nb1.hu

Eldőlt: marad az NB I-ben az előző szezon egyik legjobbja

Adrian Zeljkovič a 2026/27-es idényben is az MTK Budapestet erősíti, miután a klub megállapodott a Viktoria Plzennel a kölcsönszerződés meghosszabbításáról.

Az MTK hivatalos tájékoztatása szerint a felek mindenben megegyeztek, így a 23 éves szlovén válogatott középpályás a következő szezonban is a kék-fehéreknél futballozik.

Az új kölcsönszerződés vásárlási opciót is tartalmaz.

Zeljkovič 2026 januárjában érkezett a cseh Viktoria Plzentől, és gyorsan alapemberré vált.

A tavaszi idényben 14 tétmérkőzésen lépett pályára, a Puskás Akadémia ellen pedig fontos gólt is szerzett.

Jó teljesítményének köszönhetően az MTK játékosaként ismét meghívót kapott a szlovén válogatottba, ahol tavasszal pályára is lépett.

„Megörültem, amikor kiderült, hogy van esélyem a maradásra”

– mondta a középpályás, aki szerint nagy előnyt jelent majd, hogy ezúttal a teljes nyári felkészülést együtt végezheti el a csapattal.

Az MTK számára fontos siker, hogy sikerült megtartania a tavasz egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosát.

A vásárlási opció ráadásul lehetőséget ad arra is, hogy Zeljkovič hosszabb távon is a fővárosi klub futballistája maradjon.

Korábban már jelentett be erősítést az MTK Budapest, amikor múlt héten megszerezték a Honvéd fiatal tehetségét, Nyers Ádámot.

Ahogyan kedden megírtuk: az MTK-t választotta a Honvéd tehetsége

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC