A Kecskemét trénere a játékvezetőre is kitért.
Döntetlennel zárult a lila rangadó az NB II-ben. A vendég Kecskemét válaszolni ugyan tudott a korai békéscsabai találatra, több viszont már nem volt Tímár Krisztián csapatában a forduló zárómérkőzésén.
Az 1-1-re végződő találkozó után a KTE trénere nem volt elégedett, kritikáiból jutott a csapatának és a játékvezetőnek is. A hazaiak szakvezetője, Csató Sándor
Reakciók
Csató Sándor (Békéscsaba): Az első félidőben nagyon nem találtuk a ritmust, sok technikai hibával játszottunk. A második félidő alapján viszont meg kellet volna nyernünk a mérkőzést. Örülök neki, hogy a csapat a második félidőben próbált focizni és győzelemre játszott, de ez most nem sikerült (m4sport.hu)
Tímár Krisztián (Kecskemét): Bosszús vagyok, hogy egy félidő előnyt adtunk az ellenfélnek, nem találtuk a ritmust, pár játékos indiszponáltan játszott, ezért is kellett cserélnem. Sok technikai hibát vétettünk, kevés második labdát szedtünk fel. A második félidő alapján viszont nyernünk kellett volna, sokszor nagy nyomást helyeztünk az ellenfél tizenhatosára. Volt egy gólunk, amit majd szeretnék még visszanézni, mert első látásra úgy éreztem, hogy a játékosom egyszerűen túlugrotta a kapust, sajnos a játékvezető nem így látta. Annak örülök, hogy végig győzelemre játszottunk, ott voltak lehetőségeink, a cserék lendületet hoztak. Sajnos nem voltunk elég higgadtak a kapu előtt, csak magunkat okolhatjuk, hogy nem tudtunk nyerni. (kecskemetite.hu)












