nb1.hu

Régen látott jó játékkal rohant át az Újpesten a Puskás, helycsere a tabellán

Hornyák Zsolt tanítványai végig veszélyesen futballozva gyűjtötték be a három pontot.

Nem indult unalmasan a Puskás Akadémia és az Újpest mérkőzése a szombati játéknap második mérkőzésén. A hazaiak előtt gyorsan két lehetőség is adódott, ám Lukács lövése levágódott, míg Maceirasé szintén a blokkon irányt változtatva mellé ment.

A 12. percben pedig a gól is megérkezett. Duarte oldalról beívelt szabadrúgásánál Markgráf szakad el emberétől, majd nagyot nyújtózva éppen elérte, és a kapuba fejelte a labdát. 1–0.

A 18. percben válaszolni próbált az Újpest. Fenyő ugratta ki a balra kimozgó Matkót, aki átvétel után a hosszú alsót célozta meg. Szappanos szép vetődéssel kitenyerelte a labdát a sarokból.

A félidő közepén a gól után újabb csapás érte az Újpestet. A lilák kapusa, Banai Dávid megsérült, majd néhány perc ápolás után kiderült: nem is tudja folytatni. A helyére Dombó Dávid állt be.

A néhány perces kényszerszünet nem törte meg a Puskás lendületét, amely támadásban maradt. A 31. percben Lukács húzott el a jobb szélen, majd jól adott középre, Németh a védője szorításában azonban nem tudott beleérni. A másik oldalon Ljujics került lövőhelyzetbe a büntetőpontnál, az állva maradt védők egyike azonban blokkolni tudott.

Az első félidő ráadásában egyenlíthetett volna az Újpest. Krajcsovics megverte védőjét a bal szélen, majd okosan gurított középre. Horváth egyből kapura emelt ballal, de néhány centit tévedett, így a labda fölé szállt.

A szünet után hasonló maradt a játék képe. Mindkét csapat aktív volt, de veszélyesebbnek továbbra is a Puskás tűnt. Az 52. percben Krajcsovics középtávoli lövését tolta ki bravúrral Szappanos, majd az ellentámadásból a Semel-Dombó duó között zajlott le ugyanez.

Az 55. percben pedig újabb gólt tudtak szerezni a hazaiak. Duarte adott be jobbról, amire Szolnoki érkezett a legjobb ütemben. Fejese a földön megpattanva , Dombó érintésével talált utat a kapuba. 2–0

A Puskás támadásban maradt. Okeke lövéséhez Dombó kellett, majd Markgráfé simán fölé szállt. A 67. percben Nagy Zsolt lőtt a tizenhatoson belülről tüzelt, Stronati azonban kifejelte. A 75. percben az Újpest is életjelet adott: Ljujics eresztett meg egy nem túl erős lövést távolról, amira Szappanos kényelmesen ráfeküdhetett.

A 87. percben a Puskás feltehette volna a pontot az i-re. Egy kontra végén jobbról érkezett a lapos beadás, amelyet Magyar lőtt egyből kapura, Maceiras azonban blokkolni tudott.

Két perccel később a szépítésre nyílt esély. Néhány húzásból Gergényihez forgattak ki balra az újpestiek. Ő belsővel élesen ívelt középre, Krajcsovics jó fejest küldött a kapura, de Szappanos odaért.

Puskás Akadémia–Újpest FC 2–0 (1–0)

Gólszerzők: Markgráf 12′, Szolnoki 55′

Sárga lap: Nagy Zs. 35′ illetve Fiola 50′

Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras (Orján 88′), Golla, Arutunjan, Markgráf – Duarte (Kern 90+2′), Okeke, Semel (Magyar 78′) – Lukács, Németh A. (Soisalo 78′), Nagy Zs. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Újpest FC: Banai (Dombó 25′) – Bodnár (Sarkadi 89′), Fiola (Nunes 63′), Stronati, Gergényi – Fenyő, Maier (Brodics 63′) – Krajcsovics, Ljujics, Horváth K. (Gradisar 63′) – Matko. Vezetőedző: Szélesi Zoltán.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC