nb1.hu

MTK-Mezőkövesd: eltüntetni az osztálykülönbséget – reakciók

Kuttor szerint látszott a játékukon a két és fél hónapnyi tétmeccses hiány.

 

Szerdán elkezdődik a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntős szakasza. Elsőként az MTK-Mezőkövesd párharc továbbjutója jut a legjobb nyolc közé, ezt a találkozó pedig a többinél egy héttel hamarabb rendezik.

 

A meccset megelőzően a két vezetőedző latolgatta az esélyeket. A másodosztály 2. helyén álló fővárosiak vasárnap 2-0-ra verték a Szentlőrincet, de ez más ritmusú összecsapás lesz.

 

„A vasárnapi bajnoki után a hétközi kupaforduló egy teljesen más hangulatú mérkőzés lesz. Jelenleg más osztályban játszanak a csapatok, de hazai pályán szeretnénk megmutatni, hogy az ilyen jellegű összecsapáson is eredményesen tudunk játszani. Ehhez azonban a legjobbunkat kell nyújtanunk és erősségeinket előtérbe helyezni.”

 

Kuttor Attila együttese 1-0-ra verte a Puskás Akadémiát, így pozitív hangulatban készülhet.

 

„A Puskás Akadémia ellen küzdelmes mérkőzést játszottunk. Két és fél hónap után ez volt az első tétmérkőzésünk és ez meglátszott a játékunkon, hiszen a találkozó nem indult gördülékenyen. Örülök annak, hogy a meccs végére összeállt a játékunk és sikerült megszereznünk a győzelmet. Minden siker lendületet adhat, bízunk benne, hogy ez a győzelem önbizalmat ad a folytatásra. Számunkra minden találkozó nagyon fontos, természetesen szeretnénk a kupában is eredményesen szerepelni. Nem lesz könnyű dolgunk, de bízom benne, hogy sikerül kiharcolnunk a továbbjutást a másodosztályú bajnokság egyik legjobb csapata ellen.”

 

A mérkőzés 18 órakor kezdődik.

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC