Érd - Az éllovas a legjobb formában lévő ellen!
Az éllovas a legjobb formában lévő ellen! – NB3.hu
Az éllovas a legjobb formában lévő ellen!
Érd - Az éllovas a legjobb formában lévő ellen!
Az éllovas a legjobb formában lévő ellen! – NB3.hu
Az éllovas a legjobb formában lévő ellen!
Érd – Kemény meccs vár Limpergerékre.
Pikáns mérkőzést rendeznek az NB III Nyugati csoportjának 12. körében, hiszen a listavezető Érdi VSE az elmúlt öt meccsét megnyerő és még gólt sem kapó Pápai Perutz FC-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.
Az Érdi VSE hét győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel az NB III Nyugati csoportjának élén áll kétpontos előnnyel a második helyezett Kaposvári Rákóczi FC-hez képest. A Pápai Perutz FC újoncként nem kezdte jól az idényt, hiszen – ugyan szoros meccseken, de – első négy meccsén egyaránt vereséget szenvedett. Ezt követően nyert Csepelen, majd hazai pályán kikapott az Andráshidától, viszont azóta remek szériába került, s legutóbbi öt mérkőzését úgy nyerte meg, hogy még gólt sem kapott Marton Miklós alakulata, amely feljött a hetedik helyre a tabellán.
– Én a bajnokság előtt a Pápát az első háromba, négybe vártam és várom most is, tehát nekem a szezon eleji szereplése a meglepetés, nem a mostani öt mérkőzés, amiket úgy nyertek meg, hogy gólt sem kaptak. Ettől függetlenül mi is és ők is önbizalommal tele megyünk neki ennek a mérkőzésnek. Nekünk jól sikerült a hétközi kupameccsünk is, elméletileg mindenki egészséges, úgyhogy itthon kell tartanunk a három pontot – mondta Limperger Zsolt.
A bajnokság góllövőlistáját kilenc találattal vezető Szabó Zsoltra nem számíthat a Perutz FC, hiszen a VLS Veszprém ellen begyűjtötte idei ötödik sárga lapját.
– Majd játszik egy másik játékos, egy fontos poszton játszik, de meccs után megmondom, hogy nekünk jó-e vagy sem az ő hiánya, de ez számunkra indifferens, mert ha a saját játékunkat játsszuk, akkor lesznek helyzeteink, az a kérdés, hány gólt fogunk rúgni és hátul lehozzuk-e gól nélkül a meccset. Ezek a céljaink – tette hozzá az Érdi VSE vezetőedzője, aki pápai születésűként először meccsel szülővárosának csapata ellen.
– Még sosem játszottam a Pápa ellen semmilyen szinten, amióta elkerültem onnan a Fradiba, akkor a Pápa nem volt NB I-es, amikor meg hazaértem Spanyolországból már nem volt NB I-es és soha nem játszottam a Pápa ellen, úgyhogy én is kíváncsian várom, milyen reakciót vált ki belőlem a szülővárosom elleni mérkőzés – jegyezte meg Limperger Zsolt.
Az október 28-án, 13.30-kor az Ercsi úti Sporttelepen rendezett Érdi VSE–Pápai Perutz FC mérkőzést Dobai János vezeti, segítői Sebestyén László és Kulcsár Dániel lesznek. A találkozót élőben közvetítik az erdivse.hu-n!
Budapest – „Irány az NB I!” is lehetne a jelszavuk.
Magyar kapitányt javasol az MTK szakvezetője – NB2.hu
Irány az NB I
Budapest – Irány az NB I!
A Merkantil Bank Ligában listavezető Feczkó Tamás szerint magyar szövetségi kapitányt kellene kinevezni a válogatott élére.
„Mindenféleképpen magyar szakemberben gondolkoznék, mivel ő ismeri a legjobban a játékosokat és ő tudja a legjobb eredményt kihozni belőlük” – nyilatkozta az M4 Sportreggeliben Feczkó Tamás, aki példaként Egervári Sándort és Dárdai Pált említette.
A Budapest Honvéddal az elősző szezonban bajnoki címet elért Marco Rossi kinevezésével kapcsolatos kérdésre a tréner azt válaszolta, hogy az olasz edző már bizonyított, ismeri a magyar játékosokat, de nem az ő dolga dönteni.
Az MTK 14 forduló után magabiztosan vezeti a másodosztályú bajnokságot, a kék-fehéreket négy pont választja el a második Kisvárdától. Feczkó Tamás szerint valóban úgy néz ki, hogy a két csapat kiemelkedik az NB II. mezőnyéből, de hosszú még a szezon, egyelőre nem feltétlenül érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Az MTK célja ugyanakkor egyértelműen az, hogy a kiesés utáni első szezonban visszajusson az élvonalba. „Nyáron ezért szerződtünk a szakmai stábommal az MTK-hoz. A játékosokkal azt beszéltük meg, mindenki azért érkezett, hogy mindenféleképpen bajnoki cím legyen az idény végén.”
Feczkó Tamás szerint a Magyar Kupából a Ferencvárost kiverő Kisvárda megmutatta, hogy nem véletlenül áll ilyen jól az NB II-ben. „Nagyon magabiztos játékkal, akár több góllal is legyőzhette volna a Ferencvárost.”
Saját csapata sikerességének okaival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nagyon motivált és jó játékosokkal dolgozhat, akik ha pályára lépnek, mindig próbálják magukból kihozni a maximumot. „Huszonöt fős kerettel dolgozunk, mind a huszonöt játékosról ez elmondható. Nagy harc van a csapatba kerülésért, ezért tudunk eredményesen dolgozni.”
Feczkó Tamás elárulta, nem volt egyszerű döntés, hogy az előző szezon végén a szakmai stábbal együtt távozzon az élvonalba jutást kiharcoló Balmazújvárostól. „Mindennek megvan az oka, azért döntöttünk így, hogy hosszú távon tudjunk eredményesen és jól dolgozni és megmutassuk, hogy nemcsak egy kiscsapatnál tudunk eredményeket elérni, hanem egy nagy hagyományokkal rendelkező klubnál, Magyarország második legsikeresebb klubjánál is, ami óriási megtiszteltetés” – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, minden élvonalbeli mérkőzést figyel, hiszen már most meg kell kezdeni a felkészülést az első osztályra.
A kék-fehérek vezetőedzője külön büszke arra, hogy jelentősen nőtt az MTK-meccsekre kilátogatók száma. „Ebben az idényben megduplázódott a hazai mérkőzéseken a nézők száma, óriási megtiszteltetés, hogy a szurkolók így bíznak bennünk. Nem mellékes, hogy idegenbe is sokan elkísérnek minket és végigéneklik, végigszurkolják a mérkőzést, ez óriási plusz energiákat szabadít fel a játékosokban.”
Ilyen a Szpari-sál kétezerért – kép – NB2.hu
Ilyen a Szpari-sál kétezerért
Pécs – Nem semmi a mozdulat!
Pécsi kispad: így kell belerúgni vagy öt labdába egyszerre – kép – NB3.hu
Pécsi kispad: így kell belerúgni vagy öt labdába egyszerre
Nyíregyháza – Ismét kedveskednek a meccsen a szurkolóknak.
Ilyen a Szpari-sál kétezerért – kép – NB2.hu
Ilyen a Szpari-sál kétezerért
Párizs – Újabb feszültég a brazil körül.
Neymar Párizsba érkezése óta folyamatosan történik körülötte valami, ami feszültséget okoz. Nem volt elég a botrány Cavanival a pontrúgások miatt, valamint hogy csapattársai egyre nehezebben tolerálják kivételezett helyzetét az öltözőben, a brazil most új delikvenst talált, tovább bomlasztva a rendet: az edző, Unai Emery került a támadó „feketelistájára”, aki véleménye szerint unalmas elemzéseket tart – írta az m4sport.hu.
Az elemzésre szánt videókat maga az edző állítja össze egy különleges technikával. Azzal a céllal, hogy csapata taktikailag fejlődhessen. A közös elemzések mellett arra is időt szakít, hogy egyénileg is képezze játékosait, elsősorban Neymart. Vele azért foglalkozik külön, hogy jobban megismerje csapattársai mozgását a felvételek által, bízva abban, hogy kevésbé lesz egyénieskedő.
„Néhány videót együtt elemzünk Neymarral azért, hogy lássa, miben kell még fejlődnie. Elsősorban a helyezkedésére és a pályán belüli kapcsolatokra helyezzük a hangsúlyt” – magyarázta a PSG mestere, miért tölt el sok időt elemzésekkel a brazillal kettesben.
Az UOL Esporte információi szerint Neymar nem elégedett ezekkel az elemzésekkel, leginkább a hosszuk miatt. Magyarázata szerint a brazil válogatottban is vannak hasonló videózások, de a szövetségi kapitány, Tite gyors, feszes, érthető magyarázatokat ad, ezzel szemben Emery olykor félórát is szán az ilyen jellegű fejtágításra, ami több annál, mint amit Neymar jól visel.
Építi a jövőt a Bayern: 16 éves tehetséget igazoltak – NB1.hu
16 éves tehetséget igazolt a Bayern
München – Svédországból érkezett.
A Bayern München szerződtette Alex Timossi Anderssont. A 16 esztendős svéd Andersson a középpályán és támadóként egyaránt bevethető – írta az nso.hu.
Der schwedische Jugendnationalspieler #Andersson wird zum 1.7.2019 nach München wechseln, wo er dem Profikader des #FCBayern angehören wird. pic.twitter.com/GQ77D7XaFH
— FC Bayern München (@FCBayern) 2017. október 27.
A két fél nem hozta nyilvánosságra, hogy a Bayern München mennyit fizetett a Helsingborgsnak a fiatal tehetségért, aki a két klub megállapodásának értelmében csak 2019 nyarán csatlakozik a bajorokhoz, addig marad Svédországban.
Andersson a svéd másodosztály jelenlegi kiírásában 16 mérkőzésen két gólt szerzett. A reménység a svéd U15-ös, valamint U16-os válogatottban is bemutatkozott már.
Gulácsi nem ember? – tette fel a kérdést a Bayern – videó – NB1.hu
Gulácsi nem ember?
Pécs – Kettővel verték a Szentlőrincet, öröm is lehet.
null
null
Nyíregyháza – Ismét kedveskednek a szurkolóknak.
Vasárnap ismét 1928-Hűség mindörökké magazin a Városi Stadionban. Ezúttal egy különleges akcióval is várjuk a szurkolókat, az újságban ugyanis egy kupont helyeztünk el, mellyel eredeti Szpari sál vásárolható a shopban mindössze 2000 Ft-ért! Az ingyenes kiadványt kérjék a pénztárakban illetve az utánpótlás játékosoktól a jegykezeléskor.
A tartalomból:
– Mi a kedvenc étele, zenéje, auómárkája Jova Leventének? Teszteltük a kapust !
– Egy fiatal játékos, aki első meccsén 12 gólt lőtt – szandálban. Bemutatjuk Vasváry Zoltánt.
– Bajnoki előtt – a Csákvár érkezik Nyíregyházára.
– Fotós játék – ismét eredményt hirdetünk
– Kispálya – szabadtér után irány a terem
1928-Hűség mindörökké magazin, INGYENESEN, KUPONNAL vasárnap a Városi Stadionban.
Gulácsi nem ember? – tette fel a kérdést a Bayern – videó – NB1.hu
Gulácsi nem ember?
Oroszország – Tisztelegnek a futball hagyományai előtt.
Idő előtt kiszivárogtak az első képek a 2018-as oroszországi világbajnokság hivatalos labdájáról. Pedig az eredeti tervek szerint csak december elsején, a vb-menetrend sorsolásakor mutatták volna be – írta az Origo.
A labdát a 60-as és 70-es években használt Adidas Telstar után nevezték el. Minden logó (beleértve a vb hivatalos logóját is) és a Telstar név is arany színnel lesz látható rajta. Maga a labda fekete-fehér, amivel a készítők a futball hagyományait hangsúlyozzák.
A labda egy teljesen új panelből áll, amelyet már több FIFA rendezvényen teszteltek, legutóbb a dél-koreai U20-as világbajnokságon.
Európa – Párszor már péppé zúzták egymást.
A görög és a horvát drukkerek sem szurkolhatnak a labdarúgó-válogatott idegenbeli világbajnoki pótselejtezőjén, erről a két érintett ország sportági szövetsége állapodott meg egymással.
„A horvát és a görög szövetség vezetői Athénban megállapodtak, hogy a párharc során egyik mérkőzésen sem lesznek vendégszurkolók” – jelezte csütörtöki közleményében a horvát szövetség (HNS). A döntésről – amelyet "kockázatos biztonsági tényezőkkel" indokoltak – tájékoztatták a nemzetközi (FIFA), valamint az európai (UEFA) szervezetet.
A két szövetség illetékeseinek félelme nem alaptalan. A két válogatott fanatikusai a 2012-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban is randalíroztak az egymás elleni mérkőzések során, de a görög és horvát szurkolók ellentéte a Dinamo Zagreb-PAOK Európa Liga-mérkőzésen is fellángolt. A rendbontáshoz persze nem feltétlenül van szüksége egyik félnek a másikra. A horvát drukkerek a 2016-os Eb-n több alkalommal sportszerűtlen viselkedtek, ezért az Izland és a Törökország elleni vb-selejtezőjüket zárt kapuk mögött rendezték meg. A görög bajnokságot pedig a közelmúltban több alkalommal kellett ideiglenesen felfüggeszteni a szurkolói atrocitások miatt.
A vb-pótselejtezős párharc első felvonását a zágrábi Makszimir Stadionban rendezik meg november 12-én, a visszavágóra három nappal később az athéni Georgiosz Karaiszkákisz Stadionban kerül sor.
Bevezetik a jövőt a spanyol bajnokságban is – NB1.hu
Bevezetik a jövőt a spanyol bajnokságban is
Madrid – Fontos döntést hoztak meg.
A következő idényben a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) is bevezetik a videóbírót, ezt Juan Luis Larrea, a szövetség (RFEF) ügyvezető elnöke jelentette be.
„Szándékaink szerint a következő idényben bevezetjük a videóbírót” – nyilatkozta Larrea a Cadena Ser rádiónak. Hozzátette, a technikai fejlődés a sportág szerves része lett, és ezt el kell fogadniuk. Larrea elárulta: több mint hetven mérkőzésen tesztelik a rendszert, mielőtt tétmeccsen alkalmaznák.
Ellentétben az angol, a francia, a német és az olasz élvonallal az európai topbajnokságok közül egyedül a spanyolban nem használják még a gólbíró-technológiát sem, miközben a Bundesligában és a Serie A-ban már a videóbíró-technológiát (VAR) is bevezették.
Fegyelmi: fizethet a kupából kiesett élvonalbeli – NB1.hu
A Fegyelmi Bizottság határozatai
Miskolc – Elöljáróban annyit, mindent a focira tett föl.
A Diósgyőr támadója, Ugrai Roland már gyermekként mindent a focira tett fel, a sok éves erőfeszítés pedig a mostani szezonra mindenképpen meghozta gyümölcsét, a remek formához ugyanis végre eredményesség is párosul.
Háromévesen kezdett focizni a Diósgyőr támadója, Ugrai Roland, aki labdaszedőként már gyermekként minden NB I-es bajnokin ott volt, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minden csapat minden játékosától autogramot szerez.
„Kenesei Krisztiántól és Gera Zoltántól is kaptam aláírást, később pedig a csapattársaim lettek.”
Mivel gyakorlatilag az egész életét a focipályán töltötte, sok mindent látott már, így azt is pontosan tudja, a tehetség önmagában nem elegendő: „Számos tehetséggel találkoztam, de nem mindenki futott be karriert. Rám is mondták, hogy tehetséges vagyok, de a sikerhez több dolog is kellett” – emlékezett vissza Ugrai a Diósgyőr "Napos oldal" című magazinműsorában.
Például az, hogy 4-500 kilométerre a családjától is megállja a helyét.
„15 évesen elkerültem Békéscsabáról Szombathelyre, az akkor nyílt Illés Béla Labdarúgó Akadémiára. Mi, ’92-esek voltunk az első korosztály. Nagy változás volt ez az életemben, mert csak 2-3 hetente járhattam haza, tehát gyorsan fel kellett nőni.”
Adódik a kérdés, távol az otthonától mennyire tudtak hatni rá a szülei? Mint kiderült, volt, amiben nem fogadta meg a tanácsukat, inkább a saját útját járta: „Mindent feltettem a focira, mert az iskolában nem nagyon sziporkáztam. A szüleim ugyan mondták, hogy fontos a tanulás, de ez nekem nem nagyon ragadt meg.”
Ami viszont annál inkább, hogy miként debütált immáron profi futballistaként.
„Első mérkőzésem egy Európa Liga-meccs volt Svédországban, majd az azt követő héten mutatkoztam be az NB I-ben a Haladás játékosaként. Rögtön a második bajnokimon megszereztem az első gólomat is, ami nagy mérföldkő volt.”
A mostani szezonban a 24 éves játékos 6 találatával holtversenyben az OTP Bank Liga negyedik leggólerősebb játékosa, ráadásul első válogatott meccsén is eredményes tudott lenni, azaz remek formának örvend.
„Voltam már hasonlóan jó szériában, de a mostani jó formához már eredményesség is párosul. Tavaly megdöntöttem az 5 gólos egyéni rekordomat, most pedig 12 meccset követően 6-nál járok” – mondta Ugrai, aki nem titkolta jelenleg minden rendben van körülötte, jól érzi magát, jó csapatban, társaságban játszik.
Válogatott: Marco Rossi elvállalná – NB1.hu
Rossi szövetslgi kapitány lenne
London – Majd amikor „ezt sem lehet majd bevinni”.
Tottehnam-West Ham!
Jó kis csemegéje az angol focinak, a két szurkolótábor nem cseresznyézik egy tányérból, mert hatalmas a különbség a klubok és azok szurkolóinak a társadalmi gyökerei és identitása között. Nem nagyon látni annak az esélyét, hogy valaha egyszer béke vagy csak nyugalom legyen a fanatikusok között.
Ennek ékes bizonyítéka, hogy a két gárda legutóbbi meccsén a vendégek egyik drukkere a lelátón „ívelt bele” egy pohárba, majd a vizeletét a hazai szurkolók közé dobta.
A célzó ellen vizsgálat indult, a WHU elhatárolódott az esettől.
Magyarország – Újabb edző lett eltiltva!
Fizethet a kupából kiesett NB I-es csapat – NB3.hu
A Fegyelmi Bizottság határozatai
Ítélkezett a Fegyelmi Bizottság: eltiltották a Gyirmót edzőjét – NB2.hu
A Fegyelmi Bizottság határozatai
Magyarország – Ítélkezett a Fegyelmi Bizottság!
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 26-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
Magyar Kupa
Horváth Balázs (Nagykanizsa), mert amikor a labda játékon kívül volt két kézzel mellkason lökte ellenfelét 2, Madzin István (Ibrány), mert amikor a labda játékon kívül volt labdával fejen dobta ellenfelét 2, Tóth András (Putnok) 1, Varga Szilárd-János (Szentlőrinc), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Kovács László Márk (Andráshida), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben rácsúszott ellenfele lábára, majd a piros lap felmutatása után dulakodni kezdett ellenfelével 3, Szaláczi Gergő (Ercsi) 1, Toca Bogdan-Florin (Füzesgyarmat) 1, Balogh László (Iváncsa), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 3 soron következő Magyar Kupa mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Molnár Ladislav vezetőedző (Gyirmót), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1, Csatlós Tamás technikai vezető (SBTC), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő Magyar Kupa mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A FEB a Dunaújváros – Vasas mérkőzéssel kapcsolatban a Vasast, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (a játékvezetők, az ellenfél és másik sportszervezet szidalmazása) 150.000 Ft, pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
NB III
A FEB tárgyalás megtartása után Radnai György (Vecsés) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.
Női felnőtt nagypályás bajnokságok és kupák
Pavlik Julia (Kelen SC) 1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés
Nagykanizsa 7,2, Olajmunkás 7,2 és Andráshida 12 ezer forint.
Kanizsára megy az Érd a Kupában – NB3.hu
Dunaújváros – Sorsoltak a Magyar Kupában.
Magyarország – Íme, a legújabb határozatok.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 26-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
Magyar Kupa
Horváth Balázs (Nagykanizsa), mert amikor a labda játékon kívül volt két kézzel mellkason lökte ellenfelét 2, Madzin István (Ibrány), mert amikor a labda játékon kívül volt labdával fejen dobta ellenfelét 2, Tóth András (Putnok) 1, Varga Szilárd-János (Szentlőrinc), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Kovács László Márk (Andráshida), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben rácsúszott ellenfele lábára, majd a piros lap felmutatása után dulakodni kezdett ellenfelével 3, Szaláczi Gergő (Ercsi) 1, Toca Bogdan-Florin (Füzesgyarmat) 1, Balogh László (Iváncsa), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 3 soron következő Magyar Kupa mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Molnár Ladislav vezetőedző (Gyirmót), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1, Csatlós Tamás technikai vezető (SBTC), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő Magyar Kupa mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Mindenki motivált volt – videó – NB2.hu
Budapest – Borbély Bálint nyilatkozott az MTK Facebook-oldalán.