Mint ismeretes: a Honvéd a Korhut Mihállyal felálló Hapóél Beér Sheva ellen bizonyíthat majd. George F. Hemingway, a kispestiek tulajdonosa, […]
2010 nyarán Ausztriában edzőtáborozott a Hapóél Petah Tikvá, az izraeli csapat két meccset is játszott magyar ellenfél ellen. Az egyikük […]
Új blogbejegyzéssel jelentkezett George F. Hemingway. A Honvéd tulajdonosa véleményt mondott a kispesti ultrák teljesítményéről, de azt is elárulta, milyen […]
Ha a Honvéd nyer Debrecenben, a Videoton kikap Felcsúton a Ferencvárostól, akkor a kispestiek már az utolsó forduló előtt bajnokok […]
Vereséget szenvedett az MTK a Honvéd otthonában szombaton, így továbbra is roppant nehéz helyzetben van a csapat két fordulóval a […]
Tegnap azt boncolgattuk, miért lenne kár, ha bármelyik csapat kiesne a Gyirmót mellett (azt is megírtuk, miért baj, hogy Urbányiék […]
NB III, Nyugati csoport, 30. forduló Érdi VSE – Budapest Honvéd-MFA 3-2 (1-1) Játékvezető: Nagy Róbert (Ambrus Dániel, Pipicz Norbert) […]
Hiába verte meg kétszer a Honvédot és hiába jobb a Videoton gólkülönbsége, elbukhatja a bajnoki címet a kispestiekkel szemben pontazonosság […]
Ismét blogbejegyzést írt George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. Hemingway nem feledkezett meg Davide Lanzafame parádés hétvégi teljesítményéről, és persze […]
Amikor George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa legutóbb a Reggeli Start vendég volt, akkor hivatalosan is bejelentette, hogy a kölcsönjátékosok […]
Egyre több hölgy kap szerepet a magyar labdarúgásban, elég csak Balog Juditra, a Paks, és dr. Gyarmati Eszterre, az Újpest […]
Már több hírben jeleztük, hogy botrány lett a Honvéd-Gyirmót meccsen abból, hogy Karakó Ferenc betegsége miatt végül Szőts Gergely vezette […]
Végig nyílt, izgalmas meccset játszottak az NB I-ből a szombati, 1-0-s vereségükkel kiesett gyirmótiak a Bozsik Stadionban. Ugye azóta az […]
A Budapest Honvéd három szombati góljából csupán egy volt érvényes a Gyirmót ellen, ám a hosszabbításban begyötört, végül 1-0-s […]
Mint jeleztük, nem véletlenül van az, hogy az MLSZ napokkal az adott meccs előtt elkészíti a játékvezetői küldéseket a […]
Sorsdöntő meccs vár a Honvédra és a Gyirmótra kora este a Bozsik Stadionban. A kispestiek ugye vezetik a bajnokságot, ha […]
Az OTP Bank Liga 28. fordulójának rangadóján a Vasas 1–0-ra legyőzte a Bp. Honvédot a Szusza Ferenc Stadionban. Az […]
A szombaton lejátszott MTK Budapest–Videoton mérkőzés 57. percében olyan dolog történt, amire jelen szezonban még nem volt példa: lecserélték Juhász […]