nb1.hu

Kiütötte a Vidi Horváth Ferenc új csapatát

Több fiatal is szóhoz jutott a fehérváriaknál.

Lejátszotta a Vidi ezen a nyáron az első edzőmeccsét. A fehérváriak a Dunaújvárossal csaptak össze. Az Újváros nemrég jelentette be, hogy Horváth Ferenc fogja irányítani a gárdát az új idényben.

Íme a fehérváriak beszámolója a meccsről:

"A 2022/2023-as szezon első mérkőzését az NB III Közép csoportjában bronzérmes Dunaújváros ellen játszottuk a piros-fehérek stadionjában. A meccsre új névvel (Dunaújváros FC) és új vezetőedzővel (Horváth Ferenccel) vágtak neki a hazaiak – a korábbi remek Vidi-csatárt külön köszöntötték is a lelátóról a szurkolók, de természetesen Fehérvárról is érkeztek drukkerek az edzőmeccsre.

A különböző válogatottakban szereplő játékosaink még szabadságukat töltik, Michael Boris így több fiatal játékosra is számított péntek délután. A kezdőcsapatban ezúttal Kovács D. – Alef, Lüftner, Vágó – Kojnok, Kovács I., Makarenko, Berekali – Csoboth, Petrjak – Funsho tizenegy kapott lehetőséget. A meccs újvárosi helyzettel kezdődött, Kovács nagyot védett Novák lövésénél az 5. percben, ezt követően viszont átvettük a kezdeményezést, és több lehetőséget is kialakítottunk. A 8. percben Funsho éles szögből leadott lövése ment el a jobboldali kapufa mellett, a 12. percben pedig egy szöglet után Makarenko és Vágó is veszélyeztetett, de ekkor még érintetlen maradt a korábban NB I-ben is védő Pokorni kapuja. Negyedóra játék után viszont már tehetetlen volt a hazai hálóőr, Kovács István szép átadása után Ivan Petrjak szerezte meg a szezon első Vidi-gólját (0-1)!

A gól után továbbra is mezőnyfölényben játszottunk de nagy helyzeteket ebben az időszakban nem alakítottunk ki. A nagy hőségre való tekintettel a 24. percben ivószünetet rendeltek el a játékvezetők, majd a 30. percben Kovács Dánielt az újvidéki kölcsönjátékból visszatérő Emil Rockov váltotta – kapusaink előre megbeszélt módon 30-30-30 percet játszottak Újvárosban. A 41. percben Petrjak szépen ment el a pálya baloldalán, beadásáról nem sokkal maradt le a középen érkező Csoboth – ez volt a félidő utolsó izgalmas pillanata, mielőtt pihenőre vonultak a csapatok.

A szünetben mindkét vezetőedző változtatott, nálunk Alefet Papp Milán, Vágót Sabanov, Berekalit Hangya, Makarenkót Pinto, Kovács Istvánt Lednev, Petrjakot Dárdai, Funshót pedig Babos Bence váltotta. Utóbbinak ez volt az első fellépése a Vidi első csapatában, a 2004-es születésű támadó pedig két perc játék után Csoboth Kevin jobboldali beadását szép mozdulattal fejelte be a hálóba (0-2). Tíz perccel később Dárdai Palkó lőtt kapusfás gólt, az assziszt ezúttal Hangya Szilveszter nevéhez fűződött (0-3). Egy óra játék után Rockov helyére Kovácsik, Lüftner helyére Horváth Ákos, Kojnok helyére Farkas Máté, Csoboth helyére Csepregi Barbabás érkezett.

A 71. percben Babos duplázhatott volna, de nagyot védett a hazai kapus, a 73. percben azonban már tehetetlen volt a csereként beálló, korábbi utánpótlás-válogatott Ásványi Balázs, amikor Lednev cselei és passzai után Hangya bombázott a hálóba (0-4)! Három perccel később újabb gólt ünnepelhettünk, Lednev szögletét Papp Milán fejelte remekül a hazai kapuba (0-5), magabiztos győzelem született tehát az első edzőmérkőzésünkön."

Dunaújváros FC – Mol Fehérvár FC 0-5 (0-1)
Dunaújváros, 250 néző.
Dunaújváros:
Pokorni – Molnár S., Papp, Tölgyesi, Rabi – Petró, Kesztyűs, Barna Zs., Tóth Á. – Jakab, Novák. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Mol Fehérvár FC: Kovács D. (Rockov, 31., Kovácsik, 60.) – Alef (Papp M., szünetben), Lüftner (Horváth Á., 60.), Vágó (Sabanov, szünetben) – Kojnok (Farkas M., 60.9, Kovács (Pinto, szünetben), Makarenko (Ljednyev, szünetben), Berekali (Hangya, szünetben) – Csoboth (Csepregi, 60.), Petrjak (Dárdai, szünetben)– Bamgboye (Babos, szünetben). Vezetőedző: Michael Boris
Gól: Petrjak (15.), Babos (49.), Dárdai (60.), Hangya (73.), Papp M. (76.)

FRISSÍTÉS:

20.21:

Nyilatkozott a Vidi edzője, valamint az egyik gólszerző is, részletek itt. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC