nb1.hu

Hiába maradt el a Derbi, rangadóra mentek a fradisták – kép

Barátaiknak szurkolnak az MTK pályán.

Szurkolói berkekben közismert, hogy a ZTE és a Ferencváros szurkolói remek kapcsolatot ápolnak. Ezért sem meglepő, hogy a Honvéd elleni rangadóra elkísérték a barátaikat (ott vannak velük a vendégszektorban), főként zalaegerszegi események tudatában. Mint ismeretes, a legutóbbi ZTE-Honvéd meccs előtt eléggé egymásnak mentek a felek, mint az nb1.hu nemrég jelezte, a zalai rendőrök közbenjárásával több kispestit is éjjeli kihallgatásra vittek be a zsaruk.

ZTE-Kispest verekedés: Budapesten csaptak le a zalai zsaruk – NB1.hu

Október 19-én, még a videók megjelenése előtt, elsőként jelezte az nb1.hu, hogy a ZTE-Honvéd mérkőzés kezdete előtt verekedés tört ki a két csapat fanatikusai között Zalaegerszegen. Azt is írtuk, hogy az egyébként nem túl jó ütemben eszmélő rendőrség nagy erőkkel fogott hozzá az érintettek felkutatásához és előkerítséhez.

A meccsen is megemlékeztek a barátságukról az egerszegiek és a fradisták, amikor egymás csapatait éltették a felek, erre jött is a válasz a kispesti fanatikusoktól, akik a vezető góljuk után a zalaiak legnagyobb riválisát, a Haladást éltették, akikkel jó barátságot ápolnak…

Pécsiekre támadtak a horvátok – a tömegverekedés részletei

Eszközhasználattól sem riadtak vissza. Verekedés miatt őrizetbe vett a rendőrség negyvenegy horvát és három magyar szurkolót szombaton egy pécsi futballmeccsen – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A közlemény szerint 12 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy Pécsett, a kovácstelepi futballpályán a Pécsi MFC (NB III) és a másodosztályú horvát Cibalia felkészülési mérkőzése során a szurkolók összeverekedtek.

Honvéd-ZTE: Trónok harca a lelátón – reakciók, videók – NB1.hu

A Honvéd-ZTE meccsen több dolog is bebizonyosodott. Egyrészt az, hogy a szurkolói szubkultúra nemcsak arról szól, hogy a táborok a saját csapataikat biztatják, hanem arról is, hogy vannak ellenségeik, de barátaik/szövetségeseik is, és ha az élet úgy hozza, akkor bizony a másik segítségére sietnek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC