Újabb lépést tett a bajnoki cím felé a Gyirmót.
Az NB III Északnyugati csoportjában az éllovas Gyirmót az Újpest II elleni mérkőzésen is begyűjtötte a három pontot.
A bajnokesélyes klubnak nem volt könnyű dolga, hiszen a lila-fehérek a 22. percben már 2-0-ra vezettek. A gyirmótiak a szünet előtt Szarka 11-esből lőtt góljával szépítettek, majd a szünet után Iván és Kiss is eredményes volt, így 3-2-re nyertek a hazaiak.
„Az elején nehéz helyzetbe kerültünk, de kikászálódtunk belőle. Azt érzem, hazai pályán mindenki belehajszolja magát a meccsbe, öt-hat gólt akarunk rúgni, de nem vagyunk elég koncentráltak, s ebből jönnek a hibák. Végig bíztunk magunkban, a második félidőben nagy nyomás elé helyeztük a vendégek kapuját, és a végén a mentalitásunk győzött. Büszke vagyok a srácokra, hogy nem adták fel, és mentek előre, ez vezet eredményre. Összességében nagyon fontos volt ez a három pont, hogy innen tudtunk fordítani, és gratulálok az Újpestnek is, amiért ilyen remekül játszott” – idézi a klubhonlap a Gyirmót vezetőedzőjét, Weitner Ádámot.
A gyirmóti klubhonlap a győzelmet követően arra is rávilágított, hogy a csapat ezt megelőzően legutóbb 2007 májusában tudott kétgólos hátrányból meccset nyerni. 19 évvel ezelőtt a Dunaújváros 3-1-re vezetett a Gyirmót ellen, ám utóbbi gárda végül 4-3-ra diadalmaskodott.
19 forduló után a Gyirmót előnye 14 pont a második helyen álló Doroggal szemben.












