nb1.hu

Ráijesztettek az MTK-ra – Csertői elmondta, mit sajnált a legjobban

Horváth Dávid csapata nehéz kezdés után fölényesen menetelt tovább a kupában.

Az MTK Budapest végül simán továbbjutott a Magyar Kupában, de ehhez kellett néhány ébresztő pillanat, amit a Mezőkövesd okozott neki az elején. A másodosztály egyik élcsapata bátran kezdett, még vezetést is szerzett, mielőtt a fővárosiak felvették volna a ritmust és beindult a gépezet. Horváth Dávid szerint ez a meccs megmutatta, miért kellett most a támadójátéknak működnie: a védekezésükben ugyanis akadtak gondok, amit csak gólokkal tudtak ellensúlyozni.

A körülmények alapján egyértelműnek látszott kezdés előtt az összecsapás. Az MTK szombaton emberelőnyben játszott 1–1-et Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, míg a Kövesd egy nappal kevesebbet pihent, és Kispesten kapott ki 5–2-re a bajnokságban. Az élvonalbeli gárdának tizenkét játékos ült a kispadon, Csertői Aurélnak csak hét. Minden adott volt tehát a hazai győzelemhez – ehhez képest a kövesdiek az első percektől bátran támadtak.

A vendégek kezdeti lendülete hamar eredményt hozott. Csatári Gergő lövése Kata Mihály lábán irányt váltott, és a labda a jobb sarokban kötött ki. Ekkor látszott, miért mondta később Horváth Dávid, hogy „a Mezőkövesd ránk ijesztett”. A kék-fehérek viszont gyorsan összeszedték magukat, és Németh Krisztián passzából Átrok Zalán a jobb alsóba lőtt.

A folytatásban is veszélyes maradt a Kövesd, Szalay József kapufát talált, amit Csertői Aurél utóbb így kommentált: „sajnálhatjuk, hogy a kapufáról kifelé pattant a labda”. Csapata nem védekezett be, sokszor az egész sor átnyomult az MTK térfelére, ezzel viszont megnyitotta a területet a kontrákhoz. A félidő vége előtt ez meg is bosszulta magát: Kovács Patrik egy lövőcsel után a gyengébbik lábával 18 méterről a felsőbe tekert, és innen már az MTK irányított.

Végül kijött a különbség

A szünet után már kijött az osztálykülönbség. Bognár István szöglete után Jakub Plsek fejelt a sarokba, majd a meccset végig harcosan játszó Németh Krisztián is betalált, mielőtt lecserélték. A végén Kovács Patrik második gólja állította be az 5–1-es eredményt.

A vendégek mindent megtettek, de ahogy Csertői fogalmazott, „nem volt kérdéses, főleg a szünet után nem, hogy melyik a jobb csapat”. Horváth Dávid pedig elégedetten mondhatta el: „szép támadásokat vezettünk, gólokat szereztünk, erre nagy szükségünk volt a védekezésben felmerülő problémáink miatt. A második félidőre rendeztük a sorokat, és magabiztosan jutottunk tovább.”

A Mezőkövesd így búcsúzott, az MTK Budapest viszont ott lesz a következő körben. A negyedik helyen álló fővárosi gárda a hétvégén az FTC vendége lesz az NB I-ben.

MOL Magyar Kupa, 4. Forduló

MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC (NB II) 5–1 (2–1)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1714 néző. Vezette: Iványi Gábor (Tóth II Vencel, Vígh-Tarsonyi Gergő)

MTK: Fadgyas – Bévárdi, Varju (Lehoczky, 67.), Szépe, Kovács P. – Németh K. (Törőcsik, 73.), Kata M. (Plsek, a szünetben) – Átrok, Bognár I. (Polievka, 57.), Kerezsi (Vitályos, a szünetben) – Németh H. Vezetőedző: Horváth Dávid

Mezőkövesd: Winter – Csirmaz, Varjas (Keresztes B., 65.), Bora, Ternován (Debreceni Z., 65.) – Csatári (Vidnyánszky, 65.), Zvekanov, Lőrinczy (Zachán, a 74.), Bertus – Bartusz, Szalai J. (Vörös, 65.). Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerző: Csatári (0–1) az 5., Átrok (1–1) a 13., Kovács P. (2–1) a 34., Plsek (3–1) az 55., Németh K. (4–1) a 69., Kovács P. (5–1) a 83. percben

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC