nb1.hu

Az éremesélyes klub edzője szerint bizonytalanság van a magyar futballban

Csertői Aurél úgy gondolja, mindenki aggódik a jövője miatt.

Az NB II-ben vasárnap a Mezőkövesd 1-1-es döntetlent játszott az Ajkával. A kövesdi gárda jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán.

A mérkőzésen gyors gólváltást láthattak a szurkolók: a hetedik percben Vörös Barna szerezte meg a vezetést, erre a 14. minutumban az ajkai gárdából Csóka Dominik válaszolt.

A pontosztozkodás után Csertői Aurél a nyilatkozatában arról beszélt, hogy jelenleg bizonytalanság van a magyar futballban, ez pedig befolyásolja a játékosai teljesítményét.

„Ilyen a futball. A múlt héten jól játszottunk, mégsem szereztünk pontot, most viszont nem játszottunk jól, mégis lett egy pontunk. Sok hibával, frusztráltan futballoztak a játékosok, kemény, küzdelmes mérkőzés volt. Mindenki a jövőjéért aggódik, van egyfajta bizonytalanság a magyar futballban. Jó lenne tisztábban látni a helyzetet, hiszen a játékosok ebből élnek. Ez a feszültség érezhető, de a következő mérkőzésre ezt szeretnénk magunk mögött hagyni” – idézi a kövesdi vezetőedző szavait a mezokovesdzsory.hu.

A Mezőkövesdet jelenleg 5 pont választja el a harmadik Kecskeméttől. Az NB II mostani szezonjában még mindkét csapatra három meccs vár. Érdekesség, hogy május 10-én a KTE pont a Kövesdet fogadja.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–FC AJKA 1–1 (1–1)
Mezőkövesd, 400 néző. Vezette: Farkas Tibor (Ring Kevin, Dobos Dávid)
MEZŐKÖVESD: Winter – Ternován (Pintér Á., 60.), Csörgő V., Keresztes B., Hornyák (Lajcsik, 82.) – Vörös, Zachán, Csatári, Bertus (Szalai J., 77.) – Varjas Z., Merényi (Lőrinczy, 60.). Vezetőedző: Csertői Aurél
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Tar, Kenderes Z., Garai – Csörnyei – Mohos, Csizmadia, Sejben, Kopácsi (Katona I., 74.) – Csóka (Cipf, 62.). Megbízott vezetőedző: Gaál Bálint
Gólszerző: Vörös (7.), ill. Csóka (15.)

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.27 18 4 5 33 58
2.HONVÉD FC KFT.26 17 3 6 24 54
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.27 15 3 9 13 48
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 12 7 8 4 43
5.FC CSÁKVÁR KFT.27 10 10 7 5 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.27 10 9 8 8 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 10 9 8 -5 39
8.KARCAGI SC KFT.27 9 8 10 -9 35
9.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 10 4 13 2 34
10.F.C. AJKA KFT.27 10 3 14 -11 33
11.TISZAKÉCSKEI LC KFT.27 8 9 10 -9 33
12.SZEGED 2011 KFT.27 8 8 11 -7 32
13.SOROKSÁR SC KFT.26 6 8 12 -8 26
14.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 6 7 14 -17 25
15.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.27 5 10 12 -13 25
16.ST. LŐRINC KFT.27 4 12 11 -10 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC