nb1.hu

Így készülnek az ultrák a portugálok ellen – felhívás

Magyarország - A helyes szurkolás a cél.

 

Az ultrashungary.hu, a Carpathian Brigade felhívását változtatás nélkül közöljük.

 

"Már nem kell sokat aludni és indulunk Portugáliába. Lisszabonba közel háromezer magyar szurkoló fog elutazni, ami azt is jelenti, hogy meg fogjuk tölteni a Benfica stadion vendégszektorát. Nem példátlan, de mindenképpen ritka, hogy ekkora létszámban kelünk útra a Magyar Válogatott győzelméért. Éppen ezért ránk, magyar szurkolókra az átlagosnál nagyobb felelősség és több feladat hárul. Ugyanúgy, ahogy nem mindegy milyen eredmény születik a pályán, egyáltalán nem mindegy az sem, hogy mi, magyar szurkolók milyen produkciót nyújtunk az utcán és a lelátón.

Tekintettel a leendő óriási létszámunkra, a korábbi (negatív) tapasztalatokra és sok más egyéb tényezőre, néhány praktikus tanáccsal és iránymutatással szeretnénk ellátni a portugál fővárosba utazó honfitársainkat; elsősorban az öltözködésre, a viselkedésre és az elővigyázatosságra fektetve a hangsúlyt. Kérjük, hogy ezeket az – egyébként nem túl bonyolult és semmiképp sem ördögtől való – iránymutatásokat mindannyian tartsátok és tartassátok be, ezt a cikket pedig osszátok meg a veletek együtt utazó társaitokkal is.
 
 

Kubatov benne lenne, hogy visszatérjenek a szkennerellenesek – NB1.hu

Az ulloi129.hu írását változtatás nélkül közöljük. "A Fradi elnökével készült interjúnk második részében szóba kerül a Fradi-család megosztottsága, a nemzetközi sikertelenség okai a fociban és az edzőkérdés is. – Tavaly hosszú idő után bajnok lett a focicsapat, ősszel viszont nem sikerült ezt a szintet tartani, a nemzetközi porondon pedig évek óta kudarcos a szereplésünk, az utolsó két év pedig egyszerűen katasztrofális volt, mi ennek az oka?

 
 
Jegybeváltás, találkozó, gyülekező
 
 
Mint ahogy azt már korábban közöltük, gyülekezőt hirdet a Carpathian Brigade a jegybeváltó pont (Hotel Corinthia) közvetlen közelében található térre, a Jardim Da Amnistia Internacional Parkba. Ide várunk minden magyar szurkolót a meccs napján 16 órára, majd innen fogunk együtt, fegyelmezetten és egységesen vonulni a parktól kb. 3 km-re található stadionhoz. Azon túl, hogy ez lesz a leghangulatosabb módja a stadion megközelítésének, ez a legbiztonságosabb is.
Lehetőség szerint a belépőjegyeket már itthon váltsátok ki, elkerülve ezzel a várhatóan igen lassú és hosszadalmas helyszíni procedúrát Lisszabonban. Ha erre nincs lehetőség, akkor is ajánlott minél előbb beváltani a vouchert a meccsjegyre; a Hotel Corinthia előcsarnokában felállított jegycsere pont 14 órakor nyit.
 
 
Öltözet
 
 
A korábbi idegenbeli túrákhoz hasonlóan, ezúttal is szeretnénk törekedni az egységes megjelenésre. A hazai szurkolói csoportok tagjainál megszokott a fekete öltözet; ezen kívül a Magyar Válogatott – lehetőség szerint – vörös/meggypiros meze az ajánlott. Nem szívesen látott öltözet bármilyen „viccesnek szánt” meg „különleges” jelmez, színes paróka, idióta kalap és ezek társai. Futballszurkolók vagyunk, nem karácsonyfák és vásári bohócok. A válogatott idei legfontosabb mérkőzésére, nem pedig farsangra utazunk. Ugyancsak kérjük, hogy a klubhovatartozásról árulkodó mezek és sálak helyett a magyar vonatkozású öltözetet részesítsétek előnyben. A meccs napján mindannyian elsősorban MAGYAROK vagyunk, érkezzünk a Kárpát-medence bármely szegletéből.
 
 

Quentin Tarantino jelenti: így ultráskodott Schiffer András – NB1.hu

Így ultráskodott Schiffer András

 
 
Alkoholfogyasztás
 
 
A gyülekező, a vonulás és a mérkőzés helyszínén mindenkitől a józan és – saját maga, valamint szurkolótársai iránt érzett – felelősségteljes viselkedés az elvárt. Éppen ezért nyomatékosan kérünk Benneteket, hogy alkoholt a mérkőzés napján mértékkel fogyasszatok. Nem nyújt üdítő látványt az a honfitársunk, aki öntudatlan állapotban fetreng egy parkban vagy részegen óbégatva fürdőzik egy városi szökőkútban. A kötekedő, ordenáré stílus, a túlzott alkoholfogyasztás miatti igénytelen megjelenés rossz fényt vet az egész magyar szurkolói közösségre. Jó lenne, ha ez a fajta viselkedés a jövőben egyre távolabb kerülne a magyar szurkolói kultúrától és ehelyett a szervezett, fegyelmezett és a lehetőségekhez képest józan megjelenés lenne ránk, magyar szurkolókra a jellemző az ilyen idegenbeli túrákon. Egyáltalán nem tilos alkoholt fogyasztani, de a meccs napján csak mértékkel kerüljön rá sor.
 
 
 
Zászlók
 
 
A vendégszektorban a fő helyen (a lelátó előtti kerítésen és a szektorok bejáratai fölött) a magyar táborok drapériái foglaljanak helyet. Prioritást élveznek a szervezett szurkolói csoportok transzparensei azokkal a nemzeti színű zászlókkal szemben, melyeket csupán egy-két személy hoz magával. A lelátó íratlan szabályait mindenki tartsa tiszteletben! A magatokkal hozott, a településetek nevét feltüntető nemzeti zászlókat a szektor tetején helyezzétek el. Az igénytelen, filctollal rajzolt, csapnivaló kinézetű zászlókra pedig semmi szükség, azokat ne hozzátok magatokkal. Ezen a téren is próbáljunk a jövőben törekedni az egyre igényesebb és normálisabb megjelenésre.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt években többször is előfordult, hogy magyar szurkolók zászlókat buktak külföldön, ezt megelőzendő nyomatékosan felhívnánk honfitársaink figyelmét arra, hogy a mérkőzésre elhozott zászlóikra fokozottan ügyeljenek a teljes meccsnap folyamán; különösen a gyülekező felé tartva és meccs után a stadionból távozva. Bár nekünk magyaroknak a portugál szurkolókkal semmilyen konfliktusunk nincsen (és ez reméljük így is marad), de Lisszabon mégis csak két óriási klubnak és két nagy létszámú szurkolótábornak az otthona. Éppen ezért nem lehet kizárni, hogy a „hazai” Benfica vagy épp a szomszédos kerületben székelő Sporting huligánjai szeretnének némi trófeát gyűjteni a magyar szurkolóktól. Nem beszélve a Lisszabon bel- és külvárosában hemzsegő bevándorlókról, mely ugyancsak potenciális rizikófaktor ebben a tekintetben. A város és a stadion környéke is ismeretlen terep lesz számunkra, így erősen javasolt a magunknál lévő ereklyék iránti fokozott elővigyázatosság.
Magyar szurkolók nem bukhatnak zászlókat, drapikat, sálakat a portugál fővárosban!
 
 

Hiába anyázták a Vasas-szurkolók, Mészöly példásan viselkedett – NB1.hu

Nagyon nehezen emésztették meg az angyalföldi drukkerek tegnap a Szusza Ferenc Stadionban, hogy a csapatuk 3-2-es vereséget szenvedett a Haladástól, ráadásul éppen a klub 106. születésnapján. A legnagyobb hibás természetesen mindezekért nem a Vasas vezetőedzője, a középső védő posztján játékost cserélő Michael Oenning, vagy a hatalmasakat hibázó Debreceni András, vagy az enerváltan játszó teljes Vasas volt, hanem Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője.

 
 
 
Bent a stadionban
 
 
Miután megtöltöttük az Estadio da Luz vendégszektorát, semmi egyéb feladatunk nincs, mint kiszurkolni csapatunk és hazánk számára a győzelmet. Éppen ezért mindenki kötelessége, hogy a mérkőzés teljes időtartama alatt részt vegyen a szurkolásban, követve és betartva az előénekes utasításait. Teljesen felesleges háromezren útra kelnünk, ha csak ötszázan szurkolunk.
Mint minden idegenbeli túrán, most is benne van, hogy nem sikerül bevinni a dobot és a megafont, így fokozottan figyeljünk a stadionban egymásra.
 
 
Kérjük, hogy a fenti kéréseket, iránymutatásokat vegyétek figyelembe az út során; ezek betartásával ti is járuljatok hozzá ahhoz, hogy a magyar szurkolótábor a korábbiaknál szervezettebben, egységesebben és igényesebben jelenjen meg Portugáliában."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC