nb1.hu

Közleményt adott ki a klub, amelyben figyelmeztetik a szurkolókat.

Az MLSZ szerdán reggel publikálta soros fegyelmi határozatát, amelynek értelmében több NB I-es és NB II-es klubot is megbüntettek szurkolóik megbotránkoztató viselkedése miatt. A DVSC közleményt adott ki a klubot sújtó büntetést követően.

A fegyelmi határozat értelmében a DVSC-t, a Diósgyőrt és az FTC-t is szektorbezárással valamint pénzbírsággal büntette a szövetség Fegyelmi Bizottsága. Utóbbi két klub esetében viszont hat hónapra felfüggesztették a szektorbezárást. A DVSC szektorbezárása nem érinti még a hétvégi DVSC-FTC rangadót.

Viszont a határozatban az is olvasható, hogy: „A FEB az 5. forduló eseményei kapcsán rasszista megnyilvánulások miatt eljárást indított a DVTK-val, a Honvéddal, a Nyíregyházával és a ZTE-vel szemben; megbotránkoztató bekiabálások miatt a DVSC-vel, az Újpesttel és a Videotonnal szemben.”

A DVSC emiatt közleményt adott ki. „A helyzet egyre tarthatatlanabb. A DVSC ellen az MLSZ megbotránkoztató szurkolói bekiabálások miatt eljárást indított a Puskás Akadémia elleni találkozó kapcsán is. Egyre inkább fenyeget a zárt kapus mérkőzések veszélye. Éppen ezért ismét kérnénk hűséges szurkolóinkat, hogy tartsák be az MLSZ előírásait, mert azok megszegésével szeretett klubjukat és önmagukat is sújtják. A klub elkötelezett a szabályok betartatása mellett, és ennek érdekében megteszi a szükséges lépéseket a szabályszegőkkel szemben.”

A közleményben emlékeztetnek az MLSZ idény előtt kiadott közleménére. Ebben a szövetség felhívta a figyelmet, hogy zéró toleranciát alkalmaz a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások, így a „cigányozás” esetében is.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Croizet iránt másik első osztályú klub érdeklődik.

Friss hír látott napvilágot a Zalaegerszegi TE nyári tulajdonosváltásával kapcsolatban. A keretet illetően bizonytalan még a jövő. Érkezett ugyan egy brazil játékos, de távozhat a kékek gólfelelőse.

A nyári tulajdonosváltáson átesett ZTE FC közleményt adott ki, amelyben arról írnak, hogy a részvénytársaság szerdai közgyűlésén a részvényátruházási folyamat teljes mértékben lezárult. Így a tulajdonosváltás véglegesnek tekinthető. „Már csak kisebb adminisztrációs feladatok maradtak hátra. Ezek lezárását követően klubunk részletes tájékoztatást nyújt majd a részvények számszerű megoszlásáról is” – áll a hír végén.

A ZTE-vel kapcsolatos hír, hogy csatlakozott a klub első keretéhez a brazil Daniel Lima. A 20 éves játékos a brazil másodosztályú Atlético Goianiensétől jött, de kölcsönben a szintén Séri B-s Regetas játékosa volt. 56 másodosztályú meccsen négy gólt szerzett – írja az NSO.

Az M4 Sport úgy tudja, hogy a DVTK érdeklődik a Zalaegerszeg francia támadója, Yohan Croizet iránt, és a jobbhátvéd, Huszti András jövője is kérdéses.

 

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Grimsby Turi Géza Dáviddal a soraiban ejtette ki a Unitedet a Ligakupából.

A negyedosztályú Grimsby Town kiejtette a Manchester Unitedet az angol Ligakupa második fordulójában. A meccs 64. percében az a Turi Géza Dávid is pályára lépett csereként, akinek az édesapja, Turi Géza cserekapusként védett az Old Traffordon az MU-ZTE BL-selejtező párharc visszavágóján.

A Grimsby büntetőpárbajban búcsúztatta a Manchester Unitedet. A Grimsby 2-0-ra is vezetett, Turi Géza Dávid becserélésekor is ennyi volt az állás. Ám a United szépített, majd Maguire révén a 89. percben az egyenlítő gólt is megszerezték a vendégek.

Maratoni büntetőpárbaj következett a lefújás után, amelynek hetedik körében a feröeri állampolgársággal is rendelkező Turi, akivel korábban interjúztunk, belőtte a maga 11-esét. A csata a 13. körig tartott, amikor a unitedes Mbeumo kihagyta a maga büntetőjét. A Grimsby 12-11-re nyerte ezt a csatát, és búcsúztatta a szebb napokat látott riválisát.

A Turi családnak korábban is volt már dolga az MU-val. Az emlékezetes BL-selejtező visszavágóján Turi Géza a kispadon kezdett az Old Traffordon, ám Sasza Ilics kiállítása miatt, 0-3-nál becserélték őt a 74. percben. Turit egyből egy 11-es góllal avatta fel van Nistelrooy, ezután Solskjaer is beköszönt neki az 5-0-ra végződött meccsen.

A Grimsby-MU találkozó részletei ezen a linken elolvashatók. A reakciók itt találhatók.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kölcsönbe igazolt a lila-fehérekhez, reagált a játékos.

Ahogy megírtuk, Tímár Krisztián lett a másodosztályú Kecskeméti TE vezetőedzője, miután a Gera Zoltán, Csizmadia Csaba páros közös megegyezéssel távozott. Az új vezetőedzővel új játékosok érkezését is előrevetítettük, akik közül az egyik érkezését hivatalosan is bejelentette a 2022-23-as NB I-es szezon ezüstérmese. 

Beke Péter az NB I-es Nyíregyházától érkezik a Hírös Városba, tehát a szabolcsi klubból jól ismeri Tímár Krisztiánt. A KTE közleménye így szól:

„Beke Péter Budapesten született, utánpótlás éveit a Dalnoki Akadémia és a Ferencváros kötelékében töltötte. 2017-ben a német Hamburg igazolta le. Itt mutatkozhatott be a felnőttek között a HSV tartalékcsapatában a német negyedosztályban, azok után, hogy a korosztályos bajnokságokban rengeteg gólt szerzett. 2021-ben tért haza. Előbb Zalaegerszegen, majd Budafokon játszott. Utóbbi klubnál találta meg igazán a számításait. A 2022/2023-as idényben az NB II-ben 15 gólt és 5 gólpasszt termelt. Emellett komoly részt vállalt abban is, hogy a BMTE meglepetésre eljutott a kupadöntőig. A Magyar Kupában további 6 gólt és egy gólpasszt jegyzett.

Budafok után Paksra igazolt, ám még szezon közben Nyíregyházára került, ahol fél szezon alatt 5 gólt és 2 gólpasszt ért el minden sorozatot figyelembe véve. Csapatával végül bajnokként jutott fel az élvonalba, emellett a négy közé jutott a Magyar Kupában. A mögöttünk hagyott idényben 25 meccsen 6 gól és 3 gólpassz volt a mérlege az NB I-ben.

Beke Péter vételi opciót tartalmazó kölcsönszerződéssel igazolt most a KTE-hez, így nyilatkozott a klub honlapján:

„Örülök, hogy itt lehetek, illetve lezárult egy két hete tartó folyamat, mert egy családias közegbe érkeztem. Jól ismerem a klubot. Régóta követem, nagy eredmények vannak a KTE mögött. Van egy célunk, amiben szeretném segíteni a csapatot. Ez a legfontosabb, az egyéni célok csak ezután következnek. De természetesen azok is megvannak részemről. Jól ismerem az új szakmai stábot is, ami nyilván előny esetemben, hiszen tudom, hogy mit várnak el tőlem.”

A 24 éves Beke Péterről augusztus közepén írtuk meg, hogy megfelelő ajánlat esetén elengedné őt a Nyíregyháza. A Kecskemét mellett a Videoton érdeklődéséről lehetett konkrétan tudni. A hírt, hogy Beke a szezon végéig érkezett kölcsönbe, a Nyíregyháza is megerősítette.

A KTE Debreceni Ákost is kölcsönvette, őt a Pakstól szerezték meg.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Fradi saját nevelésű játékosa ismét maradandót alkotott, ám ez sem volt elég a továbbjutáshoz.

A Ferencváros győzelemmel ugyan, de búcsúzott a Bajnokok Ligájától, így idén is az Európa-liga főtábláján szerepelhet. A mérkőzés után a betegség miatt a kispadon kezdő, onnan beállva viszont győztes gólt szerző Tóth Alex értékelt a vegyes zónában.

„Le a kalappal mindenki előtt. Szerintem mindenki jó teljesítményt nyújtott ma a pályán, és nagyon kevésen múlt, hogy ne mi örülhessünk, hanem az ellenfél. Tényleg kár érte” – kezdte a válogatott középpályás.

Tóth sokak meglepetésére maradt ki ezúttal a kezdőcsapatból, ám mint azt a meccs előtt Hajnal Tamás elmondta, idő közben megbetegedett. „Az, hogy nem kezdek, elég hamar kiderült, sajnos egész nap nem éreztem jól magam. Ezen túl viszont már az edzői stábon múlt, hogy ilyen egészségi állapotban mennyi időt kockáztatnak meg velem” – árulta el ennek kapcsán.

A játékhoz viszont csereként is hozzá tudott tenni. A 82. percben remekül sikerült szabadrúgással lőtte közelebb a BL-hez az FTC-t. Mint a vegyes zónában elárulta, ekkora gólt utoljára még utánpótlás játékosként szerzett. A továbbjutáshoz viszont ez sem lett elég. A Fradi saját nevelésű játékosának pedig a párharc mindkét felvonása miatt van hiányérzete.

„Most is volt sok lehetőségünk, és hazai pályán is. Szerintem nem lenne fair azt mondani, hogy egyik vagy másik meccsen ment el a továbbjutás, mert mindkettőben volt több. De a mai meccsel szerintem tényleg nagyon elégedett lehet a csapat” – vélekedett.

Tóth szerint a sebeket gyorsan kell majd begyógyítani, hiszen a hétvégén új kihívás jön: a Debrecen elleni meccs.

„Most még mindenki csalódott, de nem szabad sok időt szentelni ennek. A hétvégén már bajnokink van, az is ugyanúgy fontos, hogy a bajnokságban jól szerepeljünk” – tekintett előre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Eppel Márton megállíthatatlan volt.

A Román Kupában a Csíkszereda az öt gólig jutó Eppel Márton vezérletével nyert nagyon simán, Balogh Botond svájci klub érdeklődését kelthette fel.

ROMÁNIA

A Román Kupa selejtezőjében a Csíkszereda 8-1-re nyert az FC Voluntari otthonában. A meccs hőse a korábbi NB I-es gólkirály, Eppel Márton volt öt góljával. A Loki korábbi labdarúgója, Ferenczi János is bevette a hazaiak kapuját.

FC Voluntari–FK Csíkszereda 1–8 (Haita 82., illetve Dolny 7., Eppel 13., 37., 69., 86., 89., Ferenczi 29., Anderson Ceará 72. – 11-esből)
Csíkszereda: Végh Bence végig a pályán volt, Eppel Márton 90 percet játszott és öt gólt lőtt, Pászka Lóránd a 65. percben állt be, Ferenczi János kezdőként 73 percet játszott, gólt szerzett, Szalay Szabolcs helyére a 73. percben Szabó Bálint állt be, Babati Benjámin, Dusinszki Szabolcs, Hegedűs János, Kelemen Dávid, Nagy János és Torvund Alexander nem játszott.

Soimii Gura Humorului–Sepsi OSK 0–2 (Popovici 3. – öngól, Oroian 87.)
Sepsi OSK: Sigér Dávid sérült.

CSM Olimpia Szatmárnémeti–CSM Slatina 0–3
CSM Olimpia: Bontas Kristóf és Pintér Bence sem volt a keretben.

SVÁJC

Az nso.hu szerint elképzelhető, hogy Balogh Botond az FC Basel gárdájában folytatja a karrierjét. A 8-szoros magyar válogatott védő 2019 óta a Parma labdarúgója, a szerződése 2027-ben jár le az olasz klubnál.

A 20-szoros svájci bajnok Baselnek jelenleg csak 4 középső védője van, ezért is kerülhetett a képbe Balogh. A Transfermarkt szerint a labdarúgó értéke 2,4 millió euró lehet.

További eredmény:

SZLOVÁKIA
Szlovák Kupa, 3. forduló
Kende–Kassa 0–5
Kassa: Kovács Mátyás az első félidőben volt a pályán.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az edző szerint nem roskadhatnak össze.

A Ferencváros 3-2-re nyert a Qarabag ellen, de ez sem volt elég a továbbjutáshoz a BL-selejtező utolsó körében, mivel az odavágót az azeriek 3-1-re nyerték meg.

Köztudott, hogy a szerdai összecsapás végeredményét Tóth Alex állította be. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Robbie Keane többször is kicsit odaszúrhatott a Qarabagnak. Például kijelentette, hogy a Fradi ma minden mutatóban jobb volt. Azt is hangsúlyozta, hogy a Qarabagnak alig van azeri válogatott játékosa, ezzel szemben a Ferencváros hat labdarúgója is a magyar nemzeti együttes tagja. Arról is beszélt, hogy nem érdekli, hogy az ellenfél hogyan teljesít majd a BL-ben.

„Nem emlékszem, hogy azt mondtam, hogy nyerni fogunk. Azt mondtam, bízom benne, hogy nyerni fogunk. Az első megfogalmazás arrogáns, a második pedig arról árulkodik, hogy az utolsó pillanatig bízom a játékosaimban. Gratulálok a Qarabagnak, megérdemelten jutottak tovább, de ma minden mutatóban mi voltunk a jobb csapat. Fájó ez a vereség, de tovább kell mennünk, újabb feladatok várnak ránk. Nem szeretek veszíteni, játékosként sem szerettem, és ez az edzői pályafutásomra hatványozottan igaz. Jól vagyok, az érzelmek a pályára tartoznak, ott is hagyom őket. Büszke vagyok a fiúkra, mindent kiadtak magukból, semmit sem hagytak a pályán, ugyanakkor ki is kell elemeznünk a hibákat, mert gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek. Kady jó játékos és jó ember, de nem ismerem annyira, nagyjából két hetet töltöttünk el együtt. Nekünk is remek játékosaink vannak a középpályán, Tóth Alex, Naby Keita vagy éppen Jonathan Levi személyében, akikben rendkívüli potenciál van. Kadynak gratulálok, és sok sikert kívánok. Azt mondja nekem, hogy nem futottak végig a pályán, amikor gólt szereztek Budapesten? Nem várhatjuk el tőlük, hogy ne ünnepeljenek, a futball tele van érzelmekkel, ez így van rendjén. De ez az igazság. Mi nem ünnepeltünk így ma, a tizenegyes után sem, berúgtuk, és mentünk tovább. Nem érdekel, hogy a Qarabagnak milyen ősze lesz a BL-ben, megmondom őszintén, saját magunkkal foglalkozunk. Néha szerencse is kell ehhez, az ellenfelüknek már nagy rutinja volt a hasonló helyzetekhez. A költségvetés is egy fontos kérdés, ez is különbözik sok csapatnál, de nagyon jó arcunkat mutattuk, és közel jártunk az álmunkhoz. Most nem roskadhatunk össze, magunkba kell néznünk, és felemelt fejjel kell folytatnunk. A Qarabag teljesen más struktúra, mint a Ferencváros. Önöknek alig van játékosuk az azeri válogatottban, nálunk pedig hatan is a magyar nemzeti csapatot erősítik. Ami Ötvös Bencét illeti: ma a taktika miatt hátrébb kellett játszatnunk, ahol nem mutatkozhatott meg az a technikai fölénye, ami a középpályán a csapat egyik legjobbjává teszi. Jól van, de hátrányban voltunk a szünetben, ezért változtatnunk kellett. Ma igazából csupán két klasszikus védő szerepelt a csapatban, Cissé és Raemaekers. Makreckis például inkább jobbszélsőt játszott, ahogy Callum is a másik oldalon” – idézi az FTC edzőjét a fradi.hu.

Az FTC az ősszel majd az Európa-ligában bizonyíthat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kalmár új csapata a Haladás ellen szerezte meg a három pontot.

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban szerdán. A Ferencváros és a Honvéd is magabiztosan diadalmaskodott, míg az Újpest rossz sorozata folytatódott.

Az Északnyugati csoportban az Újpest a Tatabánya otthonában kapott ki 3-2-re. A lila-fehéreknek zsinórban ez volt a negyedik vereségük. Kalmár Zsolt új csapata, a Gyirmót a Haladást győzte le 4-1-re.

Délkeleten a Honvéd a Martfűt fogadta, a végeredmény 5-0 lett. A kispesti csapatban duplázott Petrók Viktor. A Délnyugati csoportban a Fradi 4-0-s sikerrel abszolválta a Dombóvárral vívott összecsapást.

NB III
5. FORDULÓ

ÉSZAKKELETI CSOPORT
Ózd-Sajóvölgye–Debreceni VSC II 2-2
Tiszafüredi VSE–Tarpa SC 2-1
Sényő FC-ZMB Building–FC Hatvan 1-4
Debreceni EAC–Putnok FC 0-1
Gödöllői SK–Diósgyőri VTK II F4R 1-2
Bacsó Beton-Cigánd SE–Termálfürdő FC Tiszaújváros 1-0
Füzesabony SC–Kisvárda Master Good II 1-1
Eger SE–Nyíregyháza Spartacus FC II 3-1

ÉSZAKNYUGATI CSOPORT
Balatonfüredi FC–Budaörs 1-1
Opus Tigáz Tatabánya–Újpest FC II 3-2
ETO Akadémia–Ikoba Beton Zsámbék 1-4
Dorogi FC–Frutti Drink-Perutz FC Pápa 4-0
Bicskei TC–VSC 2015 Veszprém 3-1
Komárom VSE–Puskás Akadémia FC II 0-1
Credobus Mosonmagyaróvár–FC Sopron 4-0
Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás 4-1

DÉLKELETI CSOPORT
III. kerületi TVE–Meton-FC Dabas SE 3-1
Hódmezővásárhelyi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II 3-2
ESMTK–Vasas FC II 2-0
BKV Előre–Dunaharaszti MTK 2-1
Budapest Honvéd FC II–Martfűi LSE 5-0
Gyulai Termál FC–Szegedi VSE 4-0
Tiszaföldvár SE–Csepel SC 1-0
Békéscsaba 1912 Előre II–Monor SE 0-1

DÉLNYUGATI CSOPORT
Ferencvárosi TC II–Dombóvári FC 4-0
Szekszárdi UFC–FC Nagykanizsa 2-1
Majosi SE–Greenplan Balatonlelle SE 6-0
Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 2-0
Pénzügyőr SE–Érdi VSE 0-2
MTK Budapest II–Paksi FC II 3-0
Dunaújváros FC–PTE-PEAC 2-1
Pécsi MFC–Iváncsa KSE 3-2

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Fradi kapusa büszke a csapatra.

A Ferencváros szerdán ugyan 3-2-re nyert a Qarabag otthonában, mégis az azeriek örülhettek, ugyanis 5-4-es összesítéssel megnyerték a párharcot, így a BL-ben főtáblára jutottak.

A meccs lefújása után Kubatov Gábor a Facebookon megosztott posztjában sportszerűen gratulált a Qarabagnak.

„Nem sokon múlt! Ez a győzelem sajnos kevés volt a továbbjutáshoz. Gratulálunk a Qarabagnak!” – írta posztjában a Fradi elnöke.

Dibusz az RTL-nek adott értékelésben a bekapott gólok és az első meccs miatt is szomorkodott.

„Az első meccshez hasonlóan semmiből kaptunk gólokat, ez itt nem fér bele. Az ilyen szituációkat a legegyszerűbben kell megoldani. Ha arra van szükség, a 20. sorba kell felrúgni a labdát. A második félidőre új lendülettel jöttünk ki, voltak változtatások, ezek jól sültek el. Megjött a második gól, ami újabb lendületet adott. Alex egy gyönyörű szabadrúgással nyílttá tette a párharcot. Sajnos újabb góllal már nem tudtunk összesítésben egalizálni. Büszke vagyok a csapatra, hiszen ahogy ez alakult, megtörhette volna a csapatot. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy kételkedtünk volna magunkban. Nyílt és hullámzó volt a meccs, ezt az eredmény is mutatja. A hazaik főleg kontrákkal próbálták veszélyt okozni. Összességében azt érzem, hogy a mi akaratunk érvényesült. Fájó, hogy az első meccsen szinte a semmiből kaptunk három gólt, így egy döntetlen szagú meccsen kettővel kaptunk ki. Sajnálhatjuk, hogy ott a végén nem ment be valamelyik helyzetünk, hiszen ha ez megtörténik, még mindig játszanánk” – mondta a Fradi kapusa.

Az FTC az ősszel az Európa-liga főtábláján szerepelhet.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bánhatja a Fradi az első félidő második felét.

Nehéz helyzetből vághatott neki a Fradi a Qarabag elleni visszavágónak, hiszen az odavágón az azeri csapat 3-1-re nyert a Groupama Arénában. Nagy tét forgott a kockán, ugyanis a továbbjutó a Bajnokok Ligájában a főtáblán játszhatott.

A meccs előtt Gurban Gurbanov arról beszélt, hogy az előny ellenére is győzni akarnak. Robbie Keane pedig a Liverpool 2005-ös BL-győzelmét hozta fel példaként. Helyszíni riportunkban pedig többek között azeri drukkerekkel beszélgettünk.

A kezdés előtt az RTL-nek nyilatkozó Hajnal Tamás elmondta, hogy Tóth Alex betegség miatt nem kerülhetett be a Fradi kezdőjébe. Ellenben ott volt a pályán Ötvös Bence, aki az első meccsen megsérült.

A 12. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros: egy szép akció végén Varga Barnabás gólpassza után Joseph pár méterről lőtt a kapuba. Az öröm először nem tartott sokáig, mivel az asszisztens lest látott, de a VAR visszanézte a jelenet, és azt látta, hogy nem történt szabálytalanság.

A 20. minutumban egy oldalról érkező szabadrúgás után Varga lövése okozott riadalmat a hazaiaknak, de ezt megúszták. Kicsit később Kanikovszki tüzelt, de a próbálkozását biztosan fogtak a kapus. Ezt követően újra Varga szeretett volna gólt szerezni, ám Kochalski állta a sarat. A 25. percben egy ellentámadásból egalizált a Qarabag, Andrade köszönt be. Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy ez a találat nem igazán volt benne a meccsben. Az egyenlítés után a hazaiak felbátorodtak, ez pedig a szünet előtt meghozta a gyümölcsét. Andrade ezúttal assziszttal jelentkezett, az i-re a pontot Zoubir tette fel, így 2-1-re módosult az állás.

A szünetben kettős cserét hajtott végre a Fradi: Ötvös és Levi helyére Cadu és Pesics érkezett. Az 55. percben Varga Barnabás végezhetett el egy 11-est, amit Joseph harcolt ki. A magyar válogatott csatár megőrizte a higgadtságát, ezért 2-2 lett az eredmény. Az egalizálás után teltek a percek, de a 2-2-ről egyik gárda sem tudott elmozdulni, ám ezt a Qarabag játékosai és szurkolói kevésbé bánták, mivel az azeri csapat továbbjutásra állt. Majd a 82. percben Tóth Alex szépségdíjas gólt szerzett szabadrúgásból, ennek köszönhetően összesítésben egyre zárkózott fel az FTC. A 87. percben Varga fejesét előbb bravúrral hárította Kochalski, majd a kipattanót sem tudta a kapuba juttatni a Fradi húzóembere. A lefújásig sajnos már nem jött újabb fordulat, így hiába nyert 3-2-re a Fradi, a Qarabag örülhetett a továbbjutásnak. Robbie Keane legénysége így az Európa-ligában bizonyíthat az ősszel. Az azeriek tűzijátékkal ünnepelték azt, hogy a BL-ben szerepelhetnek.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
QARABAG (azeri)–FERENCVÁROSI TC 2–3 (2–1)
Baki, Tofik Bahramov Stadion, 30 000 néző. Vezette: Clément Turpin (Nicolas Danos, Alexis Auger)
QARABAG: Kochalski – M. Silva, Mustafazade, K. Medina, Jafarguliyev (T. Bayramov, 84.) – Pedro Bicalho, Jankovics – Leandro Andrade (Addai, 69.), Kady (Kascsuk, 90+5.), Zoubir (Kouakou, 85.) – Akhundzade (Gurbanli, 90+4.). Vezetőedző: Gurban Gurbanov
FTC: Dibusz – Makreckis, I. Cissé, Raemaekers – Ötvös (Pesics, a szünetben) – N. Keita (Tóth A., 64.), Kanikovszki, Levi (Cadu, a szünetben), O’Dowda (Nagy B., 69.) – Joseph (Gruber, 64.), Varga B. Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerző: Leandro Andrade (25.), Zoubir (45.), ill. Joseph (12.), Varga B. (55. – 11-esből), Tóth A. (82.)
Sárga lap: Pedro Bicalho (37.), Medina (53.), M. Silva (81.), illetve Kanikovszki (42.), Keita (56.), Cissé (90.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A védő az odavágón sérült meg.

Bécsben koronázhatja meg a Kl-selejtezőben nyújtott produkcióját az ETO FC. A győriek egygólos előnnyel várhatják a csütörtökön 19 órakor kezdődő visszavágót.

A Rába-partiak a Facebookon beszámoltak arról, hogy milyen kerettel vághat neki a magyar csapat a visszavágónak. A névsorra pillantva kiderül, hogy Miljan Krpics hiányzik majd. A védő bokája az első meccsen sérült meg.

A sajtótájékoztatón Borbély Balázs arról beszélt, hogy a fór ellenére próbálnak újabb gólt vagy gólokat szerezni. A tréner egyébként reálisan látja a helyzetet, hiszen kijelentette, hogy még nem dőlt el semmi.

„Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk egy fantasztikus közönség előtt, de szeretnénk kontrollálni a találkozót, helyzeteket kialakítani és gólt, gólokat szerezni az ellenfél otthonában is. Ez a legjobb alkalom arra, hogy megmutassuk, mit tudunk. Nagyon koncentráltan és figyelmesen kell játszanunk, hiszen hiába vagyunk egygólos előnyben, még nem dőlt el semmi. A múlt csütörtöki találkozón meg tudtuk mutatni, hogy ezen a szinten is versenyképesek vagyunk, de az is látható volt, hogy az egészen apró hibákat is ki tudja használni és meg tudja büntetni az ellenfél” – idézi az MTI az ETO vezetőedzőjét.

Paul Anton szerint nincs az ETO-nak veszítenivalója.

„Más mérkőzés lesz, mint egy héttel ezelőtt Győrben, de nekünk változatlanul nincs semmi veszítenivalónk. Intenzív összecsapásra számítok, amely elsősorban a párharcokról szól majd, de teljes mértékben koncentrálva és önbizalommal telve jöttünk ide” – mondta a román légiós.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyik játékos újra együtt dolgozhat a korábbi edzőjével.

Sajtóhírek szerint Németh Dániel és Bacsa Benjámin pályafutásában is hamarosan új szakasz kezdődhet.

Az nso.hu úgy tudja, hogy Németh Dánielt kölcsönveszi a Vidi a ZTE-től, a megállapodás erre az idényre szól majd. A fehérvári csapat edzője, Boér Gábor Zalaegerszegen már dolgozott Németh Dániellel. A 21 éves támadó az NB I-ben 73 meccsen 7 gólt lőtt.

Az m4sport.hu pedig arról számolt be, hogy Bacsa Benjámin távozik a Diósgyőr csapatától. A belső védő új együttese minden bizonnyal a másodosztályban jelenleg a 8. helyen álló Ajka lesz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Tatabányát egyelőre megbízott edző irányítja az Újpest II ellen.

Ahogy azt korábban megírtuk, az NB III-as Tatabánya négy forduló után menesztette Klausz László addigi vezetőedzőt. Helyét ideiglenesen Nagy Richárd utánpótlás szakmai igazgató vette át, akivel a csapat 3-0-ra megnyerte hétvégi kupameccsét a Nyergesújfalu ellen.

Az Öltözőn túl nevű Facebook-oldal korábban azt írta, hogy Lackó Zsolt lehet az egyik esélyes a szebb napokat látott csapat megürült vezetőedzői posztjára. Beszédes lehet, hogy fotós kollégánk, Réti Zsolt lencsevégre kapta a legutóbb a Honvédnál edzősködő szakembert a Tatabánya-Újpest II bajnokin.

Laczkó Zsolt a Tatabánya edzőjelöltje a csapat Újpest II elleni meccsén, 2025. augusztus
Laczkó Zsolt már az új csapatát nézi? Fotó: Réti Zsolt

Laczkó Zsolt felnőtt szinten volt a Budapest Honvéd vezetőedzője, ahonnan azért kellett távoznia idénybeli kinevezése után tavaly, mert kieső helyen állt a csapat télen. Előtte a Honvéd második számú csapatát is irányította és tagja volt Marco Rossi edzői stábjának a válogatott mellett.

A találkozó jelenleg is zajlik, később beszámolunk a teljes forduló eredményeiről.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megvan Kalmár Zsolt új csapata.

Átigazolási bombát robbantott az NB III Északnyugati csoportjában az élen álló Gyirmót, amely leigazolta a 36-szoros magyar válogatott középpályást, Kalmár Zsoltot.

A 30 éves Kalmár legutóbb a Vidiben futballozott. A labdarúgó a magyar élvonalban az NB I-ben 49 meccsen 7 gólt szerzett. Kalmár a fehérvári időszaka előtt többek között az ETO-ban, az RB Leipzigben és a Dunaszerdahelyben is megfordult.

Az NB1.hu úgy tudja, hogy Kalmár 3 évre szóló szerződést kötött a Gyirmóttal. Az NB III-as klub pedig közleményében arra világított rá, hogy Kalmár leigazolásával újabb szintre lépett az együttes.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem ismeretlen közegbe kerülne.

Dobos Áron ezen a nyáron igazolt a Kozármislenyhez, de a másodosztályú csapat most arról számolt be, hogy a felek közös megegyezéssel felbontották a labdarúgó szerződését.

Az előző idényben az NB II egyik meglepetéscsapatának számított a Kozármisleny, elég csak arra gondolni, hogy a téli szünetben az élen állt, végül pedig a 4. pozícióban zárt. Dobos távozására így reagált Magyar Márk:

„Szerintem mindkét félben maradt hiányérzet a rövidre sikerült kaland kapcsán. Az utóbbi időben vezetőedzőnk és én is sokat beszéltünk, egyeztettünk Áronnal, akit egy komoly tehetséggel megáldott játékosnak és egy jó srácnak tartunk, de alaposan végigbeszélve a helyzetét és a lehetőségeket, úgy döntött, hogy most egy másik környezetben szeretné újra megtalálni, felépíteni magát. Korrekt viszonyban váltunk el egymástól, és azzal az üzenettel engedtük el, hogy ha készen áll rá, mi szívesen látjuk újra Kozármislenyben. A szezonja további részéhez sok sikert kívánunk!” – idézi a klubelnököt a mislenyiek hivatalos Facebook-oldala.

Az nso.hu szerint Dobos már meg is találta új csapatát: a játékos az NB III-as Dunaújvároshoz igazol. Dobos Újvárosban született, és játszott is a szülővárosában, így nem idegen közegbe kerülne.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az is kiderült, hogy mi kell a bécsiektől a továbbjutáshoz.

Csütörtökön eldől, hogy az ETO FC vagy a Rapid Wien jut a Konferencia-ligában a főtáblára. Az odavágót a győriek nyerték 2-1-re.

A párharc második mérkőzése csütörtökön 19 órakor kezdődik a Rapid stadionjában. Köztudott, hogy az osztrák gárdát az a Peter Stöger irányítja, aki egykoron a Ferencváros vezetőedzője is volt.

A visszavágót megelőző sajtótájékoztatón az nso.hu beszámolója szerint Stöger bizakodóan nyilatkozott.

„Ha a saját futballunkat játsszuk, jó esélyünk mutatkozik a továbbjutásra. Az ellenfél veszélyes, de nem lepődtünk meg az első mérkőzésen látottakon. Részünkről az első félidő nem alakult úgy, ahogyan szerettük volna, de a második jól sikerült, és örülök, hogy nem halasztották el a hétvégi bajnokinkat a Wolfsberg ellen, mert megmaradt a ritmusunk, és a győzelem élményével fordulhattunk erre a meccsre” – hangsúlyozta a tréner.

Stöger úgy véli, az első meccsen az ETO jobban alkalmazkodott a rossz minőségű pályához. Arra is kitért, miért lenne fontos a Rapidnak, ha búcsúztatná az ETO-t.

„Meggyőződésem, hogy kiharcolhatjuk a főtáblára kerülést. Nagy lépés lenne, hiszen a bajnokságban és a kupában is jól szerepeltünk eddig, illetve a stáb és a játékosok egyaránt pozitív szemléletűek. Nem lesz egyszerű feladatunk, minimalizálnunk kell a mérkőzésen azokat a fázisokat, amelyekben nem néz ki jól a csapat. Az első meccsen sem a vereséggel volt bajom, hanem a játékkal. Ha az eredmény 1–1, akkor is ugyanúgy nyilatkoztam volna” – világított rá a szakvezető.

Stöger elárulta, hogy ő nem kéri azt a játékosaitól, hogy gyakorolják a 11-eseket. A Dundee elleni büntetőpárbajra sem készültek külön.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tétmeccsen több mint két éve nem találkozott egymással a két rivális.

A hétvégi forduló után az A-válogatott és az utánpótlás nemzeti csapatok kerülnek előtérbe jövő héttől. Ilyenkor szokás, hogy a klubok felkészülési meccseket kötnek le. Az Újpest FC hivatalos felületein közölte, hogy szeptember 4-én, csütörtökön 10:30-kor edzőmérkőzést játszik a csapat a Budapest Honvéddal. A két klub összesen 34 NB I-es bajnoki címmel büszkélkedik, de a kispestiek kiesése miatt 2023 áprilisa óta nem játszottak egymás ellen tétmérkőzésen az első osztályban.

A lila-fehér klub tájékoztatása szerint a találkozó zárt kapus lesz, de  a Club 1885 applikációban nyomon követhetők lesznek az események.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Változás volt a szakmai stábban.

Az U21-es magyar válogatottra szeptember 9-én a Litvánia elleni Eb-selejtezős meccs vár. Szélesi Zoltán keretébe több újonc is bekerült.

Az MLSZ közleményéből kiderül, hogy a Frankfurtot erősítő Fenyő Noah mellett Babos Bence, Huszár Marcell, Horváth Kevin, Tuboly Máté, Umathum Ádám, Lehoczki Bendegúz, és Kovács Patrik Márk is először kapott meghívót. A kommüniké jelzi, hogy a szakmai stábban változás történt: a szövetségi edző munkáját immáron Bárdosi Balázs segíti. Bárdosi jelenleg a Puskás Akadémiánál vezető elemzőként dolgozik.

„Abból a szempontból rendhagyó az edzőtábor, hogy ezúttal csak egy mérkőzést játszunk a kilenc nap alatt, és edzésekkel töltjük meg a selejtezőt megelőző időszakot. A gyakorlások jól fognak jönni, szeretném, ha stabilabbá, zártabbá válna a védekezésünk, és hatékonyabb lenne a támadójáték is, a felkészülési mérkőzéseken ugyanis elkerülhető gólokkal maradtunk alul, emellett a támadószekció teljesítményét illetően ugyancsak volt hiányérzetem, mindenképpen eredményesebbnek kell lennünk a jövőben. Van néhány új játékos a keretben, de senki sem lesz ismeretlen számomra, mindannyiukkal találkoztam már a korábbi korosztályos válogatottakban. Ők azok, akik a szezon elején fiatalként megkapták a lehetőséget a bizonyításra a klubcsapataikban, és élni is tudtak a kapott játékpercekkel. A bő keret lehetőséget ad a nagyobb merítésre, minden poszton komoly versenyhelyzet lesz, azokra fogok számítani Litvániában, akik a legjobb formát mutatják az edzőtáborban. Nagyon fontos, hogy győzelemmel kezdjük meg a sorozatot, de egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. A litvánok zárt, szervezett focit játszanak, fizikálisan erősek, vannak veszélyes játékosaik. Az egymás elleni meccsünk előtt ők pályára még lépnek az ukránok ellen, így az aktuális formájukat is lemérhetjük, de biztos vagyok benne, hogy hazai pályán nagyon kemény riválisok lesznek” – idézi az mlsz.hu Szélesi Zoltánt.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok:

Pécsi Ármin (Liverpool)
Lehoczki Bendegúz (Csákvár)
Dala Martin (Puskás Akadémia)

Védők:

Tóth Rajmund (ETO FC)
Farkas Bendegúz (Nyíregyháza)
Yaakobishvili Antal (FC Andorra)
Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt)
Dragoner Áron (Nafta)
Umathum Ádám (Csákvár)
Markgráf Ákos (Puskás Akadémia)
Kovács Patrik (MTK Budapest)

Középpályások:

Szűcs Tamás (DVSC)
Tuboly Máté (DAC)
Vingler László (ETO FC)
Okeke Michael (Manchester City)
Németh Hunor (MTK Budapest)
Bakti Balázs (ZTE FC)
Vancsa Zalán (Lommel)

Támadók:

Dénes Csanád Vilmos (ZTE FC)
Jurek Gábor (DVTK)
Horváth Kevin (Paksi FC)
Molnár Ádin (MTK Budapest)
Vajda Botond (DVSC)
Klausz Milán (ZTE)
Huszár Marcell (ETO FC)
Babos Bence (DVTK)
Kovács Patrik Márk (Videoton)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC