Ha a bíróság törvénytelenséget állapít meg, a kérelmezők az eredeti állapot (címer) visszaállítását követelik.

 

A szurkolók arról is tudomást szereztek, hogy a cégjogtárból 2017. szeptember 11-én lekért cégkivonat pénzügyi beszámolója alapján az Újpest 1885 Futball Kft. törzstőkéje a 2016. évi mérlege alapján a felére csökkent, ennek ellenére a társaság vezetősége semmilyen intézkedést sem tett az ügyben, noha ez jogszabályi kötelezettsége lett volna.

 

A beadvány készítői a történtek miatt a polgári törvénykönyv erre vonatkozó paragrafusa alapján magyarázatot várnak. Ezt akkor is indokoltnak tartják, ha a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságnak nem tagjai, de álláspontjuk szerint a cégbíróságnak – ha a történtekről tudomást szerez – hivatalból is eljárást kell indítania.

 

Az Őze Istvánnak megfogalmazott levél tájékoztatja a klubigazgatót a cégbírósághoz tett lépésekről, egyben arra kérve, hogy álljon a kezdeményezés mellé, és az UTE engedélyezze a kft.-nek a (régi) címer térítésmentes használata mellett (legalább határozott időre) ingyenes hasznosítását. A szurkolók úgy vélik, ha az egyesület megteszi ezt a gesztust, az Újpest FC-nek nem lenne érve az új címer bevezetésére.

 

Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az UTE anyagi kárt nem szenvedne, mert a címer hasznosításából eddig sem volt érdemi bevétele. A beadványt szignáló újpesti szimpatizánsok célja a régi címer visszaállítása úgy, hogy közben rendeződjön a viszony az UTE és az Újpest FC között. Azért terelik jogi útra észrevételeiket, mert ugyan az UTE indított pert, ám abban fő követelésként azt tette meg, hogy az Újpest 1885 Futball Kft. a címercserével megsértette a jó hírnevét, illetve további, a törvényben nem nevesített személyiségi jogait, holott elsődlegesen cégjogi eljárást kellett volna kezdeményezni.

 

Tűzijáték és az ultrák élőképe a videókon a Hali stadionavatójáról – NB1.hu

Szurkolói látvány a Haladás stadionavatójáról

A szurkolók egy részének a Nemzeti Sportnak eljuttatott álláspontja kapcsán felvetődik a kérdés: vajon az egylet jogászai ezt nem tudták?

 

„Nem tisztem a jogászkollégák munkáját kritizálni, de úgy gondolom, a helyes megoldás mindenképpen a cégjogi eljárás lett volna – válaszolta megkeresésünkre az ügyet képviselő ügyvéd, egyben Újpest-szurkoló, dr. Bodnár Attila, aki arra is kitért, hogy semmiféle pénzügyi tranzakcióra vonatkozó következtetést nem akartak levonni abból a tényből, hogy a kft. törzstőkéje a felére csökkent. – Egyszerűen arról van szó, hogy a tulajdonosok figyelmen kívül hagyják a magyar jogszabályokat. A törzstőke csökkenésre azért is hívjuk a fel a figyelmet nehogy a klubunkat bármilyen hátrány érje az NB I-es licenc kérdésében."

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szombathely – Nem mindenkinek a stadion az első.

Mint több hírben is jeleztük már, tegnap átadták a Haladás új, 15 milliárd forintból épült sportkomplexumát (az öltözőről erre a linkre kattintva tekinthető meg a kép). A nyitómeccsen a szombathelyiek 3-1-re verték az Eszéket.

 

Tűzijáték és az ultrák élőképe a videókon a Hali stadionavatójáról – NB1.hu

Szurkolói látvány a Haladás stadionavatójáról

A körítés és a szurkolói koreográfia is remek volt, de voltak, akiknek nem az új stadion az elsődleges a bennmaradásért küzdő csapat drukkerei közül.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szombathely – Parádés volt a körítés.

Mint azt több hírünkben is jeleztük már (képek a stadionról erre a linkre kattintva, az öltözőről meg erre a linkre kattintva láthatóak), tegnap átadták a Haladás új, 15 milliárd forintból épült sportkomplexumát.

 

A hivatalos beszédeket követően a katolikus, a református és az evangélikus egyház papjai megszentelték az arénát, majd az immár megáldott gyepet ellepték a HVSE, az Illés Akadémia és a Király Sportegyesüet növendékei, valamint a Savaria Légió harcosoknak öltözött táncosai, akiket három „banda” követett: az Ataru Taiko ütőegyüttes, a freestyle-osok társulata és a Körmendről átruccant rockzenekar, a Soulwave.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szombathely – Tömöttek voltak a lelátók.

SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS – NK OSIJEK 3-1 (1-1)

Szombathely, 8500 néző, játékvezető: Pintér

Haladás: Király – Polgár, Wils, Németh Milán, Bosnjak – Jagodics, Kiss B. – Williams, Németh Márió, Halmosi – Ramos

Osijek: Antalovic – Matas, Simunec, Lesjak, Barisic – Skoric, Jambor, Mioc – Hajradinovic, Ejupi, Lopa

A Haladás kezdte a játékot.

A mieink tiszta zöldben, a vendégek kék-fehér csíkos felsőben, fehér nadrágban, és fehér sportszárban játszanak.

 

 

Átadták a Haladás új, 15 milliárdos sportkomplexumát – képek – NB1.hu

Átadták a Hali új stadionját

 

3. perc: Williams 22 méteres, bal felső sarokra tartó lövését tolta szögletre Antalovic

A rengeteg Haladás-zászló mellett egy körmendi, és egy Puskás Army feliratú, kispesti zászlót is felfedeztünk.

6. perc: Egy bal oldali szöglet után a kifejelt labdát Hajradinovic 20 méterről, a bal felső sarokba bombázta (0-1).

11. perc: Lopa cselezgetett befelé a bal szélen, de 10 méteres lövését bravúrral védte Király

Negyedóra telt el a meccsből, kiegyenlített a játék – és remek a hangulat, ami a stadion akusztikáját (is) dicséri. No és természetesen a szurkolókat is.

17. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Németh Márió bal oldali szögletét Wils továbbfejelte, Ramos pedig hat méterről a jobb felső sarokba továbbította (1-1).

20. perc: Németh Márió jobb oldali szabadrúgásból hátragurított, az érkező Williams 18 méterről a léc fölé bombázott

Kiegyenlített a meccs, hol az egyik, hol a másik kapu forog – kisebb – veszélyben.

Továbbra is frenetikus a hangulat és csodálatos a stadion

30. perc: Csere a Haliban, Király helyett Gyurján állt be. Félóránként kapus cserél a Haladás – ez a terv

Vége az első félidőnek

II.FÉLIDŐ

47. perc: Wils kapott sárga lapot

53. perc: Matas kapott sárga lapot

56. perc: Simunec lökte fel az egyedül kilépő Williamset  a tizenhatos előterében – Pintér kiállította a horvát hátvédet. A 18 méterről elvégzett szabadrúgást Németh Márió a bal sarok mellé lőtte

61. perc: Cserehegyek a Haladásban. Williams helyett Grumics, Németh Márió helyett Rácz, Kiss Bence helyett Kovács Lóránt, Gyurján helyett Rózsa állt be

66. perc: Bosnjak 20 méteres szabadrúgása alig suhant el a léc felett

68. perc: Rácz tolta el a tizenhatoson belül a labdát a horvát kapus mellett, majd embereset esett – tizenegyes helyett sárga lap a szombathelyi futballistának műesésért…

73. perc: Csere a Haladásban, Ramos helyett Mészáros érkezett

81 perc: Kiss Tamás húzott el lendületesen a jobb szélen, majd 14 méterről lőtt, a kapus szögletre tolta a jobb sarokba igyekvő lövést. A jobb oldali szögletet Rácz végezte el, Jagodics hat méterről a felső lécre fejelt

86. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Grumics kapott labdát a bal oldalon a tizenhatoson belül, majd hat méterről a hosszú, bal sarokba lőtt (2-1).

87. perc: Cserék a Haliban, Medgyes, Jánvári állt be

90. perc: Újabb cserék, Jancsó, Funsho, Bolla, Petró érkezett

Három perc a hosszabbítás

91. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Medgyes iramodott meg a bal oldalon, kicselezte a kapujából kifutó hálóőrt, majd középre passzolt. Az érkező Mioc kivágta ugyan a labdát, ám éppen Petróhoz, aki öt méterről a bal sarokba helyezett (3-1).

Vége a mérkőzésnek.

Ilyen a Hali öltözője az új stadionban – kép – NB1.hu

A Hali öltözője

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – A bajnoki osztály egyik legeredményesebbje volt.

Halálos baleset történt hajnalban a Fácánkerti elágazóban a 6-os számú főúton. A teol.hu úgy értesült, hogy az elhunyt Czékmány Bálint, az Aparhanti SE játékosa volt. Czékmány Bálint idén nyáron igazolt az aparhanti együttesbe, melyben a mostani szezonban 5 mérkőzésen 6 gólt szerzett. A megyei focibajnokságok egyik legeredményesebb játékosa volt. A labdarúgó szövetség adatbankja szerint 232 mérkőzésen 254 gólt szerzett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Párizs – Neymar ismét benne van a buliban.

Szigetországi sajtóinformációk szerint a PSG José Mourinhót szeretné szerződtetni a csapat kispadjára, állítólag a gallok már ajánlatot is tettek a Special One-nak – írja az m4sport.hu. A portugál szakembert a szerződése 2019-ig köti a Manchester United együtteséhez, de korábban egy interjúban arról beszélt, hogy biztosan nem csak az MU-t fogja irányítani az elkövetkező években.

 

A párizsi csapat mostani mestere Unai Emery, ám sajtóhírek szerint Neymar nem igazán kedveli Emery módszereit. A klub elöljárói sem ragaszkodnak a szakemberhez, hiszen egy jobb nevű vezetőedzőt akarnak alkalmazni.

Hatalmas tartozása van a Ronaldo cipőit gyártó cégnek – NB1.hu

Csődnem a Ronaldo cipőjét gyártó cég

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lisszabon – Üzleti ügye miatt nem játszik a válogatottban.

Cristiano Ronaldo egészen pompás körülmények között utazott a portugál fővárosba, de nem a portugál válogatott miatt, amely Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok ellen játszik felkészülési mérkőzést, hanem üzleti ügyei miatt. Fernando Santos szövetségi kapitány ezért nem is hívta a keretbe a luzitánok legnagyobb csillagát – írta az m4sport.hu.

 

Azért látogatott át Madridból a portugál fővárosba a Real támadója, hogy felbontsa szerződését azzal a céggel, amely a CR7-cipőket gyártotta Portugáliában. Az országban kiderítették, hogy a gyártónak milliós tartozásai vannak, ezért Ronaldo – tanácsadóira hallgatva – megszakította vele az üzleti kapcsolatot, várhatóan a jövőben nem hazájában állítják elő a lábbeliket.

Fordulat? Nem a késelő támadt a Fradi-Lokin? – NB1.hu

Védekezett a késelő a Fradi-Lokin?

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC