nb1.hu

Az új tulajdonos másképpen hívta a Honvédot

Hemingway és a skót bajnokság.

Megtartotta a bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Honvéd új tulajdonosi köre. Bozó Zoltán és dr. Mendelényi Dániel ismertette a terveket, célokat és a stratégiát.
 
Elmondták, addig még nem jutottak el, hogy a lejáró szerződésű játékosokkal és a szakmai stáb tagjaival hivatalosan egyeztessenek, mint ahogy az átigazolási időszakra való felkészülés is folyamatában, de inkább előkészítésében van. De mint leszögezték, tudják, hogy a szurkolóknak nagyon fontos, hogy az első ilyen alkalomkor hogyan és milyen módon teljesítenek. Azt viszont elárulták, hogy lesz sportigazgatója a klubnak, a többi alkalmazottal kapcsolatban utaltak rá, hogy a bajnokság végéig mindenki marad, de az arculati oldalon és szponzorok terén erősítéseket terveznek. Azaz, profi marketing stáb kiépítése (érkezése?) várható.
 

Kijelentéseikről elmondható, hogy nem erősítették meg azokat az egyöntetű sajtóértesüléseket, hogy a nyártól Horváth Ferenc lesz a gárda vezetőedzője. Horváthnak lejár a szerződése a Halinál, akárcsak a szakmai stábjának a tagjainak…
 
A tulajdonosok elmondták, jobban szeretnének visszanyúlni a múltba, jobban és tovább őrizni a klub hagyományait. Az egyik újságíró megjegyezte, hogy az előző tulajdonos, George F. Hemingway a skót ligában versenyeztette a Honvédot, ezért azt kérdezte, tervezik-e, hogy magasabb fizetéseket adjanak az alkalmazottaknak. Bozó válaszában hangsúlyozta, hogy a teljesítményt, az eredményességet jobban díjazzák majd, de az is elhangzott, hogy a klub meglévő költségvetésén emelést terveznek.
 

Fontos témája volt a sajtótájékoztatónak a klub neve és címere is. Mint már többször jeleztük, a legtöbb fanatikus Kispestnek hívja a csapatot, de a Honvéd elnevezés is ugyanolyan közkedvelt, hiszen a gárda két aranykorában is az egyik név ez volt. Ezzel kapcsolatban a tulajdonosok elmondták ismét, hogy jobban szeretnének visszanyúlni a múltba és ezekkel a témakörökkel kapcsolatban is vannak terveik. Az nb1.hu minapi szavazásán az olvasóink döbbenetes többséggel álltak ki a Kispest-Honvéd név mellett.
 
Fontos momentum (lehet), hogy Bozó Zoltán már a kérdésfelvetés előtt Kispest-Honvédnak hívta a jelenleg (még) Budapest Honvéd néven futó csapatot…
 
A sajtótájékoztatóról további részletek élő közvetítésünkben voltak olvashatóak és nézhetőek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC