nb1.hu

Hiába anyázták a Vasas-szurkolók, Mészöly példásan viselkedett

Budapest – Kedvesen rákérdeztünk, hogy a Fradi vagy a Vasas lesz-e a jobb…

Nagyon nehezen emésztették meg az angyalföldi drukkerek tegnap a Szusza Ferenc Stadionban, hogy a csapatuk 3-2-es vereséget szenvedett a Haladástól, ráadásul éppen a klub 106. születésnapján. A legnagyobb hibás természetesen mindezekért nem a Vasas vezetőedzője, a középső védő posztján játékost cserélő Michael Oenning, vagy a hatalmasakat hibázó Debreceni András, vagy az enerváltan játszó teljes Vasas volt, hanem Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője.

Quentin Tarantino jelenti: így ultráskodott Schiffer András – NB1.hu

Az a Mészöly Géza, akinek mindene a Vasas. Az a Mészöly Géza, aki a Haladás egyetlen góljánál sem lejtett örömtáncot és az a Mészöly Géza, akin látszott, hogy picit zavarba jött a meccs után, amikor „kedveset” kérdeztünk tőle.

Mészöly Gézáék veréssel köszöntötték a szülinapos Vasast – NB1.hu

Hogyan értékelnéd a meccset?

Fontos volt, hogy az egyenlítés után sem pánikoltunk be, hanem szinte egyből megszereztük a második gólunkat. Nagyon kitettek magukért a játékosok, a támadók is kivették részüket a védekezésből, ezért fordulhatott elő, hogy labdákat tudtak szerezni a Vasas védőitől, amikből gólokat is tudtunk rúgni. Ez működött a Gyirmót elleni meccsünkön is. Most is ültek a kontráink, a Vasasnak nem volt területe. A végére izgalmas lett nagyon, de hihetetlenül fontos három pontot szereztünk. Megdolgoztunk érte.

 

Nem okozott gondot a csapatának, hogy Király Gábor nem tudta vállalni a játékot és Gyurján Mártonnak kellett helyettesítenie.

Gabinak kiemelt szerepe van, most is itt volt velünk. Vasárnap, amikor megkezdtük a felkészülést a Vasas ellen, akkor szót kért az öltözőben, nagyon fontos mondatokat mondott, amely újból hitet adott a csapatnak a Ferencváros elleni vereség után. Muszáj, hogy ne csak az edző beszéljen, hanem hitelesen szólaljon meg a legnagyobb játékos is. Gabi nagyon készült a Vasas elleni meccsre, ezt reggel is láttam rajta, de sajnos délutánra rosszabbodott az állapota. Gyurján Marci nem először ugrott be a remekül a helyére, ebben a Gabi is benne van és Jakab Csaba is, aki remekül fogja össze a kapusokat. Marci sokat tud ellesni a Gabitól, ezt ma is kamatoztatta.

 

Ilyen jellegű meccsre készültetek?

Nem gondoltam volna, hogy három gólt tudunk rúgni a Vasasnak, mert ez nagy dolog. Annyira nem voltunk eleresztve a rúgott gólokkal az elmúlt hetekben. Az első találatunknál elhitték a játékosok, hogy lehet keresnivalónk, a másodikról már beszéltem, de mint kiderült, ugyanilyen fontos volt a harmadik is. Nagyon szép esténk volt.

 

Ha azt nézzük, akkor kijelenthető, hogy a második félidőt nem nyerte meg a csapata.

Ez így volt, de ezt a Fradi ellen szoktuk megtenni. Az első fordulóban is így volt, meg a legutóbbiban is, de pontosan tudjuk, mennyivel fontosabb az egész meccset megnyerni.

 

Ebben a bajnokságban még senkitől nem kapott három gólt a Vasas.

Ezért is érzem hatalmas fegyverténynek azt, amit elértünk. Williams nagyon szemtelen módon játszott, kétszer is döntő szituációban csent el labdát, amikből ugye gólt rúgott.

 

Vasas Labdarúgás

Mi kellett ahhoz, hogy a Ferencvárostól elszenvedett vereség után így játsszon a csapata?

Kellett az, amiről az előbb már beszéltünk, hogy a zöld-fehérek ellen megnyertük a második félidőt. Nagyon fontos volt, hogy a szünetben ott összerántottuk a csapatot és nem vert seregként távoztunk a Népligetből. Másnap reggel kiértékeltük a meccset, Gabi felszólalása is sokat számított, próbáltunk pozitívan előre tekinteni. Fontos lesz a továbbiakban Gyurján Marcinak, hogy emberhátrányba ne kettes, hanem egyes sorfalat állítson oldalsó szabadrúgásnál, mert ellenkező esetben nagyon kevesen leszünk benn a kapunk előtt.

 

Halmosi kiállításánál mi történt?

Burmeister végig provokálta, lökte neki a szöveget. Utána összeugrottak, állítólag köpés is volt, ami az eltiltás szempontjából nem mindegy. Remélem, az illetékesek figyelembe veszi, hogy provokálták a csapatkapitányomat.

 

A Fradi vagy a Vasas lesz a jobb a végén?

A bajnok?

 

Nem, a jobb.

Kedves kérdés. Nem hiszem, hogy a Haladás megelőzi bármelyiket is, de nehéz válaszolnom, mert a Vasas a nevelőegyesületem. Viszont már nem az első alkalommal mérkőztem meg ellene, így már csak teljesen arra összpontosítok, hogy az aktuális csapatomnak minél jobb legyen. Kaptam hideget-meleget a szurkolóktól, amit nem nagyon értettem. Azt megértem, hogy a kedvencüknek szurkolnak, és legalább kijönnek drukkolni, ami dicséretes. Néha szegény mamát szidják, ez benne van a pakliban, annyira nem esik jól, de lehet, hogy az illető nem tudta, hogy kinek kiabál be

 

Kiszedtük a Vasas-edzőből, miért vette elő a hibázó csapatkapitányát – NB1.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC