MTK-Fradi: a másodosztály bajnoka felnőtt a címvédőhöz - GÓLOK TÖRTÉNETE

Fordulatos meccsel indult a szezon.

Forrás: fradi.hu

Örökrangadóval indult újra útjára az NB I, ahol az NB II-ből feljutó MTK abszolút fel tudott nőni a bajnoki címvédő Ferencváros mellé. Az első félidőben majdnem végig dominált a hazai csapat, azonban megnyerni nem sikerült a meccset a kék-fehér gárdának, így mind a két fél egy-egy ponttal távozott a stadionból.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DIBUSZ DÉNES

Sok szép védést mutatott be Dibusz a meccs során, nagyon sok múlt rajta. Ha nem mutatja be a bravúrokat, akkor az MTK akár nagyobb előnyt is ki tudott volna alakítani és ezzel nagy eséllyel a meccset is behúzta volna a hazai csapat.

A MECCS KULCSMOMENTUMAI: BOLI ÉS SCHÖN KIMARADT HELYZETEI

A 28. percben meg tudta volna szerezni csapata számára a vezetést Boli, aki Tokmac indítása után még a kapus mellett is elvitte a labdát, ám kisodródott, nem lett gól.

A 49. percben 1-0-ás MTK vezetésnél Botkától tudta elvenni a labdát Schön, egyedül vezethette a játékszert a kapusra, ám Dibuszba bombázott.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

37. perc: Schön a félpályától indította Ramost, aki balról adta középre a labdát és az érkező Gera meg tudta előzni Civicet és a kapuba juttatta a játékszert. 1-0

 

Security Check Required

(null)

 

59. perc: Civic passzolt Tokmachoz, aki kicselezte Bakit, majd a tizenhatoson belülről nagyon lazán a kapuba gurított. 1-1

 

Security Check Required

(null)

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT

A következő fordulóban az MTK a Honvédot fogadja hazai pályán, míg a a svéd Djurgardent fogadja hazai pályán a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

JEGYZŐKÖNYV

OTP Bank Liga, 1. forduló:
MTK Budapest – Ferencvárosi TC 1–1 (1–0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4445 néző, v: Solymosi
gólszerzők: Gera Dániel (37.), illetve Nguen Tocmac (59.)
sárga lap: Baki (15.), illetve Boli (56.)

MTK Budapest:
Mijatovic - Balázs B., Nagy, Baki, Herrera - Cseke, Mezei (Kata, 88.), Katona - Gera D. (Palincsár, 79.), Ramos (Bíró, 79.), Schön

Ferencváros:
Dibusz - Botka, Blazic, Dvali, Civic - Haratin (Somália, 79.), Sigér - Laidouni (Uzuni, a szünetben), Isael (Varga R., 72.), Nguen - Boli

A tabella a linkre kattintva érhető el.

REAKCIÓK:

 

MTK-Fradi: Rebrov bosszúsága, Boris és a csibészség - REAKCIÓK - NB1.hu

 

FRISSÍTÉS:

Szombat, 12.41:

Így tért vissza az Ultras MTK az élvonalba - KÉPEK - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink