nb1.hu

Nemzetek Ligája: közvetetten az Eb-selejtezők is elkezdődnek

A sorozat az Eb-kijutás szempontjából is komoly tétet kap már a nyitányon.

A Nemezetek Ligája 2026/27-es idényének csütörtöktől szombatig tartó első fordulójával közvetetten megkezdődik a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata is.

Ebből a sorozatból ezúttal is pótselejtezős helyet lehet kivívni azon csapatoknak, amelyek 2027-ben kudarcot vallanak a hagyományos kvalifikáció során. Csakhogy a korábbi kiírásokkal ellentétben ezúttal nem egyértelmű, ez hány válogatottat jelent. Ennek az oka, hogy az európai szövetség csak két helyet biztosít a két év múlva esedékes kontinensviadal négy házigazdájának – Anglia, Skócia, Wales, Írország -, ezért valamennyi elindul a selejtezőben. Viszont nem mindegy hány jut ki közülük a pályán elért eredményeivel.

Ezen múlik ugyanis, hogy a pótselejtezőben kettő, három, vagy négy fennmaradó hely lesz-e kiadó. A különböző forgatókönyvek alapján legalább négy, legfeljebb kilenc pótselejtezős helyet osztanak ki az NL eredményei alapján.

A hagyományos selejtezők decemberi sorsolásán 12 csoportba osztják majd a résztvevőket. Az első helyezettek és a nyolc legjobb második egyenes ágon kijut az Eb-re, a négy legrosszabb második pedig pótselejtezős lesz. Az NL-ben csoportgyőztesként lehet pótselejtezős helyhez jutni, de ha velük nem éri el a kellő létszámot a mezőny, akkor azt az NL-rangsorban legelőkelőbb helyen végzett csapattal, csapatokkal töltik fel.

A Nemzetek Ligája küzdelemsorozata továbbra is négy osztályban zajlik, a magyarok az élvonalból kiesve a B divízióban szerepelnek. Az A osztályban a négy csoport első két-két helyezettje a márciusi negyeddöntőbe jut, a harmadikok osztályozót vívnak, a negyedikek kiesnek. A Magyarországot érintő B divízióból az első élvonalba kerül, a második a feljutásért, a harmadik a bennmaradásért játszhat márciusban, a negyedik pedig a harmadik vonalba esik.

Az első fordulóban rögtön nagy rangadókat rendeznek, ugyanis szombaton a vb-bronzérmes Anglia fogadja a világbajnok spanyol együttest, csütörtökön pedig a holland-német összecsapás és a norvég-dán skandináv derbi ígérkezik izgalmasnak.

Nemzetek Ligája, 1. forduló:

  • A divízió, 1. csoport (péntek):
  • Olaszország-Belgium, Róma 20.45
  • Törökország-Franciaország, Izmit 20.45

 

  • A divízió, 2. csoport (csütörtök):
  • Hollandia-Németország, Amszterdam 20.45
  • Szerbia-Görögország, Belgrád 20.45

 

  • A divízió, 3. csoport (szombat):
  • Anglia-Spanyolország, London 20.45
  • Csehország-Horvátország, Prága 20.45

 

  • A divízió, 4. csoport (csütörtök):
  • Portugália-Wales, Lisszabon 20.45
  • Norvégia-Dánia, Oslo 20.45

 

  • B divízió, 1. csoport (szombat):
  • Szlovénia-Skócia, Ljubljana 15.00
  • Észak-Macedónia – Svájc, Szkopje 20.45

 

  • B divízió, 2. csoport (péntek):
  • Georgia – Észak-Írország, Tbiliszi 18.00
  • MAGYARORSZÁG-Ukrajna, Puskás Aréna 20.45

 

  • B divízió, 3. csoport (csütörtök):
  • Ausztria-Izrael, Linz 20.45
  • Koszovó-Írország, Pristina 20.45

 

  • B divízió, 4. csoport (péntek):
  • Lengyelország – Bosznia-Hercegovina, Varsó 20.45
  • Svédország-Románia, Solna 20.45

 

  • C divízió, 1. csoport (szombat):
  • San Marino-Finnország, Serravalle 18.00
  • Albánia-Fehéroroszország, Tirana 20.45

 

  • C divízió, 2. csoport (péntek):
  • Örményország-Lettország, Jereván 18.00
  • Montenegró-Ciprus, Podgorica 20.45

 

  • C divízió, 3. csoport (szombat):
  • Feröer-szigetek – Kazahsztán, Tórshavn 18.00
  • Szlovákia-Moldova, Eperjes 20.45

 

  • C divízió, 4. csoport (szombat):
  • Izland-Észtország, Reykjavík 18.00
  • Bulgária-Luxemburg, Plovdiv 18.00

 

  • D divízió, 1. csoport (csütörtök):
  • Andorra-Málta, Encamp 18.00

 

  • D divízió, 2. csoport (csütörtök):
  • Liechtenstein-Litvánia, Vaduz 20.45
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC