nb1.hu

Kispest-MTK: erő a lábban, érzés a szívben – hatalmas meccs volt

Horváth Ferenc cserélni is tud!

Honvéd-MTK 3-2

Bár hasonló esetekben eddig nem volt szokása, az MLSZ végül hozzájárult ahhoz, hogy a Honvéd ideiglenes otthonában fogadja az MTK-t, így gyakorlatilag mindkét gárda pályaválasztónak bizonyult, mert a találkozónak a Hidegkuti adott otthont.

Annyi volt a különbség a megszokotthoz képest, hogy Michael Boris vezetőedző és a stábja ezúttal a vendégeknek fenntartott kispadon foglalt helyet, viszont az nb1.hu úgy tudja, az öltözőknél nem volt váltás, azaz a kék-fehérek készülhettek a kezdés előtt a hazaiban, a kispestiek meg a vendégben.

A találkozó mindkét csapat számára fontos volt, mert a Kispest a bennmaradásért, az MTK meg a dobogóért (is) harcol, igaz Boris az FTC elleni 2-2 utáni sajtótájékoztatón az nb1.hu kérdésére válaszolva azt mondta, ameddig nem szerzik meg a biztos bennmaradáshoz szerintük elégséges 45 pontot, addig csak hátrafelé néznek a tabellán.

A meccs jó iramban kezdődött, és bár úgy nézett ki, hogy kétgólos MTK-vezetésnél akár el is dőlhetett volna a három pont sorsa, a semleges szurkolók fellélegezhettek, mert nem került padlóra Horváth Ferenc csapata, hanem egyenlített, így továbbra is nyílt maradt az összecsapás. A Kispest feltámadása olyannyira jól sikerült, hogy végül meg is nyerte a meccset.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: HORVÁTH FERENC 

Pontosan tudjuk, hogy Balogh Norbert két gólt szerzett a mérkőzésen, így döntően hozzájárult ahhoz, hogy a Kispest győzzön, őt viszont valakinek be kellett cserélnie a szünetben. Arról nem beszélve, hogy a stadionban lehetett látni és hallani is, hogy Horváth kétgólos MTK-vezetésnél is fanatikus módjára űzte és hajtotta a játékosait.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: ERŐ A LÁBBAN, ÉRZÉS A SZÍVBEN!

A kispestiek jelmondata tökéletesen érvényesült a találkozón. Az MTK már ment két góllal, akár padlóra is küldhették volna a kék-fehérek a piros-feketéket, de ez nem történt meg, a Honvéd talpra állt és megfordította a mérkőzést. Horváth Ferenc csapata valóban benn akar maradni az élvonalban!

GÓLOK TÖRTÉNETE:

6. p.: A fürge és így mozgékony, de vagányan erőszakos és rámenős Miovszki szerzett labdát, majd Schön tört be a tizenhatoson belülre, ahol helyzetbe hozta Varga Rolandot, aki 7 méterről lőtt a kapu közepébe. 0-1!

18. p.: Dimitrov tört át a kispesti védelmen jobbról középre haladva, majd Schön elé tálalt, aki előbb átvette a labdát, majd 9 méterről okosan emelt a kivetődő Tujvel fölött a kapuba. 0-2!

34. p.: Mezgrani adott be jobbról, Mijatovics csak belepaskolni tudott a labdába, ami így pont a hosszún helyezkedő Gazdag elé került, aki közelről a kapuba pofozta azt a jobb kapufa közeléből. 1-2!

72. p.: Zsótér adott be szabadrúgásból, a szünetben csereként beállt Balogh Norbert megelőzte a védőjét, majd 7 méterről a bal alsóba fejelt. 2-2!

73. p.: Sem a Kispest, sem Balogh nem állt le! Ezúttal Gazdag adott be, méghozzá balról és szögletből, a röviden Lovric belecsúsztatott a labdába, amibe Mijatovic csak belekapott, ami utána Balogh elé került, aki kapásból, jobbal, kissé jobbról, 6 méterről bikázott a kapuba. 3-2!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Kispest az egyre nagyobb bajba kerülő Kisvárdát fogadja, mely gárdánál könnyen elképzelhető, hogy edzőváltás lesz hamarosan, a kék-fehérekre meg újabb olyan mérkőzés vár, amikor az ellenfél az NB I-ben maradásért harcol, mert a DVK vendége lesz.

JEGYZŐKÖNYV:

Budapest Honvéd FC-MTK Budapest 3-2 (1-2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Karakó
Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Batik, Lovric, Tamás K. – Szendrei, Nagy G. (Bocskay, 66.), Kesztyűs (Balogh N., a szünetben) – Nagy D. (Kocsis, 81.), Gazdag, Zsótér (Kamber, 84.)
MTK: Mijatovic – Ikenne-King (Baki, 86.), Perkovic, Nagy Zsombor, Balázs B. (Alho, 68.) – Cseke, Mezei Sz. (Bíró B., 86.) – Varga R., Dimitrov (Palincsár, 68.), Schön – Miovski (Prosser, 79.)
gólszerzők: Gazdag (34.), Balogh N. (71., 73.), illetve Varga R. (6.), Schön (18.)
sárga lap: Gazdag (2.), Mezgrani (54.), Batik (62.), Zsótér (77.), illetve Schön (42.)

Tabella a linkre kattintva érhető el.

REAKCIÓK:

Boris és a Schalke, Horváth Ferenc és az újraélesztések – reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC