Debrecen, nagyon sok más mellett, arra is büszke lehet, hogy egy olyan kiváló edző és ember, mint Herczeg András, a […]
Tavaly, Marco Rossi irányításával bajnok lett a Honvéd, annak ellenére, hogy George F. Hemingway tulajdonost leszámítva senki nem várta az […]
A SZEOL a Honvéd otthonában vendégeskedett az NB III Nyugati csoportjában. A mérkőzést így foglalta össze a Honvéd weboldala: […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) július 25-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. NB I – Kecskés Tamás (Paks) és […]
Budapest Honvéd-MFA – Monori SE 2-4 (0-2) Budapest Honvéd-MFA, 1. félidő:Berla Attila – Pavelcsák Zsolt, Kaszab Bence, Bence Szilárd, Gergényi […]
George F. Hemingway szerint azért sem szabadott volna a Honvédnak a DVTK ellen a 97. percben gólt kapnia (azzal a […]
Nem sokáig búslakodhattak a Honvéd futballistái a Bajnokok Ligája búcsút követően, hiszen a bajnoki címvédő szombaton a Diósgyőrrel csapott össze […]
A Honvéd jelentését változtatás nélkül közöljük „A Beér-Sheva elleni szerdai BL-meccs utáni sajtótájékoztató végén – előzetes egyeztetés nélkül – […]
Beitar Jeruzsálem! Mint már írtuk: Izrael legnépszerűbb klubja, a nép csapata. Őrült fanatikusaik vannak, akik saját bevallásuk szerint a […]
Ismét blogbejegyzéssel jelentkezett George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. Hemingway mindig is kimondja vagy megírja, amit gondol vagy érez, most […]
Nincsen arról tudomásunk (persze, ebben az ügyben soha nem lehet biztosat tudni…), hogy az izraeli Elit Felderítési Egység volt századosai […]
A Hapoel Beer-Sheva elleni BL-selejtező visszavágóján nehéz feladata lesz a Honvédnak, mert az izraeli bajnok erős csapat, ráadásul az első […]
A Mészöly név egybeforrt a Vasassal, Mészöly Kálmán pedig, annak ellenére, hogy bőven tett ám sok jót is a magyar […]
A Budapest Honvéd a litván Zalgiris Vilnius vagy a bolgár Ludogorec csapatával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben […]
A magyar és az izraeli csapatok mérkőzései kapcsán már többször megírtuk, hogy bár a közéletben bőven vannak szélsőséges megnyilvánulások a […]
A nyár egyik legérdekesebb edzőcseréje a László Csaba-Marco Rossi váltás volt a Dunaszerdahelyi AC kispadján. Az olasz szakember mindenki meglepetésére […]
Mint már írtuk, nem mindennapi körülmények között lép majd pályára holnap este, magyar idő szerint 19 órától a Bajnokok Ligája […]