A Kispest–Ajka 1–0 mérkőzésen a Bozsik Arénában végig feszült, hullámzó csata zajlott, amelyben a vendégek bátran kezdtek, a hazaiak pedig […]
Abból a szempontból kényszerben lépett pályára a listavezető Budapest Honvéd, mivel közvetlen riválisa, a Vasas 1–0-ra nyert a Békéscsaba vendégeként. […]
A szezonnyitó Honvéd-Videoton mérkőzés előtt és alatt többen felfigyeltek egy nagy létszámú filmes stábra, amely főként a szurkolókat vette kameráival […]
Közel telt ház, élő stadion és egy végig lüktető mérkőzés jutott vasárnap délután Budafokon, ahol a listavezető Budapest Honvéd 1–1-es […]
Martti Kuusela igazi legenda Kispesten, hiszen az irányításával 1993-ban bajnoki címet nyert a Honvéd, ráadásul ő volt az első külföldi […]
Megtartotta a bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Honvéd új tulajdonosi köre. Bozó Zoltán és dr. Mendelényi Dániel ismertette a terveket, célokat és […]
Hosszan tartó súlyos betegség után életének negyvenhatodik évében elhunyt Horváth Dezső, a Ferencváros, a Kispest-Honvéd és a DVSC labdarúgócsapatának egykori […]