nb1.hu

Zalaegerszeg - A góllövőlista élére és az élvonalba vágyik a ZTE játékosa.

Az MLSZ elsőfokú licenszadó bizottsága elbírálta a beérkezett kérelmeket, és összesen 16 csapatnak kapott NB I-es indulási jogot, köztük – ahogy várható volt – a ZTE FC-nek is. A csapat pedig tett arról, hogy versenyben maradjon az élvonalért, hiszen a legutóbbi Gyirmót elleni találkozót 3-0-ra megnyerte. Daru Bence, a kék-fehérek támadója fontos találatot szerzett a meccsen, és ismét egyedül vezeti az NB II góllövő listáját. Megkeresésünkre elmondta: most csak az számít, hogy a Szeged ellen is megszerezzék a 3 pontot.

– Nem csak én, a csapat is hullámvölgybe került, rossz szériáink voltak – hallottuk Daru Bencétől, aki hat forduló után talált be ismét az ellenfél kapujába. – A Gyirmót elleni 3-0 viszont sok mindent megváltoztat, lökést ad a csapatnak. Amit elterveztünk, azt meg is valósítottuk játékunkkal, ráadásul vezettünk a szünetben, ami megnyugvást adott a csapatnak és az én lelkemnek is jót tett, hiszen végre ismét sikerült betalálnom.

Daru Bence arról is beszélt, hogy hozzájuk is eljutottak olyan hangok, miszerint nincs jó hangulat a csapatnál, de ezt cáfolni tudja és éppen ebből akarnak erőt meríteni a hátra lévő meccsekre.

– Természetesen a közbecsúszott vereségek miatt nem az öröm szigete volt az öltözőnk, ennek ellenére együtt voltunk és mindenki a másikat próbálta akkor is segíteni, mert ez egy ilyen közösség – mondta. – És ma is ilyen, hiszen nekünk most már minden meccs egyfajta kisdöntő lesz a bajnokság végéig, ehhez pedig egységesnek kell maradnunk. A Gyirmót elleni siker kulcsfontosságú volt, és a játékunk is bizakodásra adhat okot. Fontos, hogy szurkolóink is mellettünk legyenek, mi pedig az ő bizalmukat is maximálisan vissza akarjuk nyerni, hogy a végén együtt örülhessünk.

Daru Bence 16 találattal most ismét egyedül vezeti az NB II góllövőlistáját. Azt mondja, a bajnokság előtt 15 gólt tűzött ki maga elé, de amikor az ősszel már 11-nél járt, emelte a tétet.

– A csapat érdeke mindennél fontosabb, de én nem titkolom, hogy szeretnék a góllövőlistán is az élen végezni. A legfontosabb viszont tényleg az, hogy jussunk fel – tett még hozzá Daru Bence, aki bízik benne, hogy a Szeged ellen sokan buzdítják majd a csapatot – olvasható a Zalai Hírlap hasábjain.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Diósgyőr - Fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani szombaton a mérkőzés előtt.

A meccset a miskolci DVTK stadionban rendezik meg. A rendbontások megelőzése, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a mérkőzés napjára a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területére.

A rendőrség a mérkőzéssel kapcsolatban a csapatok szurkolóit az alábbiakról tájékoztatja:

Miskolcot 3 irányból célszerű megközelíteni, délről az M30-as autópályán, a 37-es főúton, és a 3-as főúton Nyékládháza felől.

A vendégszurkolókat az M30-as déli lehajtója előtti útszakaszra várjuk, ahol összegyűjtjük és konvojba rendezzük az érkező buszokat és személygépkocsikat, majd intézkedünk a DVTK stadionhoz történő kísérésükről. A helyszínen külön parkolót biztosítunk a vendégszurkolók gépjárműveinek.

A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, ezért felhívjuk a szurkolók figyelmét arra, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértést képez, annak feltalálása esetén az azt birtokló személlyel szemben minden esetben szabálysértési eljárást kezdeményezünk.

A rendőrség kéri a szurkolókat, hogy a fenti intézkedések végrehajtásában a feladatra vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel, megértésükkel támogassák. – adta közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tatabánya - A Dél-amerikai támadó a Balatonfüred ellen lép pályára utoljára.

Az NB III nyugati csoportjában szereplő Tatabánya támadója, Sergio Aguero a hétvégi Balatonfüred elleni mérkőzésen lép utoljára pályára a szezonban – adta hírül a klub Facebook-oldala.

 

A találkozó utáni napokban a támadó hazautazik Argentínába, mert bal szemén egy operációt kell elvégezni.

 

A tatabányai "Kun" tehát most játszik utoljára kék-fehérben, a szurkolók ezen a meccsen köszönhetnek el a technikás játékostól.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A III. kerületi TVE következő mérkőzésére szokatlan időpontban, pénteken 17:30-kor kerül sor, méghozzá a körülbelül 240 km-re fekvő Andráshidán.

Megosztás:

Soroksár - Immár 8. a tabellán a csapat, amely sorozatban hét mérkőzést nyert a tavasszal.

A labdarúgó NB II őszi szezonját utolsóként zárták, a téli átigazolásokkal azonban megtáltosodtak és immár 8. a tabellán a Soroksár SC, amely sorozatban hét mérkőzést nyert a tavasszal, tavaly 9. helyen végeztek, az október óta vezetőedző Lucsánszky Tamás beszélt a Reggeli Startban a húsvét előtt kezdődött feltámadásról.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Balmazújváros labdarúgói a hét elején meglátogatták az ottani Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény - összesen 5 tagintézmény - és a Református Óvoda gyermekeit!

Megosztás:

Győr – Az ötnapos nyári programnak az ETO FC Győr akadémiája ad otthont.

Az ETO Parkban június 20–24. között bajor focitábort rendez 2003 és 2010 között született fiúk és lányok számára a német elsőosztályú FC Ingolstadt 04 futballiskolája, az Audi Schanzer.

 

A német Bundesliga csapat FC Ingolstadt 04 fociiskolája által szervezett focitábor nagyon népszerű. Az idei a második alkalom amikor az ötnapos nyári programnak az ETO FC Győr akadémiája ad otthont. A jelentkezők lehetnek kezdő, de akár igazolt labdarúgók is – írja az eto.hu. A gyerekeknek délelőttől kora délutánig ígérnek professzionális edzéseket a szervezők, amelyeket a Bundesliga csapat edzői fognak tartani az FC Ingolstadt edzéstervei alapján.

 

Az előző évi táborban összesen 48 gyerek vett részt a napi két edzésen, melyet számos egyéb program is színesített. Meglátogatta a gyerekeket többek között Mervó Bence, Kalmár Zsolt és Koltai Tamás, emellett az ifjú futballistapalánták a stadionban egy fotózáson is szerepeltek.

 

Érdeklődni a 30/731-3404 vagy 30/916-9878-as telefonszámon Sebastian Csatárinál lehet (magyar és német nyelven).

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megérkezett a magyar labdarúgó-válogatott ausztriai edzőtáborába Németh Krisztián, a katari al-Garafa sérült csatára. A játékos az M4 Sportnak elmondta, jelenleg még tüdőre dolgozik, de bízik benne, hogy mihamarabb teljes értékű munkát tud végezni.

 

„Egyre jobb állapotban van a térdem. Volt egy kupamérkőzésünk, amelyen meghúzódott a térdszalagom, ami mostanra olyan állapotba került, hogy sok gyakorlatot meg tudok már csinálni. A napokban elkezdek futni, úgyhogy jól halad a felépülésem. Azért is csináltam például a kajakozást, mert tüdőre dolgoztak, ne veszítsem el az erőnlétemet. A kimaradás nem olyan hosszú, hogy kijöjjek a formámból, mindössze két-három hetes kimaradásról beszélünk – árulta el Németh Krisztián.

 

Hogy mi volt a véleménye a csatárposzton belüli konkurenciaharcról a támadónak?

 

„Örömteli, hogy ekkora a harc, jó a válogatott számára. Nekünk is extra motiváció, hogy minél többet adjunk az edzéseken és ott legyünk a végső keretben.” 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa – Belgiumban az Európa Liga a tét, a CFR Cluj az osztályozó csoportban.

Spanyolország, La Liga, 38. forduló

20.30: Valencia–Real Sociedad

 

Belgium, Jupiler League, Európa Liga play-off, elődöntő

20.45: Charleroi–Kortrijk

 

Románia, Liga 1, osztályozó csoport, 11. forduló

19.30: CFR Cluj–Voluntari

 

Törökország, Super Lig, 33. forduló

19.00: Antalyaspor–Trabzonspor

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – A korábbi szövetségi kapitány szakkommentátor lesz.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál a franciaországi Európa-bajnokság idejére „átigazolt” az M4 Sporthoz. A Hertha BSC vezetőedzője.

 

A kontinenstorna mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti, így nézőink nem maradnak le a klubcsapatával európai kupaszereplést kivívó szakember értékes meglátásairól.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Borbély Bálint mindenképpen az élvonalban akart maradni.

Az MTK Budapest leszerződtette a Békéscsaba középpályását, Borbély Bálintot – írja a klub honlapja

 

A veszélyes szabadrúgásairól ismert védekező középpályás az OTP Bank Liga 2015/16-os szezonjában 14 meccsen jutott szóhoz a Békéscsaba 1912 Előre színeiben, de nem tudta a lila-fehéreket bennmaradáshoz segíteni. 

 

Borbély Bálint 1989. november 30-án született, Gyulán. Felnőtt karrierjét Békéscsabán kezdte, ezt követően megfordult Kazincbarcikán, Szegeden, és Szabadkígyóson, majd ismét a viharsarkiaknál folytatta.

 

A 25 éves középpályás nagyon örül a lehetőségnek, de tudja, nem lesz könnyű dolga.

 

– Semmit nem adnak ingyen. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon jó játékosokkal kell megküzdenem a csapatba kerülésért. De többet érzek magamban, mint hogy az NB II-ben játsszak – mondta Borbély Bálint szerződés aláírása után.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A Fradi támadója bekerült a szlovákok 27-es keretébe

A Ferencváros támadója, Stanislav Sesták bekerült a szlovák válogatott franciaországi Európa-bajnokságra 27 fős keretébe.

 

Ján Kozák szövetségi kapitány csütörtökön ismertette a névsort. Az edzőnek a május 31-ei határidőig négy játékossal kell szűkítenie jelenlegi keretét.

 

A szlovákok Ausztriában edzőtáboroznak a kontinenstorna előtt, és május 27-én Grúziával játszanak barátságos mérkőzést Welsben, két nappal később pedig a németek vendégei lesznek Augsburgban.

A június 10-én kezdődő Európa-bajnokságon sorrendben Wales (június 11.), Oroszország (június 15.) és Anglia (június 20.) lesz a szlovák csapat ellenfele.

 

A szlovák válogatott kerete:

 

Kapusok:

Matús Kozácik (FC Viktoria Plzen), Ján Mucha (Slovan Bratislava), Ján Novota (Rapid Wien)

 

Védők:

Peter Pekarík (Hertha BSC), Milan Skriniar (Sampdoria), Martin Skrtel (FC Liverpool), Gyömbér, Norbert (AS Roma), Ján Durica (Lokomotiv Moszkva), Saláta, Kornél (Slovan Bratislava), Tomás Hubocan (Dinamo Moszkva), Dusan Svento (1. FC Köln), Lukás Tesák (Kairat Almaty)

 

Középpályások:

Viktor Pecovsky (MSK Zilina), Matús Bero (AS Trencín), Róbert Mak (PAOK), Erik Sabo (PAOK), Juraj Kucka (AC Milan), Patrik Hrosovsky (FC Viktoria Plzen), Ján Gregus (FK Jablonec), Stanislav Sesták (Ferencváros), Marek Hamsík (SSC Napoli), Ondrej Duda (Legia Warszawa), Miroslav Stoch (Bursaspor), Vladimír Weiss (al-Garafa SC)

 

Támadók:

Michal Duris (Viktoria Plzen), Adam Nemec (Willem II), Adam Zrelák (Slovan Bratislava)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút - Tisztelgés a magyar labdarúgás halhatatlanjai előtt.

Május 12-én 17 órakor hivatalos megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a 9. Puskás-Suzuki Kupa – adta hírül a puskassuzukicup.net

 

„A Puskás Akadémia növendékei idén azzal tiszteleghetnek Erzsébet asszony és a magyar labdarúgás halhatatlanjai előtt, ha az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő tornán méltó módon emlékeznek rájuk: szép és tiszta játékkal, gólokkal, győzelmekkel, a kupa elhódításával." – fogalmazott nemrég az akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök

 

Az esemény megemlékezéssel kezdődött, a torna fővédnöke, a Puskás Akadémia elnöke, Mészáros Lőrinc, a torna védnöke, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony, a Magyar Suzuki Zrt. képviseletében Naoyuki Takeuchi vezérigazgató és Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes egy-egy koszorúval és néma főhajtással tisztelgett minden idők egyik legnagyobb futballistája, Puskás Ferenc, valamint Erzsébet asszony emléke előtt, aki idén először nincs már közöttünk.

 

A hat csapat egyesével, a saját himnuszára vonult be a kollégium aulájába. A tavalyi PSK legemlékezetesebb pillanatait és a lengyel első osztályban szereplő, egykori akadémista, Gyurcsó Ádám üzenetét követően Horváth Péter szakmai igazgató ismertette a jelenlévőkkel az idei programot és a mérkőzések menetrendjét.

 

Naoyuki Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a 25-ös szám nagy jelentőséggel bír a Suzuki életében, hisz negyed évszázada érkezett a márka Magyarországra, de ez a szám Puskás Ferenc életében is különös jelentőséggel bír. Példaként említette első Realos évében szerzett 25 találatát és 1953. november 25-ét, amikor az Aranycsapattal legyőzték az angolokat Londonban, az „Évszázad mérkőzésén”.

 

Mészáros Lőrinc a torna fővédnöke nyitóbeszédében köszönetet mondott a Suzuki Zrt-nek a kilenc éve tartó támogatásért és együttműködésért. A Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke szerint a Puskás-Suzuki Kupa az U17-es korosztályban Európa legkiemelkedőbb tornái közé sorolható. Puskás Ferenchez méltó mérkőzéseket és játékot kívánt a résztvevő csapatoknak, majd hivatalosan is megnyitotta az eseményt.

 

Az estét közös vacsora zárta a Pancho Arénában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Érdekvédelmet biztosítanak az esetleges bűncselekmények áldozatainak.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata azt kéri a labdarúgó Európa-bajnokságra utazó magyar állampolgároktól, hogy a hatékonyabb konzuli védelem érdekében regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.

 

A tárca konzuli szolgálata a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta: a június 10. és július 10. között Franciaországban megrendezendő labdarúgó Európa-bajnokságra várhatóan sok magyar szurkoló utazik ki. A magyar válogatott Eb-szereplése alatt ideiglenes ügynökség jelleggel helyszíni és mobil (mikrobuszos) konzuli jelenlétet biztosítanak, elsősorban azért, hogy ha kell, akkor lehetőség szerint azonnal pótolhassák az úti okmányokat, konzuli érdekvédelmet biztosíthassanak az esetleges bűncselekmények áldozatainak, segítséget nyújthassanak kórházi kezelés vagy haláleset esetén – magyarázták.

   

Ideiglenes ügynökség formájában biztosított állandó konzuli jelenlét lesz június 5-étől a három csoportmérkőzésnek helyet adó városban (Bordeux, Marseille, Lyon).

   

Továbbá a június 14-ei osztrák-magyar, a június 18-ai magyar-izlandi és a június 22-ei magyar-portugál mérkőzések napján a mobil konzuli egység a helyszínen közvetlenül is elérhető lesz.

   

Lille-ben, Lens-ban, valamint Toulouse-ban és Nizzában az ideiglenes ügynökségek, a mobil konzuli egység és a lille-i tiszteletbeli konzul révén biztosítják a konzuli segítségnyújtást.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csepel – Remekül helyt álltak a piros-kékek U9-es játékosai.

A Csepel stadionban hosszú idő után ismét nemzetközi labdarúgó tornára került sor, méghozzá az egyik legfiatalabb, U9-es korosztályban. A Csepel FC fiataljai egytől-egyig derekasan küzdöttek a némileg szokatlan körülmények és az erős ellenfelek dacára.

 

 

 Az eseményekről Takács Dávid, a korosztály egyik edzője számolt be:

 

– Először is szeretném megköszönni az ASI Dinamo Star nevű csapat edzőinek a torna résztvevőinek meghívását, mi a magunk részéről igyekeztünk ideális körülményeket biztosítani a programnak, ami úgy gondolom sikerült is. A torna tapasztalatairól annyit, hogy rendkívül jól felkészített csapatok ellen tudtunk játszani, akik jelenleg még előttünk járnak a képzésben. Az eddigiektől eltérő, 35×55-ös pályaméret és a megnövekedett létszám egészen másfajta koncentrációt igényelt a srácoktól, ami a meccset néző kívülálló számára lehet, hogy nem láttatott sikeres szereplést, de a magam részéről sok pozitívumot vettem észre a jövőre nézve jelenthet sokat. Csapatunkban több fiatalabb, 2008-2009-es születésű játékos is lehetőséget kapott és úgy érzem, hogy ők is remekül megoldották a rájuk bízott feladatokat. A sikeres rendezvényen kívül külön öröm számunkra, hogy a résztvevő csapatokkal a későbbiekben is fogunk még találkozni, akár más korosztályokban is – mondta Takács Dávid a csepelfc.hu-nak

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Thomas Doll felgyorsítaná az Fradi támadószekcióját.

A nyári átigazolás időszakban borítékolható, hogy az NB I-ből kieső Puskás Akadémia játékosai lesznek a legkapósabbak. A felcsúti klub támadója, Tischler Patrik – aki tavasszal a Videotonban szerepelt kölcsönben – már jelezte, hogy szívesen maradna Székesfehérváron, de ha az nem jönne össze, ne legyen kétségünk, hogy tavasszal is az élvonalban fog futballozni.

 

A magyar válogatott egyik legbiztosabb pontjáról, Fiola Attiláról talán szót sem kell ejtenünk, hiszen bármelyik NB I-es csapat szívesen látná a soraiban – állítólag a Ferencváros már meg is kereste –, de az sincs kizárva, hogy egy sikeres Európa-bajnoki szereplés után külföldi ajánlatot fog kapni.

 

Fiola Attila mellett a Puskás Akadémia legnagyobb értéke talán Lencse László, aki a tavaszi szezont Újpesten töltötte kölcsönben. A 27 éves támadó 16 mérkőzésen szerepelt a lila-fehéreknél, igaz csak 5 gólig jutott, de a mezőnyben rendkívül hasznos munkát végzett, így nem csoda, hogy Bernd Storck is felfigyelt rá és meghívta a magyar válogatott ausztriai edzőtáborába.

 

A ferencvárosi C-közép információja szerint a zöld-fehérek Lencse Lászlóval szeretnék megerősíteni a támadósorukat, ugyanis Thomas Doll mindenképpen gyors játékost keres, akinek elüt a stílusa Böde Dánielétől. Az FTC állítólag már megkereste a játékos képviselőjét, de hivatalos ajánlattétel még nem történt. A transzfert nehezíti, hogy a támadó külföldre vágyódik, valamit magyar kérője is akad

 

Lencse Lászlót állítólag szerződtetné a DVSC és még az Újpest sem tett le róla, hogy megtartja a győri születésű támadót. Konkrétum még nincs, mindenesetre a nyár egyik szenzációja lenne, ha a Ferencváros Újpestről igazolna. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Wilfried Bony és Salomon Kalou tesztelheti a magyar védelmet.

A Dárdai Pál vezette Hertában szereplő Salmon Kalou és a Manchester City sztárja, Wilfried Bony is pályára léphet május 20-án a magyar válogatott elleni felkészülési mérkőzésen, a Groupama Arénában – írja az mlsz.hu

 

Michel Dussuyer szövetségi kapitány kijelölte azt a 22 játékost, akivel az elefántcsontparti válogatott elutazik a május 20-i, budapesti összecsapásra. Az elefántcsontparti együttes magja légiósként szerepel, mindössze három labdarúgó játszik hazája élvonalában azok közül, akik Magyarországra utaznak. A legnagyobb név Wilfried Bony, de a Villarrealban a védelem tengelyéből az utóbbi időben kirobbanthatatlan, remek szezont futó Eric Baillyra és a korábban többek között a Chelsea-ben is szereplő, jelenleg a Herthában légióskodó Salomon Kaloura is érdemes lesz odafigyelnünk.

 

Elefántcsontpart kerete:

 

Kapusok

 

Sylvain Gbohouo (TP Mazembe)

Badra Ali Sangare (AS Tanda)

Abdoul Karim Cisse (SC Gagnoa)

 

Védők

 

Abdoulaye Bamba (Dijon FCO)

Mamadou Bagayoko (St Trond VV)

Eric Bailly (Villareal)

Simon Deli (Slavia Prague)

Constant Djakpa (Eintracht Frankfurt)

Wilfried Kanon (ADO La Haye)

Lamine Kone (Sunderland AFC)

Tiémoko Konate (Sparta Prague)

 

Középpályások

 

Victorien Angban (St trond VV)

Yao Serge N’Guessan (AFAD)

Assane Gnokou (Inter Milan)

Jean Michaël Seri (OGC Nice)

Ismaël Diomande (SM Caen)

 

Támadók

 

Wilfried Bony (Manchester City)

Jonathan Kodija (Bristol City FC)

Thomas Toure (Girondins Bordeaux)

Max Alain Gradel (AFC Bournemouth)

Salomon Kalou (Hertha Berlin)

Giovanni Sio (Stade Rennais)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Balmazújváros – Hétvégén a Kisvárda ellen meccsel a pályaedző.

A Balmazújváros kispadján Szergej Pacaj pályaedzőre vasárnap a szokottnál is több feladat hárul, hiszen Feczkó Tamást is helyettesítenie kell a kispadon.

 

– Gyulán nagyon hamar vezetést szerzett a hazai csapat. Ebben közrejátszhatott, hogy az utazás miatt még kissé tompa volt a csapat?

– Egyáltalán nem. Az ebéd után volt két óra teljes pihenő játékosaink számára, s úgy mentünk ki a pályára is, hogy tudtuk, hogy az első tizenöt-húsz percben majd nagyon jönni fog az ellenfél – mondta Szergej Pacaj a balmazfoci.hu-nak. – Aztán rögtön az elején figyelmetlenek voltunk, hibák sorozatát követtük el, melyből aztán igen hamar előnybe került az ellenfél. Utána végig mi támadtunk, még a felezővonalon se nagyon engedtük át a vendéglátóinkat.

 

– Feczkó Tamást a Szeged elleni mérkőzésen elküldte a játékvezető a kispadtól, s egy mérkőzéstől eltiltotta a Fegyelmi Bizottság. Így vasárnap te fogsz meccselni. Ez legutóbb Kisvárdán történt meg, még az ősszel, vagyis nem a legjobbak az előjelek.

– Erről még nem beszélgettünk, de a későbbiekben ez is téma lesz majd közöttünk. Ám biztos vagyok benne, hogy ez nem fog problémát okozni nálunk. Inkább azon dolgozunk, hogy a legutóbbi mérkőzésünkön elkövetett hibákat kijavítsuk. Ezzel kapcsolatban tegnap már volt egy videózás.

 

– A Kisvárdát talán még a többi ellenfelünknél is jobban ismerjük a közelségük okán?

– Minden ellenfelünkről sok információt be tudunk gyűjteni. A Kisvárdából néhány labdarúgót az átlagosnál is jobban ismerünk, például a Szpariból is. Tudjuk, hogy nem véletlen a második helyük a tabellán. Nagyszerű együttes, számos korábbi NB I-es labdarúgóval. Ez egy igazi presztízsmeccs lesz, ahol nekünk van törlesztenivalónk. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC