nb1.hu

Feczkó kőkeményen nekiment a bírónak az elvesztett rangadó után

A Honvéd vezetőedzője bajnokságot befolyásoló hibáról beszélt.

Ahogy többnyire mérkőzés közben, úgy a pálya széli interjúban sem fogta vissza a játékvezetéssel kapcsolatos észrevételeit Feczkó Tamás a Kecskemét elleni vereség után. A Honvéd vezetőedzője keményen bírálta Zierkelbach Pétert, aki szerinte több durva megmozdulást felett is szemet hunyt, és a mérkőzés egyetlen gólja előtt is hibázott.

„Az első félidőben kritikán alulian játszottunk, nem azt a taktikai dolgokat csináltuk, amik meg voltak beszélve. Ettől függetlenül egyik csapatnak sem volt helyzete. A másodikra úgy jöttünk ki, ahogy ki kell egy meccsbe, de szörnyű, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek a pályán – én ilyen alattomos dolgokat életemben nem láttam még. Ennyi ütést, amit nem vesznek észre, nem lehet véletlen, hogy az úriember egy meccs kivételével mindig kiállított egy Honvéd-játékost, és még sosem nyert vele a csapat. Nem mérkőzést befolyásoló hibát, hanem bajnokságba belenyúló hibát vétett a gól előtt” mondta Feczkó Zierkelbach Péterre utalva.

A másik oldalon Tímár Krisztián boldogabb lehetett. A KTE trénere elismerően beszélt az ellenfélről, akinek feljutást is kíván, de úgy érzi, övéi megérdemelten nyertek.

„Jobban haraptunk, végig azt láttam, amit szerettem volna, már a Győr ellen is megmutatta ezt az arcát a csapat. A Honvéd nem véletlenül vezeti a bajnokságot, ennek a klubnak az NB I-ben van a helye, remélem, feljutnak, de ma mi voltunk a jobbak. Nekünk saját magunkat kell legyőzni, abban kell fejlődni, hogy állandósítani tudjuk ezt a fajta mentalitást és játékot, ami inkább az első félidőben volt meg, a másodikban inkább a küzdelem dominált” értékelt az M4 Sport kameráinak.

 

Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE 0–1 (0–0)

Gólszerző: Kovács B. 71′

Sárga lap: Csontos 15′, Pinte 90+2′ illetve Derekas 45′, Belényesi 60′, Varga B. 89′

Kiállítva: Kállai (pályán kívül) 90+2′

Honvéd: Tujvel – Kállai (Csonka 89′), Baki, Szabó Alex (2002), Csontos, Hangya – Szamosi, Szabó T. (Varga K. 74′) – Zuigéber (Medgyes 61′), Nyers (Ujváry 74′), Gyurcsó (Pinte 61′). Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kecskemét: Varga B. – Eördögh, Szabó Alex (1998), Belényesi, Debreceni, Pljesovszki (Fürj 71′) – Szlovák (Szojma 66′), Haris, Derekas (Bocskay 86′), Kovács B. (Szabó B. 86′) – Beke (Pálinkás 66′). Vezetőedző: Tímár Krisztián.

 

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.26 17 4 5 31 55
2.HONVÉD FC KFT.26 17 3 6 24 54
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.26 14 3 9 9 45
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.26 12 6 8 4 42
5.FC CSÁKVÁR KFT.26 10 10 6 7 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.26 10 9 7 10 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.26 9 9 8 -7 36
8.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.26 10 4 12 4 34
9.KARCAGI SC KFT.26 9 7 10 -9 34
10.TISZAKÉCSKEI LC KFT.26 8 9 9 -5 33
11.F.C. AJKA KFT.26 10 2 14 -11 32
12.SZEGED 2011 KFT.26 8 8 10 -5 32
13.SOROKSÁR SC KFT.26 6 8 12 -8 26
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.26 5 9 12 -13 24
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.26 5 7 14 -19 22
16.ST. LŐRINC KFT.26 3 12 11 -12 21

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC