A csereként beálló Klausz Milán a 91. percben egyenlített az MTK ellen.
A Zalaegerszeg az öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát szeretné megtartani az év utolsó mérkőzésén, míg az MTK szépen szeretné búcsúztatni a menesztett Horváth Dávidot – ennek szellemében léptek ma pályára a csapatok.
I. félidő
A 8. percig kellett várni az igazán nagy helyzetig, de Joao Victor távoli lövése a kapu fölé szállt. A 14. percben Skribek szerezhette volna meg a vezetést a ZTE számára, ám bal oldali lövése a kapufán csattant. Megszerezte a vezetést a vendég MTK – Polievka passzolt a jobb oldalon érkező Molnár Ádinhoz, aki erővel lőtt kapura. (0-1)
Szinte rögtön egyenlíthetett volna a ZTE, ám a Bodnártól labdát kapó Joao Victor gyengén találta el a labdát a kapuval szemben. Varju megállíthatatlanul ment a kapu felé, majd külsővel passzolt remekül Molnárhoz, lövését azonban Gundel-Takács védeni tudta.
II. félidő
A 48. percben Gundel-Takácsnak kellett bravúrt bemutatnia, miután Polievka lőtt kapura. Az MTK hálóőrének is akadt dolga, Skribek lőtt volna kapura, de Fadgyas előbb szerezte meg a labdát, minthogy a támadó lőhetett volna. A 61. percben óriási lehetőség adódott a ZTE előtt az egyenlítésre, de előbb Peraza, majd Várkonyi sem tudott a kapuba találni. Fadgyas védett ismét Lima lövésénél. A 82. percben tizenegyeshez jutott a ZTE: Skribek állt a labdához, ám Fadgyas remekül érezte az irányt és védeni tudott.
A 91. percben egyenlített a Zalaegerszeg – Klausz Milán az ellenféltől kapott labdát, majd higgadtan a kapuba talált. (1-1)
Fizz Liga, 18. forduló:
Zalaegerszeg-MTK 1-1 (0-1)
ZTE Aréna, v.: Csonka B.
gólszerzők: Molnár (29.), Klausz (91.)
sárga lap: Molnár (42.), Alegria (64.), Papp (89.), Németh K. (93.) Fadgyas (94.)
ZTE: Gundel-Takács – Nagy (Bakti 35.), Várkonyi, Peraza, Bodnár – Skribek, Amato, Csonka (Papp 73.), Kiss (Klausz 65.) – Alegria, Joao Victor (Lima 46.). Vezetőedző: Nuno Campos.
MTK: Fadgyas – Szépe, Kádár, Beriashvili (Horváth 65.), Varju – Németh H. (Kovács 81.), Törőcsik (Kerezsi 65.), Plsek – Átrok (Bévárdi 65.), Polievka (Németh K. 85.), Molnár. Vezetőedző: Horváth Dávid.
Frissítés: vasárnap 14.17
Horváth Dávid zalaegerszegi nyilatkozata nem búcsú volt, hanem nyugodt számvetés döntésekről és a folytatás irányáról. Részletek itt.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












