nb1.hu

Szuperliga: meredek állítások a Real Madrid elnökétől

Megszólalt az olasz csapatokról is.

A labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) projekt készenléti állapotban van, a társaság még mindig létezik – jelentette ki Florentino Perez, a Real Madrid elnöke, az ESL elsőszámú vezetője azok után, hogy a kezdeményezést széleskörben támadták, és az alapító 12 csapatból elvileg már csak a Real és a Barcelona számít tagnak.

Perez a spanyol Cadena Ser rádiónak adott szerda éjjeli interjújában elmondta, hogy az olasz csapatok közül "a Juventus és az AC Milan nem ment el, együtt gondolkodunk és dolgozunk."

Hangsúlyozta, hogy a Szuperliga projektje természetesen még mindig létezik, évek óta dolgoztak ezen, és talán most nem tudták elmagyarázni, hogy miért fontos a megvalósítása. Jelezte, még soha nem látott olyan agresszivitást több futballvezetőtől, mint amit tapasztalt a bejelentésük után. "Úgy tűnt, mintha meg akarnánk ölni a labdarúgást, és ledobtunk egy atombombát, miközben a sportág megmentése érdekében szövetkeztünk" – fogalmazott Perez.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta.

A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben. Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan visszalépésével, valamint a Juventus a liga jövőjének bizonytalanságáról tett bejelentése után már csak két klub, az FC Barcelona és a Real Madrid maradt hivatalosan tagja a Szuperligának, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna.

FRISSÍTÉS:

21.33:

Szuperliga: az UEFA elnöke figyelmeztetett, a City játékosa örül – összefoglaló – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC