A Ferencváros az Európa-ligában, a Paks, a Debrecen és a BL-től búcsúzó ETO FC pedig az UEFA Konferencia-ligában érdekelt a folytatásban.
A magyar bajnok az első körben még Bajnokok Ligája-résztvevőt kapott ellenfeléül, a Paks Ekl-riválisa pedig már korábbról ismert, hiszen a görög negyedik Panathinaikósz gárdájával mérkőznek.
A csütörtöki játéknapon a Ferencváros Szűcs Kornél korai kiállítását is kihasználva simán verte a Vojvodinát, így kettős győzelemmel jutott az Európa-liga második fordulójába.
Borbély Balázs csapatára nem vár könnyű feladat az Európa-liga folytatásában, hiszen a holland hatodik Twente gárdájával küzdhet meg a továbbjutásért.
Az első mérkőzést jövő csütörtökön (19.00-tól – a szerk.) rendezik Enschedében, a visszavágót pedig egy héttel később hazai pályán játszhatja a Fradi.
Joseph berobbantotta a Groupama Arénát, a Fradi simán továbblépett az Európa-ligában
A Bárány Donátot éppen Hollandiába értékesítő Debrecen ellenfele csütörtök óta ismert. Az örmény Pjunik Jereván az FTC-hez hasonlóan kettős győzelemmel abszolválta az első kört a máltai Marsaxlokk kárára.
A Loki hazai pályán indít, majd az örmény fővárosban harcolhatja ki a harmadik fordulót.
A szintén Konferencia-ligában érdekelt Paksra sem vár könnyű feladat, Bognár György együttese a görög Panathinaikósszal csap össze a második selejtezőkörben. A tolnaiak a Fehérvári úti stadionban kezdik a párharcot, majd Athénban dől el, melyik csapat folytathatja.
Az ETO FC a Bajnokok Ligája selejtezőjéből búcsúzott, így a Konferencia-ligában folytathatja szereplését. A győriek a második selejtezőkörben a luxemburgi Atert Bissen együttesével találkoznak, az első mérkőzést idegenben játssza a Juárez-csapat.
A második selejtezőkör első mérkőzéseit július 23-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.
Frissítés:
A Bissen hivatalos kérését elfogadta az UEFA, így a győriek odavágóját július 21-én, kedden rendezik Luxemburgban.
Borbély kritikát is megfogalmazott a sima Fradi-továbbjutás után












