A kecskemétiek azt kérik, hogy az MLSZ vizsgálja ki az ügyet.
A Kecskemét futsalcsapata vasárnap 39-0-s győzelemmel zárta az Ecser elleni bajnokit, ezzel pedig az élen végzett az U17-es bajnokság Déli csoportjában.
A Trollfoci arra világított rá, hogy a kecskemétieknek pont 39 gólt kellett rúgniuk ahhoz, hogy a Monort megelőzve bajnokok legyenek.
A hírös városiak ugyanannyi pontot gyűjtöttek (43-at), mint a monoriak, sőt, a két gárda gólkülönbsége is megegyezett (+161). Végül az döntött a Kecskemét javára, hogy több lőtt találattal zárta a szezont. A bajnokcsapat 189-szer, míg a második monoriak „csak” 187-szer vették be az ellenfelek kapuját.
A baon.hu felvette a kapcsolatot a kecskemétiekkel, akik a következő közleményt küldték a megyei portálnak:
„Az SG Kecskemét Futsal is kérte az MLSZ-t, hogy vizsgálja ki az ügyet. A klub videós bizonyítékokat fog becsatolni az eljáró testületnek. A vizsgálat lefolytatása után közleményt ad ki a Kecskemét” – olvasható a kecskeméti kommünikében.
A baon.hu megjegyzi, hogy az ecseriek cserejátékos nélkül játszották le a mérkőzést, míg a hazaiak kerete 9 főből állt.












