Egy gól itt, egy gól ott, a vége döntetlen.
Az első tíz percben Nagy Zsolt fejese és Dzsudzsák távoli kísérlete nyomán forogtak némi veszélyben a kapuk a Puskás Akadémia és a DVSC mérkőzésén. A 14. percben pedig az első igazán nagynak tűnő lehetőség is megérkezett.
Dzsudzsák jobb lábbal adott remek labdát a leshatárról induló Bárány Donátnak. A válogatottba ismét meghívott támadó a kirongyoló (egyébként szintén kerettag) Szappanost ugyan megelőzte, emelése azonban nem volt veszélyes az addigra már üres kapura.
A félidő közepén aztán két buta hibát is elkövetett a felcsúti védelem. Az első egy eladott labda volt, amely után Dzsudzsák még mellé lőtt, később viszont Golla cselezte el magát hátul, majd borította fel a labdát szerző Bárányt a tizenhatoson belül. Az ítéletvégrehajtó a sértett volt, Szappanos balra dőlt, a labda jobbra ment. 0–1.
A 30. percben szinte a semmiből egyenlített a Puskás. Noha a DVSC maradt támadásban, egy gyors húzásból a felcsútiak szerezték a következő gólt. Semel húzott el a bal oldalon, laposan középre adott, a rövidre mozgó Lukács pedig szépen perdített Erdélyi mellett a kapuba. 1–1.
A 34. percben a DVSC próbált meg hasonlót. Vajda szintén balról, viszont magasan adott be. A bünetőpontnál Bárány emelkedett, Szappanos azonban fölétolta a fejesét. A másik oldalon Lukács jutott lövőhelyzethez a tizenhatoson belül, Erdélyi viszont jól fogta a szöget.
A 43. percben egy kis szöglet után megint Semel ívelt középre, ahol Nagy Zsolt szakadt el emberétől. Középről a kapura fejelt, de pont oda, ahol Erdélyi állt. A másik oldalon egy kontrából Szűcs került nagyon hasonló helyzetbe, az ő fejese erősebb volt, így Szappanostól nagy védés kellett. Mindkét kapus megoldotta feladatát, így Karakó döntetlen állásnál fújta le a félidőt.
A második játékrész debreceni lehetőséggel indult. A 47. percben Vajda és Kocsis húzogatott a tizenhatos bal oldalán. Utóbbi középre emelt, ahol Bárány fejelt, Szappanos pedig földbe gyökerezett lábakkal nézte, ahogy a labda mellé megy.
A 65. percben Németh Andrásnak volt hasonló lehetősége. Ezúttal Dárdai volt az előkészítő, Németh pedig remek ütemérzékkel robbant a kapu előterébe. A hosszú sarok felé pörgő fejese azonban elment néhány centivel a kapufa mellett. Válaszolt a DVSC is, amely a csereként beálló Szuhovoszki révén lőtt 14 méterről, jóval fölé.
Szuhodovszki a 78. percben is kitett magáért. Gyönyörű szólóval jutott jobbról középre, a tizenhatos közvetlen előterébe. Ezúttal jobb lövést adott le, de Szappanosnak ismét nem volt dolga.
A 82. percben Lukács villant újból. Balról tört be a tizenhatoson belülre, majd gyönyörű leforgással hozta magát lövőhelyzetbe. Ahogy kell, Erdélyi szeme között lőtt a kapuba, ám lesről indult, így mindez végül semmit nem ért.
Bár a mérkőzés utolsó tíz percére a Puskás lett az egyértelműen aktívabb csapat, Lukács lesgólja után igazán veszélyes helyzetet már nem tudtak kialakítani. Így volt ezzel a DVSC is, amely a hajrában fokozatosan elkezdte beérni az idegenben megszerzett egy ponttal, s a 91. percben Komáromi szép, de pontatlan tekerésével lőtte el utolsó puskaporát. A vége így igazságosnak tűnő döntetlen.
Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 1–1 (1–1)
Pancho Aréna, vezette: Karakó F.
Gólszerzők: Lukács 30′ illetve Bárány 24′ (büntetőből)
Sárga lap: Németh A. 46′, Lukács 87′ illetve Gordics 42′, Mejías 56′, Lang 90+3′
Kiállítva:
Puskás Akadémia: Szappanos – Orján, Golla, Markgráf, Nagy Zs. – Dárdai (Mondovics 84′), Duarte, Kern (Magyar 78′), Semel (Soisalo 78′) – Lukács, Németh A. (Fameyeh 68′) Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Debrecen: Erdélyi – Kusnyír, Mejías (Hoffmann 80′), Lang, Vajda (Guerrero 64′) – Batik, Szűcs T. – Kocsis D. (Manzanara 89′), Dzsudzsák (Szuhodovszki 64′), Gordics (Komáromi 80′) – Bárány. Vezetőedző: Sergio Navarro.
Frissítés
Navarro a DVSC döntetlenje után a folyamatot és a mentalitást emelte ki, nem az eredményt a Puskás Akadémia elleni meccs után. Részletek itt.












